adozona.hu
AVI 1996.10.125
AVI 1996.10.125
I. A vámbiztosíték nem helyettesítheti az általános forgalmi adó befizetését, ebből következően tehát annak visszaigénylésére kizárólag az adófizetési kötelezettséget megállapító és a vámbiztosítékként megfizetett összeget a tartozásra elszámoló vámhatósági határozat kézhezvételét követően kerülhet csak sor [39/1976. (XI. 10.) PM-KkM r. 6. §, 1992. évi LXXIV. törvény 32. § (1) bek. b) pont, 36. § b) pont]. II. Az adóbevallásban kizárólag a bevallással érintett időszakban keletkezett adólevonási jogot lehet
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az APEH megyei igazgatósága áfa-kiutalás előtti ellenőrzési osztálya adóellenőrzési eljárást folytatott felperesnél 1995 első negyedévére általános forgalmiadó-nemben.
Az erről készített jegyzőkönyvet felperes képviselője 1995. május 17-én átvette.
A felperes az 1995 I. negyedévi bevallásában a visszaigénylések körében 825 000 Ft-ot is feltüntetett, mint termékimport után kivetett áfát.
A vámbiztosíték címén ugyanis 1995. március 27-én 1 236 000 Ft-ot megfizetett, a vámkezelésről, adó megá...
AVI 1996.10.125 I. A vámbiztosíték nem helyettesítheti az általános forgalmi adó befizetését, ebből következően tehát annak visszaigénylésére kizárólag az adófizetési kötelezettséget megállapító és a vámbiztosítékként megfizetett összeget a tartozásra elszámoló vámhatósági határozat kézhezvételét követően kerülhet csak sor [39/1976. (XI. 10.) PM-KkM r. 6. §, 1992. évi LXXIV. törvény 32. § (1) bek. b) pont, 36. § b) pont].
II. Az adóbevallásban kizárólag a bevallással érintett időszakban keletkezett adólevonási jogot lehet csak érvényesíteni [1990. évi XCI. tv 2. sz. melléklet].
Az APEH megyei igazgatósága áfa-kiutalás előtti ellenőrzési osztálya adóellenőrzési eljárást folytatott felperesnél 1995 első negyedévére általános forgalmiadó-nemben.Az erről készített jegyzőkönyvet felperes képviselője 1995. május 17-én átvette.
A felperes az 1995 I. negyedévi bevallásában a visszaigénylések körében 825 000 Ft-ot is feltüntetett, mint termékimport után kivetett áfát.
A vámbiztosíték címén ugyanis 1995. március 27-én 1 236 000 Ft-ot megfizetett, a vámkezelésről, adó megállapításról szóló határozatot pedig 1995. április 14-én vette át.
Ezek miatt az elsőfokú adóhatóság határozatában azt állapította meg, hogy a felperes a fentebb írt időszakra vonatkozóan jogosulatlanul igényelte vissza a 825 000 Ft-ot és ez adókülönbözetnek minősül, amely után 412 500 Ft adóbírságot is megállapított.
A felperes fellebbezett e határozat ellen, azonban az alperes a határozatával helybenhagyta az elsőfokú döntést.
A felperes keresetében az alperesi határozat hatályon kívül helyezését kérte az elsőfokú határozatra is kiterjedően.
Álláspontja szerint jogszabályellenes a jogosulatlan áfa-visszaigénylés megállapítása, az adóbírság kiszabása, mely a felperesre különösen sérelmes.
A felperes álláspontja szerint a vámkezelés időpontja a tartalmi megfelelője a számlán feltüntetett teljesítési időpontnak, így a felperes jogszerűen szerepeltette bevallásában a kérdéses általános forgalmi adót.
Méltánytalan az alperes által alkalmazott jogkövetkezmény. Az alperes ugyanolyan joghátránnyal sújtotta felperest a helytelen időpontban beadott bevallás miatt, mint amilyen jogkövetkezmény akkor lenne alkalmazható, hogy ha a visszaigénylés fiktív bizonylat alapján történt volna, így a másodlagos kereseti kérelme, hogy a bíróság a megállapított bírság összegét egyhavi késedelmi pótlék összegének mértékére szállítsa le, azaz 57 500 Ft-ra. Ilyen mértékű joghátrány alkalmazása felel meg a méltányos eljárás követelményének, tekintettel arra is, hogy a felperes bevallási és adófizetési kötelezettségének a korábbi időszakban rendszeresen eleget tett.
