adozona.hu
AVI 1996.2.21
AVI 1996.2.21
A lízingbeadó a tulajdonát nem képező dolgot is lízingbe adhatja [1990. évi XCI. tv 1. § (7) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Tényként állapította meg, hogy a felperes magánszemélynél végzett ellenőrzés során a pontosított jegyzőkönyvi megállapítások szerint a felperes gépjármű lízingbeadásából elért bevételét az adóbevallásában nem szerepeltette. Az elsőfokú adóhatóság kijavított és kiegészített határozatával a felperes 1991. évi adóalapján 970 000 Ft-tal megnövelte, s annak adókövetkezményeit levonta.
Az alperes a keresettel támadott határozatával ...
AVI 1996.2.21 A lízingbeadó a tulajdonát nem képező dolgot is lízingbe adhatja [1990. évi XCI. tv 1. § (7) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Tényként állapította meg, hogy a felperes magánszemélynél végzett ellenőrzés során a pontosított jegyzőkönyvi megállapítások szerint a felperes gépjármű lízingbeadásából elért bevételét az adóbevallásában nem szerepeltette. Az elsőfokú adóhatóság kijavított és kiegészített határozatával a felperes 1991. évi adóalapján 970 000 Ft-tal megnövelte, s annak adókövetkezményeit levonta.Az alperes a keresettel támadott határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A határozat indokolása szerint a felperesnek az Ö. Gmk-val kötött szerződése lízingszerződésnek minősül, s a szerződés nemcsak elnevezésében, hanem tartalmában is lízingszerződés, nem pedig - a felperesi állításnak megfelelően - adásvétel.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint a keresettel támadott határozat nem jogszabálysértő. A felperes 1991. január 30. napján lízing megnevezésű szerződéssel lízingbe adta a tulajdonát képező gépkocsit az Ö. Gmk-nak, melynek egyébként maga is tajga. A szerződés szerint a lízing időtartama 18 hónap, mely idő alatt a gépkocsi a felperes tulajdonában maradva a gmk üzemelésébe került. A lízingdíj megfizetésére a szerződésben írtaknak megfelelően, ütemezve történt, s a lízing lejártát követően a lízingbevevő 50 000 Ft-os maradványértéken vásárolta meg a gépkocsit. Kifejtette, hogy a szerződésben szereplő kifejezésektől eltekintve is, a szerződés lízingszerződésnek minősül, a szerződés lényeges tartalmi ismérveit figyelembe véve. A lízingdíj futamidőre elosztva került meghatározásra, s a szerződésnek megfelelően történt a kifizetés is. A futamidő az általános gyakorlatnak megfelelt, a belső kötelezettségek is a lízingszerződéseknek megfelelően a lízingbevevőt terhelték. Nem volt tilos az sem, hogy magánszemély kössön lízingszerződést lízingbeadó pozícióban. A szerződést még csak részletvételi szerződésnek sem lehet tekinteni, s így az adóhatóság helyesen minősítette a jogviszonyt. A felperes a lízingbeadással olyan jövedelemhez jutott, mely jövedelemmel kapcsolatosan csak az amortizáció elszámolására volt lehetőség, ezt pedig az adóhatóság megtette. A határozat így nem jogszabálysértő, ezért az Art. 86. §-ának (1) bekezdése alapján a keresetet el kellett utasítani.
Az ítélet ellen a felperes jelentett be fellebbezést, melyben az ítélet megváltoztatását és a kereseti kérelme szerinti ítélet meghozatalát kérte.
Kifejtette, hogy a lízing fogalmának meghatározása is bizonytalan, s utalt arra, hogy ha a lízingbeadó nem a termék előállítója, az adásvételt és a lízingbeadást egyetlen ügylet keretében bonyolítják le.
Részletezte, hogy a vitás kérdést illetően milyen jogszabályi változások történtek, s mert a jogviszonyt a Ptk.-ban sem szabályozták, a felek szerződési szabadsága a szerződés tartalmának meghatározásánál az átlagosnál nagyobb.
Az alperes a határozata meghozatalánál ezen bizonytalanságokat csak a saját javára értelmezte, s a határozata már ezen ok miatt is jogszabálysértő.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.
