adozona.hu
AVI 1995.11.153
AVI 1995.11.153
A vegyes szerződések adójogi minősítésekor azt a szerződéstípust kell irányadónak tekinteni, amelynek elemei az adott jogviszonyra leginkább jellemzőek [1990. évi XCI. tv 1. § (7) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megyei igazgatósága 1990. és 1991. adóévre vonatkozóan ellenőrzést tartott a felperes jogelődjénél. A vizsgálat eredményeként a felperes terhére 3 448 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet, l 894 000 Ft adóbírságot, és 2 240 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.
A felperes fellebbezése folytán az alperes az 1993. január 27-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében kérte a határozatok felülvizsgálatát....
AVI 1995.11.153 A vegyes szerződések adójogi minősítésekor azt a szerződéstípust kell irányadónak tekinteni, amelynek elemei az adott jogviszonyra leginkább jellemzőek [1990. évi XCI. tv 1. § (7) bek.].
Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megyei igazgatósága 1990. és 1991. adóévre vonatkozóan ellenőrzést tartott a felperes jogelődjénél. A vizsgálat eredményeként a felperes terhére 3 448 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet, l 894 000 Ft adóbírságot, és 2 240 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.A felperes fellebbezése folytán az alperes az 1993. január 27-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében kérte a határozatok felülvizsgálatát. A keresettel kapcsolatban előadta, hogy az adóhatóság nem volt jogosult az általa 1990. december 19-én és december 28-án megkötött lízingszerződést adásvételi szerződéssé átminősíteni, az ebből eredő téves jogi konzekvenciát levonni. Sérelmezte, hogy vele szemben az adóbírság és a késedelmi pótlék megállapításakor nem az adózás rendjére vonatkozó jogszabályban biztosított méltányosságot alkalmazta.
A városi bíróság 1994. február l-jén kelt ítéletével a keresetet elutasította.
Az alperes fellebbezése folytán a megyei bíróság a 1994. március 31-én kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az indokolásból kitűnően a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése a típusszabadság elvét fogalmazza meg. A szerződések minősítésénél azok valóságos tartalmából kell kiindulni. Ez a polgári jogi alapelv kötelező az adóhatóságra is. Ezt rögzítette utóbb az Art. 1. §-ának (7) bekezdése is. Ez nem jelenti azt, hogy a jogalkotó visszamenőleg rendeli el olyan jogelv alkalmazását, amely a jogalanyra terhesebb lenne.
A megyei bíróság álláspontja szerint a lízingszerződésnek mint atipikus szerződésnek a célja az, hogy a készpénzzel nem rendelkezők számára biztosítsa előnyösebb részteljesítéssel a dolog tulajdonjogának majdani megszerzését, a közbeni használati jog megszerzésével és gyakorlásával együtt. Az a lízingszerződés, amelyben bérleti díj nem szerepel, a bíróság álláspontja szerint a tulajdonszerzés szándékát leplezi.
A másodfokú bíróság utalt arra, hogy a felperes az 1990. december 19-én és december 28-án kelt lízingszerződésben a lízing futamidejét 12 hónapban jelölte meg. Ugyanakkor a szerződések megkötését követő 8 napon belül a teljes lízingdíj egy összegben kifizetésre került. A szerződések szerint a bortartályok átvételét követően az üzemeltetés, a fenntartás valamennyi költsége a kárveszéllyel együtt a felperest terhelte. Mindezek a Ptk. 376. §-ának (1) bekezdésében foglalt szerződéstípust, nem pedig a Ptk. 423. §-ában, illetve 428. §-ának (1) bekezdésében foglalt szerződést támasztja alá.
Az indokolás szerint a fentiek alapján jogosult volt az alperes a szerződés tartalmát minősíteni. Miután az alperes arra az álláspontra helyezkedett, hogy ténylegesen nem lízingszerződést kötöttek, ezért annak adójogi konzekvenciáját is a leplezett szerződés alapján jogosan állapíthatta meg.
Végül a bíróság utalt arra is, hogy a felperes jegyzőkönyvi nyilatkozatban elismerte, hogy az alperes az adóhatározat meghozatalakor az adóbírság és a késedelmi pótlék összegének megállapításakor a reá nézve kedvezőbb Art. szabályokat alkalmazta. Ez pedig nyilvánvaló, hogy a 129/1989. (XII. 20.) Mt. rendelet és az Art. 72. §-ában foglaltak együttes alkalmazásával volt lehetséges. Így további mérséklésre nincs jogszabályi lehetőség.
