adozona.hu
BH 2002.10.407
BH 2002.10.407
I. Beszámítás esetén annak a követelésnek kell lejártnak lennie, amelyet a kötelezett a jogosulttal szemben be kíván számítani [Ptk. 296. § (1) bek.]. II. A kezesi felelősség alóli szabadulás megállapítása körében irányadó szempontok [Ptk. 274. § (1) bek., 276. § (2) bek., 292. § (2) bek., 296. § (1) bek., 330. § (1) bek., 1988. évi VI. tv. 75. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság kötelezte az I. r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 39 000 000 Ft-ot és ennek az ítéleti részletezés szerinti kamatát. Arra az esetre, ha az I. r. alperessel szemben a végrehajtás eredménytelen, a II. r. alperest kötelezte a 39 000 000 Ft tőke és ennek a kamatai megfizetésére. Kötelezte továbbá a II. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 12 000 000 Ft-ot és ennek a késedelmi kamatát. Tényként állapította meg, hogy az 1995. márc...
BH 2002.10.407 I. Beszámítás esetén annak a követelésnek kell lejártnak lennie, amelyet a kötelezett a jogosulttal szemben be kíván számítani [Ptk. 296. § (1) bek.].
II. A kezesi felelősség alóli szabadulás megállapítása körében irányadó szempontok [Ptk. 274. § (1) bek., 276. § (2) bek., 292. § (2) bek., 296. § (1) bek., 330. § (1) bek., 1988. évi VI. tv. 75. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság kötelezte az I. r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 39 000 000 Ft-ot és ennek az ítéleti részletezés szerinti kamatát. Arra az esetre, ha az I. r. alperessel szemben a végrehajtás eredménytelen, a II. r. alperest kötelezte a 39 000 000 Ft tőke és ennek a kamatai megfizetésére. Kötelezte továbbá a II. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 12 000 000 Ft-ot és ennek a késedelmi kamatát. Tényként állapította meg, hogy az 1995. március 2-án létrejött engedményezési szerződésben a II. r. alperes a felperesre engedményezte az I. r. alperessel szemben az 1994. május 26-án kelt kölcsönszerződésből eredő 23 000 000 Ft, az 1994. augusztus 1-jén kelt kölcsönszerződésből eredő 15 000 000 Ft és az 1994. október 1-jén kelt kölcsönszerződésből eredő 1 000 000 Ft összegű követeléseit azzal, hogy a kölcsönök kamatát 1995. február 15-ig rendezték. Engedményezte továbbá az M. B. F. Banktól 12 millió forintért megvásárolt egy, az adósság-konszolidációba bevont 17 millió forint - a kölcsönszerződésekben B., Gy. u. 3/B. alatti ingatlanra alapított jelzálogjoggal biztosított - követelést. A felperestől a II. r. alperes az engedményezett követelések ellenértékét - 51 millió forintot - megkapta. A II. r. alperes 1995. márciusában benyújtott kérelmére a földhivatal a három kölcsönszerződés alapján jelzálogjog bejegyzése iránt indított eljárást 1995. július 11-én megszüntette. A felperesre engedményezett követelések kötelezettjei nem teljesítettek.Az elsőfokú bíróság a II. r. alperes érdemi védekezését - amely szerint az I. r. alperesnek 191 000 000 Ft követelése van a felperessel szemben, mert az I. r. alperestől a felperes 1995. április 7-én az F. I. Kft.-ben lévő 100%-os üzletrészét megvásárolta, ezért a perbeli felperesi követelésnek beszámítással meg kellett volna szűnnie - nem fogadta el. Megállapította, hogy az I. r. alperesnek a felperessel szemben fennálló 191 millió forint összegű követelésébe a felperes a perbeli követelését nem számíthatja be, mert az I. r. alperes fizetési halasztást adott a felperesnek, így az I. r. alperesnek nincs lejárt követelése a felperessel szemben. A II. r. alperes védekezését a tekintetben sem találta alaposnak, hogy az I. r. alperes a 12 millió forint követelés alapjául szolgáló hiteltartozást 1994. augusztus 26-án átvállalta, így ezért is ő köteles helytállni. Az I. r. alperes 39 millió forint tekintetében tett elismerő nyilatkozatot a per során, ezért ez összeg megfizetéséért a II. r. alperes a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése alapján a Ptk. 274. §-a (1) bekezdésének a sortartó kezességre vonatkozó szabályai szerint köteles helytállni. A 12 millió forint megfizetésére a II. r. alperes azért köteles, mert érdemi védekezést nem tudott előadni.
