adozona.hu
AVI 1994.7.105
AVI 1994.7.105
A lízingszerződés célja az, hogy a készpénzzel nem rendelkező lízingbevevő részletfizetéssel szerezze meg a tulajdonjogot. A vételár teljes kiegyenlítése esetén adásvételi szerződést kötnek a felek [1990. évi XCI. tv 1. § (7) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi társaság a P. Kereskedelmi és Lízing Korlátolt Felelősségű Társasággal 1990. november 30-án lízingszerződés megnevezéssel ügyletet kötött, amelynek értelmében a lízingbeadó a felperesnek lízingbe adta a Volvo 740 GLE típusú személygépkocsit. A 2. számú mellékletben kikötésre került a gépkocsi alapára: 1 250 000 Ft, lízingszorzója 1,095, míg a bruttó lízingdíj ennek megfelelően 1 368 750 Ft + 342 188 Ft általános forgalmi adó. A felek a maradványértéket 100 000 Ft-ban állapították ...
AVI 1994.7.105 A lízingszerződés célja az, hogy a készpénzzel nem rendelkező lízingbevevő részletfizetéssel szerezze meg a tulajdonjogot. A vételár teljes kiegyenlítése esetén adásvételi szerződést kötnek a felek [1990. évi XCI. tv 1. § (7) bek.].
A felperesi társaság a P. Kereskedelmi és Lízing Korlátolt Felelősségű Társasággal 1990. november 30-án lízingszerződés megnevezéssel ügyletet kötött, amelynek értelmében a lízingbeadó a felperesnek lízingbe adta a Volvo 740 GLE típusú személygépkocsit. A 2. számú mellékletben kikötésre került a gépkocsi alapára: 1 250 000 Ft, lízingszorzója 1,095, míg a bruttó lízingdíj ennek megfelelően 1 368 750 Ft + 342 188 Ft általános forgalmi adó. A felek a maradványértéket 100 000 Ft-ban állapították meg (+ általános forgalmiadó-tétel), a futamidőt pedig 1990. december 30-ig jelölték meg. A szerződés mellékletében kikötésre került, hogy a szerződéskötéskor a felperes a lízingbeadónak 1 368 750 Ft-ot ad át a már jelzett általános forgalmi adóval, míg a maradványérték megfizetése a melléklet szerint 1990. december 3-án történne meg 125 000 Ft maradványérték és áfa tételből adódó összegben.A felperes az 1990. november 30-án kelt számla szerint, amelynek fizetési határidő-megjelölése 1990. december 12., a lízingbe adó társaság részére 1990. november 30-i teljesítési időponttal 1 710 398 Ft általános forgalmi adót, majd az ugyanezen a napon kelt számla szerint a társaságnak megfizette a 125 000 Ft maradványértéket 1990. november 30-i teljesítési idővel.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Igazgatóságának osztálya a N. Inform Kft-nél 1992. április 1-jétől április 13-ig adóellenőrzést végzett az 1989-1990. évekig terjedő időszak vonatkozásában, megbízólevéllel.
Az ellenőrzés eredményeként az elsőfokú adóhatóság az 1992. június 23-án kelt, iktatószám nélkül kiadott határozatával a felperes terhére összesen 4 534 000 Ft vállalkozási nyereségadó-hiányt állapított meg.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal f.-i igazgatósága 1992. október 14-én kiegészítő határozatot hozott, amelyben a fenti adóhiány után 2 267 000 Ft bírságot állapított meg.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hatósági főosztályának hatósági osztálya az 1993. március 2-án kelt határozatával az elsőfokú adóhatóság határozatát helybenhagyta.
A felperes a bírósághoz 1993. május 25-én keresetet nyújtott be, amelyben sérelmezte az adóhiány megállapítását. Álláspontja szerint a felperes nem minősíthette át a jogügyletet, a jogügylet lízingügyletnek minősül és az ezzel kapcsolatos nyereségadó-hiány megállapítása törvénysértő. Hivatkozott arra is, hogy törvénysértő miszerint adóhatóság csak a másodfokú határozatban szab ki adóbírságot.
Az alperes a kereset elutasítását indítványozta, hivatkozással a határozatok törvényességére és utalással arra, hogy az adózás rendjéről szóló jogszabály értelmében a szerződésminősítési jogköre a hatóságnak fennáll.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. A közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának kiterjesztéséről szóló 1991. évi XXVI. törvény alapján lefolytatott eljárásban a bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy törvényes-e az adóhatóság másodfokú, jogerős érdemi határozata a kereseti kérelemmel érintett körben.
Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. §-ának (7) bekezdése értelmében a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek, vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható.
A Polgári Törvénykönyvről szóló többször módosított 1959. évi IV. törvény 365. §-ának (1) bekezdése szerint adásvételi szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonát a vevőre átruházni és a dolgot a vevő birtokába bocsátani, a vevő pedig köteles a vételárat kifizetni és a dolgot átvenni.
A Ptk. 368. §-ának (1) bekezdése értelmében az eladó a tulajdonjogot csak a szerződés megkötésekor írásban és legfeljebb a vételár teljes kiegyenlítéséig tarthatja fenn.
A bíróság a bizonyítási eljárás során beszerezte az adóhatósági iratokat, az alperes nyilatkozatát, valamint egyéb okirati bizonyítékokat.
