adozona.hu
BH 2003.7.288
BH 2003.7.288
A szerződésben kikötött biztosítékot tartalma szerint kell megítélni. Ha a biztosíték az óvadék tartalmi elemeinek nem felel meg, a követelést nem lehet a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének c) pontjába sorolni [Ptk. 200. § (1) bek., 252. § (1) bek., 270. § (2) bek., 1993. évi LXXXI. tv-nyel és az 1997. évi XXVII. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 57. § (1) bek. b), f) és g) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet ellen a felszámolási eljárás 1998. december 16. kezdőnappal indult meg. Az eljárásra a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, többször, lényegesen az 1993. évi LXXXI. és 1997. évi XXVII. törvényekkel módosított 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: többször módosított Cstv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
A felszámoló a kifogással élő hitelező (a továbbiakban: hitelező) engedményezéssel megszerzett követelését az 1999. július 21-...
BH 2003.7.288 A szerződésben kikötött biztosítékot tartalma szerint kell megítélni. Ha a biztosíték az óvadék tartalmi elemeinek nem felel meg, a követelést nem lehet a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének c) pontjába sorolni [Ptk. 200. § (1) bek., 252. § (1) bek., 270. § (2) bek., 1993. évi LXXXI. tv-nyel és az 1997. évi XXVII. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 57. § (1) bek. b), f) és g) pont].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen a felszámolási eljárás 1998. december 16. kezdőnappal indult meg. Az eljárásra a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, többször, lényegesen az 1993. évi LXXXI. és 1997. évi XXVII. törvényekkel módosított 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: többször módosított Cstv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.A felszámoló a kifogással élő hitelező (a továbbiakban: hitelező) engedményezéssel megszerzett követelését az 1999. július 21-én hozott intézkedésével a határidőben benyújtott igények körében nyilvántartásba vette olyan módon, hogy 104 412 060 Ft-ot a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába, a kamatkövetelést pedig a g) pontjába sorolta be. A hitelező 2000. március 26-án azt kérte a felszámolótól, hogy változtassa meg követelésének kielégítési kategóriába sorolását olyan módon, hogy a 104 412 060 Ft tőkekövetelésből 15 597 299 Ft-ot mint óvadékkal biztosított követelést sorolja át a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontjába, a jogelődje és az adós között 1996. március 26-án létrejött szerződés 6.3 pontjában foglaltak alapján.
A felszámoló a hitelező kérelmének teljesítését a 2000. április 25-én meghozott intézkedésével megtagadta. Intézkedése indokaként arra hivatkozott, hogy az adós részéről a bérleti jog mint vagyoni értékű jog átadása nem szolgálhatott óvadékul, ezért a zálogjogi szabályok alkalmazására sem kerülhetett sor. Ebből következően az adós által biztosítékként átruházott bérleti jog alapján a hitelező megjelölt követelését a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) kategóriájába nem lehetett átsorolni.
A hitelező a felszámolónak a követelése meghatározott része átsorolását megtagadó intézkedése ellen nyújtott be kifogást, amelyben a bíróságtól azt kérte, hogy a felszámolót a kérelmében foglaltak teljesítésére kötelezze. Elismerte, hogy jogelődje a C. AG és az adós 1996. március 26-án kötött kölcsönszerződése az óvadék kifejezést nem tartalmazta. Hivatkozott viszont arra, hogy az adós a szerződés 6.3 pontjában foglaltak szerint a bérleti jogot biztosítékként adta át, ezért - állítása szerint - e vagyoni értékű jog időleges, a szerződés teljesítéséig történő átadása "az óvadék tényállási elemeit" tartalmazta. Hivatkozott a Ptk. 270. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra, amely szerint óvadék tárgya "más dolog" is lehet. Ilyen esetben pedig a zálogjog szabályait kell alkalmazni. Álláspontja szerint az adott esetben a bérleti jog átadása - amely a Ptk. 252. §-ának (1) bekezdése szerint zálogjog tárgya lehetett -, mint "más dolog" óvadékul szolgált; e biztosítékra a zálogjog szabályait kellett alkalmazni. Ezért a felszámolónak az óvadékkal biztosított követelést helyesen a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontjába kellett volna besorolnia. A hitelező okirati bizonyítékként csatolta a jogelődje és az adós között létrejött hivatkozott kölcsönszerződést, a jogelődjével kötött, a követelés megvásárlására vonatkozó szerződését, valamint az engedményezési nyilatkozatot.