Az ítélet ellen a II. r. alperes fellebbezett, annak megváltoztatását és a felperes keresetének az elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperes 1995. április 7-én megvásárolta az I. r. alperestől az F. I. Kft.-ben fennállott 100%-os üzletrészét 191 millió forintért, amelyet a felperes 1996. december 31-ig volt köteles kifizetni. Ezt követően 1995. április 9-én a felperes 100%-os üzletrésztulajdont szerzett az I. r. alperes társaságban. Álláspontja szerint a 191 millió forint tartozás kiegyenlítésére 2005. május 1-jéig fizetési haladékot tartalmazó, a felperes és az I. r. alperes között létrejött megállapodás a tulajdoni viszonyokat tekintve arra irányult, hogy az I. r. alperes követelése ne minősüljön lejártnak, s így abba az 51 millió forint felperesi követelést ne lehessen beszámítani. Ez a megállapodás a II. r. alperes szerint a jó erkölcsbe ütközik, tehát a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján semmis. Utalt arra is a II. r. alperes, hogy a fizetési haladékot biztosító fizetési határidő - 1996. december 31-e - letelte után kötötte a felperes a fenti megállapodást az I. r. alperessel. Így 1997. május 2-ig a felperes 191 millió forint tartozása az I. r. alperessel szemben lejárt, és ezért esedékes volt, a perbeli felperesi követelést tehát beszámítás útján lehetett volna rendezni a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése alapján. A felperes tehát nem hivatkozhat arra, hogy a követelése az I. r. alperessel szemben behajthatatlan. Erre tekintettel a II. r. alperes jogosult a teljesítést a Ptk. 274. §-ának (1) bekezdése alapján megtagadni. Ezen túlmenően a II. r. alperes a Ptk. 276. §-a (2) bekezdésének második fordulata alapján felszabadult a kezesi felelősség alól, mert a követelés a jogosult felperes hibájából vált behajthatatlanná. A 12 millió forint tekintetében a II. r. alperes a közvetlen marasztalását is sérelmezte. A P. Bt.-vel szemben követelése ugyanis nem szűnt meg, azt az I. r. alperes átvállalta. Erre vonatkozóan az I. r. alperes az engedményezési szerződés megkötése után a felperessel szemben tartozáselismerő nyilatkozatot tett. Ezt a felperes az aláírásával tudomásul vette. Sérelmezte a II. r. alperes a kamat-megállapításra vonatkozó ítéleti rendelkezést is. Az engedményező a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése értelmében az engedményezés fejében kapott ellenérték erejéig felelhet kezesként. A kapott ellenérték - 51 millió forint - után nem az engedményezett követelések ügyleti kamatát, hanem a Ptk. szerinti 20%-os késedelmi kamatot lehetne felszámítani attól az időponttól, amikor a felperes őt a fizetésre felszólította.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. A fellebbezési tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy a B., Gy. u. 3/b. alatti ingatlan megvan, jelzálogjog nem terheli. Ezt az ingatlant az I. r. alperes apportként bevitte az F. I. Kft.-be, amelyben a felperes 100%-os üzletrésztulajdonnal rendelkezik. Előadta, hogy a P. Bt. beltagjait nem szólította fel fizetésre, nincs arról tudomása, hogy kik a beltagok, és a beltagok fizetésképtelenek-e.
A II. r. alperes fellebbezése alapos.
A II. r. alperes fellebbezése alapján egyrészt azt kellett vizsgálni, hogy az M. B. Banktól megvásárolt, a P. Bt.-vel szembeni 17 millió forint összegű követelés engedményezése érvényesen megtörtént-e a felperes javára, másrészt vizsgálni kellett, hogy a II. r. alperes a Ptk. 276. §-a (2) bekezdésében foglaltak alapján felszabadult-e a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése szerint fennálló kezesi felelősség alól.
