adozona.hu
AVI 1996.9.106
AVI 1996.9.106
Ha az adózó által kibocsátott számlán az adóigazgatási azonosító szám nem szerepel, a kiállított bizonylat számlaként nem fogadható el [1992. évi LXXIV. tv 13. § (1) bek. 17. p.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 15 éve a vendéglátó-iparban dolgozó egyéni vállalkozó. Egyéni vállalkozása keretében üzemelteti a Büfé-falatozó elnevezésű vendéglátó-ipari egységet. Az üzemeltetett egységben a kiszolgálást alkalmazottak végzik.
Az APEH igazgatósága mint elsőfokú adóhatóság 1995. június 27-én a felperesnél ellenőrzést végzett, amelynek célja a próbavásárlás keretében nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítésének ellenőrzése volt. A revizorok üdítőt fogyasztottak, melyről K. Istvánné alkalma...
AVI 1996.9.106 Ha az adózó által kibocsátott számlán az adóigazgatási azonosító szám nem szerepel, a kiállított bizonylat számlaként nem fogadható el [1992. évi LXXIV. tv 13. § (1) bek. 17. p.].
A felperes 15 éve a vendéglátó-iparban dolgozó egyéni vállalkozó. Egyéni vállalkozása keretében üzemelteti a Büfé-falatozó elnevezésű vendéglátó-ipari egységet. Az üzemeltetett egységben a kiszolgálást alkalmazottak végzik.Az APEH igazgatósága mint elsőfokú adóhatóság 1995. június 27-én a felperesnél ellenőrzést végzett, amelynek célja a próbavásárlás keretében nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítésének ellenőrzése volt. A revizorok üdítőt fogyasztottak, melyről K. Istvánné alkalmazott nyugtát bocsátott ki, majd kérésre kiállította a készpénzfizetési számlát. A revízió megvizsgálta a kapott számlát és megállapította azt, hogy a számla kitöltése hiányos, mert az adóalany bélyegzője nem tartalmazza az adóigazgatási azonosító számát. Továbbá még megállapítást nyert az is, hogy a számlatömbben lévő kiállított bizonylatokon is csak kettő darab számlán van kézzel feltüntetve az adószám. Az adóalany az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyvre észrevételt nem tett, így a jegyzőkönyvezett tényállás alapján került sor az elsőfokú határozat kiadására.
Az elsőfokú adóhatóság a felperest 50 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére kötelezte arra hivatkozással, hogy az adóalany a számlaadási kötelezettségének nem megfelelően tett eleget, mivel az értékesítésről a készpénzzel történő fizetést követően kérésre tartalmilag nem megfelelő egyszerűsített számlát bocsátott ki, ugyanis nem került feltüntetésre a számlakibocsátó adóigazgatási azonosító száma. A felperes ezzel megszegte az áfáról szóló 1992. évi LXXIV. tv (továbbiakban: áfa-tv) 13. §-a (1) bekezdése 17. pontjának b) alpontját, illetve a 43. §-a (1) bekezdése b) pontjának rendelkezéseit. A felperes által kibocsátott bizonylat az áfa-tv-ben előírt tartalmi követelmények hiányában a jogkövetkezmények alkalmazása szempontjából úgy minősül, mintha az adózó számlaadási kötelezettségét nem teljesítette volna.
A módosított 1990. évi XCI. tv (továbbiakban: Art.) 74. §-ának (12) bekezdése szerinti mulasztási bírság kiszabásánál súlyosító körülményként kerül értékelésre az, hogy a felperes nem az első esetben mulasztott a nyugta-, illetve számlaadással kapcsolatosan.
Enyhítő körülményként értékelte a hatóság, hogy a próbavásárláskor szabályos pénztárgépes nyugta került kibocsátásra.
A fenti számú határozat ellen a felperes fellebbezéssel élt, melyben kérte az elsőfokú határozat megváltoztatását, a bírságfizetési kötelezettség mellőzését.
Előadta, hogy csak adminisztrációs hiba miatt maradhatott el a számlán az adószám feltüntetése, mivel alkalmazottja az ellenőrzés közben kiszolgált, így a munka miatt felejthette el az adószám számlára való ráírását. A revizorok által jelzett hiányosságnak haladéktalanul eleget tett, mivel új bélyegzőt készíttetett, melyen az adószám is szerepel.