A felszámoló a kifogásra tett észrevételében a hitelezővel közölt jogi álláspontját fenntartotta. Arra hivatkozott, hogy a Ptk. az óvadék tárgyait tételesen felsorolja, amelyek között a bérleti jog nem szerepel. A Ptk. 270. §-ának (2) bekezdésében írt "más dolog" fogalomkör ugyan pontosan nincs meghatározva, abba azonban megítélése szerint a bérleti jog mint vagyoni értékű jog nem vonható. A más dologból álló óvadék kiterjesztő - ingatlanra is vonatkozó - értelmezése ugyanis - megítélése szerint - szükségtelenné tenné az óvadék jogintézményét. A felszámoló okirati bizonyítékként csatolta a hitelező első igénybejelentését, valamint a követelésre vonatkozó felszámolói intézkedését.
Az elsőfokú bíróság a felek nyilatkozatai és a csatolt okiratok mérlegelésének eredményeként meghozott 6. sorszámú végzésével a kifogást elutasította. Megállapította, hogy a hitelező jogelődje és az adós kölcsönszerződésének 6.3 pontjából nem vonható le az a következtetés, hogy a szerződő felek biztosítékként óvadékot kívántak kikötni. A bérleti jog átadásának célja nem az volt, hogy azzal a jogosult a kötelezett szerződésszegése esetén nyomban rendelkezhessen, hanem a szerződés a bérleti jog átruházására irányult. Ezért a szerződés a Ptk.-nak az óvadékra vonatkozó rendelkezései egyetlen elemét sem tartalmazta.
A végzés ellen a hitelező nyújtott be fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság végzésének a megváltoztatását kérte, a kifogásában foglalt kérelme szerint. A kifogásában kifejtett jogi álláspontját fenntartva hivatkozott arra, hogy jogelődje és az adós szerződése szerint a bérleti jogot az adós "a hitelnyújtó érdekeltségi körébe" tartozó P. Kft.-re ruházta át, amely lehetővé tette, hogy "a hitelező az adós nem teljesítése esetére a zálogtárgyból, azaz a bérleti jogból követelését nyomban kielégítse, amely adott esetben azt jelenti, hogy a bérleti jogot végleg megtarthassa, így a bérleti jog értékével követelése az adóssal szemben csökken". Megítélése szerint nem volt akadálya a bérleti jog biztosítékként, óvadékként történő rendelkezésre bocsátásának, amely csak a bérleti jog átruházásával valósulhatott meg, biztosítva a visszakövetelésre vonatkozó jogot. Tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a szerződésnek a bérleti jog biztosítékként való átadására vonatkozó része az óvadék egyetlen tényállási elemét sem valósította meg. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a bérleti jog átruházására szükségszerűen, ugyanakkor azzal a "függő hatállyal" került sor, hogy a szerződés teljesítése után az adós a bérleti jogot visszakövetelhette.
A felszámoló a fellebbezésre nem tett észrevételt.
