adozona.hu
AVI 1996.9.108
AVI 1996.9.108
A formailag szabályosan kiállított számla a tényleges gazdasági esemény hiányában az áfa-visszaigénylés lehetőségét nem teremti meg [1992. évi LXXIV. tv 32. § (1) bek. a) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a C.-E. Üzemanyagtöltő Állomás cégtulajdonosa, ezen túl mezőgazdasági vállalkozó. A felperesnél az APEH igazgatósága mint I. fokú adóhatóság az 1991-93 évekre vonatkozóan a költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését folytatta le. A vizsgálat eredményeképpen az alperes feltárta, hogy a felperes 1993. évi tevékenysége során az általa továbbértékesített gázolaj egy részét több nem létező, illetőleg illegálisan működő vállalkozástól szerezte be. Az I. fokú adóhatóság határozatában a...
AVI 1996.9.108 A formailag szabályosan kiállított számla a tényleges gazdasági esemény hiányában az áfa-visszaigénylés lehetőségét nem teremti meg [1992. évi LXXIV. tv 32. § (1) bek. a) pont].
A felperes a C.-E. Üzemanyagtöltő Állomás cégtulajdonosa, ezen túl mezőgazdasági vállalkozó. A felperesnél az APEH igazgatósága mint I. fokú adóhatóság az 1991-93 évekre vonatkozóan a költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését folytatta le. A vizsgálat eredményeképpen az alperes feltárta, hogy a felperes 1993. évi tevékenysége során az általa továbbértékesített gázolaj egy részét több nem létező, illetőleg illegálisan működő vállalkozástól szerezte be. Az I. fokú adóhatóság határozatában a felperesnek a formailag szabályosan kiállított, ám hitelesnek nem tekinthető számlák alapján az előzetesen felszámított áfa visszaigénylését jogosulatlannak minősítette és terhére 6 097 000 Ft áfa-hiányt, 13 948 000 Ft fogyasztásiadó-hiányt, valamint ezek jogkövetkezményeként 10 022 500 Ft adóbírságot és 3 937 163 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.A felperes az I. fokú határozattal szemben fellebbezéssel élt, amelyet az alperesi II. fokú adóhatóság, mint alaptalant elutasította, határozatával helybenhagyva az L fokú adóhatóság határozatát.
Az alperes a határozata indokolási részében kifejtette, hogy a Cz. és T. Bt. továbbá Sz. Sándor, K. Zsolt és K. Imre egyéni vállalkozók és az L. A. Kft. által kibocsátott számlák az adólevonási jog gyakorlásához szükséges hiteles dokumentumnak nem tekinthetők, mivel az áfáról szóló 1992. évi LXXIV. tv (továbbiakban: áfa-tv) 32. §-ának (1) bekezdése értelmében csak az adóalanytól beszerzett termékre eső, előzetesen felszámított forgalmi adót lehet levonni. A revízió megállapítása szerint a gazdasági eseményben részt vevő személyek közül Sz. Sándor, K. Zsolt és K. Imre az adóhatóságnál nincs vállalkozóként, továbbá áfa-alanyként bejelentkezve, ezért áfát tartalmazó számlát nem állíthattak ki. A Cz. Bt. törvényellenesen jött létre, jelenleg büntetőeljárás folyik Cz. Csaba ellen, aki csak fiktív számlát állított ki tényleges gazdasági esemény nélkül. A T. Bt. a cégbíróságon bejegyezve nincs, nem létező cég. Az L. A. Kft. csak HTO értékesítésével foglalkozott, gázolaj-értékesítést a számlakibocsátás időpontjában nem végzett.
Ilyen körülmények között az adóhatóság eljárása során megállapította, hogy a kifogásolt számlák fiktívek, azok nem tükrözik a tényleges gazdasági eseményt, ezért ellentétesek a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. tv 84. §-ával. Az áfa-tv 35. §-ának (1) bekezdése alapján az adólevonási jog az előzetesen felszámított adót hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható, ilyennek az előzőekben felsorolt vállalkozások által kibocsátott számlák nem tekinthetők.
A felperes 1993-as évben fogyasztási adót nem vallott be és nem fizetett annak ellenére, hogy a fogyasztási adóról szóló 1991. évi LXXVIII. tv 1. §-a és 4. §-a alapján a fogyasztási adót nem adóalanytól történő beszerzés esetén a beszerzőnek kell megfizetnie. Az adózás rendjéről szóló módosított 1990. évi XCI. tv (továbbiakban: Art.) 72. §-ának (1) bekezdése alapján az adóhiány után 50%-os mértékű bírság szabható ki, a késedelmi pótlék megállapítását az Art. 67. §-ának (1) bekezdése teszi lehetővé.
