adozona.hu
AVI 1996.1.15
AVI 1996.1.15
A becslés alkalmazásának előfeltételéül szolgálhatnak olyan iratok is, amelyek könyvszakértői szempontból nem minősülnek hiteles okmánynak [1990. évi XCI. tv 60. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes egyéni vállalkozó, személyszállító tevékenységet folytat, és nála az adóhatóság 1992 áprilisában és májusában az 1989., 1990. és 1991-es év vonatkozásában átfogó adóellenőrzést végzett.
A vizsgálatról felvett jegyzőkönyv megállapította, hogy az adózó bevételeit, költségeit pénztárkönyvben vezette, az utaskilométerrel, napi bevételeiről, valamint a borravalókról analitikus nyilvántartást vezetett.
A felperes taxistársaihoz hasonlóan fuvarmegrendelései jelentős részét az S. Taxi vá...
AVI 1996.1.15 A becslés alkalmazásának előfeltételéül szolgálhatnak olyan iratok is, amelyek könyvszakértői szempontból nem minősülnek hiteles okmánynak [1990. évi XCI. tv 60. § (1) bek.].
A felperes egyéni vállalkozó, személyszállító tevékenységet folytat, és nála az adóhatóság 1992 áprilisában és májusában az 1989., 1990. és 1991-es év vonatkozásában átfogó adóellenőrzést végzett.A vizsgálatról felvett jegyzőkönyv megállapította, hogy az adózó bevételeit, költségeit pénztárkönyvben vezette, az utaskilométerrel, napi bevételeiről, valamint a borravalókról analitikus nyilvántartást vezetett.
A felperes taxistársaihoz hasonlóan fuvarmegrendelései jelentős részét az S. Taxi vállalattól kapta, CB-n keresztül, de természetesen ő is társaihoz hasonlóan útközben is tudott utasokat felvenni.
A revízió idején az adóhatóságnak rendelkezésre álltak a taxivállalat diszpécserkönyvei, továbbá a V. taxitól kapott információ, és ezek az adatok, továbbá a felperes és a többi taxis jegyzőkönyvi nyilatkozatára figyelemmel az adóhatóság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az adózó által közölt adatoktól (adóbevallás) lényegesen eltér a diszpécserkönyvekben rögzített hívások száma, és ennek alapján megállapította, hogy így ez az adózó valós jövedelmének megállapítására nem alkalmas.
Az összegszerűség vonatkozásában a becslés során az adóvizsgálat a kontrollinformációk, az adózó és társai nyilatkozatát, továbbá természetesen a diszpécserkönyvet vette alapul és ennek eredményeképpen az 1992. október 7-én hozott határozatával a vizsgált évekre vonatkozóan szja- és áfa-hiányokat állapított meg összesen 216 353 Ft összegben, ami után 130 000 Ft adóbírságot és 24 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.
A fellebbezés kapcsán jelen per alperese az 1993. január 8-án hozott határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az alperes a per során az 1993. november 19-én hozott határozatával a korábbi határozatát az adóbírság vonatkozásában módosította, továbbá intézkedett a fellebbezési eljárásban lerótt illeték visszatérítéséről is.
A felperes kereseti kérelmében jogszabálysértésre hivatkozva támadta az alperesi határozatot úgy a becslés jogalapja, mint összegszerűsége vonatkozásában.
Hivatkozott arra, hogy álláspontja szerint nem voltak meg a becslés jogalapjának törvényi feltételei, de az összegszerűséget is túlzottnak tartotta.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozással, hogy a határozata a módosító határozatot is figyelembe véve jogszerű volt.
A felperes a tárgyaláson bizonylattal igazolta, hogy az R. Rt.-nél a munkaviszonya 1989. június 25-ig állott fenn, majd szintén okirattal bizonyította, hogy magántaxis kisipari tevékenységét 1989. augusztus l-jétől gyakorolja.
Először egyetlen taxistársasághoz sem tartozott, és ez 1980. november l l-ig tartott, addig csak kiállt a taxisok közé a sorba és ha valaki hozzá beült, akkor azt elvitte, de ekkor még hívásokat nem kapott.