Továbbá hivatkozott arra is, hogy az elkövetett mulasztás nem áll arányban a kiszabott bírság összegével.
Az alperesi másodfokú adóhatóság határozatával a fellebbezést elutasítva az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A határozat indokolásában az alperes rámutatott arra, hogy az adóigazgatási azonosítószám a bizonylatoknak az egyik legfontosabb kelléke, hiszen ez alapján tartják nyilván az adóalanyokat és a számla esetén áfa-visszaigénylés joggal párosulhat hozzá, ezért téves a felperes azon hivatkozása, hogy csak adminisztrációs hiba miatt maradt el az adószám feltüntetése.
A felperesnél harmadik esetben történt elmarasztalás hasonló jellegű mulasztás miatt, melyből a második jogalap tekintetében nem áll meg, így a jelen mulasztása csak második esetnek tekinthető. Az 50 000 Ft mulasztási bírság kiszabása ennek ellenére nem túlzott mértékű, mivel első esetben 49 000 Ft bírságot róttak ki terhére.
Az Art. 74. §-ának (12) bekezdése értelmében második esetben a kiszabható bírság összege az előző bírság kétszereséig terjedhet.
További súlyosító körülmény az is, hogy a felperes nem kezdő vállalkozó, így nem fogadható el azon kifogása sem, hogy eddig senki sem hiányolta a bélyegzőjéről az adószámot. A hivatkozott súlyosító körülményekre tekintettel megállapítható volt, hogy felperes nem a tőle elvárható gondossággal járt el, amikor számláján nem tüntette fel az adóigazgatási azonosító számot, így a bírság mérséklése nem volt indokolt.
A felperes keresetében elsődlegesen az alperesi határozat - az elsőfokú határozatra is kiterjedően történő - hatályon kívül helyezését, másodlagosan az alperesi határozat megváltoztatását, a kiszabott bírság mérséklését kérte az alperesnek perköltségben történő marasztalása mellett.
Indokolásul előadta, hogy a kibocsátott számlán valóban nem szerepelt az adószáma, azonban továbbra is az az álláspontja, hogy nem sértette meg a nyugtaadási és számlaadási kötelezettségét. A revizorok a nyugtát kézhez kapták, a számlán pedig csak adminisztrációs hiba miatt maradhatott el az adószám ráírása.
A kiállított gépi nyugtán azonban az adószám is feltüntetésre került.
A felperesi vélemény szerint az alperes határozatának azon megállapítása, hogy a tartalmilag hiányos számla úgy minősül, mintha az adózó nem is adott volna ki számlát, megalapozatlan és törvénysértő.
A felperes ezen túlmenően indokolatlanul súlyosnak tartotta a kiszabott bírság összegét az ilyen minimálisnak tekinthető hiba miatt. Hivatkozott arra, hogy a hiányt azonnal pótolta és új bélyegzőt készíttetett.
Állítása szerint a vendéglátó-ipari egységben túlnyomórészt nyugtaadásra került sor, melyen mindig rajta van az adószáma.
Az alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását, a felperes perköltség megfizetésére köteleztetését.
Álláspontja szerint az Art. 74. §-ának (12) bekezdéséhez fűzött magyarázat szerint az adózó által kiállított bizonylat nyugtaként (számlaként) csak akkor fogadható el, ha a megfelel az áfa-tv-ben előírt tartalmi feltételeknek. Ennek hiányában a kiállított bizonylat úgy minősül, mintha az adózó kötelezettségét elmulasztotta volna. Erre tekintettel az adóhatósági határozatok megállapításai jogszerűek és az adószám hiánya a készpénzfizetési számlánál sem lehet adminisztrációs hiba következménye.
Az alperes nem fogadta el a felperes azon érvelését sem, hogy indokolatlanul súlyos a kiszabott bírság összege a felperes általi csekély hiba miatt. A határozatban kifejtettek igazolják, azt hogy az adószám hiánya nem tekinthető minimális mulasztásnak, hanem ellenkezőleg, az egyik legsúlyosabb hiányosságnak. Különösen nem méltányolható ez egy nem kezdő vállalkozónál.