A felperes keresetében mindkét fokú adóhatósági határozatot jogszabálysértőnek tartva, kérte azok hatályon kívül helyezését, továbbá az alperesnek perköltségben történő marasztalását.
A felperes keresetében előadta, hogy a számlákban szereplő gazdasági esemény megvalósult, a gazdasági eseményről kiállított bizonylatok alakilag, tartalmilag megfeleltek a számviteli előírásoknak, a gázolaj a telephelyére megérkezett, alkalmazottai átvették és a számlákban szereplő összeget kifizette. A számlák hitelességét felülvizsgálni azért nem tudta, mert erre lehetősége nincs, az adóhatóság az adótitok védelme miatt információt nem szolgáltat a vállalkozásokról, továbbá bűncselekmény alapos gyanúja esetén pedig csak a nyomozó hatóságoknak van olyan jogi lehetőségük, hogy egy számla valódiságát ellenőrizzék. Ebből következően amire jog nincs, annak elmulasztása miatt kötelezettség sem keletkezhet.
A felperes álláspontja szerint az adóalanyiság a gazdasági tevékenység végzésétől függ és nem attól, hogy valaki bejelentkezett-e, vagy sem az adóhatóságnál az áfa-körbe. A gazdasági eseményekkel egyidejűleg átadott számlák megfelelnek az áfa-tv 35. §-ának (1) bekezdésében leírt adólevonási-joggyakorlás tárgyi feltételeinek, az áfa-tv 13. §-a (1) bekezdésének 16-17. pontjában leírt feltételeknek megfelelően kiállított számlák az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentumnak tekinti.
A kőolajszármazékok forgalmazásában gázolajat a viszonteladó nem is tud csak termelőtől vagy importőrtől beszerezni, akinek már eleve meg kellett fizetnie a fogyasztási adót, tehát az adóhatóság által előírt fogyasztásiadó-fizetési kötelezettség teljesen megalapozatlan és rendőrhatósági vizsgálatok is alátámasztják, hogy a tényleges importőröket nem találják, s az adóhivatal jogellenesen azon próbálja behajtani a forgalmi és fogyasztási adót, aki azt, mint viszonteladó értékesítette.
Felperes állítása szerint a megvásárolt gázolaj ellenértékét az eladónak a felszámított általános forgalmi és fogyasztási adóval együtt megfizette, ennél fogva adóhiány megállapítása esetén kétszer kellene megfizetnie az adókat - bár az alperes költségként újra elszámolhatóvá teszi az egyszer már elszámolt fogyasztási adót, megfeledkezve az ebben az esetben költségként érvényesíthető, nem levonható forgalmi adó összegéről.
A felperes az alperesi határozatokban foglaltakat ellentmondásosnak, megalapozatlannak és jogszabálysértőnek tartva kérte a bíróságot, hogy mentesítse az adó megfizetése alól. Azt nem vitatta, hogy bűncselekmény történt a számlák kiállítója részéről, mivel azonban a bűncselekményt nem ő követte el, ebből következően fogyasztásiadó-, illetve kétszeres áfa-fizetési kötelezettség nem terheli, hiszen az általa értékesített gázolaj eladási ára utáni áfa-befizetési kötelezettségének eleget tett.
Az alperes ellenkérelmében határozatának jogszerűségét fenntartva kérte a kereset elutasítását és felperes perköltségben történő marasztalását.
Az alperes a peres eljárás folyamán ellenkérelmét módosította és az L. A. Kft. által kibocsátott számlákat hiteles dokumentumként elfogadva a számlák szerinti áfa-visszaigénylést jogszerűnek tekintve az ezzel kapcsolatosan megállapított adóhiány, adóbírság és késedelmi pótlék törlésével az alperesi határozatnak az I. fokú adóhatósági határozatra is kiterjedő hatállyal való megváltoztatását nem ellenezte, a felperes többi beszerzési forrása tekintetében ellenkérelmét változatlanul fenntartva, azok vonatkozásában továbbra is kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az L. A. Kft-től való beszerzéseken kívül a többi peresített gázolajbeszerzések ismeretlen eredetűek, és az importőr kiléte sem ismert, így a felperest érintő értékesítési ponton a beszerzés nem valós adóalanytól történt, ennélfogva felperes az, akit a törvény értelmében adófizetésre kötelezett személynek kell tekinteni. A le nem vonható áfa összegét ráfordításként el kell fogadni, mivel az áfa-visszaigénylés jogszerűtlensége ellenére a felperes azt kifizette, beszerzési költségei a számla szerinti összegben merültek fel.
