adozona.hu
BH 2003.1.40
BH 2003.1.40
A vámkezesség nem korlátozható a készfizető kezes nyilatkozatával - A vámbeszedési jog az elévülési határidőn belül gyakorolható (1995. évi C. tv 131., 139. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes különböző külföldi állampolgárok beköltözési személyes ingóságaiért kezességi nyilatkozattal vállalt készfizető kezességet az előjegyzésben történő kezelés során kiszabandó vám és az ezzel együtt kiegyenlítendő egyéb tartozások megfizetésére.
Így kezességet vállalt a P. H. beköltözési személyes ingóságaiért 1995. március 3-án kelt nyilatkozatával 1996. február 22-i határidővel, a visszaviteli határidő 1996. január 21-e volt. A visszaviteli határidő lejártáig a vámáruval nem számol...
BH 2003.1.40 A vámkezesség nem korlátozható a készfizető kezes nyilatkozatával - A vámbeszedési jog az elévülési határidőn belül gyakorolható (1995. évi C. tv 131., 139. §).
A felperes különböző külföldi állampolgárok beköltözési személyes ingóságaiért kezességi nyilatkozattal vállalt készfizető kezességet az előjegyzésben történő kezelés során kiszabandó vám és az ezzel együtt kiegyenlítendő egyéb tartozások megfizetésére.Így kezességet vállalt a P. H. beköltözési személyes ingóságaiért 1995. március 3-án kelt nyilatkozatával 1996. február 22-i határidővel, a visszaviteli határidő 1996. január 21-e volt. A visszaviteli határidő lejártáig a vámáruval nem számoltak el, ezért az elsőfokú vámhivatal 1999. március 25-én kelt határozatával a felperest és a magánszemélyt egyetemlegesen összesen 466 031 Ft megfizetésére kötelezte. A fellebbezés folytán eljáró alperes 1999. június 25-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot a vámkezelési díj összegének javítása mellett helybenhagyta.
A felperes 1995. január 10-én kelt kezességi nyilatkozattal vállalt készfizető kezességet a J. P. személyes ingóságaiért 1995. november 2-ig, a visszaviteli határidő 1995. október 30. volt. A visszaviteli határidő lejártáig a vámáruval nem számoltak el, ezért az elsőfokú vámhivatal 1999. március 25-én kelt határozatával a felperest és a magánszemélyt egyetemlegesen 256 149 Ft megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljáró alperes mint másodfokú vámhivatal 1999. június 21-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes 1996. február 5-én kelt kezességi nyilatkozattal vállalt készfizető kezességet a S. B. személyes ingóságaiért 1996. augusztus 16-ig. A visszaviteli határidő 1995. november 30-a volt, a visszaviteli határidő lejártáig a vámáruval nem számoltak el. Ezért az elsőfokú vámhivatal 1999. március 25-én kelt határozatával a felperest és a magánszemélyt egyetemlegesen 688 875 Ft megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 1999. június 21én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes 1996. május 29-én kelt kezességi nyilatkozattal vállalt készfizető kezességet a W. S. ingóságaiért 1997. június 20-ig. A visszaviteli határidő 1997. május 20. volt, mely határidőig a vámáruval nem számoltak el. Ezért az elsőfokú vámhivatal 1999. április 14-én kelt határozatával a felperest és a magánszemélyt összesen 193 678 Ft megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljáró alperes az 1999. július 12-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot a vámpótlék vonatkozásában módosította, így alakult ki az előbb jelzett összeg, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes ezen határozatok ellen keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz, és kérte a határozatok hatályon kívül helyezését. A Fővárosi Bíróság a kereseteket egyesítette.
A felperes kereseti álláspontja az volt, hogy a vámhivatal jogszabálysértően kötelezte a felperest mint kezest a közterhek megfizetésére, tekintettel arra, hogy a kezességi nyilatkozatok korlátozva voltak - ezt a vámjogszabály nem zárta ki -, a vámteher-fizetési kötelezettségekről szóló határozatok a korlátozott kezességi határidő lejártát követték.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és fenntartotta a határozatában foglaltakat, amelyek szerint a vámjogszabály volt irányadó a perbeli esetekben, a kezesség vállalásának időtartama nem köthető ki, a kötelezettség mindaddig fennáll, amíg a vámteher az általános szabályok szerint el nem évül, vagy azt meg nem fizetik.
