adozona.hu
AVI 1995.9.125
AVI 1995.9.125
Lízingszerződés esetén vizsgálni kell a felek valóságos szerződési akaratát ([1990. évi XCI. tv 1. § (7) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes mint lízingbevevő és a beavatkozó mint lízingbeadó között 1991. december 28-án lízingszerződés jött létre, melyben foglaltak szerint a lízingbeadó kötelezettséget vállalt arra, hogy a lízingbevevő által előzetesen megtekintett és kiválasztott ingatlan tulajdonjogát megszerzi abból a célból, hogy azt a lízingbevevő részére lízingbe adja.
Ezen szerződéses megállapodásnak megfelelően a lízingbeadó az 1991. december 27-én kelt adásvételi szerződéssel a M. Sz. T. u. 15. 141 m2 alapterü...
AVI 1995.9.125 Lízingszerződés esetén vizsgálni kell a felek valóságos szerződési akaratát ([1990. évi XCI. tv 1. § (7) bek.].
A felperes mint lízingbevevő és a beavatkozó mint lízingbeadó között 1991. december 28-án lízingszerződés jött létre, melyben foglaltak szerint a lízingbeadó kötelezettséget vállalt arra, hogy a lízingbevevő által előzetesen megtekintett és kiválasztott ingatlan tulajdonjogát megszerzi abból a célból, hogy azt a lízingbevevő részére lízingbe adja.Ezen szerződéses megállapodásnak megfelelően a lízingbeadó az 1991. december 27-én kelt adásvételi szerződéssel a M. Sz. T. u. 15. 141 m2 alapterületű társasházi lakás tulajdonjogát az eladóktól 3 500 000 Ft vételárért megszerezte, melyet 1991. december hó 30. napján fizetett meg az eladók részére és ezzel az ingatlant egyidejűleg birtokba vette.
A lízingszerződés szerint ezen ingatlant lízingelte a felperes 12 hónapos futamidőben, mely 1991. december 28-án kezdődött. A nettó lízingdíj a szerződés tárgyát képező ingatlan vételárának 104,5%-a volt (25% áfával növelten).
Az összesen 3 657 500 Ft + áfa lízingdíjból a felperes a lízingbeadónak az átadáskor 3 500 000 Ft-ot, majd 1992. március, június, szeptember és december hónapban havi 39 375 Ft-ot fizetett meg 25%-os áfával növelten.
A lízingbeadó kötelezettséget vállalt a szerződésben arra is, hogy az ingatlan tulajdonjogát 19 900 Ft maradványérték áfával növelt összegének megfizetése ellenében a futamidő lejártakor, de legkésőbb 1992. december 31-ig a felperesre átruházza.
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél az 1991-és év vonatkozásában átfogó költségvetési kapcsolatok ellenőrzést végzett, majd 1992. október 19-én meghozott határozatával a felperes terhére 560 000 Ft vállalkozói nyereségadóhiányt, 825 000 Ft általános forgalmiadó-különbözetet állapított meg és a felperest ennek, valamint 692 000 Ft bírságnak és 377 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú adóhatóság a felperes és a beavatkozó között létrejött szerződést adásvételi szerződésnek minősítette, ennek eredményeként módosította a felperes 1991. évi eredményét és ezt növelte az ingatlan beszerzési értékével. Mivel a felperes a lízingdíj után kifizetett forgalmi adót visszaigényelte - holott erre a 0%-os áfa-kulcsos lakásingatlan vétele esetében nem lett volna módja -, ezért állapított meg terhére áfa-különbözetet.
A felperes fellebbezése folytán eljáró alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta, rámutatva, hogy az 1990. évi XCI. törvény 1. §-ának (7) bekezdése alapján eljárva az elsőfokú hatóság helyesen minősítette a perbeli szerződést - figyelemmel a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdésében írtakra is - adásvételi szerződésnek, mert annak tartalma alapján egyértelműen megállapítható, hogy a felek akarata nem lízing, hanem adásvételi szerződés kötésére irányult.
Az alperesi határozat felülvizsgálata iránt előterjesztett keresetében a felperes előadta, hogy a lízingszerződést kötő felek szerződési szándéka lízingszerződés megkötésére irányult. Állította, hogy arra irányuló szerződési akarat hiányában a szerződés adásvételnek nem minősíthető, ilyen szerződés megkötéséhez a felperesnek gazdasági érdeke nem fűződött.
Az elsőfokú bíróság ítéletével hatályon kívül helyezte az alperes határozatát, az elsőfokú adóhatóság határozatára is kiterjedően és rendelkezett a perköltség viseléséről.