Az a tény, hogy legálisan nem létező vállalkozások tekintetében valós személyekkel tárgyalt a felperes, a valós személyek ellen irányuló kártérítési igényt alapozza meg, azonban a vele szemben tett adóhatósági megállapításokat nem teszi törvénysértővé.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát részben megváltoztatta. Az indokolás szerint az áfáról szóló 1992. évi LXXIV. tv (továbbiakban: áfa-tv) 32. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján: "Az adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az adóösszeget, melyet a részére teljesített termékértékesítési szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított."
Az áfa-tv 35. §-ának (1) bekezdése szerint: "Az adóelvonási jog kizárólagosan az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Ilyen dokumentumnak minősül az adóalany nevére szóló számla, egyszerűsített számla és számlát helyettesítő okmány."
A fenti jogszabályhelyek egybevetéséből megállapítható az, hogy az előzetesen felszámított áfa levonása, visszaigénylése nem általános, hanem szigorú konjuktív feltételek megvalósulása esetén biztosított lehetőség. Az egyik ilyen feltétel, hogy az áfa áthárítása adóalanytól származzon és ezt a folyamatot az adóalanyok közötti tényleges gazdasági esemény előzze meg, a másik feltétele pedig az áthárítás tényét hitelt érdemlően igazoló bizonylat kiállítása.
A perben a bíróság által eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes felé a Cz. Bt., T. Bt., Sz. Sándor, K. Imre, K. Zsolt egyéni vállalkozók, valamint az L. A. Kft. által az áfa-tv 13. §-a (1) bekezdésének 17. pontja szerint szabályosan kiállított számlák alkalmasak-e a benne foglalt felszámított áfa hiteles tanúsítására.
A bíróság a bizonyítási eljárás keretében megkereste az illetékes adóhatóságokat. K. Zsolt és az L. A. Kft. vonatkozásában annak közlése végett, hogy 1993. július, augusztus, illetve szeptember hónapokban gázolajbeszerzést és -értékesítést nyilvántartásaik és könyvvezetésük szerint folytattak-e, tekintettel arra, hogy a bíróság megítélése szerint az eljáró adóhatóságok által a közigazgatási eljárásban beszerzett és rendelkezésre álló iratok elegendő bizonyítékul nem szolgáltak annak megállapításához, hogy ezen számlakibocsátók gazdasági tevékenységet nem végeztek.
A beszerzett adóhatósági közlések alapján bizonyítottá vált, hogy K. Zsolt - az adóhatóság előtt tett jegyzőkönyvi nyilatkozata szerint is - 1993. július hónapban gázolajforgalmazást nem végzett, tevékenysége során csak háztartási tüzelőolajat szerzett be, az értékesítésről számlát azonban nem állított ki. Vállalkozásával kapcsolatosan semmilyen iratanyaggal nem rendelkezik, tehát a számla szerinti gazdasági tevékenység hiányában az áfa-tv 4. §-ának (1) bekezdése alapján adóalanynak nem tekinthető. Az áfa-tv említett szakasza szerint ugyanis adóalany az a természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli szervezet, aki saját neve alatt jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat, perelhet, és saját nevében gazdasági tevékenységet végez.
Az L. A. Kft. vonatkozásában az illetékes adóhatóság tájékoztatása szerint a társaság 1993. augusztus és szeptember hónapokban gázolajbeszerzést és értékesítést végzett, nyilvántartásaiban a beszerzés és értékesítés ténylegesen azért nem került rögzítésre, mivel azt a kft. megbízása alapján egy másik bt. végezte.
A bíróság által beszerzett bizonyíték alapján megdőlt az alperes azon állítása, miszerint a felperes a kft-től gázolajat azért nem szerezhetett be, mert a kibocsátás időpontjában gázolaj-forgalmazást nem is bonyolított le.
A bíróság hasonló tényállású ügyekben már rámutatott arra, hogy a számlakibocsátó társaság ügyvezetőjének büntetőeljárás során tett egyetlen vallomása elegendő bizonyítékul nem szolgálhat annak megállapításához, hogy a társaság meghatározott időszakban gazdasági tevékenységet folytatott-e vagy sem.
