adozona.hu
AVI 1996.9.113
AVI 1996.9.113
Az adóhatóság becslés alkalmazására csak akkor köteles, ha az adó alapja, illetve összege más módszerekkel nem állapítható meg [1990. évi XCI. tv 60. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság ellenőrzést tartott a felperesnél az 1991-1992-es évek tekintetében, és ennek alapján határozatával 39 000 Ft általános forgalmiadó-hiányt és l 466 000 Ft személyi jövedelemadó-hiányt állapított meg, és erre tekintettel 752 000 Ft adóbírságot és 133 130 Ft késedelmi pótlékot határozott meg. A döntés ellen a felperes fellebbezett, azonban az alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az indokolás szerint nem felel meg a valóságnak a felperes azon állítása, hogy bizon...
AVI 1996.9.113 Az adóhatóság becslés alkalmazására csak akkor köteles, ha az adó alapja, illetve összege más módszerekkel nem állapítható meg [1990. évi XCI. tv 60. § (1) bek.].
Az elsőfokú adóhatóság ellenőrzést tartott a felperesnél az 1991-1992-es évek tekintetében, és ennek alapján határozatával 39 000 Ft általános forgalmiadó-hiányt és l 466 000 Ft személyi jövedelemadó-hiányt állapított meg, és erre tekintettel 752 000 Ft adóbírságot és 133 130 Ft késedelmi pótlékot határozott meg. A döntés ellen a felperes fellebbezett, azonban az alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az indokolás szerint nem felel meg a valóságnak a felperes azon állítása, hogy bizonyos tételeket kétszeresen könyveltek. A felperes keresetében a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát kérve az alperesi határozat hatályon kívül helyezését indítványozta, és rámutatott, hogy az adókötelezettség megállapítása érdekében becslést kell alkalmazni. Vitatta az 1992-es adóévre vonatkozó alperesi megállapításokat, és rámutatott, hogy az árbevétel abból keletkezett, hogy a számlákon feltüntetett árukról esetenként nyugta is kiállításra került, és ezt ismételten könyvelték. A tényleges adóalap megállapítása érdekében a felperes igazságügyi szakértő kirendelését kérte. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását indítványozta. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az indokolás értelmében az adóhatóság helyesen mellőzte a becslési eljárást, hiszen önmagában az a körülmény, hogy a felperes naplófőkönyve nem volt előírásszerűén vezetve, még nem teszi elkerülhetetlenné a becslés lefolytatását, tekintettel arra a körülményre, hogy a felperes analitikája rendezett volt, és a bizonylatok áttekintésével az adó alapja és összege egyértelműen megállapítható. A felperes állításait nem tudta bizonyítani, így nem tudta igazolni azt sem, hogy bizonylatot több esetben elmulasztott kiállítani, illetve valamennyi bizonylat nem került lefűzésre. Az ítélet értelmében nem fogadható el a felperes által hivatkozott 1992. évi vásárlás költségkénti elszámolása sem, mivel ezen termékek a kft. részére kerültek beszerzésre, és az apport listán is szerepelnek. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az elsőfokú illeték összegét 90 000 Ft-ra felemelte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az indokolás szerint a hivatkozott számlák nem felelnek meg az 1992. évre hatályos általános forgalmiadó-törvényben írtaknak, és nem bizonyított az ellenérték megfizetése sem. Készpénzfizetés esetén a pénztárbizonylatokat mellékelni kellett volna, ugyanakkor ezek az ítélet szerint a kft. apportlistáján szerepelnek, így a felperes mint egyéni vállalkozó ezeket költségként nem számolhatta el. A számlák alapján az áru be-azonosíthatatlan, a tényleges mozgás nem követelhető. A megyei bíróság megítélése szerint a felperes az utóbb csatolt számlákkal sem tudta bizonyítani, hogy azok az egyéni vállalkozás költségei lennének. A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A felperesi álláspont szerint a jogerős ítélet törvénysértő, hiszen az értékesített készlet az egyéni vállalkozásnál árbevétel, a beszerzést költségként kell elszámolni a jogszabályi rendelkezések értelmében. Csak akkor bevétel az értékesített készlet ellenértéke, ha azt a magánszemély költségei között elszámolta. A felperesi álláspont szerint amennyiben nem kerül költségként leszámolásra az összeg, úgy az egyéni vállalkozásnak olyan bevétele keletkezett, amely költségként el nem számolt "nem létező" áru ellenértéke.A 2 956 480 Ft értékű áru 1992. július és augusztus hónapokban a felperes mint egyéni vállalkozó részére beszerzésre került, ennek ellenértéke 1992. augusztus 31. napjáig - a kft. indulásáig - az egyéni vállalkozás pénztárgépes, nyugtás, vagy általános számlás bevételeként, valamint 1992. augusztus 31-én a többi áruval együtt az apportlistában jelent meg. A felülvizsgálati kérelem emlékeztet arra, hogy a másodfokú bírósági eljárás előtt senki sem kérdőjelezte meg az ellenérték megfizetését. Erre tekintettel a felperes úgy véli, hogy a bizonyításra nem nyílt lehetősége, így a jogerős ítélet ezért is törvénysértő. Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. Az indokolás rámutat, hogy az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 51. §-ának (1) bekezdése szerint az adóhatóság ellenőrzi az adózással kapcsolatos jogszabályok megtartását. Az 58. § (1) bekezdése szerint az ellenőrzést az adóhatóság az adó, a költségvetési támogatás alapjának, összegének megállapításához szükséges iratok, bizonylatok, könyvek, nyilvántartások, számítások és egyéb tények, adatok, körülmények megvizsgálásával folytatja le. A 60. § (1) bekezdése alapján az ellenőrzés megszakítása nélkül becslés alkalmazható, ha az 59. §-ban meghatározott módon az adó, illetve a költségvetési támogatás alapja nem állapítható meg, vagy az adóhatóság rendelkezésére álló, azok száma vagy tartalma miatt jelentősnek tekinthető adat, tény, körülmény alapján alaposan feltételezhető, hogy az adózó iratai nem alkalmasak a valós adó, illetve a költségvetési támogatás alapjának megállapítására.
A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy az adóhatóság az ellenőrzés során a felperesi bizonylatokat tételesen megvizsgálta, és a felperes által utóbb rendelkezésre álló adatok figyelembevételével a bizonylatokat ismételten vizsgálat tárgyává tette. Mivel a felperes analitikája rendezett volt, a rendelkezésre álló bizonylatok alapján az adó alapja és összege becslési eljárás alkalmazása nélkül is megállapítható volt. A felperes által hivatkozott számlák alapján az áru mozgása követhetetlen, és a felperes az utóbb csatolt számlákkal nem tudta bizonyítani, hogy azok az egyéni vállalkozás költségei lennének. A számlamásolatokon utólag már beazonosíthatatlan termékek szerepelnek, és mint arra az alperes ellenkérelmében helyesen rámutatott, nem bizonyítható azok felhasználása az egyéni vállalkozás keretében. A felperes olyan pénztárbizonylatot, amely a számlamásolaton szereplő összeg tényleges megfizetését bizonyítaná, nem tudott csatolni. A nyilvántartásban nem szerepelnek sem a július, sem az augusztus hónapra vonatkozó számlák.
Az alperesi ellenkérelem is utal arra, hogy a felperes havonta elkülönítve napi részletezettséggel nyilvántartást vezetett az egyéni vállalkozás ténylegesen felmerült költségeiről, és 1992. évben havonta "időszaki pénztárjelentést" készített, mely a pénztárba beérkező bevételeket a bankszámláról történő pénzfelvételt, a pénztárból történő kifizetést, a saját bankszámlára történő befizetést, így az egyéni vállalkozás minden készpénzt érintő gazdasági eseményét felvezette. Ilyen körülmények között követhető a felperes egyéni vállalkozásának készpénzmozgása, és a felperes által hivatkozott számlamásolatok ellenértékének megfizetését sem a július, sem az augusztus havi adatok nem bizonyítják.
A rendelkezésre álló dokumentumok alapján a Legfelsőbb Bíróság is arra a következtetésre jutott, hogy a számlán szereplő áruk beszerzése nem a felperes egyéni vállalkozása keretében történt, így magától értetődik, hogy az egyéni vállalkozás költségeként ezen összegek nem számolhatóak el.
Az adóhatóság tehát jogszerűen mellőzte a becslési eljárás lefolytatását, mivel a bizonylatok alapján az adó alapját és összegét meg lehetett határozni, és a felperes által hivatkozott számlák alapján költségelszámolásra a felperes egyéni vállalkozásának keretei között jogszerűen nem volt lehetőség.
A Legfelsőbb Bíróság felhívja a figyelmet arra, hogy az adóhatóság becslés alkalmazására nem köteles és fő szabályként az adó alapját és összegét a rendelkezésre álló bizonylatok, könyvek, nyilvántartások, számítások és egyéb tények figyelembevételével kell meghatározni. Becslés alkalmazására tehát csak akkor kerülhet sor, ha a törvényben írt feltételek fennállnak, és az adó alapja, illetve összege más módszerekkel nem állapítható meg.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv.1.27.492/1995. sz.)