adozona.hu
AVI 1996.9.107
AVI 1996.9.107
Árengedmény esetén az áfa alapja az értékesített termék könyv szerinti értékének engedménnyel csökkentett összege [1989. évi XL. tv 25. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megyei igazgatósága I. ellenőrzési osztálya 1993. június 19. napján kelt határozatában a felperes terhére 129 645 000 Ft összegű adókülönbözetet, valamint ezen összegű adókülönbözet után 64 822 000 Ft összegű bírságot állapított meg.
A határozat ellen a felperes fellebbezéssel élt. Fellebbezését az alperes 1993. szeptember 30. napján kelt határozatával elutasította.
A határozat ellen felperes a törvényes határidőn belül keresettel élt.
Kereseti kérel...
AVI 1996.9.107 Árengedmény esetén az áfa alapja az értékesített termék könyv szerinti értékének engedménnyel csökkentett összege [1989. évi XL. tv 25. § (1) bek.].
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megyei igazgatósága I. ellenőrzési osztálya 1993. június 19. napján kelt határozatában a felperes terhére 129 645 000 Ft összegű adókülönbözetet, valamint ezen összegű adókülönbözet után 64 822 000 Ft összegű bírságot állapított meg.A határozat ellen a felperes fellebbezéssel élt. Fellebbezését az alperes 1993. szeptember 30. napján kelt határozatával elutasította.
A határozat ellen felperes a törvényes határidőn belül keresettel élt.
Kereseti kérelmében vitatta az alperesnek a felperes részéről a D. Rt.-be és a D. M. Rt.-be apportált eszközök után felszámított adóalapját.
Előadta, hogy a D. Sz. a megyei bíróság végzése alapján felszámolás alatt áll és felszámolóként a bíróság az R. Rt.-t jelölte ki. A D. Sz. "fa" felszámolója 1991. november 1-jén megalapította a D.-i Sz.-ák Rt.-t (D.-Sz. Rt.), majd 1991. június 18-án a D. M. Kft-t. A két gazdasági társaság létrehozását az indokolta, hogy a felszámolási eljárás keretében a hitelezők szempontjából az egyébként forgalomképtelennek minősülő vagyon mobilizálhatóvá vált, az életképes vagyonrészek továbbműködési lehetőséget kaptak. Az értékesíthetetlen vagyont a hitelezők közötti feloszthatóság érdekében kellett homogénné tenni és döntően ez indokolta a társaságok megalapítását. Apportként nem szerepeltek olyan eszközök, amelyek csak a bányászati célra hasznosíthatók. Ilyen a szénpor, a vágathajtáshoz szükséges anyagok és eszközök. Ezeknek a készleteknek az értékesítését megkísérelték harmadik személy irányában, azonban ez az értékesítés nem vezetett eredményre. A felszámoló eleget tett az 1986. évi 11. tvr. 25. §-ának (1) bekezdésében előírt feltételeknek. A két társaságba apportként bevitt vagyon után az alperes mint általános forgalmi adóval jelentkező, adókülönbözetként 55 910 250 Ft megfizetésére kötelezte a felperest, amely összeg az elsőfokú adóhatóság határozatában jelölt 129 645 000 Ft adókülönbözet egy része. A felperes álláspontja szerint téves az alperes azon hivatkozása, mely szerint az 1989. évi XL. tv. 8. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint ezek a vagyontárgyak általános forgalmiadó-kötelezettség alá esnek. Jelen esetben ugyanis a vagyon nem vállalkozáson kívüli célra került felhasználásra és így nem is keletkezhetett áfa-befizetési kötelezettség. Az 1989. évi XL. tv 9. §-ának a) pontja alapján ugyanis nem minősül értékesítésnek a terméknek vagy szolgáltatásnak a gazdasági társaságokba vagyoni hozzájárulásként (apport) történő bevitele.
