adozona.hu
BH 2002.9.369
BH 2002.9.369
A felszámolási eljárás kezdő időpontja után a hitelező nincs abban a helyzetben, hogy az adóssal szembeni pénzkövetelését perben érvényesítse, ezért az ilyen - a felszámoló által vitatott - követelésről a felszámolási eljárást lefolytató bíróságnak kell rendelkeznie [1993. évi LXXXI. tv-nyel és az 1997. évi XXVII. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv (többször mód. Cstv.) 3. § (1) bek. c) pont, 28. § (2 bek. f) pont, 38. §, 46. § (5) bek. a) és b) pont, (6) és (7) bek., 50. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1999. szeptember 14-én kezdeményezett, majd a Cégközlöny 1999. november 11-i 45. számában közzétett felszámolási eljárás során az elsőfokú bíróság az 5. sorszámú végzésével megállapította, hogy a hitelezői kérelem alaptalan.
A végzés indokolásában megállapított tényállás szerint az adós gazdálkodó szervezet a tulajdonában lévő hűtőházat a kérelmező részére bérbe adta, a megállapodás szerint a ki- és berakodást, valamint a betárolást a bérbeadó végezte. Az a...
BH 2002.9.369 A felszámolási eljárás kezdő időpontja után a hitelező nincs abban a helyzetben, hogy az adóssal szembeni pénzkövetelését perben érvényesítse, ezért az ilyen - a felszámoló által vitatott - követelésről a felszámolási eljárást lefolytató bíróságnak kell rendelkeznie [1993. évi LXXXI. tv-nyel és az 1997. évi XXVII. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv (többször mód. Cstv.) 3. § (1) bek. c) pont, 28. § (2 bek. f) pont, 38. §, 46. § (5) bek. a) és b) pont, (6) és (7) bek., 50. § (2) bek.].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1999. szeptember 14-én kezdeményezett, majd a Cégközlöny 1999. november 11-i 45. számában közzétett felszámolási eljárás során az elsőfokú bíróság az 5. sorszámú végzésével megállapította, hogy a hitelezői kérelem alaptalan.A végzés indokolásában megállapított tényállás szerint az adós gazdálkodó szervezet a tulajdonában lévő hűtőházat a kérelmező részére bérbe adta, a megállapodás szerint a ki- és berakodást, valamint a betárolást a bérbeadó végezte. Az adós felszámolása iránti kérelem benyújtását követően a hűtőházban található jelentős mennyiségű üvegben tárolt konzerv a raklapokról leborult, összetört és ezzel mintegy 17 000 000 forint öszszegű kár keletkezett. A kárigény felmérése több hetes munkát igényelt, a teljes felmérés 1999. október 27-én fejeződött be, majd ezt követően szóban, de november 19-én írásban is bejelentette a bérbevevő hitelezői igényét a felszámolónak. A tényleges számlával alátámasztott igény bejelentésére 1999. december 2-án került sor. A bérlő ekkor 16 550 680 forint hitelezői igényének nyilvántartásba vételét kérte a 100 000 forint regisztrációs díj egyidejű befizetésével.
A felszámoló a hitelezői kérelmet mint vitatott hitelezői igényt a bíróság elé terjesztette, és kérte annak elutasítását. Álláspontja szerint a kérelmező nem minősül a többször módosított 1991. évi IL. törvény 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti hitelezőnek. Hivatkozott arra, hogy a bérlő követelését az adós könyvelése nem tartalmazza, az a tevékenységet lezáró mérlegben, de a felszámolási nyitómérlegben sem szerepel. A káresemény bekövetkezését nem vitatta, azonban a felszámoló álláspontja szerint külön eljárás körébe tartozik annak elbírálása, hogy a káresemény bekövetkezéséért ki a felelős. Utalt arra is, hogy véleménye szerint a bérlő az adós - Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerinti - kártérítési felelősségét nem bizonyította. Vitatta a hitelezői igény jogalapját és annak összegszerűségét is.
