adozona.hu
AVI 1996.8.99
AVI 1996.8.99
A termékimport után kivetett és megfizetett adóösszeg levonásának jogát az adózó csak az adó összegét közlő határozat birtokában gyakorolhatja (1992. évi LXXIV. tv 32. §, 34. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes vámárut importált, amelyről 1994. december 23-án vámáru-nyilatkozatot nyújtott be. A fizetendő áfa összegéről a vámkezelést végző vámhivataltól szóbeli tájékoztatást és befizetési csekket kapott. Az áfa 6 771 242 Ft-os összegét 1994. december 30-án befizette. A vámkezelésről szóló határozatot azonban technikai okokból csak 1995. január 2-án, ezen napi keltezéssel kapta kézhez.
A felperes a megfizetett áfát december havi bevallásában levonható adóként szerepeltette.
Az APEH megyei...
AVI 1996.8.99 A termékimport után kivetett és megfizetett adóösszeg levonásának jogát az adózó csak az adó összegét közlő határozat birtokában gyakorolhatja (1992. évi LXXIV. tv 32. §, 34. §).
A felperes vámárut importált, amelyről 1994. december 23-án vámáru-nyilatkozatot nyújtott be. A fizetendő áfa összegéről a vámkezelést végző vámhivataltól szóbeli tájékoztatást és befizetési csekket kapott. Az áfa 6 771 242 Ft-os összegét 1994. december 30-án befizette. A vámkezelésről szóló határozatot azonban technikai okokból csak 1995. január 2-án, ezen napi keltezéssel kapta kézhez.A felperes a megfizetett áfát december havi bevallásában levonható adóként szerepeltette.
Az APEH megyei igazgatósága 1994. december hónap tekintetében általános forgalmi adónemben ellenőrzést végzett, és megállapította, hogy a kérdéses összeget a felperes tévesen számolta el decemberben.
Az elsőfokú adóhatóság 1995. február 24-én kelt és 1995. március 2-án kelt határozatával módosított határozatában megállapította, hogy a felperes jogosulatlanul igényelt vissza 3 071 000 Ft áfát és ezért a havi elszámolás eredményeként 3 855 000 Ft áfa adóhiánya keletkezett, amely után 50 000 Ft adóbírságot szabott ki.
A fellebbezés folytán eljárt APEH hatósági főosztály megyei hatósági osztálya, 1995. április 28-án kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A határozatok indoklása szerint a felperes adólevonási jogát csak az adó összegét közlő határozat birtokában gyakorolhatja és minthogy a vámhatóság a határozatot csak január hónapban adta ki, a felperes a decemberben befizetett összeget egyidejűleg nem helyezhette volna levonásba.
A felperes keresetében kérte a határozat hatályon kívül helyezését, annak megállapítása mellett, hogy az áfa visszaigénylésére 1994 decemberében jogosult volt.
Az alperes a kereset elutasítására tett indítványt.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az indokolás szerint az 1994. és 1995. évben hatályos, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 32. §-a (1) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből [48. § (1) bekezdés] levonja a termékimport után kivetett és általa megfizetett adóösszeget.
A 35. § (1) bekezdésének b) pontja szerint az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Ilyen dokumentumnak minősül az adóalany nevére szóló adó összegét közlő határozat [32. § (1) bekezdésének b) pontja esetében].
A 36. § (1) bekezdésének b) pontja alapján az adólevonási jog keletkezésének időpontja az adó megfizetésének időpontját követő nap [32. § (1) bekezdésének b) pontja esetében].
Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 86. §-ának (1) bekezdése szerint az adóhatóság másodfokú jogerős érdemi határozatát a bíróság az adózó kérelmére jogszabálysértés esetén megváltoztatja, vagy hatályon kívül helyezi, és ha szükséges, az adóhatóságot új eljárás lefolytatására utasítja.
Az áfa-törvény fent idézett szabályai szerint az adólevonási jog az adó megfizetését követő napon keletkezik, de csak az adó összegét közlő határozat birtokában gyakorolható.
A jogszabály szövege egyértelmű a tekintetben, hogy adó nem vonható le anélkül, hogy az adó összegét közlő határozat ne lenne az adózó birtokában. Kérdés lehet, hogy az adózó mely cselekménye az, amellyel az adólevonási jogot gyakorolja. Ha a gazdasági művelet (ebben az esetben az adó befizetése) időpontját követő napon elvégzendő nyilvántartásban való rögzítés (amely ebben az esetben 1994. december 3l-e), akkor a felperes a levonásra még nem volt jogosult, hiszen nem volt a birtokában a határozat. Ha a havi adóbevallás elkészítésnek, illetve benyújtásának időpontja, akkor a felperes jogszerűen járt el, mert a határozatot január elején kézhez vette.
