adozona.hu
AVI 1995.6.77
AVI 1995.6.77
A vegyes szerződések adójogi minősítésénél azt a szerződésfajtát kell irányadónak tekinteni, amelynek elemei a jogviszonyra leginkább jellemzőek [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes mint lízingbevevő és a T. V. Bt. mint lízingbeadó között 1991. augusztus 25-én "lízing"-szerződés jött létre, melynek tartalma szerint a felperes lízingbe vett a lízingbeadótól egy Alfa Rómeó típusú 2 446 000 Ft bruttó értékű személygépkocsit.
A szerződés szerint a felperes volt jogosult a személygépkocsi megrendelésére és átvételére a forgalmazó társaságtól, mint a lízingbeadó megbízottja. A szerződést kötő felek a szerződés 1. számú melléklete szerint négy hónapi lízingidőtartam...
AVI 1995.6.77 A vegyes szerződések adójogi minősítésénél azt a szerződésfajtát kell irányadónak tekinteni, amelynek elemei a jogviszonyra leginkább jellemzőek [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.].
A felperes mint lízingbevevő és a T. V. Bt. mint lízingbeadó között 1991. augusztus 25-én "lízing"-szerződés jött létre, melynek tartalma szerint a felperes lízingbe vett a lízingbeadótól egy Alfa Rómeó típusú 2 446 000 Ft bruttó értékű személygépkocsit.A szerződés szerint a felperes volt jogosult a személygépkocsi megrendelésére és átvételére a forgalmazó társaságtól, mint a lízingbeadó megbízottja. A szerződést kötő felek a szerződés 1. számú melléklete szerint négy hónapi lízingidőtartamban állapodtak ugyan meg, de a szállítási és üzembe helyezési határidő 1991. december volt, a lízing lejárata pedig 1991. december 25. napja.
A megállapodás értelmében a lízingdíjból 2 050 000 Ft és az ehhez kapcsolódó általános forgalmi adó a gépkocsi átvételekor, további 4640 Ft és az ezután esedékes forgalmi adó 1991. december 15. napján vált esedékessé.
Ugyanakkor a szerződés hatálybalépésének előfeltétele volt, hogy a felperes a gépkocsi bruttó értékét utalja át a szállítónak, 116 500 Ft-ot pedig a lízingbeadó számlájára.
A tulajdonjog a felperesre a szerződés 4/b pontja szerint akkor száll át, ha az eladási árat, valamint valamennyi esetleges tartozását és ezek kamatait megfizeti a lízingbeadónak a lízing lejártát követő nyolc napon belül. A használt berendezés 1000 Ft-os maradványértéken került eladásra a felperes részére, amelynek megfizetése a lízing lejáratát követő nyolc napon belül esedékes.
A felperes részéről a gépkocsi értékének a szállító számlájára, illetőleg a 116 500 Ft lízingdíjnak a lízingbeadó számlájára történő átutalására 1991. november 29-én került sor, majd ezt követően a felperes 1991. december 6-án a gépkocsit átvette, és azt 1991. december 27-én 1000 Ft maradványértéken megvásárolta.
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél vizsgálatot folytatott, melynek eredményeként meghozott határozatában a felperes terhére 1991. évre 420 000 Ft összegű vállalkozási nyereségadó-hiányt, 210 000 Ft összegű bírságot és 98 000 Ft összegű késedelmi pótlékot írt elő, figyelemmel arra, hogy a lízingszerződést adásvételi szerződésnek minősítette.
Az alperes által helybenhagyott elsőfokú határozat felülvizsgálata iránt előterjesztett keresetében a felperes előadta, hogy szerződési szándéka lízingszerződés megkötésére irányult. Állította, hogy arra irányuló szerződési akarat hiányában a szerződés adásvételnek nem minősíthető, ilyen szerződés megkötéséhez a felperesnek gazdasági érdeke nem fűződött.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdésére is figyelemmel, az adózás rendjéről szóló módosított 1990. évi XCI. törvény 1. §-ának (7) bekezdése alapján a felek között létrejött szerződést valódi tartalma szerint bírálta el, és azt - adójogi következményeit illetően - adásvételi szerződésként értékelte. Előadta azt is, hogy a felperes a perbeli jogügylet lízingjellegét azért kívánta fenntartani, hogy ezáltal az adójogszabályok megkerülésével kedvezőbb adójogi helyzetbe kerüljön, mivel a lízingdíj teljes összegét - a vizsgált időszakban hatályos jogszabály alapján - tárgyévi költségként számolhatta el.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítélet indokolásában kifejtettek szerint a szerződő feleknek a megállapodás során tanúsított magatartása a Ptk. 365. §-ának (1) bekezdésében szabályozott adásvételnek felel meg, figyelemmel arra, hogy a felperes 1991. november 29-én a teljes lízingdíjat kiegyenlítette, tehát az 1000 Ft maradványérték kivételével a gépkocsi tulajdonjogának ellenértékét már azt megelőzően megtérítette, hogy a gépkocsit használatba vette volna. A felperes tehát a teljes ellenérték kifizetésével közel azonos időben a gépkocsi tulajdonjogát megszerezte, így irreális az az előadása, hogy szándéka nem irányult a gépkocsi megvételére.