A továbbiakban tehát az L. A. Kft-nél elvégzett ellenőrzés megállapításai alapján az általa kibocsátott számlákat fiktívnek minősíteni nem lehet, ezért a vizsgálati jegyzőkönyv 7. és 8. oldalán 4. pont alatt besorolt 1993. évi szeptember 8-án kelt 93. és 1993. szeptember 4-én kelt 93/25. sorszámú számlák esetében az áfa-levonási jog jogszerűtlensége, illetve a fogyasztási adó bevallásának és befizetésének hiánya nem állapítható meg. A bíróság a kereseti kérelmet e vonatkozásban alaposnak találta és az L. A. Kft. számlái alapján megállapított adóhiányt, továbbá az adóhiány után kiszabott adóbírságot és késedelmi pótlékot törölte.
A bíróság álláspontja szerint az adóhatóságok által a közigazgatási eljárásban beszerzett büntetőeljárási okiratok, a cégbíróság és a területileg illetékes adóhatóságok általi hivatalos adatközlések elegendő bizonyítékul szolgáltak annak megállapításához, hogy a Cz. Bt. és T. Bt., valamint K. Imre egyéni vállalkozó cégbíróság által be nem jegyzett, illegálisan működő társaságok, akik adóalanyiság hiányában áfás számla kiállítására nem voltak jogosultak, mivel tényleges gazdasági tevékenységet nem folytattak.
A bíróság felperes bizonyítási indítványának helyt adva tanúként meghallgatta Sz. Sándor egyéni vállalkozót, mivel a közigazgatási iratanyagban mindössze egyetlen büntetőeljárás folyamán tett tanúvallomása volt fellelhető, melynek értelmében gázolaj-forgalmazással soha nem foglalkozott, kérésre állított ki számlákat. A bíróság előtt tett tanúvallomása az adóhatósági megállapítást támasztotta alá, miszerint amint létező adóalany által kiállított számlák az abban foglalt gázolaj-értékesítések hiteles tanúsítására azért nem alkalmasak, mert a számlakibocsátások mögött valós gazdasági események nem voltak. Sz. Sándor maga jelentette ki a bíróság előtt, hogy gázolajat soha nem értékesített senkinek és ismerőse kérésére állított ki számlákat gázolajeladásokról.
A felperes üzleti partnerei közül a Cz. Bt., T. Bt., K. Zsolt, K. Imre és Sz. Sándor bizonyítottan olyan ügyletkötéseket bonyolítottak le, amelyek mögött tényleges gázolaj-értékesítések nem húzódtak meg, a számlák tartalmilag nem valós gazdasági eseményeket takarnak. Tekintettel azonban arra, hogy adóalanyok - így felperesi társaság -adófizetési kötelezettségeit bizonylatai alapozzák meg, amelyek adatainak a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. tv 84. §-ának (2) bekezdése szerint alakilag és tartalmilag hiteleseknek, megbízhatóknak és helytállóknak kell lenniük, hitelesnek nem minősíthető dokumentum hiányában az áfa-tv 36. §-ának (1) bekezdése szerinti adólevonás joga törvényesen nem gyakorolható.
Az adóhatóságok az adózás rendjéről szóló módosított 1990. évi XCI. tv (továbbiakban: Art.) 1. §-ának (7) bekezdése alapján jogosultak voltak a vizsgálat során a vitatott számlákat valódiságuk tekintetében megvizsgálni és tartalmuknak megfelelően fiktívnek minősíteni.
A felperes helyesen hivatkozik az áfa-tv 44. §-ának (4) bekezdésének azon rendelkezésére, mely szerint a számlában, egyszerűsített számlában és számlát helyettesítő okmányban feltüntetett adatok valódiságáért a kibocsátó felelős. Ebből a rendelkezésből valóban csak a bizonylatot kiállító felelőssége következik, de nem vonható le olyan következtetés, hogy a fenti rendelkezések értelmében hitelesnek nem tekinthető számla alapján is megilletné - a számlakibocsátót felelőssége mellett - az áfa-levonás joga a felperest.
A felperes tévesen hivatkozik arra, hogy a gázolajbeszerzések ténye a számlák tartalmi hitelességét igazolja, ugyanis az üzemanyag megléte a számlakibocsátótól történő beszerzést még nem bizonyítja.