A bíróság álláspontja szerint az "adólevonási jog gyakorlása" meghatározás inkább a nyilvántartásba állítás időpontjában végzett cselekményre vonatkozik, ennek indokaként azonban csak az általános forgalmiadó-rendszer általános jellemzőire, elszámolási rendjére lehet utalni, olyan konkrét előírás, amely ebben a kérdésben eligazít, nincs.
A bíróság utal arra, hogy ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy a felperes a nyilvántartásba állítást ténylegesen mikor végezte el, hiszen a gazdasági műveletek megtörténtének időpontjában kell rögzíteni.
A bíróság megállapította, hogy az ügy konkrét körülményeire tekintettel jogszerűen járt el az adóhatóság, amikor az adóbírságot az Art. 73. §-ának (1) bekezdése alapján jelentősen mérsékelt összegben szabta ki.
Az elsőfokú ítélet ellen mind az alperes, mind a felperes fellebbezett.
Az alperes fellebbezése az elsőfokú ítélet perköltségviselésre vonatkozó rendelkezésének és indokolásának megváltoztatására irányult. Rámutatott arra, hogy a felperes pervesztes lett, ezért kérte, hogy a másodfokú bíróság kötelezze a felperest az alperes elsőfokú perköltségének megfizetésére a Pp.</a> irányadó rendelkezései, különösen a perben még irányadó 75. § (4) bekezdése alapján.
Az alperes az elsőfokú bíróság érdemi álláspontjával egyetértett, az ítélet indokait azonban az adólevonási jog gyakorlása körében nem tartotta helyénvalónak, azt megtévesztőnek vélte. Kifejtette, hogy az áfa-törvény 36. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében a felperesnek ugyan adólevonási joga keletkezett az adó megfizetésének időpontját követő naptól, azaz 1994. december 31. napjától, ezt a jogot azonban nem gyakorolhatta mindaddig, amíg az adóösszeget közlő határozat nem állt a rendelkezésére. Eddig az időpontig tehát a levonható adó összegét sem a nyilvántartásába, sem a havi adóbevallásába nem állíthatta be jogszerűen előzetesen felszámított adóként [áfa-törvény 32. § (1) bekezdés b) pont]. Az alperes álláspontja szerint a két együttes feltétel a vámhatóság határozatának átvételét követően, 1995. január hónapban valósult meg, azaz erre az időszakra vonatkozóan gyakorolhatta ténylegesen a felperes az adó levonásának jogát. Hivatkozott az áfa-törvény 47. §-ának (1) bekezdésére, amelynek értelmében a havi adóbevallás a tárgyhónap első napjától a tárgyhónap utolsó napjáig terjedő időszakra megállapított adót tartalmazhatja, az így elkészített adóbevallás benyújtásának határideje pedig a tárgyhót követő hónap 20. napja. Mindezek miatt a felperes az 1994. december hónapra vonatkozó adóbevallásában az adólevonás jogát nem gyakorolhatta, függetlenül attól, hogy a december hónapra vonatkozó adóbevallását 1995. január hónapban készítette el.
A felperes fellebbezése az elsőfokú ítélet megváltoztatására és a jogerős adóhatósági határozat hatályon kívül helyezésére irányult. Álláspontja szerint az adólevonási jog gyakorlása az adóbevallás kitöltésének időpontjában valósult meg, és mivel ekkor az adózó már birtokában volt az írásba foglalt határozatnak, a levonás jogszerű volt. Kifejtette azt a nézetét is, hogy - attól függetlenül, hogy a vámhivatal technikai okból alakszerű határozatát csak 1995. január 2. napján tudta kibocsátani - a vámáru-nyilatkozat kitöltésekor átadott postai befizetési utalvány is határozatnak tekintendő, mert az tartalmazza az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 43. §-ának (1) bekezdésében foglalt kellékeket. Ez utóbbi álláspontját kiegészítette azzal is, hogy a befizetési utalvány megfelel az Áe. 49. §-ának (2) bekezdése szerint a közigazgatási szerv által kiállított - a befizetés megtörténtét igazoló - hatósági bizonyítványnak is, amelyet határozatnak kell tekinteni. A felperes sérelmezte, hogy a keresettel támadott határozat hatályának fenntartása esetén a felperest nemcsak a kiszabott adóbírság, hanem az ennek többszörösét kitevő késedelmi pótlék, továbbá ténylegesen ugyan megfizetett, de el nem ismert összeg 3 havi lekötése miatti kár is sújtja.
Az alperes a felperes fellebbezésére ellenkérelmet terjesztett elő, amely érdemében az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta. Az indokolás szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helytállóan állapította meg, abból érdemben helyes jogi következtetést vont le, a másodfokú bíróság azonban nem osztotta az adólevonási jog gyakorlásával kapcsolatban az elsőfokú ítélet indokolásában kifejtetteket, ehelyett az adóhatóság fellebbezési álláspontjával értett egyet.