A megyei bíróság a felperes fellebbezését nem találta alaposnak.
A megyei bíróság az adóvizsgálati iratok közt a módosító jegyzőkönyv 1. számú mellékleteként fellelhető adásvételi szerződés alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást annyiban egészítette ki, hogy a felperes 1991. február 11. napján kelt adásvételi szerződéssel szerezte meg K. István eladótól a lízingbe adott Ford Sierra típusú személygépkocsi tulajdonjogát.
Az így kiegészített tényállás alapján pedig egyértelműen megállapítható, hogy a felperes által adásvételi szerződésnek tekintett szerződés nemcsak megnevezése, hanem tartalma szerint is lízingszerződésnek minősült.
Minden alapot nélkülöz a felperesnek azon előadása, hogy 1991. január 30-án természetes személy lízingbeadóként nem köthetett ingó dologra lízingszerződést. Tévesen hivatkozik a felperes a fellebbezésében arra is, hogy a Ptk.-ban elmulasztották a lízingszerződést kodifikálni, mert csak önállóan nevesített szerződésként nem szerepel a hivatkozott törvénykönyvben. Ennek pedig mindössze az a következménye, hogy e szerződésre a Ptk. általános kötelmi jogi rendelkezései az irányadóak.
Így a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatták meg.
A lízingszerződés alapján a lízingbeadó a nem tulajdonában álló dolgot is lízingbe adhatta. A Ptk. 117. §-ának (1) bekezdése szerint átruházással csak a dolog tulajdonosától lehet a tulajdonjogot megszerezni.
Ugyanezen jogszabály (2) bekezdése szerint a tulajdonjogot megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződésen, vagy más jogcímen felül a dolog átadása is szükséges.
A felperes a perbeni gépkocsi tulajdonjogát 1991. február 11. napján kelt adásvételi szerződéssel szerezte meg, függetlenül attól, hogy a gépkocsi már korábban is a birtokában volt. A gépkocsira vonatkozó lízingszerződés megkötésére ezt megelőzően, 1991. január 30-án került sor, vagyis olyan időpontban, amikor a felperes a gépkocsinak még nem volt a tulajdonosa.
Így szóba sem kerülhet, hogy a felperes az Ö. Gmk-val adásvételi szerződést köthetett volna, mert az adott időpontban a gépkocsi nem állt a tulajdonában.
Az elsőfokú bíróság egyebekben mindenben helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az 1990. január 30-án kötött lízingszerződés nemcsak megnevezésében, hanem tartalmában is e - a Ptk.-ban nevesítetlen - szerződésnek felel meg.
A szerződés minden lényeges eleme a lízingszerződésekre jellemző, s a megyei bíróság - visszautalva az elsőfokú bíróság ítélete indokolásának idevonatkozó részére - sem látja lehetőségét annak, hogy a szerződést adásvételnek vagy tulajdonjog fenntartásával kötött, esetleg részletfizetéssel összefüggően kötött adásvételi szerződésnek tekinthesse.
A szerződés 3. pontja szerint a tulajdonjog átruházására a bérlet lejártát követően kerül majd sor, maradványértéken, s a felperesnek, mint lízingbeadónak a szerződésben olyan jogosultságokat kötöttek ki (ellenőrzési, felmondási jog, stb.), melyek a tulajdonjog átruházásának ellentmondanak.
A jogviszonyt a megkötéskor hatályos rendelkezések szerint kell minősíteni. A felperes a fellebbezésében olyan jogszabályra hivatkozik, amely a szerződéskötés időpontjában már nem [66/1970. (XII. 31.) PM r., 8/1982. (III. 9.) PM r. és 36/1985. (X. 31.) PM r.], illetve még nem (1991. évi LXXXVI. tv) voltak hatályban, így e jogszabályok a perbeni jogvita elbírálása során semmilyen formában nem vehetők figyelembe.
Az alperes az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. tv 1. §-a (7) bekezdésének megfelelően a szerződés valódi tartalma alapján vonta le az adójogi jogkövetkezményeket, s a jogszerű határozatát támadó keresetet az elsőfokú bíróság helyesen utasította el.
(Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 4.Pf.20.648/1995. sz.)