adozona.hu
AVI 1996.2.19
AVI 1996.2.19
I. Annak megállapításánál, hogy az adóalany jogosult volt-e az általános forgalmi adó különös szabályok szerinti megállapítására, a ténylegesen végzett tevékenységet kell figyelembe venni. II. Ha az adóalany tényleges tevékenysége eltér a vállalkozói igazolványában megjelölt tevékenységi körtől, illetőleg az üzletnyitás bejelentésében meghatározott üzletkörtől, az általa választott adómegállapítási mód helyességét kizárólag a tényleges tevékenysége alapján lehet megítélni [1989. évi XL. tv 37-39. §, 1990. é
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az APEH megyei igazgatósága határozatában a felperes terhére 1991. évre 113 000 Ft, 1992. évre pedig 445 023 Ft, mindösszesen 558 023 Ft általános forgalmiadó-hiányt állapított meg.
Kötelezte továbbá az adóhiánynak minősülő összeg után 279 012 Ft adóbírság és 63 750 Ft késedelmi pótlék megfizetésére is.
A felperes e határozat ellen fellebbezett, azonban az alperes a határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Ez ellen élt a felperes törvényes határidőn belül keresettel, kérte az a...
AVI 1996.2.19 I. Annak megállapításánál, hogy az adóalany jogosult volt-e az általános forgalmi adó különös szabályok szerinti megállapítására, a ténylegesen végzett tevékenységet kell figyelembe venni.
II. Ha az adóalany tényleges tevékenysége eltér a vállalkozói igazolványában megjelölt tevékenységi körtől, illetőleg az üzletnyitás bejelentésében meghatározott üzletkörtől, az általa választott adómegállapítási mód helyességét kizárólag a tényleges tevékenysége alapján lehet megítélni [1989. évi XL. tv 37-39. §, 1990. évi V. tv 4. § (5) bek., 6/1990. (IV. 5.) KeM r. 4. §].
Az APEH megyei igazgatósága határozatában a felperes terhére 1991. évre 113 000 Ft, 1992. évre pedig 445 023 Ft, mindösszesen 558 023 Ft általános forgalmiadó-hiányt állapított meg.Kötelezte továbbá az adóhiánynak minősülő összeg után 279 012 Ft adóbírság és 63 750 Ft késedelmi pótlék megfizetésére is.
A felperes e határozat ellen fellebbezett, azonban az alperes a határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Ez ellen élt a felperes törvényes határidőn belül keresettel, kérte az alperesi határozat hatályon kívül helyezését az alperesi határozat végrehajtásának felfüggesztését.
Arra hivatkozott, hogy az alperes utólagos adómegállapítása téves, utalt az 1989. évi XL. tv 37. §-ának (1) bekezdésében írtakra, amely kimondja, hogy a bolti kiskereskedelmi értékesítés esetén az adóalany jogosult arra, hogy a fizetendő adót az általános szabályoktól eltérő módszerrel állapíthatja meg.
A törvény nem úgy fogalmaz, hogy az üzletköri besorolás szerinti adózó választhatja a különleges számítási módot. A jogszabály kifejezetten a bolti kiskereskedelmi értékesítés tenyéré és nem az üzletköri besorolásra alapozza az adózó különleges, eltérő jogosultságát.
Hangsúlyozta a felperes, hogy a bolti kiskereskedelmi tevékenységre vonatkozó különös szabályokat jelölte meg az alperesnél, mint alkalmazandó elszámolási módszert.
Rögzítette továbbá a felperes, hogy tevékenysége ellenőrizhető az anyagbeszerzéssel kapcsolatban készült szándék, nyilvántartások alapján. Egyébként is a K. Laktanya parancsnoka is meghatározza számára az értékesíthető árak körét, amelytől eltérni nem lehet.
Hivatkozott a felperes a 6/1990. (IV. 5.) KeM sz. rendeletre, továbbá a belkereskedelemről szóló 1978. évi I. tv vonatkozó részére, amely a vendéglátás fogalmát rögzíti. A felperes hangsúlyozta, hogy kiskereskedelmi tevékenységet folytatott az üzlethelyiségben, lakossági forgalomból elzárt laktanyában, mely nem nyújtja a 8. §-ban foglalt szolgáltatásokat.