A mulasztási bírság mértékének meghatározásakor figyelemmel voltak az Art. 74. §-ának (16) bekezdésében foglaltakra, ennél fogva figyelembe kellett venni azt a súlyosító körülményt is, hogy a felperes esetében már nem az első esetben állapítottak meg mulasztást.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
Az indokolás rámutatott, hogy az áfáról szóló 1992. évi LXXIV. tv (áfa-tv) 13. §-a (1) bekezdésének 17. pontja tartalmazza az egyszerűsített számla tartalmi kellékeit, melynek b) pontja értelmében az egyszerűsített számlán fel kell tüntetni a számla kibocsátójának nevét, címét és adóigazgatási azonosító számát.
A törvény az egyszerűsített számla minimális tartalmai kellékeit sorolja fel, amely jelen esetben azt jelenti, hogy amennyiben a kiállított bizonylat a törvényben meghatározott tartalmi elemeket nem tartalmazza, az az áfa-tv értelmében egyszerűsített számlának nem tekinthető. A próbavásárláskor a felperesi alkalmazott a revizorok kérésére a teljesített értékesítésről az áfa-tv 43. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján egyszerűsített számlát állított ki, de azt tartalmilag hiányosan.
Az adózás rendjéről szóló többször módosított 1990. évi XCI. tv (Art.) 74. §-ának (10) bekezdése kimondja: "Ha az adózó számla, egyszerűsített számla, számlát helyettesítő okmány, nyugta kiállítási kötelezettségét elmulasztja, vagy a számlát nem tényleges ellenértékről állítja ki, első esetben 100 000 Ft-ig terjedő mulasztási bírságot szab ki az adóhatóság." A felhívott törvényszakasz magyarázata értelmében az adózó által kiállított bizonylat számlaként csak akkor fogadható el, ha az megfelel az áfa-tv-ben előírt tartalmi feltételeknek. Ennek hiányában a kiállított bizonylat úgy minősül, mintha az adózó a kötelezettségét elmulasztotta volna.
A felperes által kibocsátott számlán az adóigazgatási azonosító szám feltüntetésre nem került, ezért a kiállított bizonylat számlaként nem értékelhető. A felperes tévedésben van a tekintetben, hogy az adószám hiánya mindössze adminisztrációs hibaként minősül, ugyanis a már kifejtettek alapján a számlának az egyik kötelező minimális tartalmi eleme.
A bíróság osztotta az alperesi álláspontot a tekintetben, hogy az adóigazgatási azonosító szám a bizonylatoknak az egyik legfontosabb kelléke, mivel költségelszámolás, továbbá áfa-visszaigénylési jog megállapításnál fontos tényező, és az adóhatósági nyilvántartás is az adószámokon alapszik.
A felperes azáltal, hogy tartalmilag hiányos számlát bocsátott ki, megvalósította az Art. 74. §-ának (12) bekezdésében foglaltak elmulasztását, ezért joggal került mulasztási bírság kiszabásra az adóhatóságok részéről. A mulasztás megtörténtét nem orvosolják a felperes által hivatkozott körülmények sem, azaz az adóigazgatási azonosító számot is tartalmazó új bélyegző készíttetése, az alkalmazotti figyelmetlenség, illetve az alkalmazottak cserélődése, továbbá a bélyegző tartalmáról egy előzetes adóhatósági tájékoztató elmaradása.