Az áfa-törvény 32. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján kétségtelenül megillette a felperest a termékimport után kivetett és általa 1994. december 30-án megfizetett adóösszeg levonásának joga, az áfa-törvénynek az adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltételeit szabályozó 35. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében, azonban ezt a jogát kizárólag az adó összegét közlő határozat birtokában gyakorolhatta. Miután pedig a felperes havi adóbevallásra kötelezett adóalany, a rá irányadó adómegállapítási időszak az áfa-törvény 47. §-ának (1) bekezdése értelmében a tárgyhónap első napjától a tárgyhónap utolsó napjáig terjed, azaz a 48. § (1) bekezdése értelmében adóbevallásában a fizetendő és a levonható adót ezen időszak tekintetében kell szerepeltetnie, adófizetési kötelezettségét és visszaigénylési jogát ezen időszakra kell elszámolnia. A felperes 1994. december hónapban még nem volt birtokában az adó összegét közlő vámhatósági határozatnak, ezért a december 1. napjától december 31. napjáig terjedő adómegállapítási időszakra vonatkozó bevallásában a visszaigényelhető általános forgalmi adót nem szerepeltethette volna, függetlenül attól, hogy a december hónapra vonatkozó adóbevallása elkészítésének időpontjában már rendelkezésére állt a kérdéses határozat.
Téves a felperesnek az az álláspontja, hogy a vámhatóság által kiadott befizetési utalvány az Áe.</a> szabályainak megfelelő hatósági határozatnak, avagy hatósági bizonyítványnak (igazolványnak) lenne tekinthető. A befizetési postautalvány ugyanis nem rendelkezik a határozat egyetlen kellékével sem, mert nem tartalmazza egyebek között az ügy számát, tárgyát, nincs rendelkező része (emiatt nyilvánvalóan hiányzik a döntés, a jogorvoslatról való tájékoztatás), egyáltalán nincs indokolása, keltezése stb. [Áe. 43. § (1) bekezdés a)-d) pontjai]. Az említett kellékek közül a jogorvoslati lehetőségről történt tájékoztatás és az indokolás az Áe. 43. §-ának (2) bekezdése értelmében sem volna mellőzhető, hiszen vámkiszabás esetében nem lehet szó a kérelemnek helyt adó határozatról. Nyilvánvaló, hogy a befizetési postautalvány az Áe. 49. §-ának (2) bekezdése értelmében sem tekinthető határozatnak, hiszen nem minősíthető valamely tény vagy állapot igazolása céljából kiadott hatósági bizonyítványnak. A felperesi álláspont tarthatatlansága az Áe. 3. §-ának (3) bekezdéséből is egyértelműen kitűnik, hiszen a vám kiszabása iránti eljárás - mint államigazgatási ügy - az említett rendelkezésben foglalt definícó első fordulatának felel meg, mert a vám és járulékai kiszabása az ügyfelet érintő kötelesség megállapítását, és nem adat igazolását jelenti. Nyilvánvaló tehát, hogy az áfa-törvény 35. §-a (1) bekezdésének b) pontja által megkövetelt határozat csak a vám kiszabását tartalmazó alakszerű határozat lehet.
Az alperesnek az elsőfokú perköltség viseléséről szóló rendelkezés elleni fellebbezése részben megalapozott. A Pp. 324. §-ának (1) bekezdése értelmében a perköltségre a közigazgatási perekben is a Pp.</a> általános rendelkezései alkalmazandók. Az alperest azonban elsőfokú eljárásban nem jogtanácsos vagy jogi előadó, hanem az alperes jogi végzettséggel rendelkező ügyintézője [Pp. 67. § (1) bekezdés d) pont] képviselte. Az alperes részére emiatt a perben még alkalmazandó Pp. 75. §-ának (4) bekezdése alapján az ügyvédi képviselet esetében felszámítható díj csökkentett összege nem állapítható meg. A Pp. 75. §-ának (3) bekezdésében foglalt tilalom folytán az alperesi képviselő egyéb munkadíj megállapítására sem tarthat jogszerűen igényt. (A meghatalmazott keresetkiesésének megtérítése - mivel munkaköri feladatai közé tartozik a képviselet ellátása is -úgyszintén nem kerülhet szóba.) A Pp. 75. §-ának (1) bekezdése - amely szerint perköltség mindaz a költség, ami a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatban akár a bíróság előtt, akár a bíróságon kívül merül fel - alapján azonban a felperes a perrel kapcsolatos leírási, papír-, fénymásolási, illetőleg postaköltség megtérítésére igényt tarthat. Miután az alperes a felmerült költségeit nem munkálta ki, a másodfokú bíróság e költségeket a Pp. 79. §-ának (1) bekezdése alapján az elsőfokú eljárásra 500 Ft-ban határozta meg a per adatainak, az alperesi beadványok költségigényének mérlegelésével.
(Zala Megyei Bíróság 3. Kpf.20.239/1996. sz.)