A Fővárosi Bíróság ítéletével a keresetnek helyt adott, és az alperes keresettel támadott határozatait az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Az elsőfokú bíróság ítéletében idézte a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 7. §-ának (3) bekezdését, valamint a Vtv. végrehajtásáról szóló 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 14. §-ának (2) bekezdését, továbbá a Ptk. 272. §-ának (1) és (2) bekezdését, valamint az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 13. §-ának (1) bekezdését.
E jogszabályi rendelkezések alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a készfizető kezesi nyilatkozat aláírásával érvényes közigazgatási jogviszony jött létre a felperes és a vámhatóság között. A készfizető kezesség vállalásáról szóló nyilatkozattal a kezes kérelmére indul a közigazgatási eljárás, és ezen kérelemre figyelemmel közigazgatási jogviszony jön létre. Abból eredően pedig, hogy a közigazgatási jogviszony a kezesség esetében nem hivatalból, hanem kérelemre jön létre, nem jöhet létre a kérelemtől eltérő tartalommal. A közigazgatási szerv a kérelmen nem terjeszkedhet túl. A kérelemhez kötöttséget nem léphetik túl az alperes által hivatkozott elévülési szabályok. Amennyiben a kezessel szemben a kérelem szerinti határidőn belül kötelező határozat születik, alkalmazhatóak az elévülési szabályok, ennek hiányában azonban nem. Ez alapján az alperes a kérelemben megjelölt határidőn túl bocsátotta ki W. S. személyéhez kapcsolódó határozatát, ezért az jogszabálysértő.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a P. H., J. P. és S. B. ingóságaival kapcsolatos kezességvállalás a Vtv. 1996. április 1-je előtti hatálybalépését megelőzően történt, az ekkor hatályos, a vámjog szabályozásáról szóló 1966. évi 2. tvr. (a továbbiakban: Tvr.) 2. §-ának (1) bekezdése és az ennek végrehajtására kiadott 39/1976. (XI. 10.) PM-KKM sz. együttes rendelet (a továbbiakban: R.) volt hatályos. A Tvr. 8. §-ának (1) bekezdése és az R. 6. §-ának (1) bekezdése, valamint az 51. § (3) bekezdése és az 53. § (1), (2), (3) bekezdésének a) pontja alapján az alperesi határozatok - hasonlóan az előzőekhez - jogszabálysértőek voltak, ezért ezek hatályon kívül helyezéséről is rendelkezett az elsőfokú ítélet.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását. Az alperes felülvizsgálati kérelmében lényegében megismételte a per során előadott jogi álláspontját, és ennek megfelelően kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Elsődlegesen hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság - miként már több eseti döntésében is kifejtette - hogy a vámkezesség tartalmát tekintve nem azonos a polgári jogi kezességgel, mert a kezességi nyilatkozat elfogadásával a vámbiztosítékot nyújtó kezes - jelen esetben a felperes - a közigazgatási szervvel fennálló közigazgatási jogviszony alanyává válik, mivel közjogi kötelezettséget vállal át az egyébként vámfizetésre kötelezettől. Az elsőfokú bíróság tehát helyesen állapította meg, hogy a vámhatóság és a felperes mint készfizető kezes között közigazgatási jogviszony jött létre. Tévedett azonban abban, hogy a készfizető kezesség vállalásáról szóló nyilatkozattal a kezes kérelmére indul a közigazgatási eljárás. A perbeli esetekben a vámeljárás a vámkezelést kérő kérelmére indul akkor, amikor előjegyzésben kérte vámkezelni a behozott személyes ingóságait. A vámáruk után felmerülő köztartozások megfizetésére a felperes készfizető kezességi nyilatkozattal kötelezettséget vállalt. Amennyiben ez a kezességi nyilatkozat nem tartalmazza a jogszabályban előírt kötelező tartalmi elemeket, akkor a vámhatóság nem a kezesi nyilatkozatot utasítja el, hanem a vámkezeléshez benyújtott