Az adóalanyok a gazdasági tevékenységük folytatásakor a beszerzés oldaláról is kockázatot vállalnak, és abban az esetben, ha az ügyletkötés folytán üzleti partnereik megtévesztése révén adóhiány formájában előállított káruk keletkezik, ezt az adóhatóságokra, illetve az állami költségvetésre még jóhiszeműségük ellenére sem háríthatják át.
Az adózóknak - jelen esetben felperesnek is - meg van a lehetőségük arra, hogy eladóikkal szemben külön polgári peres eljárás keretében érvényesítsék a számlák adóhatóság által történő el nem fogadása miatt bekövetkezett kárukat.
A fogyasztási adóról és fogyasztói árkiegészítésről szóló
1991. évi LXXVIII. tv 4. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében a nem adóalanytól beszerzett termék esetén az adót a vevő, a felvásárló fizeti meg.
Miután bizonyítást nyert, hogy felperes vonatkozásában a vásárlás, az L. A. Kft.-től történő beszerzés kivételével, nem adóalanytól történt, ezért a felperest a fent idézett törvényszakasz értelmében fogyasztásiadó-fizetési kötelezettség is terheli.
A bíróság a fentebb kifejtettek alapján megállapította, hogy a felperes a számlák tartalmi hitelességének hiányában - az L. A. Kft. által kibocsátott számlák kivételével - az áfa visszaigénylésére nem volt jogosult, ennélfogva az alperesi határozatot az L. A. Kft. számlái alapján megállapított adóhiány, adóbírság és késedelmi pótlék csökkentésével - a rendelkező részben foglaltak szerint megváltoztatta, a keresetet ezt meghaladóan pedig elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette, a fellebbezett rendelkezéseit pedig - az alperes határozatára is kiterjedően - részben megváltoztatta és felperes által fizetendő adóbírság összegét 905 100 Ft-ban állapította meg. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A megyei bíróság megállapítása szerint az elsőfokú bíróság annak megítéléséhez, hogy a felperest milyen összegű általános forgalmi adó és fogyasztási adó, valamint késedelmi pótlék terheli, kellően felderítette a tényállást. Az így megállapított tényállás alapulvételével, a jogszabályi rendelkezések maradéktalanul helyes értelmezésével, tévedés nélkül jutott arra a megállapításra, hogy az alperesi határozata részbeni megváltoztatását követően jogszabályt nem sért, ezért nem tévedett, amikor az L. A. Kft-től beszerzett gázolajmennyiséghez kapcsolódó általános forgalmi adó, fogyasztási adó és a járulékos adóbírság és késedelmi pótlék mellőzésén túl elutasította a felperes keresetét.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtett, a hatályon kívül helyezését elutasító döntést megalapozó indokokat egészében helytállónak találta.
A fellebbezéssel kapcsolatban a megyei bíróság azt emelte ki, hogy annak ellenére, hogy a számlákban szereplő gázolajmennyiséget a felperes ténylegesen megkapta és az ellenértéket kifizette, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 35. §-ának (1) bekezdéséből következően az előzetesen felszámított adó, amelyekhez a bizonylatot a C. Bt., T. Bt., K. Zsolt, K. Imre és Sz. Sándor állította ki, nem igényelheti vissza. Az áfa-tv rendelkezéseinek összevetéséből ugyanis megállapítható, hogy az általános forgalmi adó levonása, visszaigénylése nem általános jogosultság, hanem csak szigorú együttes feltételek megvalósulása esetén biztosított lehetőség. Az adóalany ugyanis - az áfa-tv 32. §-a (1) bekezdésének a) pontjában és a 35. §-ának (1) bekezdésében foglaltak egybevetéséből következően - csak egy másik adóalany által termékértékesítés során rá áthárított adót és csak hiteles dokumentum alapján igényelheti vissza. Egy formailag szabályosan kiállított számla tehát a számlán feltüntetett eladó és vevő közötti tényleges termékértékesítés hiányában az áfa-visszaigénylés lehetőségét nem teremti meg.
Az egyik adóalany által kiállított számla, míg egy másik - ismert vagy ismeretlen - szállító teljesítése ugyanis nem értékelhető olyan ügyletként, amely az áfa-visszaigénylést megalapozná. A számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény 84. §-a (2) bekezdésében és 88. §-ában foglaltak alapján ugyanis a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie. A szállító szállításainak bizonylatolására más személy vagy gazdálkodó szerv által kiállított számla ilyen bizonylatként nem értékelhető.