Az alperes írásbeli ellenkérelmében pedig utalt a vizsgálati jegyzőkönyv harmadik oldalán írtakra, arra, hogy 1991. szeptember 3-tól 1992. október 31-ig terjedő időszakban a felperes a K. Laktanya területén vendéglátói tevékenységre jogosító vállalkozó igazolvány birtokában szeszmentes italok, eszpresszó kávé, édesipari termékek, dohányáru, cukrászsütemény, szendvics, hot-dog, illetve levelezési kellékek, hírlap, vegyi és papíráru forgalmazását kezdte meg az üzletek működéséről szóló 6/1990. (IV. 5.) KeM rendelet 1. sz. melléklete alapján egyéb vendéglátó-ipari üzletnek minősített, pultos kiszolgálású büfében.
Az alperesi álláspont szerint az általános forgalmi adó hiány jelentős részét az eredményezte, hogy a felperes általános forgalmiadó-kötelezettségét nem az 1989. évi XL. tv vendéglátókra (39. §), hanem a bolti kereskedőkre (37-38. §) speciális szabálya alapján határozta meg.
Az áfa-törvény 37. és 39. §-ában meghatározott az általános szabályoknál kedvezőbb feltételeket teremtő rendelkezések a bolti kiskereskedelem, illetve a vendéglátás sajátosságaihoz igazodjanak.
A vállalkozók a bejelentéskor valóban szabadon választhatnak az általános vagy a különleges adózási forma között, de nem választhatnak ötletszerűen az egyes különleges adózási formák közül.
A bolti kiskereskedelmi és vendéglátó-ipari értékesítés elhatározásának alapja az üzemeltetett üzlet hatósági üzletköri besorolása, amely besorolást a helyi polgármesteri hivatalok a vállalkozói által forgalomba hozandó termékek köre alapján adják meg.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatását rendelte el.
Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. tv 1. §-ának (7) bekezdése szerint a szerződést, ügyletet, és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek, vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható.
A 9. § (1) bekezdése pedig azt írja, hogy az adózó az adó és költségvetési támogatás megállapítása, megfizetése érdekében köteles törvényben, vagy e törvényben előírt bejelentésre, nyilatkozattételre.
A 14. § (1) bekezdésének c) pontja pedig úgy rendelkezik, hogy az általános forgalmi adó alanya és a kizárólag tárgyi adómentes szolgáltatást nyújtó személy az adóköteles tevékenysége megkezdésének bejelentésével egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy az adómegállapítás melyik különleges módját kívánja alkalmazni.
A 11. § (1) bekezdése pedig azt tartalmazza, hogy a bejelentést az e célra szolgáló nyomtatványon, írásban kell megtenni.
A perbeli időszakban hatályos, általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. tv 37. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezett, hogy bolti kiskereskedelmi értékesítés esetén az adóalany jogosult arra, hogy a fizetendő adót az általános szabályoktól eltérően az értékesítési célú termék beszerzéseit terhelő, előzetesen felszámított adókulcsainak a megoszlása, illetve átlaga alapján állapítja meg. Ez az adómegállapítási mód csak a bolti kiskereskedelmi értékesítés után fizetendő adó összegének a megállapítására vonatkozik. Az egyéb értékesítés után fizetendő adó összegének megállapításánál az adóalanynak az I. fejezetben foglalt szabályokat kell alkalmazni.
A (4) bekezdés értelmében, ha az adóalany a továbbértékesítési célú termékbeszerzéseit terhelő, előzetesen felszámított adó összegét nem adókulcsként tartja nyilván, akkor átlag adókulcsot állapít meg úgy, hogy a továbbértékesítési célú termékbeszerzéseit terhelő, előzetesen felszámított adó összegét elosztja, a továbbértékesítési célú beszerzés adóval növelt összegével.
A 39. § (1) bekezdése szerint pedig vendéglátó-ipari értékesítés esetén az adóalany jogosult a fizetendő adót az általános szabályoktól eltérően az értékesítés előfizetéses ételforgalom nélküli - ellenértéke alapján: a hatósági üzletköri besorolás szerint munkahelyi, valamint alkoholt nem árusító melegkonyhás vendéglátó-ipari egységnél 8. § b), c) pont, egyéb vendéglátó-ipari egységnél 19. §.
A (2) bekezdés úgy rendelkezik, hogy az (1) bekezdésben meghatározott adómegállapítási mód csak a vendéglátó-ipari (SZTJ 507-51, 52) szolgáltatás nyújtása, továbbá a cukrász által saját előállítású terméknek nyílt árusítású helyen történő értékesítése után fizetendő adó összegének a megállapítására vonatkozik.