árunyilatkozatot utasítja vissza. A vámbiztosítékként nyújtandó készfizető kezesség célja a vám és a hozzá kapcsolódó közterhek megfizetése az állam részére. A készfizető kezes ezért az általa vállalt kezességi nyilatkozatban nem korlátozhatja a kötelezettség vállalását. A perbeli esetekben a felperes készfizető kezesi nyilatkozatának, illetve a vámkezelési kérelem elfogadásának jogi akadálya nem volt, mivel a kezesi nyilatkozat a jogszabály által előírt kötelező tartalmi elemeket, így a vám és az ezzel együtt kiegyenlítendő egyéb köztartozások megfizetésére vonatkozó kötelezettségvállalást tartalmazta. Az előjegyzett vámáruval a jogerősen megállapított visszaviteli határidőig az előjegyzésbe vételt kérő köteles elszámolni. A vámkezelést kérők a visszaviteli határidő lejártáig az elszámolási kötelezettségüknek nem tettek eleget, ennek következményeképpen W. S. személyéhez kapcsolódóan az akkor már hatályba lépett, a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (Vtv.) 131. §-ának (3) bekezdése szerint a kiszabott vámteher a visszaviteli határidő lejártát követő napon esedékessé vált az elszámolás hiányában. A visszaviteli határidő, illetőleg az elszámolási határidő eredménytelen elteltét követő 5. napon nemcsak a vámhatóság intézkedési kötelezettsége, hanem a vámfizetési kötelezettség is a jogszabály erejénél fogva következett be. A jogerősen megállapított vámbeszedési jog pedig a Vtv. 139. §-ának a) pontja alapján az esedékesség napjától számított öt év elteltével évül el.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a P. H. , J. P. és S. B. beköltözési személyes ingóságaiért a felperes a Vtv. 1996. április 1-je előtti hatálybalépését megelőzően vállalt kezességet, és a vámkezelések és a határidő-hosszabbítások is ezen időpont előtt történtek meg. Ekkor a vámjog szabályozásáról szóló 1966. évi 2. tvr. (a továbbiakban: Tvr.), valamint az ennek végrehajtására kiadott 39/1976. (XI. 10.) PM-KKM sz. együttes rendelet (a továbbiakban: R.) volt hatályos. E rendelkezések lényegében azonos jellegű szabályozást tartalmaztak, mint a később hatályba lépett Vtv. Így a R. 53. §-ának (1) bekezdése szerint az előjegyzett vámáruval a jogerősen megállapított visszaviteli határidőig az előjegyzésbe vételt kérő köteles elszámolni. Az R. 54. §-ának (3) bekezdése alapján az el nem számolt előjegyzett vámáru után esedékes vám, a vámmal együtt fizetendő adó, kamat és vámkezelési díj beszedése iránt a visszaviteli határidő lejártát követő 5. napon kell intézkedni. Ez a határidő nem jogvesztő határidő, ennél fogva a vám beszedésére a Tvr. 11. §-ában meghatározott ideig, azaz az elévülési határidőn belül volt jogi lehetőség. Az R. 54. §-ának (3) bekezdése szerinti szabályozás pedig szövegezésénél fogva azt jelenti, hogy a visszaviteli határidő eredménytelen leteltét követően jogszabály erejénél fogva következik be a vámfizetési kötelezettség, az alperesnek pedig jogszabályi kötelezettsége a beszedés iránti intézkedés, azaz határozat hozatala.
Az elsőfokú bíróság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a felperes a kezességvállalás határidejét ezekben a perbeli esetekben korlátozta vagy meghatározta. A kezesi nyilatkozatokból kitűnően ugyanis minden esetben arról volt szó, hogy a visszaviteli határidő dátumát követő időpontra tette a felperes a kezességvállalás határidejét. Ez az előzőekben ismertetett jogszabályi előírások szerint tehát azt jelentette, hogy miután a visszaviteli határidő lejártával a jogszabály erejénél fogva következett be a vámfizetési kötelezettség, a jogerősen megállapított vámteher beszedési joga az elévülési időn belül a vámhatóság részére rendelkezésre állt.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv.I.35.399/2000. sz.)