A bíróság nyomatékosan figyelembe vette azt, hogy a felperes nem kezdő egyéni vállalkozó, ennélfogva joggal elvárható tőle az adózással összefüggő valamennyi jogszabály pontos ismerete. Azon tény, hogy a kibocsátott számlán az adóalany adóigazgatási azonosító számát is fel kell tüntetni, nemcsak a vállalkozói szférában, hanem a magánszemélyek esetében is köztudomással bír. Még abban az esetben is, ha az üzemeltetett egységben nagyobbrészt nyugtaadás valósul meg, az adóalanynak rendelkeznie kell olyan bélyegzővel, amellyel az adójogszabályokban előírt követelményeknek eleget tud tenni. A felperes számlatömbjében azonban fellelhetők voltak olyan számlák is, amelyeken kézírással az adószám feltüntetésre került, ez közvetetten arra utal, hogy a felperes ezen törvényi kötelezettségével tisztában volt, még azon körülmény esetén is, ha a hivatkozott számlákat alkalmazottja állította ki. Az alkalmazott feltehetően a felperesi adóalany utasításainak megfelelően járt el, és ha a számlákat különböző alkalmazottjai állították ki, a felperesnek volt feladata az adózással kapcsolatos valamennyi információ megadása. Az Art. ugyanis az alkalmazottak által elkövetett mulasztásokért is az adóalanyt teszi felelőssé.
Az alperes tévedésben van a tekintetben is, hogy készpénzfizetési számla hiányosságát a számlához csatolt gépi nyugta orvosolja, mivel az utóbbin az adóigazgatási azonosító szám feltüntetésre került. Az alperes azt nem vitatta, hogy a felperes nyugtaadási kötelezettségének a törvényben előírtaknak megfelelően eleget tett és a nyugta átadásra került, ezért a felperes által kért tanúbizonyítást a bíróság alaptalannak és eleve szükségtelennek is tartotta, mivel a felperes olyan tényt kívánt perben igazolni, amelyet az ellenfél is elismert. A felperes ugyanakkor figyelmen kívül hagyta azt, hogy készpénzfizetési számla kibocsátásakor a vevő az átadott nyugtát visszaadja és a továbbiakban a birtokában kizárólag csak a számla marad, amely az adószámot - a perbeli esetben - nem tartalmazta. A tartalmilag hiánytalan számla kibocsátása elsődlegesen a vevő érdekeit szolgálja, mivel ellenkező esetben a vevő a számlát az adóhatóság felé jogszerűen felhasználni nem tudja, ezáltal költségelszámolási, illetve áfa-visszaigénylési jogától eshet el.
A bíróság a kifejtettek alapján felperes elsődleges kereseti kérelmét alaptalannak találta, mivel megállapítást nyert, hogy a felperes számlaadási kötelezettségét elmulasztotta. A bíróság a másodlagos kereseti kérelem, azaz a bírság mértékének felülvizsgálatával kapcsolatosan az alábbi álláspontra helyezkedett:
Az Art. 74. §-ának (12) bekezdése a mulasztást első esetben 100 000 Ft-ig terjedő mulasztási bírsággal szankcionálja, mely bírság a második mulasztáskor az előző bírság kétszereséig terjedhet.
A felperes nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt korábban már 49 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére volt kötelezve, ezért az alperes a második hasonló jellegű mulasztás miatt 50 000 Ft mulasztási bírság kiszabását tartotta indokoltnak.
A bírság mértékének megállapítása a törvényes kereteken belül az adóhatóság diszkrecionális joga, melynek egyetlen korlátot az Art. 74. §-ának (16) bekezdése szab, amikor előírja, hogy a bírság kiszabásánál az adóhatóságnak milyen körülményeket kell mérlegelni. Ezen jogszabályhely elsődleges célja az, hogy megakadályozza a mechanikus bírság kiszabását az adóhatóság részéről.
Az alperes határozata a bírság mértékének megállapítása szempontjából akkor lehet jogszabálysértő, ha az adóhatóság határozatának indokolási kötelezettségének nem tesz eleget, vagyis nem állapítható meg az, hogy milyen szempontok mérlegelése után került a bírság összege meghatározásra.
A perbeli esetben a határozat részletesen tartalmazza azokat az enyhítő és súlyosító körülményeket, amelyekre tekintettel került meghatározásra a bírság összege.
A bíróság osztotta az alperes álláspontját annak megállapításánál, hogy a felperes nem a tőle elvárható gondossággal járt el, amikor nem kezdő vállalkozóként olyan bélyegzőt használt, amelyen az adószám nem került feltüntetésre, így ezt a gyakorlatot mindenképpen súlyosító körülményként kell értékelni a bírság kiszabásánál.
Nem az elvárható gondosságot bizonyítja továbbá az a körülmény is, hogy nem első esetben került mulasztás megállapítása a felperes terhére.
