adozona.hu
AVI 1995.8.104
AVI 1995.8.104
Az adólevonási jog gyakorlásának feltétele a gazdasági esemény megvalósulása és az adóalanyiság (1992. évi LXXIV. tv 32. §, 35. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megyei igazgatósága 1993. év február-július hónapokra vonatkozóan adóellenőrzést hajtott végre és egyes, általa fiktívnek minősített beszerzési számlák általános forgalmiadó-tartalmának jogtalan visszaigénylése miatt. Határozatában 2 509 000 Ft általános forgalmiadó-hiányt, 501 000 Ft adóbírságot, valamint 514 982 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.
Az elsőfokú adóhatósági határozat ellen benyújtott felperesi fellebbezést az alperes hat...
AVI 1995.8.104 Az adólevonási jog gyakorlásának feltétele a gazdasági esemény megvalósulása és az adóalanyiság (1992. évi LXXIV. tv 32. §, 35. §).
A felperesnél az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megyei igazgatósága 1993. év február-július hónapokra vonatkozóan adóellenőrzést hajtott végre és egyes, általa fiktívnek minősített beszerzési számlák általános forgalmiadó-tartalmának jogtalan visszaigénylése miatt. Határozatában 2 509 000 Ft általános forgalmiadó-hiányt, 501 000 Ft adóbírságot, valamint 514 982 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.Az elsőfokú adóhatósági határozat ellen benyújtott felperesi fellebbezést az alperes határozatával elutasította és az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Ezt követően nyújtott be a felperes közigazgatási határozat felülvizsgálatára irányuló keresetet a bírósághoz, melyben az alperesi határozat hatályon kívül helyezését és az alperes perköltségben marasztalását kérte arra hivatkozással, hogy az alperesi határozat hibás ténybeli és jogi következtetések miatt törvénysértő. Keresetében előadta, hogy nincs olyan jogszabály, amely előírná a vevő számára, miszerint egy adásvétel megkötése esetén az eladó felől a cégnyilvántartásban kellene tájékozódni. A nyilvántartásban nem szereplő C. betéti társaság által kiállított számlák azonban tartalmilag megfeleltek a törvényi előírásoknak, amely alapján az adólevonási jogot jogszerűen gyakorolták, az eladó kötelezettségszegését pedig a vevőre áthárítani nem lehet. Előadta továbbá, hogy tévesek az alperesnek azok a megállapításai is, amelyek az Sz. betéti társaságtól és a B. olaj Kft-től származó számlákat azért minősítették fiktívnek, mert az előbbi társaság felszámolás alatt áll, az utóbbinak pedig a vizsgált időszakban gázolajbeszerzése nem volt és a kiállított számlatömb sem volt birtokában. A felperesi álláspont szerint a felszámolási eljárás a gazdasági tevékenység folytatását nem zárja ki, mind a Sz. betéti társasággal, mind a B. olaj Kft-vel megkötött gázolajbeszerzéseiről az előírások szerinti bizonylatokkal rendelkezik, hiszen az alperes által fiktívnek minősített számlák adóalanyoktól származnak, melyek birtokában az előzetesen felszámított általános forgalmi adó levonására jogosult volt, a beszerzéseket pedig a forgalmi adatok is tanúsítják.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását a felperes perköltségben marasztalását kérte arra hivatkozással, hogy az alperesi határozatok megalapozottak és törvényesek. Az alperes - állítása szerint - a tényállást kellőképpen felderítette, okiratokkal bizonyította, hogy a C. és Sz. betéti társaság valamint a B. olaj Kft-től származó számlák fiktívek, mivel nem adóalanyoktól származnak. Az adóhatóságnak az Art. l. §-a (7) bekezdésének felhatalmazása alapján jogában áll az ellenőrzés során a szerződéseket valódi tartalmuk szerint megvizsgálni és minősíteni.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.
Az általános forgalmi adóról szóló módosított 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: általános forgalmiadó-törvény) 4. §-ának (1) bekezdése szerint "adóalany az a természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli szervezet, aki saját neve alatt jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat, perelhet és saját nevében gazdasági tevékenységet végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére".