Az alperes írásbeli ellenkérelmében fenntartotta a határozatokban írtakat, a keresetre pedig úgy nyilatkozott, hogy idézte az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. tv (Art.) 72. §-ában írtakat, mely szerint az adóbírság mértéke az adóhiány 50%-a, melyet akkor is meg kell állapítani, ha az adózó jogosulatlanul nyújtotta be visszaigénylési kérelmét.
A bírság mérséklésére az Art. 73. §-ának (1) bekezdése tartalmaz rendelkezést, de csak kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetében van ilyenre lehetőség. A felperes esetében ez pedig nem volt megállapítható, ezért a kereset elutasítását, költsége megállapítását kérte.
Az elsőfokú bíróság állásfoglalása szerint a felperes keresete alaptalan.
A felperes álláspontja szerint az általános forgalmi adóról szóló, módosított 1992. évi LXXIV. tv (áfa-törvény) 36. §-a (1) bekezdésének b) pontja szabályozza az adólevonási jogkör keletkezésének időpontját, a 32. §-a (1) bekezdésének b) pontja pedig az adólevonási jog tartalmát és mértékét.
A felperesi nyilatkozat szerint az áfa-visszaigénylésre jogosult volt, a jogszabályban írt valamennyi feltétellel rendelkezett, a tárgyi feltételnek a bevalláskor kell fennállnia, és ez az esedékességet nem befolyásolja.
Az alperesi képviselő pedig a tárgyaláson az írásban előadottakon kívül még hangsúlyozta az áfa-törvény 35. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írtakat is, amely szerint az adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele az adó összegét közlő határozat, és ezt felperes 1995. április 14-én kapta meg, tehát az első negyedévre nem érvényesíthette volna az adólevonási jogot.
A bíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy az áfa-törvényben szabályozott adó levonási jog tartalma, mértéke, gyakorlásának tárgyi feltételei, az adólevonási jog keletkezése a felperes esetében megfelelt-e az áfa-törvény 32. §, 35. § és 36. §-aiban írtaknak.
A bíróság úgy foglalt állást, hogy a felperes nem a fenti jogszabályhelyeken írtak szerint járt el.
Az adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja a termékimport után kivetett és általa megfizetett adó összeget.
Az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható.
Ilyen dokumentumnak minősül az adóalany nevére szóló, az adó összegét közlő határozat [32. § (1) bekezdésének b) pontja esetében].
Az adólevonási jog keletkezésének időpontja az adó megfizetésének időpontját követő nap [32. § (1) bekezdésének b) pontja esetében].
A perbeli ügyben a felperes 1995. március 27-én vámbiztosítékot fizetett, az ezzel kapcsolatos részletes eljárást a 39/1976. (XI. 10.) PM-kM együttes rendelet 6. §-a szabályozza.
A 6. § (9) bekezdésének a) pontja értelmében a készpénzben nyújtott, vagy ilyen címen befizetett vámbiztosítékot a vámárunak a belföldi forgalom számára történő vámkezelése után, a vizsgálat befejezése után keletkezett vám-és adófizetési kötelezettség teljesítéseként kell elszámolni, illetve vissza kell fizetni, ha a vámbiztosíték indokoltsága - a jogszabály értelmében - megszűnt.
A 6. § (1) bekezdésének a) pontja úgy rendelkezik, hogy a közvetlen felügyelet alatt nem tartott vámáruk után járó vám és vámmal együtt fizetendő adók, illetékek és díjak összegének erejéig kell vámbiztosítékot vagy annak minősülő biztosítékot nyújtani, kivéve a (2) és (3) bekezdésben foglalt eseteket.
A bíróság a fentebb már rögzített áfa-törvény rendelkezései szerint úgy foglalt állást, hogy a vámbiztosíték befizetése nem minősül a fizetendő adó összegét közlő határozatnak és nem fogadható el a megfizetett adó összegét tanúsító dokumentumnak. Ugyanis a fizetendő vám, adó, illetékek és díjak pontos meghatározására a vámkezelés után, a határozatban került sor, ahol elszámolja a vámhatóság e fizetési kötelezettségre az előzetesen nyújtott vámbiztosítékot. Ez felel meg az áfa-törvény fentebb idézett rendelkezéseinek, jóllehet, a perbeli ügyben a befizetett vámbiztosíték azonos volt a későbbi határozattal is megállapított adófizetési kötelezettséggel, összeggel.
Így az adó megfizetésének időpontját követő napon keletkezett a felperes adólevonási joga, ez pedig a 1995. április 14-ét követő nap.