Hivatkozott továbbá keresetlevelében arra is, hogy az alperes maga is elismerte a határozatában az apportálás tényét, "apportált vagyon"-ként említi a szóban forgó vagyontárgyakat. A felperes a vagyon gazdasági társaságokba hozzájárulásként történt bevitele idején az apportálás nem keletkeztetett áfa-fizetési kötelezettséget.
A felperes keresetében vitatta az alperesnek a felperes által értékesített termékek árengedménye miatt megállapított 73 734 750 Ft összegű adókülönbözet jogalapját is.
A felperes elismerte, hogy a számlákon 50, illetve 90%-os árengedmény volt feltüntetve, a valóságban azonban ez az árengedmény az áruk ellenértékének szerződéskötés előtt megállapított értékcsökkenése, mivel azok piaci ára a számla végösszegével megegyező összeg. Az árengedmény nem egy már korábban kiszámlázott ár csökkentése, hanem a szerződő felek által a szerződéskötéskor kialakított vételár. A kérdéses számlákon szereplő eszközök csak az eredeti ár töredékéért voltak értékesíthetők, ez az árcsökkenés a számlákon mint engedmény 50, illetve 90% mértékben jelent meg. Az 1986. évi 11. tvr. 24. §-ának (2) bekezdése alapján a vagyontárgyakat a forgalomban elérhető legmagasabb áron kell értékesíteni.
Ez volt a piaci ár és a törvény szerint az adóalapot a piaci ár képezi. A számlákon szereplő eszközök csak az eredeti ár töredékéért voltak értékesíthetők, valójában az eladott eszközök számlán feltüntetett engedményes ára a valódi szerződéses ár, a piaci ár. Az 1989. évi XL. tv 25. §-a az adó alapját akként határozza meg, hogy az adó alapja az értékesített terméknek vagy szolgáltatásnak az adó összegével csökkentett értéke. Ugyanezen törvény 75. §-a szerint az ellenérték a termékértékesítés és a szolgáltatás teljesítése fejében adott pénzben kifejezett, vagy nem pénzben kifejezett vagyoni érték, ide nem értve a kártérítést. A perbeli esetben a könyv szerinti érték csökkentve az engedménnyel adja az ellenértéket, és az engedményt fel sem kellett volna tüntetni a számlákon, mivel a piacgazdaság körülményei között az eladó joga (a vevővel való megegyezés után) az ellenérték meghatározása.
Az 1990. évi XCI. tv 1. §-ának (7) bekezdése alapján a szerződést, üzletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni.
A perbeli esetben nincs szó általános forgalmiadó-hiányról, ezért az alperesi határozat jogszabálysértő.
Az alperes a felperes fellebbezése nyomán az 1981. évi I. tv 61. §-ának (1) bekezdése alapján az elsőfokú adóhatóság határozatának I. és II. pontját akként változtatta meg, hogy a felperes terhére 73 734 000 Ft összegű adókülönbözetet állapított meg. Ezután az adókülönbözet után pedig 36 867 000 Ft összegű adóbírságot. Módosító határozatát azzal indokolta, hogy a felperes kiemelten hivatkozott arra, hogy a társaságokat a cégbíróság bejegyezte és az adóhatóság megállapodás alapján hitelezői igények kielégítéseként részvényeket vett át. A felperes keresetében előadottak figyelembevételével, valamint kifejezetten a gazdasági események megtörténtére a másodfokú határozatát felülvizsgálta és törölte a D.-Sz. Rt.-be és a D. M. Rt.-be apportált eszközök után felszámolt 55 910 250 Ft összegű adókülönbözetet és adóhiányt, valamint a kapcsolódó bírságot.
Alperes a felperesi keresetnek az 1994. január 14. napján kelt módosító határozattal megváltoztatott határozat megváltoztatására, illetve hatályon kívül helyezésére irányuló kereseti kérelmének elutasítását kérte.