Az általános forgalmi adóról szóló törvény 32. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében az adóalanyt akkor illeti meg az adólevonási jog és csak azon adóösszeg vonatkozásában, melyet a részére teljesített termékértékesítés során egy másik adóalany rá áthárított. A törvény 35. §-ának (1) bekezdése pedig az adólevonási jog tárgyi feltételét határozza meg, amikor kimondja, hogy az "kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható". A törvény szerint ilyen dokumentumnak minősül például a számla.
A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás során elsődlegesen azt tette vizsgálat tárgyává, hogy a felperes jogosult volt-e a C. betéti társaság, az Sz. betéti társaság és a B. olaj Kft. által kibocsátott, az alperes által fiktívnek minősített számlák alapján az előzetesen felszámított általános forgalmi adó levonására, azaz a vitatott számlák alkalmasak voltak-e az adólevonási jog gyakorlására.
Az idézett jogszabályhelyekből kiindulva az adólevonási jog gyakorlásának tehát kettős, együttesen megvalósuló feltétele van. Az egyik ilyen feltétel a gazdasági esemény, a termékértékesítés létrejötte, a másik pedig az adóalanyiság.
A bíróság megállapítása szerint az alperes az Art. 1. §-ának (7) bekezdése alapján jogosult volt az ellenőrzése során a szerződéseket, jelen esetben a számlákat valódiságuk tekintetében megvizsgálni és tartalmuknak megfelelően minősíteni. Az alperes hitelt érdemlően, okiratokkal bizonyította a tényállás felderítése során, hogy a C. betéti társaság cég- és adóhatósági nyilvántartásban nem szereplő, nem létező társaság adóalanynak nem tekinthető, az Sz. betéti társaság 1992. évi október 22-től felszámolás alatt áll és azóta gazdasági tevékenységet nem folytat, míg a B. olaj Kft. a vizsgált időszakban beszerzés hiányában gázolaj-értékesítéssel nem foglalkozhatott.
A bíróság álláspontja szerint a fenti bizonyítékok elegendőek annak megállapításához, hogy a felperes és a vitatott számlák kibocsátói között színlelt adásvételi szerződés jött létre, mely szerződés a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése értelmében semmis, a kibocsátott számlák ennélfogva fiktívek, melyeket úgy kell tekinteni, mintha létre sem jöttek volna.
A C. betéti társaság vonatkozásában az adóalanyiság hiánya abban a részében is megvalósult, hogy tagjai fiktív működtetés céljából hozták azt létre, gázolaj-értékesítéssel soha nem foglalkoztak, tehát az általa kibocsátott számlák mögött árukészlet sem állhatott.
Az Sz. betéti társaság által kibocsátott számlák fiktív voltát támasztotta alá a számlák sorszámai közötti eltérés is, melyek nem a kiállításuk időpontjához igazodnak. A társaság a számlaadás idején - az illetékes adóhatóság közlése szerint - gazdasági tevékenységet nem folytatott, ennélfogva csak színlelt szerződést köthetett a felperessel, attól függetlenül, hogy létező bejegyzett cégről van szó.
A bíróság a B. olaj Kft. vonatkozásában is elfogadta a csatolt illetékes adóhatósági célvizsgálat megállapításait, és arra a következtetésre jutott, hogy a társaság gázolajbeszerzés hiányában nem is adhatott el gázolajat a számlakibocsatás időpontjában a felperesnek, így a számlák mögött csakis színlelt szerződés állhat.
