adozona.hu
BH 2003.2.97
BH 2003.2.97
A számvitelei törvény alkalmazásában a rádiótelefon használati díja immateriális jog a költségelszámolás során [1991. évi XVIII. tv 22. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1995. júliusában rádiótelefont és egyszeri telefonhasználati díjat vásárolt. A nettó beszerzési ár után időarányosan számolt el értékcsökkenési leírást, de az egyszeri használatbavételi díj árát egy összegben számolta el költségként.
Az elsőfokú adóhatóság módosított határozatával a felperes terhére 1992. évre társasági adónemben 214 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, 1995. évre 5000 Ft adókülönbözetet és ugyanennyi adó...
BH 2003.2.97 A számvitelei törvény alkalmazásában a rádiótelefon használati díja immateriális jog a költségelszámolás során [1991. évi XVIII. tv 22. §].
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1995. júliusában rádiótelefont és egyszeri telefonhasználati díjat vásárolt. A nettó beszerzési ár után időarányosan számolt el értékcsökkenési leírást, de az egyszeri használatbavételi díj árát egy összegben számolta el költségként.Az elsőfokú adóhatóság módosított határozatával a felperes terhére 1992. évre társasági adónemben 214 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, 1995. évre 5000 Ft adókülönbözetet és ugyanennyi adóhiányt. Kötelezte a felperest a társasági adóban 156 000 Ft megfizetésére, figyelembe véve az esedékességkor mutatkozó túlfizetést a folyószámláján. E mellett 109 000 Ft adóbírságot és 271 000 késedelmi pótlékot állapított meg. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatában hivatkozott a társasági adóról szóló többször módosított 1991. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Ta. tv.) 4. §-a (2) bekezdésének a), b), c) pontjaira, valamint a számvitelről szóló módosított 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 22. §-ának (3), (5) bekezdésére, valamint a 35. § (3) bekezdésben, illetve 37. § (3) bekezdésben írtakra.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte azzal, hogy a bíróság az egyeztetést követően rendelkezzen a naprakész állapotot tükröző folyószámla-kivonat kiállításáról és ennek megfelelően új adóhatósági határozat hozataláról. Arra hivatkozott, hogy az adófizetési kötelezettségét minden adónemben az áfa-adónemről történő átvezetéssel eszközölte, ez az évenkénti folyószámla-kivonatokon nyomon követhető. Sérelmezte a késedelmi pótlék számítását. Hivatkozott arra, hogyha az alperes a túlfizetését figyelembe vette volna, úgy a megállapított és vitatott 219 000 Ft adóhiányt megfizetettnek kellett volna tekinteni, így sem adóbírság, sem késedelmi pótlékfizetési kötelezettség nem keletkezett volna. A rádiótelefonnal kapcsolatban arra hivatkozott, hogy az egyszeri használatba vételi díj nem jog, hanem az Sztv. 22. §-ának (5) bekezdése szerint műszaki berendezés.
Hivatkozott arra is, hogy az adóhiányként megállapított 214 000 Ft öt különböző hiányosságként felrótt dologból tevődött össze, amelyek érdemi módon nem kerültek számba vételre: pl. állami intézkedés, forintleértékelés, amely árfolyamveszteséget eredményezett.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy az immateriális javak között azokat a nem anyagi eszközöket kell kimutatni, amelyek közvetlenül és tartósan szolgálják a vállalkozási tevékenységet, ennek beszerzési árát 5 évet alatt számolhatja el a társaság. Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 67. §-ának (3) bekezdése alapján utólagos adó-megállapítás esetén nem alkalmazható a késedelmi pótlék alapcsökkentése. A felperes más eljárásban kezdeményezheti folyószámlájának rendezését.
A bírósági eljárás ideje alatt az alperes határozatával módosította korábbi határozatát és a késedelmi pótlék összegét 258 000 Ft-ra szállította le. A határozat egyéb rendelkezéseit változatlanul hagyta, de elrendelte a 2000 Ft eljárási illeték visszatérítését.
A felperes e határozat felülvizsgálatát is kérte, így a bíróság - külön végzéssel - 13 000 Ft késedelmi pótlék vonatkozásában a pert megszüntette.
A városi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A felperes fellebbezése folytán a megyei bíróság végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Iránymutatásában rámutatott arra, hogy állást kell foglalnia abban a kérdésben, hogy eldönthetők-e a vitatott kérdések szakértői vélemény nélkül. Amennyiben a Pp. 177. §-ának (1) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak, tájékoztatni kell a felperest, hogy szakértő kirendelését kérheti. Ugyancsak állást kell foglalnia a bíróságnak abban a kérdésben, hogy a felperes részéről a használatba vétel kifizetésére, vagy műszaki berendezés megvételére került-e sor.