Az alperes által csatolt szerződésből, számlamásolatokból a szerződés adásvételi jellege állapítható meg az alábbiak miatt.
A szerződés és a számla összevetéséből egyértelmű, hogy a vételár és a gépkocsi átadása a szerződés megkötését követően azonnal - a szerződéskötés napján - megtörtént. A vételárat a számlából megállapíthatóan 1990. november 30-án átutalással kifizették.
Kiemelte a bíróság azt is, hogy a szerződés szerinti teljesítési idő a maradványérték vonatkozásában is 1990. november 30-a, ellentétben a szerződés 2. számú mellékletében írt 3 napos halasztási idővel. Utalt azonban a bíróság arra is, hogy a 3 nappal későbbi fizetésnek a perbeli ügylet megítélése szempontjából nincs jelentősége.
A számla alapján egyértelmű, hogy a teljesítés a vételár kiegyenlítésével még a szerződéskötés és a gépkocsi átadásának napján, 1990. november 30-án történt meg.
A lízing futamidejének meghatározása a bíróság álláspontja szerint a fentiek alapján már teljesen szükségtelen.
A perbeli esetben a szerződő felek egyértelműen adásvételi szerződést kötöttek, ami esetlegesen tekinthető részletvételnek a 3. számú szerződési melléklet szerint, azonban a számla figyelembevételével már a részletvétel sem állapítható meg a fizetési időpontja alapján. A lízingbeadó a szerződés tartalma alatt, továbbá a számlák adta feltételek mellett a tulajdonjogot sem tarthatta volna fenn a Ptk. már idézett 368. §-ának (1) bekezdése értelmében.
A bíróság e körben szükségesnek tartotta kiemelni, hogy életszerűtlen, miszerint a felperesi társaság átveszi a gépkocsit, kiegyenlíti a teljes vételárat, viseli az ezzel kapcsolatos szerződés szerinti kockázatot és ennek ellenére nem szerez tulajdonjogot a lízingkonstrukció tényleges tartalmából adódóan. Ilyen nagyfokú érdeksérelem mellett egyetlen fél sem köt szerződést.
Utalt arra is a bíróság, hogy a gépkocsi vételára mellett a 100 000 Ft összegű maradványérték meghatározása irreálisan alacsony.
Mindezek alapján a bíróság okfejtése szerint a szerződés egyértelműen adásvételi szerződésnek tekintendő.
Utal arra is a bíróság, hogy a lízingügylet perbeli időszakban jogilag és fogalmilag nem volt megfelelően körülhatárolt, a lízingügylet célja egyértelműen az, hogy a lízingbevevő hosszabb időszak alatt relatíve kisösszegű befizetések után szerezzen tulajdonjogot, a perbeli ügylet pedig nem erre irányult. Kifejtette a bíróság azt is, hogy az alperesi hatóság a perbeli esetben nem visszamenőleg alkalmazott később megjelent jogszabályt.
Az alperes szerződésminősítő jogkörével kapcsolatos felperesi hivatkozás körében a bíróság felhívta a figyelmet arra, hogy az adózás rendjéről szóló már jelzett számú jogszabály idézett rendelkezése erre az alperest feljogosítja, összhangban a Ptk. színlelt szerződésre vonatkozó rendelkezéseivel.
A jogszerű szerződésminősítés következtében a vállalkozói nyereségadóra vonatkozó rendelkezés - a könyvvitel rendjéről szóló 62/1988. (XII. 24.) PM sz. rendelet 1. számú mellékletének III/2., 3/b pontja alapján - törvényes, tekintettel arra,hogy a gépkocsi beszerzés, az ügylet tartalma, a beruházások rendje vonatkozásában kiadott 3/1984. (XI. 6.) OT-PM együttes végrehajtási rendelet 1. §-ának (1) bekezdése és 2. §-ának (1) és (2) bekezdése szerinti beruházásnak minősül.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, azonban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéltét a Pp. 254. § (3) bekezdésében foglaltakra utalással helyes indokaira tekintettel hagyta helyben.
A fellebbezésben kifejtett indokokra tekintettel kiemelte a másodfokú bíróság, hogy jelen esetben nem volt szó az adózás rendjéről szóló 1991. január 1-jén hatályba lépett 1990. évi XCI. törvény visszamenőleges érvényesítéséről.
Az Art. 1. §-ának (7) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a szerződéses ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Ez olyan általános jogelv - melyet egyébként a Ptk. 207. §-a is megfogalmaz - és melyet a jogalkalmazó az Art. hatálybalépése előtt is figyelembe vett és alkalmazott.
A lízingszerződés célja éppen az, hogy a lízingbevevő, ha nem rendelkezik készpénzzel, illetve adott időben és alkalommal e célra nem kíván készpénzt felhasználni, kisebb összegű részletfizetéssel is tulajdonjogot szerezhessen. A perbeli esetben a felperes gyakorlatilag a gépkocsi vételárát teljes egészében megfizette, a gépkocsit birtokba vette, a megállapodás minden vonatkozásában az adásvételi szerződés elemeit valósította meg. A szerződést a felek kizárólag azért nevezték lízingszerződésnek, hogy az ehhez kapcsolódó kedvezőbb adózási lehetőséget kihasználhassák. Az adóhatóság ezt észlelte és ennek megfelelően módosította a felperes ezen ügyletével kapcsolatos adó elszámolását.
(Főv. Bír. 58. Pf. 33 561/1993. sz.)