Az elsőfokú ítélet indokolásában kifejtettek szerint a peres felek akarata a perbeli szerződés megkötésekor lízingügylet létrehozására és nem adásvételi szerződés megkötésére irányult. Egymagában azt a tényt, hogy a felperes által fizetett lízingdíj első részlete megegyezik az ingatlan vételárával nem tartotta az elsőfokú bíróság elégségesnek ahhoz, hogy szerződést adásvételi szerződésnek minősítse, és rámutatott arra is, hogy a kedvezőbb adózást lehetővé tevő szerződés megkötése a feleknek jogában állt.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezett és kérte annak megváltoztatásával a keresetet elutasító másodfokú határozat hozatalát, hivatkozva arra, hogy az adóhatóság eljárása jogszabályt nem sértett. Korábbi előadását fenntartva állította, hogy az adóhatóság a perbeli szerződés tartalmi elemeinek felülvizsgálata alapján jogszerűen eljárva minősítette a szerződést adásvételnek, az azt kötő felek akarata nem lízingügyletre, hanem adásvétel útján megvalósuló tulajdonszerzésre irányult.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A perbeli szerződés elemeit vizsgálva a másodfokú bíróság is arra az álláspontra helyezkedett, hogy abban túlsúlyban vannak olyan kikötések, amelyből arra lehet egyértelműen következtetni, hogy a felek valóságos ügyleti akarata adásvételi szerződés megkötésére irányult. Ezen álláspontjának kialakításánál a másodfokú bíróság figyelemmel volt arra, hogy a lízingszerződés célja és lényege, hogy megfelelő tőkével nem rendelkező gazdálkodó részére is lehetővé tegye a szükséges állóeszközök vagy ingatlanok beszerzését oly módon, hogy azok tulajdonjogát viszonylag hosszabb bérleti időszak után a bérleti díj fizetésének beszámításával szerezzék meg. Úgy találta, hogy a felperes a perbeli ingatlan tulajdonjogának megszerzéséhez szükséges vételárral a lízingszerződés kötésekor rendelkezett, azt a beavatkozónak kifizette. A tulajdonjog megszerzésére csak azért nem került sor, hogy a lízingszerződés megkötésével saját maga részére kedvezőbb adójogi feltételeket biztosítson. Az adásvételre utaló körülményként értékelte a másodfokú bíróság azt is, hogy az ingatlant maga a felperes választotta ki, ő tekintette meg és vette át, valamint viselte a tulajdonost terhelő károk veszélyét is. Álláspontja szerint, ha a felek valóban lízingszerződést kívántak volna kötni, úgy az egy hónapra eső használati díj összegét - egyéves futamidőt véve alapul - 300 000 Ft-ban lett volna indokolt megállapítaniuk.
A jogerős ítélet felülvizsgálata iránt benyújtott kérelmében a felperes elsődlegesen a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását, másodlagosan a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezése mellett a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való kötelezését kérte. Állította, hogy a bíróság a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat törvénysértően alkalmazta, amikor a perbeli lízingszerződést adásvételi szerződéssé minősítve bírálta el az alperesi határozat felülvizsgálata iránt benyújtott kereseti kérelmet. Továbbra is hivatkozott arra, hogy a szerződéskötéskor a felek akarata adásvétellel vegyes bérleti szerződés (lízingszerződés) kötésére irányult, melynek eredményeként tartalmaz a szerződés adásvételi és bérleti elemeket is. Erre figyelemmel pedig teljesen indokolt és természetes volt az, hogy maga a felperes mint lízingbevevő választotta ki a lízing tárgyát. A lízing tárgyának tulajdonjoga azonban csak a futamidő lejártával szállt át a felperesre, a teljes lízingdíj kiegyenlítésével egy időben.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a városi bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet szerint, ahogy arra az eljárt bíróságok ítéletük indokolásában rámutattak, a lízingszerződés a Polgári Törvénykönyvben nem nevesített szerződés. A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdésében írtak szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha a jogszabály az eltérést nem tiltja.
A peres felek között olyan, atipikus, a Ptk.-ban nem szabályozott lízingszerződés jött létre, mely adásvétellel vegyes bérletnek minősíthető. Ennek megfelelően valóban megtalálhatók benne az adásvételi és a bérleti jogviszonyra jellemző ismérvek.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a szerződést kötő felek szándéka valóban olyan szerződés megkötésére irányult, melynek alapján a felperes a perbeli ingatlan tulajdonjogát csak hosszabb időszak eltelte után szerezte meg és ezen időszak alatt a beavatkozó részére részletekben lízingdíjat tartozott fizetni. Ez a lízingdíj az ingatlan értékén felül magában foglalta a használat ellenértékét is, ezért a perbeli jogügylet a Ptk. 376. §-ának (1) bekezdésében szabályozott részletvétel fogalmi körébe nem vonható.
A perbeli szerződés sajátos eleme, hogy a perbeli ingatlan a szerződés megkötését követően a lízingbeadó tulajdonában maradt, melynek eredményeként a felperes vállalta annak kockázatát, hogy a beavatkozó csődje, vagy az ellene vezetett végrehajtási eljárás során az ingatlan tulajdonjogát kívülálló harmadik személy szerzi meg.
A perbeli időszakban az adásvétellel vegyes bérleti szerződés tekintetében az adójogi szabályok előírásokat nem tartalmaztak. Nem ütközött azonban jogszabályi előírásba a felperes és a beavatkozó részéről olyan szerződés megkötése, melynek eredményeként a felperes adójogilag kedvezőbb helyzetbe került. A Ptk. 207. §-ának (3) bekezdése alapján a felek rejtett indoka - esetleges kedvezőbb adóztatás - a szerződés érvényessége szempontjából közömbös.
Mindez pedig azt eredményezi, hogy a felperes részéről kifizetett összeg az ingatlannal kapcsolatos költségként és nem annak beszerzési áraként volt elszámolható, tehát a vállalkozási nyereségadó-hiány nem áll fenn, ezért az alperes jogszabálysértő határozatát az elsőfokú bíróság helytállóan helyezte hatályon kívül, így az elsőfokú ítéletet megváltoztató másodfokú ítéleti rendelkezés törvénysértő.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Legf. Bír. Kfv.II.25.568/1994. sz.)