Az eljárás lefolytatását követően az elsőfokú bíróság a felperes keresetét ismételten elutasította. Rögzítette, hogy a felperes többszöri felhívásra sem kérte szakértői bizonyítás elrendelését, így a bíróság az iratanyag terjedelmére és speciális voltára tekintettel nem tudta tételesen és olyan részletességgel felülvizsgálni a pótlék levezetését, ahogy azt az alperes beterjesztette.
A felperes keresetében az adóhiány vonatkozásában öt különböző hiányosságra utalt, de sem keresetében, sem szóbeli nyilatkozataiban eredménnyel nem bizonyította az ellenkezőjét.
A szakértői bizonyítás hiányában a bíróság a rendelkezésre álló közigazgatási iratokból és a felek nyilatkozataiból azt állapította meg - további bizonyítékok hiányában -, hogy az alperes módosított határozata nem sértett jogszabályt.
A Ta. tv. 4. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében az adózás előtti eredményt a számviteli törvény előírásai alapján kell az adóalanynak meghatároznia, a revízió nem fogadta el a 60 882 Ft könyvelt árfolyamveszteséget, és ezzel megnövelte a felperes adóalapját.
A felperes céltartalék-felhasználás címén csökkentette az adózás előtti eredményét, pedig a Ta. tv. 4. §-a (2) bekezdésének a) vagy b) pontjában előírt feltételek nem álltak fenn, illetve az 1992. évre elszámolható értékcsökkenési leírás összegét helytelenül állapította meg.
Az Sztv. 22. §-ának (5) bekezdése, illetve a 35. § (3) bekezdése értelmében tárgyi eszköznek minősül azon műszaki berendezés, felszerelés, amely közvetlenül vagy közvetetten tartósan szolgálja a vállalkozási tevékenységet.
Az Sztv. 22. §-ának (3) bekezdése értelmében az immateriális javak közé tartozik a nem anyagi eszköz, amely közvetlenül és tartósan szolgálja a vállalkozási tevékenységet. A felperes a használati jog megvásárlásával ilyen immateriális javat vásárolt, az egyszeri használati díjjal a telefon használati jogát szerezte meg, az ezért fizetett összeg vagyoni értékű jognak minősül. Az Sztv. 37. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően pedig ennek beszerzési költségét 6 év alatt lehet leírni, a felperes azonban nem így járt el. Az Art. 67. §-ának (1) bekezdése elrendeli az adó késedelmes teljesítése esetén a késedelmi pótlék fizetését, amelyet az esedékesség napjától kell számítani. A 67. § (3) bekezdése értelmében az utólagos adóellenőrzés során megállapított adóhiány késedelmi pótléka legfeljebb 3 évre számolható fel. Az alperes ezt végezte el a közigazgatási eljárás során két alkalommal is. A felperes nem tudta bizonyítani a késedelmi pótlék levezetésének törvénysértő voltát.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, kérve annak megváltoztatását és az alperes kereseti kérelme szerinti marasztalását. A perben tett nyilatkozatait változatlanul fenntartotta. Utalt arra, hogy a felperes többször javasolta az elsőfokú eljárás során, hogy az alperes jogi képviselője hozzon magával a tárgyalásra APEH-könyvelőt, így megoldódna a szakértői kérdés, mivel a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján az alperesnek is érdeke, hogy állításait a bíróság valónak fogadja el. A telefonkártyával kapcsolatban fenntartotta, hogy aktív eszközről van szó. Az alperesi határozat jogsértő, helytelen adókönyvelési adatokon alapul.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta azzal, hogy a Pp. 164. §-a alapján a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség. A felperes a jogszabálysértést és az esetleges túlfizetését nem bizonyította.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és helytállóak az abból levont jogi következtetései is, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. §-a (3) bekezdésének helyes indokai alapján hagyta helyben.
A felperes fellebbezésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a közigazgatási perben is érvényesül a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése, mely szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítani, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A közigazgatási perben a felperes jogszabálysértésre hivatkozva kérte az alperesi határozat felülvizsgálatát, ezért az ő érdekében áll, hogy a jogszabálysértés tényét bizonyítsa. Erre figyelemmel a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség. Az elsőfokú bíróság több alkalommal hívta fel a felperes figyelmét arra, hogy a perben olyan számviteli és könyvelési szakkérdések merültek fel, amelyekkel kapcsolatban szükségesnek mutatkozhat igazságügyi könyvszakértő kirendelése. A felperes azonban többszörös felhívás ellenére nem kérte ilyen szakértő kirendelését, ezzel önmagát zárta el a bizonyítás lehetőségétől.
A rádiótelefon használati díjával kapcsolatban az elsőfokú bíróság az Sztv. 22. §-ának (3) bekezdése alapján helytállóan jutott arra a megállapításra, hogy a felperes a használati jog megvásárlásával immateriális jogot vásárolt, ezzel gyakorlatilag a telefon használati jogát szerezte meg.
Amennyiben pedig a felperes számlaegyeztetést kíván, azt jelen peres eljárástól függetlenül is kérheti az alperestől.
(Legf. Bír. Kf.IV.35.552/1999. sz.)