adozona.hu
AVI 1995.12.176
AVI 1995.12.176
Az önadózás követelménye nem csupán a vállalkozói igazolvánnyal rendelkező vállalkozókra vonatkozik (1990. évi XCI. tv 18. § (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes vállalkozói igazolvánnyal és adószámmal rendelkezik, 1993 óta egyéni vállalkozásból jövedelme nem származott csak főállású munkaviszonyából.
Az 1993. évre személyi jövedelemadó-bevallását teljesítette, azonban a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozó, nem kettős könyvvitelt vezető egyéni vállalkozók részére rendszeresített 7-es mintájú beadványos beadványon bevallást nem teljesített 1993. évre az adóévet követő február 1. napjáig.
Az APEH megyei igazgatósága 1994. augusztus 31...
AVI 1995.12.176 Az önadózás követelménye nem csupán a vállalkozói igazolvánnyal rendelkező vállalkozókra vonatkozik (1990. évi XCI. tv 18. § (3) bek.].
A felperes vállalkozói igazolvánnyal és adószámmal rendelkezik, 1993 óta egyéni vállalkozásból jövedelme nem származott csak főállású munkaviszonyából.Az 1993. évre személyi jövedelemadó-bevallását teljesítette, azonban a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozó, nem kettős könyvvitelt vezető egyéni vállalkozók részére rendszeresített 7-es mintájú beadványos beadványon bevallást nem teljesített 1993. évre az adóévet követő február 1. napjáig.
Az APEH megyei igazgatósága 1994. augusztus 31. napján határozatával bevallási kötelezettség teljesítésének elmulasztása okán 15 000 Ft mulasztási bírságot szabott ki adózó terhére.
Indokolásában rámutatott, hogy a jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel az adózó az egyéni vállalkozókra vonatkozó rendelkezések értelmében bevallását nem teljesítette, ezért terhére mulasztási bírság megállapítására került sor. A bírság kiszabásánál, annak összegénél figyelembe vette, hogy először került sor bírság kiszabására az adózóval szemben.
A határozat ellen a felperes fellebbezéssel élt, melyben előadta, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható volt.
Vállalkozását nem gyakorolta, az adóévben jövedelme nem származott értelemszerűen ezért belőle.
Az adóhatóság által részére megküldött nyomtatványok egyikét, az 53-as mintájút üresen aláírva beadta, a 7-es számú nyomtatványt aláírta, de azt nem küldte el az adóhatóság felé.
Az adóbevallását egy nyilatkozattal munkáltatójára bízta, rámutatva, hogy adózó, ha jövedelme nem is származott vállalkozásából akkor is köteles lett volna adóévben nemleges bevallást tenni. Ezt a munkáltatójának küldött nyilatkozat nem pótolhatja.
A felperes törvényes határidőn belül keresettel élt alperes határozatával szemben, melyben kérte annak hatályon kívül helyezését, vagy megváltoztatását a bírság minimálisra csökkentésével.
Előadta, hogy azzal, miszerint a munkáltatója felé nyilatkozattal élt, bevallását megfelelő módon teljesítette, mulasztási bírsággal nem sújtható. Jövedelme csak a munkáltatójától származott, így a fentebb említett nyilatkozata jogszerű, törvénysértő tehát az alperesi határozat.
Az alperes érdemi ellenkérelmében határozatát jogszerűnek tartva a kereset elutasítását kérte, ismételten rámutatott, hogy felperes önadózónak minősül, ehhez képest bevallásra, jövedelem nem léte esetén nemleges bevallásra is köteles a jogszabály által megjelölt határidőig. Egyebekben megismételte határozati indokait.
A bíróság a felperes keresetét elutasította.
A bíróság ítéletében arról döntött, hogy az alperes határozata megfelel-e a törvényesség követelményeinek, azzal kapcsolatosan az érdemi döntésre kiható jogszabálysértés a keresettel támadott körben megállapítható-e.
A jogvita lényegét az képezte, hogy a felperes bevallását 1993. adóév vonatkozásában megfelelő módon teljesítette-e, ehhez képest jogszerűen került-e kiszabásra irányában a mulasztási bírság.
Az adózás rendjéről szóló módosított 1990. évi XCI. tv (továbbiakban: Art.) 18. §-ának (1) bekezdése szerint az adót, a költségvetési támogatást - ha a törvény előírja - az adózó köteles megállapítani, bevallani, megfizetni, illetve igényelni (önadózás).
A 18. § (3) bekezdése szerint a magánszemély az adóját akkor állapítja meg önadózással, ha többek között vállalkozó.