Enyhítő körülményként értékelhető az, hogy a nyugta-, számlaadási kötelezettség egyidejű ellenőrzésekor a felperes a nyugtaadásnak hiánytalanul eleget tett, erre nyilvánvalóan az alperes is figyelemmel volt, mivel nem a felső határhoz közel álló összegben került a bírság kiszabásra.
A fenti körülmények alapján megállapítható az, hogy a kiszabott bírság arányban áll a mulasztás súlyával és gyakoriságával, ugyanakkor elegendő ahhoz, hogy a felperesi adóalanyt egy esetleges jövőbeli mulasztás elkövetésétől visszatartsa. A bírságolás célja ugyanis nem más, mint az adóalanyok rákényszerítése a jogkövető magatartásra.
A bíróság a fentiek alapján az alaptalan keresetet elutasította, mivel az adóhatóság határozatában jogszabálysértés nem volt megállapítható.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, azonban a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján - a Pp. 254. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásával - helyes indokaira tekintettel hagyta helyben.
A megyei bíróság megállapítása szerint az elsőfokú bíróság az alperes határozatának felülvizsgálata során, a vonatkozó jogszabályi rendelkezés maradéktalanul helyes értelmezésével jutott arra a megállapításra, hogy az alperes határozata törvénysértőnek nem tekinthető, ezért helyesen döntött, amikor elutasította a felperes alaptalan keresetét.
A fellebbezéssel kapcsolatban a megyei bíróság azt emelte ki, hogy az adózó által kiállított bizonylat csak akkor értékelhető számlaként, ha megfelel az áfa-törvényben meghatározott formai és tartalmi feltételeknek. Ennek hiányában ugyanis a kiállított bizonylat szabályszerű számlának nem tekinthető, ezért helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az adószámot nem tartalmazó számla olyan, mintha az adózó a számlakibocsátási kötelezettségét elmulasztotta volna.
A felperes fellebbezési hivatkozása, mely szerint csak akkor volna bírságolható, ha számlát vagy nyugtát nem állít ki, illetve csak akkor, ha valótlan ellenértéket tüntet fel, téves, megszorító jogértelmezésen alapszik. Ilyen értelmezésből ugyanis az az álláspont következnék, hogy a nyugta-, vagy számlablanketta ellenértékre vonatkozó részének kitöltése esetén már nem valósulhatna meg az Art. 74. §-ának (11) bekezdésében foglalt kötelezettség elmulasztása. Az ilyen számla azonban a beazonosításhoz alapvetően szükséges és az egyéb kötelező tartalmi elemek hiányában szabályszerű bizonylatként nem értékelhető, ezért a bizonylat szolgáltatásához fűződő alapvető célt sem töltheti be. Ebből következően az ilyen hiányos bizonylatot számlaként figyelembe venni nem lehet.
Ugyancsak nem osztotta a megyei bíróság az alperes azon fellebbezési érvelését, mely szerint a vevő részére átadott nyugta és a hiányos számla együttesen eleget tesz a számla tartalmi követelményeire vonatkozó előírásoknak.
A 6/1993. (II. 9.) PM rendeletben foglalt előírásokból ugyanis az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtett, a felperesével ellentétes jogi álláspont következik. Ezzel áll összhangban az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak a pénzügyminiszter 27/1993. (IX. 27.) PM rendeletével módosított 6/1993. (II. 9.) PM rendeletének végrehajtása érdekében kiadott közleménye is. E közlemény egyértelműen megállapíthatja 2.4.4 pontjában, hogy egyszerűsített számla kibocsátása esetén a gépi számlát a számla saját példányához kell csatolni és azzal együtt kell megőrizni. Ez az előírás- azon túlmenően, hogy a jogszabályi rendelkezésekből következik - a vállalkozó érdekében álló, ugyanis elkerülhető vele az, hogy a gépi nyugtán, illetve a számlán szereplő bevételek mechanikus összegzésével ugyanarról az értékesítésről kiállított két bizonylat kétszeresen kerüljön bevételként értékelésre.
(Békés Megyei Bíróság 2.P f.20.496/1996. sz.)