adozona.hu
AVI 1994.4.58
AVI 1994.4.58
Mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól az újraértékesítés céljából ingatlan tulajdonjogának ingatlan forgalmazására jogosult vállalkozó által történő megszerzése. Az újraértékesítés történhet lízingszerződéssel is. [1990. évi XCIII. tv 26. § (1) bek. f) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a felperes kereseti kérelmét elutasította és arra az álláspontra helyezkedett, hogy tulajdonjog-változás az illetékezésre bemutatott szerződésekben nem jelent meg, újraértékesítés nem történt, ezért a felperes az 1990. évi XCIII. törvény 26. §-a (1) bekezdésének f) pontja szerinti illetékmentességben nem részesülhet.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Az ítélet megváltoztatását és a kiszabott illeték törlését kérte.
Alperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéle...
AVI 1994.4.58 Mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól az újraértékesítés céljából ingatlan tulajdonjogának ingatlan forgalmazására jogosult vállalkozó által történő megszerzése. Az újraértékesítés történhet lízingszerződéssel is. [1990. évi XCIII. tv 26. § (1) bek. f) pont].
Az elsőfokú bíróság a felperes kereseti kérelmét elutasította és arra az álláspontra helyezkedett, hogy tulajdonjog-változás az illetékezésre bemutatott szerződésekben nem jelent meg, újraértékesítés nem történt, ezért a felperes az 1990. évi XCIII. törvény 26. §-a (1) bekezdésének f) pontja szerinti illetékmentességben nem részesülhet.Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Az ítélet megváltoztatását és a kiszabott illeték törlését kérte.
Alperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja az volt, hogy az illetéktörvény nem a lízingelés, hanem az újraértékesítés céljából vásárolt ingatlanok szerzésére biztosít illetékmentességet, jelen esetben felperes az általa megszerzett ingatlant lízingszerződéssel csupán bérbe adta, de nem idegenítette el az A. Részvénytársaságnak. Az ingatlan megszerzésének célja nem az újraértékesítés volt, ezért a jogügylet illetékköteles.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes által kiszabott illetéket a kereskedelmi bírságra is kiterjedően mellőzte.
Az irányadó tényállás szerint 1991. december 28-án az A. Ipari és Kereskedelmi Részvénytársaság eladta a felperesnek a 3618. számú tulajdoni lapon felvett 4/3. helyrajzi szám alatti 1439 m2 alapterületű üzemét 26 554 000 Ft vételár ellenében, de az adásvételi szerződés megkötésekor a felperes birtokába nem került az ingatlan, hanem az az eladónál maradt. Az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg ugyanazon szerződő felek, ugyanerre az ingatlanra lízingszerződést kötöttek 42 havi futamidőre, azonos vételárral, meghatározva a nettó lízingdíjat a vételár 155%-ában.
A felperes a-szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlan tulajdonjogát a lízingdíj 1%-áért a futamidő lejártakor a lízingbevevőre ruházza. A szerződés tartalmazza azt is, hogy a felperes a lízingszerződésben foglalt jogait, így az ingatlan átruházására vonatkozó jogát is átruházhatja harmadik személyre, azonban ehhez a lízingbevevő előzetes hozzájárulása szükséges.
Rendelkezik a lízingszerződés a felperes azonnali hatályú felmondásáról és arról is, hogy a felmondás esetén a lízingbeadó jogosult a kifizetett lízingdíjat megtartani. A lízingbeadó az ingatlant szabadon értékesítheti, az értékesítésből származó árbevételt előtörlesztésnek tudja be, amelyből a lízingbevevővel szembeni követelését kielégíti, majd az ezután fennmaradó összeg a lízingbevevőt illeti meg.
Az alperes - keresettel támadott határozataiban - azt állapította meg, hogy a felperes részéről újraértékesítés nem történt, a lízingszerződés nem más, mint bérleti szerződés a felek között a megvásárolt ingatlanra, ezért felperest vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte.
A szerződés kapcsán az elsőfokú bíróság is azt az álláspontot foglalta el, hogy a lízingszerződéssel az újraértékesítés nem valósult meg, mert az újraértékesítés azt jelenti, hogy a lízingbevevő a lízingszerződés alapján, minden külön megállapodás nélkül, annak lejártakor tulajdonjogot szerez. A tulajdonjog-változás a szerződésben nem jelenik meg, a szerződés célja nem az újraértékesítés, hanem az annak lehetőségét is tartalmazó bérlet. Az adott esetben a tulajdonjog a lízingbeadónál maradt.
A megyei bíróság ezt a jogi álláspontot nem osztotta.
Az 1990. évi XCIII. tv 26. §-a (1) bekezdésének f) pontja ingatlan újraértékesítése esetére illetékmentességet biztosít a tulajdonjogot vagy kezelői jogot megszerző, ingatlan forgalmazására jogosult vállalkozó részére.
Az újraértékesítés fogalmát a jogszabály értelmező rendelkezései nem tartalmazzák.
Kétségtelen, hogy az újraértékesítés legegyszerűbb változata az adásvételi szerződéssel történő tulajdonszerzés, és ugyanilyen módon való továbbadás.
A gazdasági élet és a jogrendszer fejlődésével azonban számos olyan szerződésfajta jelent meg, amely a Ptk.-ban megfogalmazott adásvételi szerződés kritériumától eltér, de tulajdonjog-változást eredményez. Ennek leggyakoribb formája a lízingszerződés, amelyet a bírói gyakorlat atipikus, bérlettel vegyes adásvételi szerződésnek tekint.
A felperes a perbeli ingatlan tulajdonjogát adásvételi szerződéssel szerezte meg, és ugyanerre az ingatlanra lízingszerződést kötött. A bíróságnak a jogvita eldöntésekor a peres felek között létrejött lízingszerződést kellett értelmeznie, abból a szempontból, hogy a szerződő felek között szerződés - mint ahogy az alperes állítja - csak bérleti jogviszonyt hozott-e létre, illetőleg a bérleten túl tulajdonjog átruházását is célozza.
A felperes által kötött szerződés olyan, a szerződéses kapcsolatokban számtalan esetben meglévő atipikus szerződés, amely részben bérleti, részben adásvételi elemeket tartalmaz. Az ügylet első lépéseként a későbbi lízingelő saját tulajdonát adta el a felperesnek, majd ugyanezt a vagyontárgyat vette lízingbe azzal, hogy a futamidő végén a tulajdonjogot a volt tulajdonos visszaszerzi. Ez utóbbit a lízingszerződés 3., 6. pontja egyértelműen tartalmazza. A szerződés célja a futamidő lejárta után a lízingbeadó (felperes) tulajdonjogának megszerzése. Ez pedig az újraértékesítés fogalmi elemeinek megfelel. Az adott esetben a visszterhes vagyonszerződés az 1990. évi XCIII. törvény 26. §-a (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott gazdaságilag megkülönböztetett érdek érvényesítését jelentette, következésképpen az mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetése alól.
(Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2. Pf. 20 412/1993. sz.)