Az S. Taxistársaságnak 1989. november 11-től lett tagja, de akkor sem kapott még saját számot a taxijára, hanem csak rásegítőként dolgozott, hanem végül is csak 1990. április l-jén kapta meg a számot.
Mint rásegítő, hasonlóan a társaihoz, csak akkor nyugtázhatta a CB-n leadott fuvart, ha a harmadik ki szólásig a fő számos taxis nem jelentkezett, utána vehette fel a fuvart.
Előadta azt is, hogy nagyon sok esetben a taxisok között napközben, de éjszaka is váltások voltak, úgy hogy egymás kocsijába beültek, amit csak ők tudtak, de természetesen a kocsiszám változatlan volt és így a diszpécserkönyvekbe olyan kocsiszám került be, amit esetleg csere folytán nem is a szám tulajdonosa vezetett akkor.
Volt olyan időszak is a felperesnél, amikor az utasokkal 1990-es év vége felé nézetkülönbsége támadt és nem használta a saját számát, hogy ne tudják őt az utasok beazonosítani, arra viszont már nem emlékezett a tárgyalás során, hogy ezekben a hónapokban ő milyen szám alatt futott.
Megerősítette, hogy valóban nagyon gyakran feleslegesen mentek hívásokra, ez volt az ún. lyukramenés, amit saját esetében mintegy 10% volt.
A leintések sokkal kevesebb számban fordultak elő mint ahogy a becslés alapján ezt valószínűsítették, az alperestől eltérően csak mintegy 10-15%.
A tanúként meghallgatott J. Lászlóné vallomásában előadta, a diszpécserfüzeteket ő vezette, a hívásokat a naponta nyitott füzetbe írta, CB-n továbbította, majd a taxi számát feljegyezte.
Megerősítette a vallomásában ebben a perben is, hogy a diszpécserkönyvek nemcsak a valós fuvarokat, hanem a rokoni, baráti hívásokat, értesítéseket is tükrözték, és ezt ugyancsak megerősítette a tanúként meghallgatott T. József is.
Mindkét tanú megerősítette, olyan nap nem fordult elő a diszpécserkönyvekben, hogy egy-egy taxisnak az adott napon csak üzenetei lettek volna, és fuvart egyáltalán nem teljesített volna.
Előadták a tanúk, hogy a diszpécserkönyvek, mivel nem voltak hiteles okiratok, a társaságnál megsemmisítésre kerültek, ugyanakkor az alperes a bírósági eljárás során becsatolta a mikrofilmre felvett diszpécserkönyveket, és a mikrofilm és a leolvasókészülék az adóhatóságnál megtalálható.
A bíróság a tényállás további tisztázása érdekében igazságügyi könyvszakértői bizonyítást rendelt el.
A könyvszakértő szakvéleményében a vizsgálati tapasztalatait akképpen összegezte, hogy a felperes a könyvviteli adatait előírásszerűén vezette és hangsúlyozta, hogy könyv-szakértőileg a diszpécserkönyvek nem tekinthető hiteles okmánynak, így az elszámoltatásra az abban lévő adatok nem alkalmasak.
Hangsúlyozta, hogy könyvszakértőileg a felperes adóbevallásait bizonyítottnak találta, vagyis álláspontja szerint nem volt jogszerű az alperes által a becslés lefolytatása.
Az indokolás szerint a felperes kereseti kérelme részben a becslés összegszerűségére nézve alapos.
Az Art. 60. §-ának (1) bekezdése értelmében az ellenőrzés megszakítása nélkül becslés alkalmazható, ha az Art. 59. §-ában meghatározott módon az adó alapja nem állapítható meg, vagy az adóhatóság a rendelkezésére álló, jelentősnek tekinthető adat, tény, körülmény alapján alaposan feltételezhető, hogy az adózó iratai nem alkalmasak a valós adó alapjának megállapítására.
A bíróságnak a perben tehát elsődlegesen az adó jogalapjának vonatkozásában kellett állást foglalnia.