Ellenkérelmét azzal indokolta, hogy a felperes 1991. november és 1992. szeptember között a D.-Sz. Rt. részére értékesített anyagok értéke után 1991-ben 50%-os, 1992-ben pedig 90%-os engedményt nyújtott. Az anyagok számlázására havonta, a tényleges anyagfelhasználásnak megfelelően került sor, kivéve 1992. június hónapot, amikor a készletben maradt anyagok könyv szerinti, illetve a használatban lévő fogyóeszközök nyilvántartási áron számított értéke került kiszámlázásra. A számlák a felhasznált, illetve a készletben maradt anyagok és használatban lévő forgóeszközök ITJ-szám szerinti megbontását, mennyiségét, egységárát nem tartalmazták. Az engedmény összege az egy összegben meghatározott anyagértékre vetített százalék alapján összevontan került megállapításra. Jogcíme a számlákon és a két fél közötti szerződésben nem szerepel.
Az alperes az általános forgalmi adó alapjának meghatározásánál az engedmény összegét adóalap-csökkentő tételként vette figyelembe.
Az általános forgalmi adó alapbizonylata a számla.
A számlákon egyértelműen feltüntetésre került az értékesített készletek értéke, amely az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. tv 25. §-ának (1) bekezdése értelmében az adó alapja.
Miután az engedmény nem meghatározott termékhez, meghatározott szállítási és árfeltételekhez kapcsolódott, az engedménnyel csökkentett ár nem minősíthető az áru piaci ellenértékeként. Ez pénzügyi elszámolásnak minősül és nem érinti az általános forgalmi adó alapját. Az alperes álláspontja szerint az 1986. évi 11. tvr. 24. §-ának (2) bekezdése értelmében a felszámoló kötelessége, hogy a vagyontárgyakat a forgalomban elérhető legmagasabb áron értékesítse. Ezt követeli meg a hitelezők, többek között állam érdekének védelme. Az értékesített ügylet harmadik személyt nem érintett, az adott engedély címzettje a D.-Sz. Rt. volt.
Az alperes álláspontja szerint a D. Sz. "fa" és a D.-Sz. Rt. között létrejött megállapodások is alátámasztják azt, hogy az áru piaci ellenértéke nem az árengedménnyel csökkentett ár, így az nem lehet az áfa alapja.
Mindezek alapján kérte a felperes keresetének elutasítását.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát hatályon kívül helyezte. Az indokolás rámutat, hogy az 1986. évi 11. tvr. 24. §-ának (2) bekezdése értelmében a vagyontárgyakat a forgalomban elérhető legmagasabb áron kell értékesíteni.
A bíróság megállapítása szerint a felperes részéről 1991. november és 1992. szeptember között a D.-Sz. Rt. részére értékesített anyagok után adott 50%-os, illetve 90%-os engedmény az áru jellegét tekintve (szénpor, vágathajtáshoz szükséges anyagok, eszközök stb.) olyan mértékű engedmény volt, ami még lehetővé tette az anyagok értékesítését.
Helytállónak találta a bíróság azt a felperesi érvelést, hogy ezeknek az anyagoknak a speciális jellegére tekintettel, máshol ezeket az anyagokat nem lehetett volna értékesíteni.
A perben bizonyította a felperes azt is, hogy megkísérelte ezeknek az anyagoknak az árverési értékesítését is, azonban ez nem vezetett eredményre.
Nem tartotta megalapozottnak a bíróság azt az alperesi jogértelmezést, hogy az árengedménnyel csökkentett ár nem minősíthető az áru piaci ellenértékeként. Az 1989. évi XL. tv 25. §-ának (1) bekezdése értelmében az adó alapja az értékesített terméknek vagy szolgáltatásnak az adó összegével csökkentett ellenértéke. Az ellenérték az az összeg, amelyért az áru értékesítésre kerül, függetlenül attól, hogy az ellenérték megállapítása az értékesített vagyontárgyak könyv szerinti értékéből indul ki és ezt árengedményként jelölték meg a felek. A vételár egy kialkudott piaci vételár volt, ezért a bíróság megállapítása szerint az alperesnek a felperes által értékesített termékek árengedménye miatt megállapított 73 734 000 Ft összegű adókülönbözet, valamint az adóhiánynak minősülő 73 734 000 Ft adókülönbözet után megállapított 36 867 000 Ft összegű bírság kiszabása jogszabálysértő, ezért az elsőfokú bíróság az alperes határozatát hatályon kívül helyezte a Pp. 339. §-ának (1) bekezdése alapján.