Így a felperes a termékimportot terhelő áfát legkorábban a vámhatósági határozat kézhezvételét követő napon volt jogosult előzetesen felszámított adóként elszámolni.
Mindezek miatt helyesen állapította meg az alperes, hogy felperes az 1995. első negyedévi bevallásában nem helyezhette előzetesen levonásba a 825 000 Ft-ot.
A bíróság állásfoglalása szerint nem volt olyan méltánylást érdemlő - az Art. 73. §-ában írtaknak megfelelő - körülmény, amely az adóbírság mérséklését jogszabályszerűen megalapozottá tette volna. Ehhez ugyanis az szükséges, hogy az adózó, illetve megbízott képviselője az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járjon el.
A perbeli ügyben az áfa-törvény egyértelműen meghatározza az adólevonási jog gyakorolhatóságát, ennek ismerete alapján történő adólevonási jog gyakorlásakor nem kerülhet sor adóhiány és adóbírság megállapítására.
A közigazgatási határozat felülvizsgálata során a bíróság azt állapította meg, hogy az alperes nem sértett jogszabályt, így a határozatot nem helyezte hatályon kívül, hanem a felperes keresetét elutasította, másodlagos kereseti kérelmét sem tartotta megalapozottnak.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, azonban a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A megyei bíróság mindenben osztotta az elsőfokú ítélet jogi indokolását is, azt kizárólag a fellebbezésben foglaltakra tekintettel egészítette ki a következőkkel.
A vámbiztosítékról a perbeli időszakban hatályos 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet 6. §-a rendelkezett.
Ebből többek között megállapítható, hogy a vámbiztosíték készpénz vagy harmadik személy készfizető kezessége formájában nyújtható, és általános szabály szerint valóban azonos a közvetlen felügyelet alatt nem tartott vámáru után fizetendő és az általános forgalmi adót is magában foglaló köztartozások összegével.
Ugyanakkor azonban a vámbiztosíték jellegéből, illetőleg a rendelet 6. §-ának (9) bekezdésében foglalt abból a szabályból, mely szerint a készpénzben nyújtott vagy ilyen címen befizetett vámbiztosíték jogi sorsa vagy a vámáru belföldi forgalom számára történő vámkezelése után kivetett kötelezettség teljesítéseként való elszámolása, vagy pedig visszafizetése, valamint abból, hogy a vámbiztosítékot vámbevételi számlán kell kezelni. Kétséget kizáróan következik, hogy a vámbiztosíték nyújtása nem azonos a belföldi forgalom számára történt vámkezelést követő köztartozás megfizetésével.
Ebből, valamint az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény perbeli időszakban hatályos 32. §-a (1) bekezdésének b) pontjából, illetőleg a 36. §-a b) pontjából kétséget kizáróan következik tehát, hogy az importált termék után megfizetett adó visszaigénylésére kizárólag az adófizetési kötelezettséget megállapító vámhatósági határozat kézhezvételét, és ennek megfelelően a biztosítékul nyújtott összeg elszámolását követően kerülhet csak sor.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 2. számú mellékletének rendelkezése alapján az adóbevallásban csak a bevallással érintett időszakban keletkezett adólevonási jogot lehet érvényesíteni.
Ennek megfelelően tehát az első negyedévi adóbevallásban kizárólag olyan adólevonási jogot lehet érvényesíteni, amelynek tárgyi feltételei már az első negyedévben az adóalanynál fennálltak.
A vámhatósági határozat kézhezvétele tehát a felperest adólevonási jog gyakorlására az első negyedév vonatkozásában nem jogosította fel, minthogy annak kézhezvételére ugyan a bevallás benyújtását megelőzően, de az adóbevallási időszak lezárását követően került csak sor.
Helyesen fejtette ki az elsőfokú bíróság azt is, hogy az alperes határozata az adóbírság körében is törvényes és megalapozott.
Az ebben a körben kialakult ítélkezési gyakorlat értelmében a méltányosság nem gyakorlása nem tekintendő törvénysértésnek abban az esetben, ha az adóhatósági határozat ebben a körben tartalmazza a körülmények mérlegelését.
Az alperes határozatából kitűnik, hogy az adóhatóság eljárása során vizsgálta azt, hogy a felperes esetében méltányosságra okot adó körülmények fennállnak-e, azokat mérlegelte, s annak eredményeként döntött akként, hogy a felperes esetében ilyen körülmény nem állt fenn.
Erre tekintettel tehát az alperes határozatának megváltoztatására törvényes lehetősége a bíróságnak nem volt.
(Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 3.Pf.21.038/1995. sz.)