A már hivatkozott Art. 59. §-a visszautal az Art. 58. §-ára, ami akképpen rendelkezik, hogy az ellenőrzést az adóhatóság többek között az iratok, bizonylatok és egyéb adatok, tények, körülmények megvizsgálásával folytatja le.
Ebben a körben a bíróságnak azt kellett értékelni, hogy vajon a vizsgálat idején rendelkezésre álló nyilvántartás, annak adatai a már korábban említett diszpécserkönyvek, annak adatai, valamint a felperes és a taxistársai nyilatkozatai, összevetve a felperesi adóbevallással olyan ellentmondásosságot tükröznek-e, ami megkérdőjelezi a bevallás teljes valóságtartalmát.
Hangsúlyozza a bíróság, ellentétben a könyvszakértő és a felperes állításával, hogy a már idézett Art. rendelkezései nem hiteles okmányokról szólnak, hanem csupán egyéb adatokat, tényeket stb. említenek, így tehát a bíróság a jogalap vonatkozásában a könyvszakértőtől eltérően egyik bizonyítékként a diszpécserkönyveket is elfogadta.
Osztotta tehát a bíróság a jogalap vonatkozásában az alperesnek azt az álláspontját, hogy a diszpécserkönyvekben egy-egy konkrét napot összehasonlítva az adózó bevallásaival, továbbá a kontrollinformációval már olyan adatok még akkor is, ha ma már csak mikrofilmen vannak, amelyek kétségessé teszik azt, hogy az adózó iratai alkalmasak a valós adó alapjának megállapítására, következésképpen a becslés alkalmazása jogszerű volt az adóhatóság részéről.
Nem osztotta a bíróság ugyanakkor a becslés módszerét, nevezetesen az összegszerűség kimunkálását, mivel e vonatkozásban az alperes az Art. 60. §-ának (4) bekezdésre hivatkozott.
A bíróság úgy ítélte meg, hogy ezek az adatok és a felperes adóbevallása nem szolgáltatnak kellő alapot a (4) bekezdés alkalmazására, és ebben a kérdésben teljes mértékben osztotta a bíróság a könyvszakértőnek azt a véleményét, hogy az összegszerűség kimunkálásánál lényegesen tágabb és több információ akár könyvszakértő igénybevétel kellett volna kimunkálni az összegszerűséget az Art. 60. §-ának (5) bekezdése alapján.
Az előzőekre figyelemmel a bíróság a keresettel támadott alperesi határozatokat a Pp. 339. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel az összegszerűség vonatkozásában hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságot az előzőekben kifejtettek figyelembevételével új eljárás lefolytatására kötelezte.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, azonban a megyei bíróság a városi bíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezését helybenhagyta.
A megyei bíróság a felperes fellebbezése kapcsán eldöntendő jogkérdésben, nevezetesen, hogy jogszerűen alkalmazta-e az adóhatóság a becslést, az elsőfokú bírósággal azonosan foglalt állást.
Az elsőfokú ítélet indokolásából a kiemelés igényével mutat rá a megyei bíróság, hogy az Art. 60. §-ának (1) bekezdése a becslés alkalmazhatóságának feltételéül azt szabja, hogy az adóhatóság rendelkezésére álló, azok száma, vagy tartalma miatt jelentősnek tekinthető adat, tény, körülmény alapján feltételezhető legyen, hogy az adózó iratai nem alkalmasak a valós adó alapjának megállapításához. E feltételek az adott ügyben, az adott tényállás mellett fennállnak.
A jogszabály által a fentiek szerinti körben értékelhetők az alperes által felhasznált adatok, így a diszpécserkönyvek akkor is, ha azok könyvszakértőileg nem minősíthetők hiteles okmányoknak.
Mind az adóhatóság, mind a városi bíróság által levont következtetések helyességét és jogszerűségét nem teszi kétségessé az a könyvszakértői megállapítás sem, hogy a felperes könyvvezetési kötelezettségének az előírásoknak megfelelően eleget tett. Helyes tehát a becslés jogalapja kérdésében meghozott döntés, összegszerűségben kell az adóhatóságnak az eljárást lefolytatnia, amelyet nem kifogásolt.
(Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Pf.20.399/1995. sz.)