Ezért a tényleges forgalmazást nem folytatók által kibocsátott számlák a felperes és ismeretlen eladói közötti jogügylet bizonylataként figyelembe nem vehetők. Ennek hiányában pedig a felperes által áfa-visszaigényléshez felhasznált számlák csak a kibocsátó és a felperes között létre nem jött, színlelt jogügyletet bizonylatolnak, így az ezekkel kapcsolatos általános forgalmiadó-visszaigénylés joga a felperest nem illeti meg.
Nem találta alaposnak a megyei bíróság a fogyasztási adó megállapításával kapcsolatos törvénysértésre vonatkozó érvelését sem. A felperes ugyanis nem a számlán feltüntetett adóalanyoktól szerezte be a számlában feltüntetett gázolajmennyiséget. Ezért az 1991. évi LXXVIII. törvény 4. §-a (1) bekezdése b) pontjának azon rendelkezése értelmében, mely szerint az adót a nem adóalanytól beszerzett termék esetén a vevő felvásároló fizeti meg, a fogyasztási adó fizetése a felperest terheli.
Tekintettel arra, hogy a felperes beszerzései közül az alperes által vitatott számlákban feltüntetett árumennyiségek valódi eladója nem ismert, ezért alaptalanul hivatkozik a felperes arra, hogy a fogyasztási adóról szóló törvény 4. §-a (1) bekezdésének a) pontja és a (2) bekezdésének egybevetéséből az következik, hogy mástól, mint vagy importőrtől vagy termelőtől nem is tudta beszerezni a gázolajmennyiséget, így a fogyasztási adó is csak az eladóit, de nem őt terheli.
A felperes ugyanis semmivel nem bizonyította azt, hogy a részére gázolajat ténylegesen értékesítő adóalany volt. A számlakibocsátó adóalanyiságának pedig - mivel a számla színlelt jogügyletet bizonylatolt - jelentősége nincs. Ezért a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban kötelezte az adóhatóság fogyasztási adó fizetésére a felperest.
Alaptalan a fellebbezésnek az adóhatósági eljárás törvénysértő voltára vonatkozó hivatkozása is. A törvény 177. §-ának (2) bekezdése alapján ugyanis kivetéses adózásra csak akkor kerül sor, ha a termékimport esetén az adót - az általános szabályoktól eltérően - a vámhatóság határozattal állapítja meg. Egyéb esetekben azonban a törvény 16. §-a szerint az adózással kapcsolatos eljárásban az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Így a fogyasztásiadó-fizetési kötelezettség megállapítása - mivel az nem termékimporttal kapcsolatos - az adóhatóság hatáskörébe tartozik.
Mindezek kiemelésével az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtett helyes indokokra figyelemmel a megyei bíróság sem talált alapot az alperesi határozat hatályon kívül helyezésére, illetve a megállapított adóhiány mérséklésére.
A felperes fellebbezésében hangsúlyozottan hivatkozott azonban arra, hogy a beszerzései során kellő körültekintéssel, jóhiszeműen járt el. A körültekintő, általában elvárható magatartás a már kifejtett jogszabályi feltételek hiányában, az áfa-visszaigénylést jogszerűvé nem teszi. Így az adóhiány mérséklésére ebből az okból nem kerülhet sor. Tekintettel azonban arra, hogy a felperes hivatkozásai tartalmuk szerint az adóbírság mellőzését is célozták, ezért a megyei bíróság részbizonyítás keretében további tanúkat hallgatott meg annak tisztázása végett, hogy a felperes, illetve alkalmazottai az adott helyzetben elvárható körültekintéssel jártak-e el a kifogásolt ügyletek megkötése és bonyolítása során.
Ennek eredményeként, valamint az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján a megyei bíróság megállapította azt, hogy a felperes és az alkalmazottak az adóhatóság által vitatott beszerzések során az elvárható körültekintéssel jártak el. A körülményekből egyértelműen nem következtethettek arra, hogy nem a számlakibocsátó, hanem ismeretlen a gázolaj tényleges értékesítője. Ezért a megyei bíróság az adóhiány nagyságát, a keletkezés körülményeit is figyelembe véve, az adóbírság mértékét - az elsőfokú ítélet és az alperesi határozat részbeni megváltoztatásával - az Art. 73. §-ának (1) bekezdése alapján - 905 100 Ft-ra mérsékelte.
(Békés Megyei Bíróság 2.Pf.21.522/95. sz.)