Az ítélet ellen alperes fellebbezett, ennek folytán pedig felperes csatlakozó fellebbezést terjesztett elő.
Alperes az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte, arra hivatkozva, hogy az engedményt nem elnevezése, hanem a szállítási és árfeltételek alapján, tényleges gazdasági tartalma szerint kell megítélni és ha az engedmény nem meghatározott termékhez, illetőleg meghatározott szállítási árfeltételekhez kapcsolódik, akkor pénzügyi elszámolásnak minősül és nem érinti az adó alapját. Az engedmény címzettje az adóügyben a D.-Sz. Rt. volt, amelynek alapítója a felperes és a köztük létrejött megállapodások azt tükrözik, hogy az áru piaci ellenértéke nem az árengedménnyel csökkentett ár, így az nem lehet az általános forgalmi adó alapja sem.
Csatlakozó fellebbezésében a felperes az elsőfokú ítéletnek az ügyvédi munkadíjra vonatkozó részét kérte akként megváltoztatni, hogy a per rendkívüli értékére és bonyolultságára való tekintettel méltányos, de magasabb összegű munkadíjat állapítson meg a bíróság. Kérte egyúttal az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását.
E körben arra hivatkozott, hogy a vételár az adott ügyben egy kialkudott piaci vételár. A tárgy értékesítését számos esetben a felszámoló meghirdette, azonban annak jellegére tekintettel (szénpor, vágathajtáshoz szükséges eszközök stb.) értékesítése lehetetlen volt.
A megyei bíróság ítélete értelmében a fellebbezés alaptalan, míg a csatlakozó fellebbezés megalapozott.
Tekintettel arra, hogy a jogvita alapkérdése a felperes és a perben nem álló D.-Sz. Rt. közti szerződések alapján keletkezett számlák, az azokban szereplő ellenérték, s ezek áttekintése pedig rendkívüli szakértelmet igényel, továbbá szükségesnek tartotta a megyei bíróság a D.-Sz. Rt. könyvvezetésének ismeretét abban a tekintetben, hogy milyen értékben tünteti fel a felperestől vásárolt termékeket, igazságügyi könyvszakértőt rendelt ki. A szakértői véleményt a bíróság meggyőzőnek és aggálytalannak tartotta, azt ítélkezése alapjául elfogadta. Ezen bizonyítékra tekintettel az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az alábbiak szerint egészítette ki: Az alperes vizsgálatával figyelembe vett számlák az 1990. június 27-től felszámolás alatt lévő D.-i Sz. részben vásárolt, részben saját termelési készlete értékesítéséről kerültek kiállításra. A kiszámlázott tételek 100%-os értéke egyező volt azok könyv szerinti értékével. A felperes könyveiben az értékesített készletek nyilvántartási értéke és tényleges vételárként elszámolt összege közti különbözet vagyonalappal szemben nyert kivezetést. Az értékesítés nem a szokásos piaci körülmények mellett történt, mivel a felperes felszámolás alatt áll, így a vállalkozás folytatásának elve nem érvényesül, hiszen tevékenységét a jövőben nem tudja fenntartani. Ebben a speciális helyzetben az eszközök egyedi értékét nem állapotuk, külső-belső jellemzőik, de nem is a tényleges beszerzési, bekerülési értékük, hanem eladhatóságuk, azaz piaci értékük határozza meg.
