adozona.hu
AVI 1995.1.8
AVI 1995.1.8
A szerződés valódi tartalmának megállapítására az adóhatóság is jogosult, de köteles tiszteletben tartani a szerződéses szabadság elvét [1990. évi XCI. tv 1. § (7) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. r. alperes adóellenőrzést végzett a felperesi kft.-nél az 1990-1992-es évekre vonatkozóan. Az ellenőrzés következtében meghozott határozatával a felperes terhére összesen 1 640 000 Ft, javára pedig 132 000 Ft adókülönbözetet állapított meg és összesen 1 594 000 Ft megfizetésére kötelezte adóbírság és késedelmi pótlék kiszabása mellett. A határozat ellen a felperes fellebbezéssel élt és sérelmezte, hogy a felperesi cég a "H" Gmk. között 1991. április 27-én kötött lízingszerződést, valami...
AVI 1995.1.8 A szerződés valódi tartalmának megállapítására az adóhatóság is jogosult, de köteles tiszteletben tartani a szerződéses szabadság elvét [1990. évi XCI. tv 1. § (7) bek.].
Az I. r. alperes adóellenőrzést végzett a felperesi kft.-nél az 1990-1992-es évekre vonatkozóan. Az ellenőrzés következtében meghozott határozatával a felperes terhére összesen 1 640 000 Ft, javára pedig 132 000 Ft adókülönbözetet állapított meg és összesen 1 594 000 Ft megfizetésére kötelezte adóbírság és késedelmi pótlék kiszabása mellett. A határozat ellen a felperes fellebbezéssel élt és sérelmezte, hogy a felperesi cég a "H" Gmk. között 1991. április 27-én kötött lízingszerződést, valamint a felperes és az F. Kft. között 1991. november 5-én kötött lízingszerződést az adóhatóság adásvételi szerződésnek tekintette és így a felperesi könyvelésben költségként elszámolt lízingdíjat költségként nem fogadta el.Az ügyben másodfokon eljárt II. r. alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az ügyében hozott adóhatósági határozatok felülvizsgálatát és a lízingszerződések kapcsán megállapított adóhiány, valamint kiszabott bírság és késedelmi pótlék törlését kérte. Álláspontja szerint tévesen és önkényesen minősítette a felperes által kötött lízingszerződéseket adásvételi szerződésnek az adóhatóság, ugyanis az 1991. évi XCI. tv 1. §-ának (7) bekezdése nem ad jogi lehetőséget az adóhatóság részére önkényes beavatkozásra, a szerződéskötési szabadság megsértésére.
Hangsúlyozta, hogy a felek akarata mindkét szerződés megkötésekor határozottan lízingszerződés megkötésére irányult, a szerződések megkötésekor hatályban lévő jogszabályok erre lehetőséget adtak, így az adóhatóság minden jogszabályi alapot nélkülözve változtatta meg a szerződést.
A felperes a határozatok megváltoztatása mellett költségei megtérítését is kérte.
Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték, álláspontjuk szerint az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. tv 1. §-ának (7) bekezdése alapján lehetősége volt az adóhatóságnak a szerződések valós tartalmának megfelelő minősítésére. Álláspontjuk szerint a megkötött szerződések az adójogi szabályok megkerülése érdekében palástolták a szerződő felek valódi akaratát. Az alperesi vélemény szerint a rendelkezésre álló tárgyi bizonyítékok elegendőek voltak arra, hogy a lízingszerződésnek nevezett jogügylet valódi gazdasági tartalma alapján ezeket a szerződéseket adásvételi szerződésnek minősítsék, és így az alperesi álláspont szerint jogtalanul került sor a lízingdíj költségként való elszámolására.
A bíróság a jogerős határozatot megváltoztatta és mentesítette a felperes a 221 000 Ft közműfejlesztési hozzájárulás és 1 178 000 Ft ványa megfizetése alól, továbbá törölte az ezekhez kapcsolódó adóbírság és késedelmi pótlék összegét is.
Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. tv 1. §-ának (7) bekezdése alapján "a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valós tartalmuk szerint kell minősíteni".
Ezen jogszabályhely alapján az adóhatóságnak az ellenőrzés lefolytatásakor valóban módjában állt a szerződések valódi tartalmát vizsgálni és az esetleges színlelt szerződéseket valódi tartalmuk szerint más szerződésnek minősíteni, mint amely a szerződésben konkrétan szerepel.
Az adóhatóságnak eljárása során ugyanakkor tekintettel kell lennie arra, hogy a polgári jog a szerződéses szabadság talaján áll, tehát a szerződő feleket minden esetben megilleti az a jog, hogy az akaratuknak, céljaiknak megfelelő szerződéseket kössenek.
A csatolt szerződésekből, valamint a meghallgatott tanúk vallomásából a bíróság megállapította, hogy a felperes szándéka mindkét esetben lízingszerződés megkötésére irányult és ez mindkét esetben összhangban áll a szerződő partnerek szerződéses akaratával.
A lízingszerződés nem vitásan atipikus szerződésfajta, amely a Polgári Törvénykönyvben nevesítve még nincsen, elemei között felfedezhetők a megbízás, a bérlet, adásvétel egyes elemei, anélkül azonban, hogy bármelyik szerződésfajta azonos lenne a lízingszerződéssel. Így az adott szerződés minősítésekor sem lehet egy-egy szerződéses elemet kiragadva a szerződés minősítését megadni. A szerződést vizsgáló hatóságnak elsősorban a szerződéses szabadság elvének szem előtt tartása mellett a konkrét megkötött szerződés elemeit kell vizsgálnia. A csatolt szerződések minden kritériumban megfeleltek az adott időszakban bevett gyakorlat szerinti lízingszerződés tartalmi elemeinek, így a bíróság álláspontja szerint jogszerűtlenül történt az adóhatóság részéről a szerződések átminősítése adásvételi szerződéssé.
A fentiek alapján a bíróság megállapította, hogy az adóhatóság tévesen helyezkedett arra a jogi álláspontra, miszerint a felperes a lízingdíjat az adott 1991. adóévben költségei között nem számolhatta el. Az alperes tévesen utalt arra is. hogy a felperesnek a vállalkozási nyereségadóról szóló 1988. évi IX. tv 7. §-a szerinti elszámolásra lett volna csak lehetősége. Így a bíróság álláspontja szerint tévesen történt ennek kapcsán a felperes terhére adóhiány megállapítása, valamint bírság és késedelmi pótlék kiszabása is.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és megállapította, hogy a felperes javára elszámolt társaságiadó-különbözet 82 000 Ft helyett 1000 Ft. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
Az indokolás szerint helyesen hivatkozik az alperes arra, hogy lehetősége van az adózó által kötött szerződés tartalmi elemeinek a vizsgálatára is és ezáltal a elnevezéstől eltérően, a szerződés átminősítésére is. Jelen esetben az elsőfokú bíróság ennek megfelelően a vitás szerződések valóságos tartalmának vizsgálatával jutott arra a jogkövetkeztetésre, hogy azok az elnevezésüknek megfelelően megfelelnek a lízingszerződés érdemi követelményeinek.
Ezért a megyei bíróság az elsőfokú bíróság álláspontját teljes egészében magáévá tette és ebben a körben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Megalapozottan hivatkozott az alperes arra. hogy az elsőfokú bíróság az adóhatározat megváltoztatása kapcsán számításait nem vitte következetesen végig. Elfogadta a megyei bíróság az alperes azon hivatkozását, hogy az 1992. évre vonatkozóan a 404 545 Ft értékcsökkenés nem számolható el abban az esetben, ha lízingdíjat kell elszámolni, illetve a vásárolt gépek értéke 100, illetőleg 1000 Ft. Ehhez képest azonban ezen évre vonatkozóan a társaságiadó-különbözet a felperes javára nem 82 000 Ft, hanem csupán 1000 Ft.
(Békés Megyei Bíróság 1 .Pf.20.828/1994. sz.)