adozona.hu
AVI 1996.6.74
AVI 1996.6.74
A részletre történő vétel esetén - feltéve, hogy eladó a tulajdonjogot a szerződés megkötésével egyidejűleg átruházza a vevőre - az általános forgalmi adó fizetésének és az adó levonásának a joga is az értékesítésről kiállított számlán feltüntetett teljesítés időpontjában keletkezik, mégpedig a vételárban felszámított általános forgalmi adó teljes összegére vonatkozóan, függetlenül attól, hogy a vevő a vételár megfizetését részletekben teljesíti [1992. évi LXXIV. törvény 16. §-ának (1) és (2)-(5) bekezdései
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes mint vevő és az E. és Vidéke Takarékszövetkezet mint eladó között 1995. január 20-án adásvételi szerződés jött létre a B. Cs. u. 14. sz. alatti ingatlanra vonatkozóan 4 200 000 Ft + 636 000 Ft áfa vételáron.
Az adásvételi szerződés második pontja azt tartalmazza, hogy a vételárat a vevő 8 negyedévi egyenlő részletben (525 000 Ft-525 000 Ft) fizeti meg. Az első vételárrészlet
1995. március hó 31. napjáig, míg az utolsó vételárrész
1996. december hó 31. napjáig esedékes.
Az erről...
AVI 1996.6.74 A részletre történő vétel esetén - feltéve, hogy eladó a tulajdonjogot a szerződés megkötésével egyidejűleg átruházza a vevőre - az általános forgalmi adó fizetésének és az adó levonásának a joga is az értékesítésről kiállított számlán feltüntetett teljesítés időpontjában keletkezik, mégpedig a vételárban felszámított általános forgalmi adó teljes összegére vonatkozóan, függetlenül attól, hogy a vevő a vételár megfizetését részletekben teljesíti [1992. évi LXXIV. törvény 16. §-ának (1) és (2)-(5) bekezdései, 36. § (1) bekezdésének a) pontja.].
A felperes mint vevő és az E. és Vidéke Takarékszövetkezet mint eladó között 1995. január 20-án adásvételi szerződés jött létre a B. Cs. u. 14. sz. alatti ingatlanra vonatkozóan 4 200 000 Ft + 636 000 Ft áfa vételáron.Az adásvételi szerződés második pontja azt tartalmazza, hogy a vételárat a vevő 8 negyedévi egyenlő részletben (525 000 Ft-525 000 Ft) fizeti meg. Az első vételárrészlet
1995. március hó 31. napjáig, míg az utolsó vételárrész
1996. december hó 31. napjáig esedékes.
Az erről szóló számla az E258778 sorszámot viseli, amely a szerződés keltekor, 1995. január 20-án került kiállításra. E számla a 8 részletbeni fizetést tünteti fel zárójelben.
A peres iratok között szerepelnek az eladó által kibocsátott pénztárbizonylatok másolatai (285439, 098162), amelyek a vételárrész befizetését tanúsítják.
A felperes képviselője a tárgyaláson bemutatta a fentebb rögzített számla módosítását, amely ugyanazon a napon kelt, amikor az adásvételi szerződés, illetve annak módosítása, valamint az első alkalommal kiállított számla. A helyesbítő számla egyösszegű kifizetést tartalmaz, tehát a felek akarata, elhatározása megváltozott. Ennek megfelelően nem részletfizetést kívántak alkalmazni, hanem egyösszegű vételár-kifizetést dokumentáltak.
Az elsőfokú adóhatóság határozatával elutasította felperes áfa-visszaigénylését és 1995. január hónapra 636 000 jogosulatlan áfa-visszaigénylést állapított meg. Ezen összeg után 318 000 Ft adóbírságot is kiszabott.
A felperes fellebbezett e határozat ellen, azonban az alperes határozatával helybenhagyta az elsőfokú határozatot.
A felperes e határozat ellen élt keresettel, kérte azt hatályon kívül helyezni és az alperest a perrel felmerülő költségek megfizetésére kötelezni.
A felperes szerint az alperes téves következtetésre jutott, az áfa-visszaigénylés megtagadásánál figyelmen kívül hagyta a törvényi feltételeket, az adólevonási jog keletkezésének időpontját a pénzügyi mozgáshoz kapcsolta.
Az ingatlan eladója adásvételi szerződésben rendelkezett a teljesítés időpontjáról, a 258778. sz. számlában adófizetési kötelezettséget keletkeztetett a termékértékesítés teljes összegében, így a vevőre áthárította a 636 000 Ft áfa-kötelezettséget 1995. január 20-i dátummal.
Az eladó e gazdasági esemény nyilvántartásaiban rögzítette, és adóbevallásában bevallotta.
A felperes szerint az áfa-visszaigénylés keletkezésének időpontja tehát 1995. január 20-a, ezt tanúsítja a szerződés, illetve az eladó által kiállított számla. Így tehát a felperes jogosult az áfa-visszaigénylésére és szükségtelen a Ptk. rendelkezéseire hivatkoznia az alperesnek.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és költsége megállítását kérte.
Idézte az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. tv (a továbbiakban: áfa-törvény) 16. §-ának (2) bekezdésében, 36. §-ának (1) bekezdésében, valamint a számvitelről szóló 1991. évi XXIII. tv 84. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglaltakat.
Az alperes szerint a bizonylatot a gazdasági művelet megtörténtének időpontjában kell kiállítani, így nem állítható ki számla egy összegben kiegyenlített adásvételről, ha valójában részletfizetésben állapodnak meg a felek, s a teljesítés is ennek megfelelően történik.
Az alperesi álláspont szerint a felperes csak a ténylegesen teljesített részösszeg után esedékes áfa előzetes levonásba helyezésére vont jogosult, amely esetben a pénzügyi teljesítés az irányadó a hivatkozott jogszabályok alapján.
