adozona.hu
AVI 1994.11.162
AVI 1994.11.162
A szerződések minősítésénél a felek valóságos akaratát kell kideríteni [1990. évi XCI. tv 1. § (7) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1989. és 1991. között több megállapodást kötött lízingszerződés elnevezés alatt.
1989. december 27-én az Ö. Gmk-val kötött megállapodás szerint a felperes egy darab televíziót lízingelt, a lízingdíj ütemezése: első részlet 1989. december 31-ig, második részlet 1991. január 19-ig, harmadik részlet 1992. január 15-ig, az összegek pedig 49 007 Ft, 9802 Ft, valamint az utolsó részlet 6534 Ft és ezen összeghez tartozó általános forgalmi adó.
A második lízingszerződést a felperes 1989....
AVI 1994.11.162 A szerződések minősítésénél a felek valóságos akaratát kell kideríteni [1990. évi XCI. tv 1. § (7) bek.].
A felperes 1989. és 1991. között több megállapodást kötött lízingszerződés elnevezés alatt.1989. december 27-én az Ö. Gmk-val kötött megállapodás szerint a felperes egy darab televíziót lízingelt, a lízingdíj ütemezése: első részlet 1989. december 31-ig, második részlet 1991. január 19-ig, harmadik részlet 1992. január 15-ig, az összegek pedig 49 007 Ft, 9802 Ft, valamint az utolsó részlet 6534 Ft és ezen összeghez tartozó általános forgalmi adó.
A második lízingszerződést a felperes 1989. december 27-én kötötte az S. Kft.-vel, amelynek értelmében a felperes lízingbe vett egy BMW 3161 típusú személygépkocsit, amelynek beszerzési ára 1 090 000 Ft volt. A lízingdíj ütemezése úgy alakult, hogy 1989. december 30-ig 75%, 1990. december 30-ig 15%, végül 1991. január 10-én 10% vételárrészlet és kapcsolódó általános forgalmi adó került megfizetésre.
A felperes 1990. december 28-i megállapodása értelmében az Ö. Gmk-tól lízingbe vett egy Ford FT 120 típusú személygépkocsit, melynek beszerzési árát a felek 1 530 276 Ft-ban határozták meg. A lízingdíj ütemezése: 1990. december 31-én 75%, 1991 január 31-én 15%, valamint 1992. január 31-én 10% vételárrészlet és kapcsolódó általános forgalmi adó került megfizetésre.
Ezt megelőzően a felperes 1989. december 29-i szerződése szerint az S. társaságtól lízingelt egy Ford Scorpio 2,5 DCL típusú személygépkocsit, a fizetési ütemezés úgy alakult, hogy a felperes 1989. december 30-án és 1991. január 30-án a vételár 20-20%-át fizette meg a szerződő félnek az általános forgalmiadó-vonzattal együtt.
Az 1989. december 29-én az S. társasággal kötött szerződés szerint a felperes egy Ford Sierra típusú személygépkocsira kötött lízingszerződést a fizetési ütemezés az előző részben írtak szerint történt, a százalékos arányok 75%, 15% és 10% voltak.
Ezt követően 1990. május 31-én jött létre egy megállapodás az S. Kisszövetkezettel egy darab IBM PC kompatíbilis számítógép körében. A fizetési ütemezés úgy alakult, hogy 1990. december 30-án 110 400 Ft, 1991. november 30-án 110 200 Ft, végül 1992. február 28-án 19 400 Ft és ezen összegek általános forgalmiadó-vonzata került megfizetésre.
Az 1991. november 7-i C. Kft-vel kötött szerződés tárgya gépek, berendezések voltak. A lízing értéke általános forgalmi adóval növelten 1 852 000 Ft volt, amely 1991. november 15-én vált esedékessé a lízing időtartama pedig egy hónapban került meghatározásra.
1991. november 20-án az előző pontban írt felek között jött létre gépek, berendezések, lízingszerződése NL-723. szám alatt, a lízing időtartama egy hónapban került meghatározásra, a lízing értéke pedig 1991. december 1-jéig volt esedékes. A maradványérték összegén történő elővételi jog időpontja 1991. december 20. napjában került meghatározásra.
A felperes a fenti ügyletek után költségként számolta el a kifizetett összegeket.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal igazgatósága a felperesi társaságnál 1992. december 9-től 1993. január 11-ig adóellenőrzést végzett az 1990-1991. évek vonatkozásában.
Az ellenőrzés eredményeként az elsőfokú adóhatóság az 1993. február 24-én kelt határozatában a felperes terhére 1989. évre 1 113 000 Ft vállalkozási nyereségadó, 110 000 Ft kiegészítő adó, 1990. évre 660 000 Ft vállalkozási nyereségadó, 1991. évre 686 000 Ft vállalkozási nyereségadó, összesen 2 569 000 Ft adóhiányt állapított meg, mely után 1 285 000 Ft bírságot szabott ki.
A felperes a fenti határozat ellen 1993. március 19-én fellebbezést terjesztett elő.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hatósági főosztályának hatósági osztálya az 1993. május 25-én kelt határozatával az elsőfokú adóhatóság határozatát helybenhagyta.
A felperes a bírósághoz 1993. július 30-án keresetet nyújtott be. Sérelmezte, hogy az adóhatóság a szerződés valós tartalma ellenére azt adásvételi szerződésnek minősítette és állapított meg az ügylet után adóhiányt. Előadta, hogy ez a minősítés azért is törvénysértő, mert a gépkocsik tulajdonosa nem lízingbeadó volt.