A kérelmező a felszámoló hitelezői igény elutasítására vonatkozó intézkedését megalapozatlannak tartotta. Hangsúlyozta, hogy követelését a felszámolónak határidőben jelentette be, ezért kérte kötelezni a felszámolót a hitelezői igény nyilvántartásba vételére és a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének f) pontja szerinti besorolására.
Az elsőfokú bíróság felhívta a többször módosított 1991. évi IL. törvény 3. §-a (1) bekezdésének c) pontját, és megállapította: a bérlő hitelezői követelése a felszámolási eljárás megindulása előtt keletkezett, figyelemmel arra, hogy a káresemény 1999. szeptember 27. napján történt, ezzel szemben a felszámolási eljárás megindulásának a Cégközlönyben való közzétételére 1999. november 11-én került sor. Kifejtette: a bérlőnek mint hitelezőnek a felhívott törvényi rendelkezésekben foglalt feltételeknek meg kell felelnie. A hitelező ma még ezeknek a törvényi feltételeknek nem felel meg. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a bérlő akkor válik hitelezővé, ha követelésének jogalapját és összegszerűségét jogerős bírósági határozat megállapítja. Ekkor lesz a felszámoló abban a helyzetben, hogy a hitelezői követelést esetlegesen elfogadja, és azt az 1991. évi IL. törvény 57. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint nyilvántartásba vegye és visszaigazolja.
E végzés ellen a hitelező élt fellebbezéssel, amelyben az elsőfokú végzés megváltoztatásával kérte kötelezni a felszámolót a kártérítésből eredő 16 550 680 forint hitelezői igényének a nyilvántartásba vételére, és a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének f) pontja szerinti kielégítési kategóriába történő besorolására. Jogorvoslati kérelme indokolásában érthetetlennek tartotta a felszámoló magatartását arra vonatkozóan, hogy a hitelezői igényét vitathatónak minősítette. Utalt arra, hogy a kármentést a felszámoló, a kárfelmérést pedig közösen végezték, melynek során kárenyhítési kötelezettségének messzemenően eleget tett. Előadta, hogy a kár a felszámolást elrendelő végzés jogerőre emelkedése előtt következett be, de a károsodás jellegéből eredően ennek felmérése hetekig elhúzódott. Így már nem volt módja arra, hogy a felszámolást elrendelő végzés jogerőre emelkedése előtt az adós cég ellen pert indítson, és a számla kibocsátására sem volt lehetősége. Megjegyezte azt is, hogy a károkozás tényét és annak mértékét az adós felszámolója elismerte, a számla módosítására a felszámoló kifejezett kérésére került sor. Álláspontja szerint ez a körülmény is igazolja, hogy a felszámoló számára a hitelezői igény jogossága nem volt kérdéses.
Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a felszámoló által benyújtott iratokkal érdemben nem foglalkozott, és a vitatott hitelezői igény tárgyában nem a többször módosított 1991. évi IL. törvény 46. §-ának (6) bekezdése szerinti határozatot hozott. Úgy vélte, hogy az elsőfokú végzés indokolásában hivatkozottakkal szemben annak van jelentősége, hogy a tulajdonában álló áru a bérbeadó raktárában károsodott a felszámolás elrendelése előtt, amely raktárba nem vitásan az adós tárolta be és ki az árut, illetve amely raktárat az adós őriztetett. Így a hitelező a betárolt áruhoz csak az adós tevékenységén keresztül juthatott. Értelmezhetetlennek tartotta az elsőfokú bíróság arra vonatkozó megállapítását is, hogy akkor válik hitelezővé, ha követelésének jogalapját és összegszerűségét jogerős bírósági határozat megállapítja. Hivatkozott a többször módosított 1991. évi IL. törvény 38. §-ának (3) bekezdésére és utalt arra: e jogszabályi tilalom folytán nincs a hitelező abban a helyzetben, hogy a felszámolás alatt álló adós gazdálkodó szervezet ellen pert indítson. Mindezek miatt a hitelezői igénye nyilvántartásba vételével kapcsolatosan csak a jelen eljárásban lehetett és kellett volna határozatot hozni. Végezetül megjegyezte, hogy az adós a biztosítási szerződése alapján a biztosító társaság ellen a kár megtérítése iránt pert indított, amelyről az elsőfokú eljárás során szerzett tudomást.