A törvény tehát széleskörűen fogalmaz akkor, amikor nemcsak a vállalkozói igazolvánnyal rendelkezőkre, hanem valamennyi vállalkozóra vonatkozóan előírja az önadózás kötelezettségét.
Az Art. 20. §-ának (1) bekezdése szerint az adózó az önadózással megállapított adóról az erre a célra rendszeresített nyomtatványon adóbevallást tesz.
A törvény az adóhatóságot hatalmazza fel arra, hogy az egyes adók eltérő anyagi szabályaira figyelemmel az adó bevallására nyomtatványt rendszeresítsen, annak tartalmát kialakítsa.
A jogszabály azt is előírja, hogy az önadózással megállapított adóról adóbevallást adónként kell megtenni. Ily módon tehát egyrészt meg kell tennie a felperesnek a személyi jövedelemadóról szóló bevallását, de a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók részére rendszeresített 7-es nyomtatványon is fennáll bevallási kötelezettsége.
Az Art. 20. §-ának (5) bekezdése kimondja, hogy az adózó az adóról az állami adóhatósághoz éves adóbevallást nyújt be abban az esetben is, ha az adóévben adófizetési kötelezettsége nincs.
Ebből fakadóan tehát, ha nemleges bevallást is, de bevallást kellett volna tennie a rendszeresített nyomtatványon a felperesnek. Nem kell, hogy fizetési kötelezettség fennálljon, hiszen a bevallási kötelezettség ettől független. A törvény 1. számú mellékletének II/3/a pontja szerint az éves adóbevallást az adózónak valamennyi adóról - b)-c) pontban foglalt kivétellel - és költségvetési támogatásról adóként és támogatásonként az adóévet követő év február 15. napjáig kell bevallást tennie.
A felperes személyi jövedelemadó-bevallását a b) pontban foglaltak szerint határidőben megtette, azonban a 7-es nyomtatványon bevallását elmulasztotta, noha a jogszabály ezt előírja.
A bíróság felhívja arra a felperes figyelmét, hogy a közigazgatási iratoknál fellelhető, munkáltatóhoz intézett nyilatkozat bevallását, melyet a 7-es nyomtatványokon kellett volna megtennie, nem pótolhatja akkor sem, ha csak a munkáltatótól származott egyébként jövedelme.
Helyes azon alperesi álláspont, miszerint ellentmondásba keveredett önmagával a felperes akkor, amikor egy évvel korábban mindkét bevallását benyújtotta, de a bíróság megítélése szerint akkor is, amikor nemleges személyi jövedelemadó-bevallást tett helytelenül.
Maga adta elő azt, hogy munkaviszonyából jövedelme származott, így önadózóként erről mindenképpen rendelkeznie kellett volna.
A felperes keresetében tévesen utalt arra, hogy irányában mulasztási bírság nem szabható ki, hiszen adóköteles jövedelme vállalkozásából nem származott, hiszen a mulasztási bírság nem az adóhiányhoz, hanem valamely eljárási cselekmény elmulasztásához kapcsolódik, nevezetesen a bevallási kötelezettség megtétele hiányához ezen esetben.
Az Art. 74. §-ának (9) bekezdése kimondja, ha az adózó bevallási kötelezettségét nem teljesítette, 100 000 Ft-ig terjedő mulasztási bírságot szab ki az adóhatóság és ezzel egyidejűleg - határidő kitűzésével - az adózót teljesítésre hívja fel.
A (15) bekezdés szerint a bírság legkisebb összege magánszemélyek esetén 1000 Ft. A (16) bekezdés kimondja, hogy a bírság kiszabásánál az adóhatóság mérlegeli a mulasztás körülményeit, így különösen annak súlyát, gyakoriságát, továbbá azt, hogy az adózó az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel jár-e el.
A jogszabály tehát az adóhatóság részére mérlegelési lehetőséget biztosít.
A bíróság úgy találta, hogy a rendelkezésre álló tényeket, körülményeket a bírság összegének megállapításánál az adóhatóság megfelelőképpen mérlegelte, értékelte hiszen a maximumbírságnál lényegesen kisebb, a minimumhoz közel álló összegben állapította meg a mulasztási bírságot.
A bíróság nem tudta azt a felperesi nyilatkozatot elfogadni, miszerint úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, hiszen a jog nem tudása a következmények alól nem mentesíthet. A jogszabály téves értelmezésére a felperes alappal nem hivatkozhat.
(Miskolci Városi Bíróság 36.P.20.856/1995. sz.)