Mivel az elsőfokú bíróság a megkötött szerződést maga is adásvételi szerződésnek minősítette és megállapította, hogy az adóhatóság nem sértett jogszabályt amikor a vállalkozási nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény rendelkezései alapján az adóköteles eredményt a gépkocsi értékével növelte, s vállalkozói nyereségadó-hiányt állapított meg, ezért az alperesi határozat felülvizsgálata iránt előterjesztett keresetet, mint alaptalant elutasította.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett és kérte annak megváltoztatását, a keresettel támadott alperesi határozat hatályon kívül helyezését és az alperesnek új eljárás lefolytatására való kötelezését. Állította, hogy a perbeli szerződéssel kapcsolatosan a felperes terhére vállalkozási nyereségadó-hiány megállapítására törvénysértéssel került sor az alperes részéről. Hivatkozott arra, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az 1991. augusztus 25-én közte és a lízingbeadó között létrejött szerződést adásvételi szerződésnek minősítette.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, rámutatva, hogy helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a felperes és a lízingbeadó között létrejött jogügyletet adásvételnek minősítette, mert a szerződésből a bérleti elem hiányzik, mivel a felperes már a gépkocsi átvételét megelőzően, annak teljes vételárát a szállító részére kifizette. A gépkocsi átvétele és a maradványérték kifizetése között eltelt viszonylag rövid időtartam is arra utal, hogy a felperes szándéka a gépkocsi adásvételére irányult, és az adásvételt csak a reá kedvezőbb adózás és költségelszámolás miatt kívánta lízingnek feltüntetni.
A jogerős ítélet felülvizsgálata iránt benyújtott kérelmében a felperes a másodfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását és az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte. Állította, hogy a bíróság a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat törvénysértően alkalmazta, anyagi jogi szabálysértést követett el, mert olyan szerződés létrejöttét és fennálltát állapította meg a felek között, amelynek megkötésére egyik fél szándéka sem irányult. Véleménye szerint az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítási eljárás során beszerzett adatokból az a következtetés nem volt levonható, hogy a felperes szándéka adásvételi szerződés megkötésére irányult, amelyet lízingszerződéssel kívánt leplezni.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban tartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. Az indokolás szerint a lízingszerződés a Polgári Törvénykönyvben nem nevesített szerződés. A lízingszerződésben - így a felperes által a lízingbeadóval kötött szerződésben is - általában megtalálhatók más nevesített szerződés elemei, mint amilyen a bérlet, megbízás, haszonbérlet, illetőleg adásvétel.
Az ítélkezési gyakorlat az ilyen vegyes szerződések minősítésénél azt a szerződést tekinti irányadónak, amelynek elemei a jogviszonyra leginkább jellemzőek. Adott esetben is az egész szerződés tartalma dönti el azt, hogy a jogviszonyra milyen jogszabályt kell alkalmazni.
Az eljárt bíróságok a szerződés tartalmát minősítve helytállóan jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes által kötött szerződés adásvételi szerződésként minősíthető, hiszen a dolog vételárát kitevő összeget teljes mértékben még a gépkocsi használatbavétele előtt a szállítónak átutalta és a gépkocsi tulajdonjogát 1000 Ft, igen alacsony maradványérték megfizetése mellett, a birtokbavételt követő rövid időn belül megszerezte. A relatíve túl rövid bérleti - lízingfutam - idő és mellette az aránytalanul magas egyszeri díj valóban kétségessé teszi, hogy a felek szándéka lízingszerződés megkötésére irányult volna, mindez az adásvételi szándékot támasztja alá.
Ez pedig azt eredményezi, hogy a felperes részéről kifizetett Összeg a gépkocsi beszerzési áraként és nem költségként minősülő bérleti díjként volt elszámolható, tehát a vállalkozási nyereségadó-hiány fennáll, az alperes jogszabálysértés nélkül hozta meg határozatát, az annak felülvizsgálata iránt előterjesztett kereset alaptalan.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv.II.25.033/1994. sz.)