Az első kérdést vizsgálva a másodfokú bíróság - az elsőfokú bíróságtól eltérően - a rendelkezésre álló iratok alapján azt állapította meg, hogy az eredetileg a P. Bt.-vel szemben keletkezett követelés engedményezése is érvényesen megtörtént. Igaz ugyan, hogy ennek a 17 millió forint öszszegű követelésnek 1995. március 2-án már nem a P. Bt. volt a kötelezettje, mert ezt a tartozást az 1994. augusztus 26-án kelt, a P. Bt. és az I. r. alperes között létrejött megállapodás alapján az I. r. alperes átvállalta. A követelés jogosultja tehát változatlanul a II. r. alperes volt, csak az adós személye változott, a P. Bt. helyett a kötelezett az I. r. alperes lett. A II. r. alperes ezt a követelést is engedményezte a felperesre, a szerződés érvényessége szempontjából nincs annak jelentősége, hogy az adós személye megváltozott, ugyanis a felperes erről tudott. Az I. r. alperes ugyanis 1995. március 6-án a felperessel szemben az 51 millió forint tartozását elismerte (ez az összeg a 12 millió forintot is magában foglalta), és annak kifizetését 1996. december 31-i határidővel vállalta. Az I. r. alperes azért tartozhatott a felperesnek, mert a II. r. alperes mint a követelés jogosultja azt a felperesre átruházta. A felperes a P. Bt. beltagjaival szemben az 1988. évi VI. tv. 75. §-ának (1) bekezdése alapján - annak ellenére, hogy állítása szerint a bt. jogutód nélkül megszűnt - a követelését nem érvényesítette. Ezt nyilvánvalóan azért mulasztotta el, mert tudta, hogy a II. r. alperestől megszerzett követelés kötelezettje már nem a bt., hanem az I. r. alperes. Mindezt bizonyítja továbbá a felperesnek az 1998. október 12-én benyújtott keresetlevele, amelyben az 1995. március 2-án engedményezett és az I. r. alperest terhelő kötelezettség öszszegét 51 millió forintban jelölte meg, csak később történt meg részéről a kereset módosítása. A felperes tehát alaptalanul állította, hogy a 12 millió forint követelés tekintetében az adós személyének változása miatt az engedményezési szerződés érvényesen nem jött létre.
A kérdés második részét vizsgálva a rendelkezésre álló iratok alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéleti döntését és annak indokait nem fogadta el.
Az engedményező az engedményessel szemben a kötelezett szolgáltatásáért a Ptk. 330. §-ának (1) bekezdése értelmében az engedményezés fejében kapott ellenérték erejéig kezesként felel. Felszabadul azonban a kezes a Ptk. 276. §-ának (2) bekezdése alapján a kezesi felelősség alól, amennyiben a követelés a jogosult hibájából behajthatatlanná vált.
Az I. r. alperesnek az 1995. április 7-ei szerződés alapján 191 millió forint vételár-követelése keletkezett a felperessel szemben, amelynek lejárata 1996. december 31-én volt. Ezt csak 1997. május 2-án módosították 2005. május 1-jére. Tehát 1996. december 31-én az I. r. alperesnek volt olyan vagyona, 191 millió forint követelése, amelybe a felperes ha a saját 51 millió forintos követelését beszámítja, akkor az megszűnt volna a Ptk. 296. §-ának (2) bekezdése szerint. Egyébként a felperes fizetési határidejének meghosszabbítása sem akadályozta a felperes követelésének a beszámítását saját tartozásába.
A Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanis annak a követelésnek kell lejártnak lenni, amelyet a kötelezett a jogosulttal szemben be kíván számítani a tartozásába. A felperesnek 51 millió forint összegű követelése az 1995. március 6-án aláírt megállapodás értelmében az I. r. alperessel szemben - az 1996. december 31-i fizetési határidőre tekintettel - 1997. január 1-jétől lejárt, és esedékessé vált. A Ptk. 292. §-ának (2) bekezdése értelmében a felperes mint a 191 millió forint pénztartozás adósa a lejárat előtt is teljesíthet, azt az I. r. alperes köteles tudomásul venni, elfogadni. A beszámítás teljesítésnek minősül. A felperes követelésének, valamint azzal egyező összegben tartozásának megszüntetése beszámítás útján a felperes számára hátrányt nem jelentett volna.
A kezes törvényes érdekeit a jogosultnak is figyelembe kell vennie. Ezért a követelés behajtása érdekében minden olyan lehetőséget igénybe kell vennie, amely alkalmas a követelése kielégítésére. Ilyen lehetőség volt a perbeli esetben a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a beszámítás. Ilyen módon a felperes az 51 millió forint összegű követelését teljes egészében kielégíthette volna. Ezt a felperes elmulasztotta, illetve azzal nem kíván élni. Ennek következménye nem hárítható át a II. r. alperesre. A II. r. alperes tehát helytállóan hivatkozott arra, hogy a perbeli követelését a felperes az I. r. alperessel szemben beszámítás útján be tudta volna hajtani. A másodfokú bíróság ezért a felperes keresetét a II. r. alperessel szemben alaptalannak találta, mert a II. r. alperes a kezesi felelőssége alól a Ptk. 276. §-ának (2) bekezdése alapján felszabadult.
A jogvita eldöntése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az engedményezett követelést biztosító jelzálogjog miként szűnt meg, mert a felperes követelése enélkül is behajtható. A felperes maga is csak 1998. nyarán kísérelte meg a jelzálogjog bejegyzését, amelyet a földhivatal azért tagadott meg, mert időközben az ingatlannak már nem az I. r. alperes a tulajdonosa, hanem az a kft., amely teljes egészében a felperes tulajdonában van.
A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes keresetét a II. r. alperessel szemben elutasította.
(Legf. Bír. Gf.I.31.651/2000. sz.)