A fellebbezés alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság megállapításait minden tekintetben elfogadta. Rámutat arra, hogy a hitelező jogelődje és az adós szerződésének 6.3 pontja tartalmából félreérthetetlenül csak az állapítható meg, hogy az adós részéről a "Gy.-ben bérelt" (a szerződésben, és az eljárás során a felek által pontosabban meg sem jelölt) üzletek bérleti jogának átruházása biztosítékként a P. Kft.-re történt, amely céget vegyes vállalatként alapította az adós és a C. GmbH Budapest gazdálkodó szervezet, tehát nem is a hitelező jogelődje. A szerződés a bérleti jog átruházására vonatkozóan egyéb adatot nem tartalmaz. Azt azonban a rendelkezésre álló adatok alapján is kétséget kizáróan meg lehet állapítani, hogy az adós az eljárás tárgyát adó biztosítékot egyedi módon, az eljárásban pontosan nem ismert feltételekkel, viszont nem is közvetlenül a jogelőd hitelező, hanem a jogelőd érdekkörébe tartozó más cég és az adós által közösen alapított vegyes vállalat javára adta. Ebből következően szóba sem kerülhetett az, hogy a jogelőd hitelező az adós esetleges szerződésszegése után a biztosítékból a követelését közvetlenül kielégíthesse, ennélfogva az óvadék leglényegesebb tartalmi eleme nem valósulhatott meg.
Mindezekre figyelemmel a hivatkozott szerződésben kikötött biztosíték rendelkezésre álló hiányos adataiból is kétséget kizáróan megállapítható, hogy e biztosíték nem felelt meg a Ptk. 270. §-a (1) bekezdésében meghatározott óvadék tartalmi követelményeinek, mert a jogosult számára a közvetlen kielégítés lehetőségét nem biztosította. Így az adott szerződésben kikötött egyéb, egyedi biztosítékot óvadéknak minősíteni nem az ilyenként történt megnevezés hiánya miatt, hanem tartalmi okból nem lehetett, amint azt az elsőfokú bíróság is helyesen megállapította.
Figyelemmel arra, hogy a vita tárgyát adó biztosíték az óvadék alapvető tartalmi követelményének sem felelt meg, szükségtelen volt annak további vizsgálata, hogy a bérleti jog általában és konkrétan az adott esetben, mint "más dolog" óvadékul egyáltalán szolgálhatott-e, ha igen, milyen feltételekkel, továbbá alkalmazhatók lettek volna-e a Ptk. 270. §-ának (2) bekezdése szerint az adott biztosítékra a zálogjog szabályai.
A hitelező jogelődje és az adós az 1996. március 26-án kötött szerződésük 6. pontjában azokat a szerződésüket biztosító mellékkötelezettségeket sorolták fel, amelyekkel a szerződésszerű teljesítést kívánták előmozdítani. A szerződések tartalmát a felek a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése alapján - a jogszabályi keretek között - szabadon állapíthatták meg. Ebből következően a hivatkozott szerződés résztvevőinek arra is lehetőségük volt, hogy a Ptk.-ban szabályozott mellékkötelezettségeken túl a szerződés biztosításának egyéb - jogszabály által nem tiltott - módjában is megállapodhassanak. A rendelkezésre álló adatok alapján az állapítható meg, hogy az eljárásbeli szerződés 6.3 pontjában meghatározott biztosíték viszont olyan, a Ptk.-ban nem szabályozott egyedi biztosíték volt, amely a kifejtettek szerint sem a hitelező jogelődje, sem a jogutód hitelező javára nem eredményezhette a felszámoló által nyilvántartásba vett követelés - követelésrész - privilegizált, a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti besorolását. Arra ugyanis csak a zálogjoggal, óvadékkal biztosított követelések és végrehajtási jog alapján, és csak akkor kerülhetett volna sor, ha a jogszabályban megkívánt további feltételek bekövetkezése is igazolást nyert volna.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak a hitelező kifogását a Cstv. 51. §-ának (3) bekezdése alapján elutasító végzését a Pp. 259. §-a és 253. §-ának (2) bekezdése alapján - a fenti indokbeli kiegészítéssel - helybenhagyta. (Legf. Bír. Fpk.VI.32.278/2000. sz.)
Bírósági jogesetek
BH 2012.11.274 I. Pp. 3. § (3) bekezdés szerinti tájékoztatásra a kereseti kérelem pontos tartalmához képest kerülhet sor. II. Oszthatatlan építési szerződés és részszámlázás [1952. évi III. tv. 3. §, 212. §, 213. §, 275. §, 2007. évi CXXVII. tv. 169. §].