Az alperes bizonyította, hogy a felek az ellenérték kiegyenlítése során részletfizetésben állapodtak meg, nem pedig egyösszegű teljesítésben.
A bíróság állásfoglalása szerint a felperes keresete alapos.
Az eladó és a vevő között 1995. január 20-án kötött eredeti szerződés második pontja szerint a vételárat a vevő 8 egyenlő részletben teljesíti.
A szerződés alapján kiállított számla is 8 részlet megjelölést tartalmaz.
A megtartott tárgyaláson a felperesi képviselő bemutatta e szerződés módosítását és ahhoz kapcsolódóan kiállított helyesbítő számlát, amely szerint a felperes a vételárat egy összegben fizette meg az eladónak.
A becsatolt közigazgatási iratok között valóban nem volt olyan pénztárbizonylat, amely igazolta volna a vételár egy összegbeni kifizetését.
A 643257 sz. számla helyesbítette 1995. január 23-án az E258778. sz. (8 részletet tartalmazó) számlát. Itt a teljesítés időpontjaként 1995. január 20-a szerepel.
A helyesbítő számla már nem részletfizetést, hanem egy összegbeni vételár-teljesítést tanúsít. Erre alapította a bíróság azt a megállapítást, hogy nem részletfizetésről volt szó a perbeli ügyben és így jogosult volt a felperes visszaigényelni a 636 000 Ft áfát.
Erre tekintettel rendelkezett a bíróság a Pp. 339. §-ának (1) bekezdése alapján az alperesi határozatok hatályon kívül helyezéséről.
Az alperes pervesztes lett, így a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte őt a bíróság a felperest megillető perköltség megfizetésére.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, azonban a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az indokolás szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást és érdemben is helyes döntést hozott.
Nem osztotta azonban a megyei bíróság az elsőfokú ítélet jogi indokolását, ezért azt a következők szerint helyesbítette:
Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 16. §-ának (1) bekezdése, valamint a 36. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében mind az adófizetési kötelezettség, mint pedig az adólevonás joga egy időpontban, mégpedig a teljesítésről, illetve a részteljesítésről kibocsátott számlában a teljesítés időpontjaként feltüntetett napon keletkezik. A 16. § (2) bekezdése értelmében pedig a teljesítés időpontjának megállapítására a törvény eltérő rendelkezése hiányában a Ptk. szabályait kell alkalmazni.
Ilyen eltérő rendelkezést tartalmaz a törvény 16. §-ának (3)-(5) bekezdése, valamint a 17-19. §-ai. A kivételes rendelkezések azonban a perbeli esetben nem alkalmazhatók.
A törvény 16. §-ának (5) bekezdéséből következően ugyanis a jogalkotó a részkifizetés és ennek megfelelően a részteljesítés fogalmi körébe kizárólag a tulajdonjog-fenntartással megvalósult adásvételi szerződést, illetőleg a lízingszerződés alapján történő termékértékesítést, valamint a tartós jogviszonyban (pl. bérleti szerződés) történő folyamatos teljesítést sorolta be.
Adott esetben azonban a felek között eredetileg megkötött adásvételi szerződésből az állapítható meg, hogy a számlát kibocsátó eladó az ingatlan tulajdonjogát a szerződés megkötésével egyidejűleg átruházta a felperesre.
A kifejtettek alapján tehát a teljesítés időpontjának meghatározására kizárólag a Ptk. rendelkezései alkalmazandóak.
Kétségtelen, hogy a Ptk. 117. §-ának (3) bekezdése értelmében ingatlan tulajdonjogának átruházásához az erre irányuló szerződésen felül a tulajdonosváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges.
Adott esetben azonban jogfenntartás hiányában az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez való hozzájárulás az eladó oldaláról megadottnak tekintendő, következésképpen a Ptk. 365. §-ának (1) bekezdése alapján az eladó a szerződést annak aláírásakor teljesítette.
A szolgáltatás és az ellenszolgáltatás időpontjának a különbsége pedig, amint arra a felperes keresetében helyesen rámutatott, csupán hitelezést jelent (Ptk. Kommentár 2. kötet, 1336. oldal, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1981.).
Abban az esetben pedig, ha a teljesítés a szerződéskötéskor a számlakibocsátó részéről megtörtént, a számlában a teljesítés időpontjaként a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény 84. §-ának rendelkezésére figyelemmel, a teljesítés időpontjaként is ezt a napot kell feltüntetni, következésképpen e napon keletkezik az eladó általános forgalmiadó-fizetési kötelezettsége, és a vevő adólevonási joga is, függetlenül attól, hogy a vételár megfizetésére részletekben kerül sor.
Az elsőfokú bíróság tévesen indult ki a felperes által az adó-ellenőrzési eljárásban becsatolt szerződésmódosítás, illetőleg helyesbítő számla tartalmából. Az iratokból ugyanis megállapítható, hogy a felperes az adó-ellenőrzési eljárás eredményeként jutott arra a következtetésre, hogy a felek tényleges szerződéses akaratát tükröző eredeti adásvételi szerződést és az annak megfelelően kibocsátott számlát indokolt módosítani. Az ekként tehát fiktíven visszadátumozott szerződés, illetőleg számlahelyesbítés tényleges gazdasági eseményt nem tükröz, ezért az adóhatóság helyesen járt el, amikor a felek szerződéses akaratának megállapításánál az eredeti szerződés tartalmából indult ki.
Ugyanakkor azonban a kifejtettek szerint az eredeti szerződés is lehetővé tette a felperes számára az adó levonását, mégpedig a számla szerinti teljes összegben.
(Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 3.Pf.20.504/1996. sz.)