A rendelkezésre álló közigazgatási iratok alapján az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy a kereseti kérelem szakértői bizonyítás elrendelése nélkül is elbírálható, erre tekintettel mellőzte annak elrendelését, mellyel később a felperesi képviselő is egyetértett.
A bíróság állásfoglalása szerint a felperes eleget tett a fent idézett jogszabályhelyeknek megfelelően kötelezettségének, az adóhatóság viszont nem választhat az adózó helyett adózási formát.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, azonban a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú ítélet indokolását a megyei bíróság részére a fellebbezésben foglaltakra tekintettel is a következőkkel egészítette ki:
Az általános forgalmi adóról szóló többször módosított 1989. évi XL. törvénynek a perbeli időszakokra hatályos 37-39. §-ai - a törvény és módosításai idevonatkozó indokolása szerint is - kifejezetten a bolti kiskereskedelmi, illetőleg a vendéglátó-ipari tevékenység jellegére tekintettel tették lehetővé, hogy az adóalany az adómegállapításnak az általánostól eltérő és a szakaszokban szabályozott különös módját választhassa.
Ennek indoka az volt, hogy e tevékenységi körökben számottevő nehézséggel járt volna az összes beszerzés és értékesítés adókulcsonkénti elkülönítése.
Mindezekből okszerűen következik, hogy a szabályozás a tevékenység tényleges jellegére figyelemmel történt, következésképpen annak megállapításánál, hogy az adóalany jogosult volt-e a különös adómegállapítási mód választására, irányadónak kizárólag az adóalany tényleges tevékenységét lehet figyelembe venni.
Nem vitás, hogy a tényleges tevékenységi kör meghatározásánál jelentősége van az adóalany vállalkozói igazolványában megjelölt tevékenységi körnek, továbbá az adóalany által a 6/1990. (IV. 5.) KeM. rendelet szerint bejelentett üzletnyitásban meghatározott üzletkörnek.
Ugyanakkor azonban, ha az adóalany tényleges tevékenysége a vállalkozói igazolványban megjelölt tevékenységi körtől, illetőleg az üzletnyitás bejelentésében meghatározott üzletkörtől eltér, az általa választott adómegállapítási mód helyességét kizárólag a tényleges tevékenysége alapján kell megítélni, az eltérés ugyanis csak 1990. évi V. törvény 4. §-ának (5) bekezdésében, illetőleg a KeM rendelet 4. §-ában szabályozott jogkövetkezmények alkalmazásához vezethet, adójogi konzekvenciákat azonban - ilyen szabályozás hiányában - nem vonhat maga után.
A perbeli iratokból megállapíthatóan, a felperes a vizsgált adóévekben az áfa-törvény 37. §-a szerinti bolti kiskereskedelmi értékesítésre vonatkozó különös adómegállapítási formát választotta, és ennek megfelelően tett bejelentést az adóhatóságnak is. Emellett mind a közigazgatási eljárásban, mind a peres eljárásban következetesen azt állította, hogy tényleges tevékenysége mindvégig a KeM rendelet 1. számú mellékletének I/42. száma alatt megjelölt élelmiszer jellegű vegyes üzlet üzletkörbe tartozó volt.
Nem vitás ugyan, hogy a felperes vállalkozói igazolványa szerint ugyanezen időszakban csupán vendéglátó-ipari tevékenység folytatására volt jogosult, és az üzlete bejelentését tudomásul vevő és azt záradékoló jegyzői határozatban is ez egyéb vendéglátó-ipari üzlet elnevezésű üzletkör került megjelölésre, ezen okiratok tartalmával szemben azonban a már kifejtettekből következően a felperesnek módjában állt bizonyítani, hogy a tényleges tevékenység körének megfelelően helyesen választotta a bolti kiskereskedelemre vonatkozó különös adózási módot.
A per jelenlegi adatai szerint azonban ebben a kérdésben állást foglalni nem lehet, minthogy az alperes azon téves jogi álláspontjából kiindulva, hogy a különös adózási formára kizárólag az annak megfelelő hatósági üzletköri besorolás jogosítja fel az adózót, a tényleges tevékenységi kör tekintetében tényállást nem állapított meg.
Az új eljárás során tehát az alperesnek a beszerzési és értékesítési számlák vizsgálata alapján mindenekelőtt azt kell felderítenie, hogy mi volt a felperes üzletének tényleges üzleti profilja, csak ennek tisztázása után jut az alperes abba a helyzetbe, hogy megállapítsa a felperes jogosult volt-e a különös adómegállapítási mód választására.
(Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 3.Pf.20.288/1995. sz.)