Nem vitás, hogy a piaci érték eltérhet a könyv szerinti értéktől. Az Sz. "fa" iratai azt támasztják alá, hogy a kiszámlázott tételek piaci értéke az amelyet a vevő hajlandó elismerni és megfizetni. A vevő által elfogadott vételárként az 1991. november 1-jei szerződés 50%-os limitár megállapítását tartalmazza, az 1992. április 28-i közgyűlési jegyzőkönyv pedig 10%-os nyilvántartási áron való vételár-meghatározást rögzít. A számlákban áruértékként megjelölt összeget a vevő által elfogadott összeg, illetve 10%-os vételáraknak megfelelően kerültek meghatározásra. A valóságos piacot jelentő érdekeltek a felszámolás alatt álló a D. Sz. vagyontárgyait egyértelműen minősítették akkor, amikor kijelölték azt az eszközkört, amelyet apportként átvettek az új gazdasági szervezetek tevékenységéhez, hasznosíthatóként, a megmaradt készletek ennek következtében felesleges, elfekvő minősítésűvé váltak. A készletek immobilitását, piacértéktelenségét azok új tulajdonosuknál követhető útja alátámasztotta.
A szakértői vélemény szerint ugyanis egy részüket további értékvesztéssel értékesítették, más részüket pedig mint használhatatlan, kiselejtezték. Az árcsökkenés végleges értékvesztést jelentett az adott készletekre nézve, az nem átmeneti volt, és nem mint üzletpolitikai eszköz került alkalmazásra az eladó részéről. A vevő a vételárat az adásvételt megelőzően a felszámolási mérlegben szereplő nyilvántartási érték viszonyában határozta meg, okirati úton annak mértéke nem vitatható.
A szakértő a felperesnek a perben szereplő számláit, valamint azok tételes listáit jelentő adatfeldolgozását áttekintette, a számláknak az előírás szerinti tartalmát összehasonlítva a perbeli számlákban szereplő adatokkal, megállapította, hogy azokban nem konkrét termékmegnevezések, hanem összevont készletcsoportok számviteli gyűjtőfogalma került feltüntetésre. Mennyiségi egysége, összes mennyisége, melyekhez kapcsolódó egységárak nem szerepelnek a számlákon. Vizsgálta a felperes ésszerűségi és takarékossági szempontokból készített analitikus nyilvántartását, megállapítható, hogy a számlák mellékletekénti kimutatásokon minden adatot rögzített, amelyet az áfa-törvény mint kötelező tartalmi elemeket előírt a számlák tekintetében. Végül is tehát a kiállított számlák nem tartalmaztak minden elemet, amelyeket a törvény vonatkozó melléklete követelményként előírt, a számlák mellékleteként kezelhető úgynevezett "készlettablókon" azonban az áfa-törvényben megjelölt, de a számlákból hiányzó adatok szerepeltek. A vevő D.-Sz. Rt. könyvvezetését vizsgálva az a kettős könyvvezetési rendnek megfelelően, tényleges beszerzési értéket számolt el főkönyvi könyvelésében az árcsökkentéssel vásárolt készleteket. Analitikájában nyilvántartási értékként a teljes árakat alkalmazta, majd az érték könyvelés részére készített feladásokban a beszerzési áron a helyesbítést elvégezte, ezzel helyes számviteli elszámolást biztosított.
A felperes készleteinek értékesítésére tehát nem átlagos, szokásos piaci körülmények között került sor, azok a korlátozott piacon, kereslet hiányában kerültek értékesítésre, az 50, illetve 90%-os árcsökkentés reális árnak volt tekinthető, részben mert megfeleltek az adásvételi szerződés feltételeinek, másrészt pedig az új tulajdonosnál további értékcsökkenést és teljes értékvesztést eredményeztek.
A fentiek következtében megállapította a megyei bíróság, hogy alappal foglalt állás az elsőfokú bíróság akként, hogy az értékesített termék ellenértéke a könyv szerinti érték engedménnyel csökkentett értéke, azaz adóalapja az engedménnyel csökkentett összeg, következésképp az elsőfokú bíróság ítéletét a felvett részbizonyítás adataival kiegészítve a megyei bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2. Pf. 20.847/1994. sz.)