A bíróság szakértői bizonyítás elrendelését arra vonatkozóan, hogy a számlákat kik bocsátották ki, nem tartotta szükségesnek, hiszen valamennyi esetben megállapítható volt, hogy azok formailag szabályosan kiállított számla de mögöttük tényleges gazdasági események nem állanak ennek ellenkezőjét a felperes bizonyítani nem tudta, önmagában az a tény, hogy a felperes gázolajkészlettel rendelkezett az áru származási helyét, azaz a fenti társaságoktól történő beszerzését még hitelt érdemlően nem igazolja. Tehát az adólevonási jog törvényi feltételei egyik esetben sem valósultak meg.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, azonban a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperes fellebbezésével kapcsolatban a megyei bíróság azt emelte ki, hogy sem az adózás rendjéről szóló törvényben, sem pedig a Pp.</a>-ben nincs a bizonyítékoknak meghatározott bizonyító ereje. Ebből következően az elsőfokú adóhatóság által más megyei adóhatóságoktól beszerzett igazolások éppúgy bizonyítékként szolgálhatnak az ellenőrzési és az adóigazgatási eljárás során, mint ahogy a bíróság megkeresésére más bíróság által vagy más hatóságtól származó közlés vagy egyéb okirat is bizonyítékként értékelhető.
Kétségtelen, hogy a felperes részére számlát szolgáltató társaságok képviselőinek azon vallomása, mely szerint a társaság gázolaj forgalmazással nem foglalkozott, a döntést megalapozó egyedüli bizonyíték nem lehet. Az egyes társaságok könyvelése azonban gázolajbeszerzést és gázolaj értékesítést nem tartalmaz. Ilyen tények, bizonyítékok egybevetésével okszerű az a megállapítás, hogy tényleges értékesítésre a felperes és a számlát szolgáltató partner között nem került sor.
Erre is tekintettel a gyanúsítotti kihallgatás során tett vallomás visszavonása vagy módosítása nem jelent olyan új bizonyítékot, amely - a számlát kiállító szerződő partner beszerzésének bizonyítása hiányában - a tényleges értékesítést bizonyítaná.
A felperes azon hivatkozásával kapcsolatban, mely szerint az ügy jogi megítélése tekintetében a bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az üzleti forgalomban részt vevőknek formailag szabályosan kiállított számlák és annak megfelelő árumennyiség birtokában milyen gondosságot kell tanúsítaniuk partnereikkel szemben, a megyei bíróság a következőket emeli ki.
A jogvita megítélése során kiindulásul szolgált az, hogy az általános forgalmi adóról szóló törvény rendelkezései értelmében az előzetesen felszámított általános forgalmi adó levonása, visszaigénylése nem általános, hanem csak szigorú feltételek megvalósulása esetére biztosított lehetőség. Az adóalany ugyanis - az általános forgalmi adóról szóló törvény 32. §-a (1) bekezdésének a) pontjában és a 35. §-ának (1) bekezdésében foglaltak egybevetésével -csak másik adóalany által termékértékesítés során rá áthárított adót hiteles dokumentum alapján igényelheti vissza. Önmagában egy formailag szabályosan kiállított számla tehát a valós gazdasági esemény, az értékesítés nélkül vagy az értékesítést végző adóalanyiságának hiányában az áfa visszaigénylésének jogát nem teremti meg. Mindezek alapján helyesen döntött az elsőfokú bíróság, amikor az adóhatóság által megállapított tényállást vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy az adólevonás jogának gyakorlásához szükséges fenti konjuktív feltételek a felperes által érvényesített számlák vonatkozásában nem állnak fenn, ezért nem tévedett, amikor elutasította az alaptalan keresetet.
A fellebbezés kapcsán a megyei bíróság még azt emeli ki, hogy a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény 84. §-a (2) bekezdésében és 88. §-ában foglaltaknak az egybevetéséből az következik, hogy a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek kell lenni és ennek megsértéséért a bizonylat kiállítója tartozik felelősséggel. Ebből a szabályból azonban csak a bizonylatot kiállító felelőssége következik, de nem vonható le semmi esetre sem olyan következtetés, hogy a hitelesnek nem tekinthető számla alapján is megilletné - a számlakiállító felelőssége mellett - az áfa-levonási, -visszaigénylési jog a felperest.
(Békés Megyei Bíróság 1.Pf.20.294/1995. sz.)