Az alperes a határozatok törvényességére hivatkozással indítványozta a kereset elutasítását, vitatta a szerződéskötés dátumát.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
A közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának kiterjesztéséről szóló 1991. évi XXVI. törvény alapján lefolytatott eljárásban a bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy jogszerű volt-e az adóhatóság szerződésminősítése és ennek függvényében törvényes-e az adóhatóság másodfokú, jogerős érdemi határozata.
Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 1. §-ának (7) bekezdése értelmében a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható.
A Polgári Törvénykönyvről szóló többször módosított 1959. évi IV. törvény 365. §-ának (1) bekezdése szerint adásvételi szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonát a vevőre átruházni és a dolgot a vevő birtokába bocsátani, a vevő pedig köteles a vételárat kifizetni és a dolgot átvenni.
A Ptk. 368. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy az eladó a tulajdonjogot csak a szerződés megkötésekor írásban és legfeljebb a vételár kiegyenlítéséig tarthatja fenn.
A bíróság a bizonyítási eljárás során beszerezte az adóhatósági iratokat, az alperes nyilatkozatát, valamint egyéb okirati bizonyítékokat.
A csatolt szerződésekből azok adásvételi jellege állapítható meg a következők miatt: a szerződések és a számlák összességéből látható, hogy a vételár részletekben történt kifizetése, a géplízing vonatkozásában pedig a szerződéskötéstől számított 8 napon belül megtörtént. Az is megállapítható, hogy a maradványérték névleges összegű volt a szerződések szerint.
A lízing futamidejének meghatározása - a bíróság álláspontja szerint - a fentiek mellett már szükségtelen.
A perbeli esetben a felek egyértelműen adásvételi szerződést kötöttek, ami részletvételnek tekinthető a fizetés időpontja alapján. A lízingbe adó kft. a szerződés tartalma és a számlák adta feltételek mellett a tulajdonjogot nem tarthatta fenn a Ptk. már idézett 368. §-ának (1) bekezdése alapján.
A bíróság e körben szükségesnek tartotta kiemelni, hogy nem életszerű, miszerint a felperesi társaság személygépkocsikat és gépeket vesz át, kiegyenlíti részletekben a vételárat, viseli a kockázatokat (a szerződés szerint) és ennek ellenére nem szerzi meg a gépek, gépjárművek tulajdonjogát.
Ilyen nagyfokú érdeksérelem mellett a felek nem kötnek szerződést.
Utalt arra is a bíróság, hogy a maradványérték meghatározása hozzájutás, tulajdonlás feltételeként - irreálisan alacsony a gépek, gépkocsik vételárához viszonyítva.
Mindezek alapján a bíróság álláspontja szerint a szerződéseket adásvételi szerződésnek kell tekinteni.
A bíróság e körben a következőt emelte ki: annak ellenére, hogy a lízingügylet a perbeli időszakban jogilag és fogalmilag nem volt megfelelően körülhatárolt, a lízingügylet célja egyértelmű, nevezetesen: a lízingbevevő hosszabb időszak alatt, relatíve kis összegű befizetések útján tulajdont szerezzen. A perbeli ügylet nem erre irányult.
Mindezek alapján tehát az ügylet adásvételi jellege egyértelmű.
A jogszerű szerződésminősítés következtében a vállalkozói nyereségadó, valamint az általános forgalmi adó megállapítása is törvényes a könyvvitel rendjéről szóló 62/1988. (XII. 24.) PM sz. rendelet 1. sz. mellékletének III/2. és 3/b pontja alapján, valamint az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. törvény 69. §-ának (1)-(2) bekezdése és 34. § (3) bekezdésének a) pontja értelmében, ugyanis az ügylet tartalma szerint személygépkocsi-beszerzés és a beruházások rendje vonatkozásában kiadott 3/1994. (XI. 6.) OT-PM együttes végrehajtási rendelet 1. §-ának (19) és 2. §-ának (1)-(2) bekezdése szerint beruházás.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, azonban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette az adóhatóság által felvett jegyzőkönyvi megállapításokkal. Így a felperes által kötött lízingszerződésekben a felperes minden esetben meghatározta a futamidőt a lízingdíjat, a maradványértéken való tulajdonszerzést. A felperes azonban a lízingdíjat gyakorlatilag "lízingdíjelőleg" címen szinten teljes egészében egy összegben kiegyenlítette és csupán minimális maradványérték maradt fenn (1000-5000 Ft).
Az így kiegészített tényállás alapján az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá arra, hogy az Art. 1. §-ának (7) bekezdése értelmében a felek valóságos akaratát és az általuk kötött szerződést vizsgálva az volt megállapítható, hogy valójában adásvételi szerződést kötöttek.
Kétségtelen, hogy a szerződési szabadság elvéből az következik - mint arra felperes hivatkozott -, hogy a felek szabadon állapíthatják meg az általuk kötött szerződések tartalmát. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a hatóság - vagy bíróság - a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése, illetve az Art. 1. §-a (7) bekezdésében írtak szerint a megállapodásokat valóságos tartalmuk szerint köteles minősíteni.
A perbeli szerződések csupán elnevezésükben voltak lízingszerződések, kizárólag a kedvezőbb adóelszámolási lehetőségek érdekében, valójában valamennyi elem figyelembevételével adásvételi szerződésnek minősíthetők, ezért helyes volt az ennek megfelelő adójogi következmények alkalmazása.
(Fővárosi Bíróság 58.Kf.33.659/1993. sz.)