A felperes a módosított Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján 7. sorszám alatt felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a megyei bíróság ítélete ellen. Ebben a Pp. 272. §-ának (2) bekezdése alapján kérte az ítélet hatályon kívül helyezését, mert az jogszabálysértő.
A jogszabálysértést a következőkben jelölte meg.
1. A másodfokú ítélet megsértette a Ptk. 200. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakat. Álláspontja szerint, ha nincs olyan jogszabály, amelybe a perbeli szerződések ütköznek, akkor arra a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdésében írt szerződési típusszabadság elve vonatkozik, amelyet a felek akarata határoz meg. Az általuk kötött szerződés lízingszerződés, nem pedig adásvételi szerződés, miként azt a jogerős ítélet megállapította.
2. A másodfokú ítélet a késedelmi pótlékot illetően az Art. 101. §-ának (1) bekezdésében, illetve a 129/1989. (XII. 20.) Mt. rendelet 27. §-ának (3) bekezdésébe is ütközik.
Az alperes ellenkérelmében a felülvizsgálati kérelem elutasítását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy a Polgári perrendtartásról szóló - az 1992. évi LXVIII. törvénnyel módosított - 1952. évi III. törvény 275/A. §-a alapján a bíróságnak az a feladata, hogy megvizsgálja, miszerint a jogerős ítélet a felperes által hivatkozott [Pp. 270. § (1) bek.] jogszabálysértést tartalmazza-e vagy sem.
A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja. A hivatkozott rendelkezésekből kitűnően a Ptk. a szerződési jog területén nem ismeri az ún. típuskényszert, hanem a típusszabadság alapján áll és megengedi a feleknek az egyes szerződési típusok vegyítését. A szerződések minősítésénél azonban azok valóságos tartalmából kell kiindulni.
Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság indokolásában arra, hogy a lízingszerződés a Polgári Törvénykönyvben nem nevesített szerződés. A lízingszerződésben - így a felperes által a lízingbeadóval kötött szerződésben is - általában megtalálhatók más nevesített szerződés elemei, mint amilyen a bérlet, megbízás, haszonbérlet, illetőleg adásvétel.
Az ítélkezési gyakorlat az ilyen vegyes szerződések minősítésénél azt a szerződést tekinti irányadónak, amelynek elemei a jogviszonyra leginkább jellemzőek. Adott esetben is az egész szerződés tartalma dönti el azt, hogy a jogviszonyra milyen jogszabályt kell alkalmazni.
Az eljárt bíróságok a szerződés tartalmát minősítve helytállóan jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes által kötött szerződés adásvételi szerződésként minősíthető, hiszen a dolog vételárát kitevő összeget a szerződés megkötését követő 8 napon belül átutalta egy összegben. Így a szerződés 12 hónapos futamidejének kikötése teljesen felesleges volt. A szerződésnek azon pontja pedig, amely a dolog tulajdonjogát a 12 hónapos futamidő lejárata után 100 Ft eladási ár ellenében ruházza át, teljesen irreális, vételárnak semmiképpen sem fogadható el. Mindez kétségessé teszi, hogy a felek szándéka a bérleti szerződés elemeit tartalmazó lízingszerződés megkötésére irányult volna, sőt ellenkezőleg, az adásvételi szándékot támasztja alá.
Ez pedig azt eredményezi, hogy a felperes részéről kifizetett összeg a bortartályok beszerzési áraként és nem költségként minősülő bérleti díjként volt elszámolható, tehát az adóhiány fennáll, az alperes jogszabálysértés nélkül hozta meg határozatát.
Miután pedig megállapítható volt, hogy a szankciók között az adóbírság és késedelmi pótlék kiszabása a felperesre nézve kedvezőbb módon történt az Art. 101. §-ának (1) bekezdés alapján irányadó 67. §-a és 72. §-ának (1) bekezdése alapján, így a felülvizsgálati kérelem (e részben is) megalapozatlannak bizonyult.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv.II.25.632/1994. sz.)