A felszámoló a fellebbezésre tett észrevételeiben az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást - a rendelkezésére álló adatok alapján - a következőkkel egészíti ki.
Az adós az 1999. december 8-i levelében a hitelezővel 1999. május 28-án megkötött raktárbérleti szerződésből eredő elmaradt bérleti díjak kiegyenlítésére szólította fel a hitelezőt. A hitelező a 2000. január 11-i válaszlevelében jelzi: "az elmaradt bérleti díjat nem kívánjuk megfizetni, hiszen az Önökkel szemben fennálló hitelezői követelésünk miatt beszámításra alkalmas." Ezzel egyidejűleg a bérleti szerződést azonnali hatállyal felmondta. Az adós jogi képviselője a hitelezőhöz intézett bejelentésében megismételte az 1999. december hónapra esedékes 2 625 000 forint összegű bérleti díj és ennek késedelmi kamatai iránti igényét, és arról tájékoztatta a hitelezőt, hogy az azonnali hatályú felmondást nem áll módjában elfogadni. A levél személyes egyeztetést is kezdeményez az eltérő álláspontok tisztázása érdekében. Az ezt követő levélváltások tanúsága szerint mindkét fél fenntartotta álláspontját, az adós szerint a felek között létrejött raktárbérleti szerződés 2000. március 31-ig hatályos, ennek megfelelően kívánta érvényesíteni a bérleti díj iránti igényét is. A hitelező változatlanul fenntartotta arra vonatkozó álláspontját, hogy a bérleti jogviszony az azonnali hatállyal történt felmondása folytán megszűnt. Ennek megfelelően az adós bérleti díj iránti követelését visszautasította.
A fellebbezés - figyelemmel a kiegészített tényállásban is foglaltakra - az alábbiak szerint alapos.
A jelen felszámolási eljárásra irányadó, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, lényegesen az 1993. évi LXXXI. törvénnyel, valamint az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (többször mód. Cstv.) 28. §-a (2) bekezdésének f) pontja szerint az adós felszámolását elrendelő végzés közzétételének tartalmaznia kell a hitelezőknek szóló felhívást, hogy ismert követeléseiket a felszámolást elrendelő végzés közzétételétől számított 40 napon belül a felszámolónak jelentsék be.
A többször mód. Cstv. 46. §-a (5) bekezdésének b) pontja értelmében a felszámoló külön nyilvántartásba veszi a 28. § (2) bekezdésének f) pontjában előírt határidőben bejelentett követeléseket. Ugyanezen § (6) bekezdése rendelkezik arról, hogy a felszámoló az (5) bekezdés a) és b) pontja szerinti követeléseket a bejelentési határnapot követő 45 napon belül köteles felülvizsgálni, az érdekeltekkel egyeztetni és a vitathatónak minősített igényeket elbírálás végett 15 napon belül a felszámolást elrendelő bíróságnak megküldeni, s ezen felülvizsgálat eredményeit az 50. § (2) bekezdésében előírt közbenső mérlegbe építeni.
A többször mód. Cstv. 46. §-ának (7) bekezdése kimondja: az (5) bekezdésben meghatározott követelések - kivéve az 57. § (1) bekezdésének a) és c) pontjában foglalt követeléseket - nyilvántartásba vételének a feltétele, hogy a hitelező a követelése 1%-át, de legalább 1000 forintot és legfeljebb 100 000 forintot a bíróság Gazdasági Hivatala által kezelt elkülönített számlára - a bírósági ügyszámra hivatkozással - befizessen, és ezt a felszámolónak igazolja.
Az adott ügyben a hitelező 1999. december 2-án a felszámolóhoz intézett igénybejelentésében 16 550 680 forint hitelezői igényének nyilvántartásba vételét kérte 100 000 forint összegű nyilvántartásbavételi díj befizetésének az igazolásával. A felszámoló a hitelezői igényt nem ismerte el, erről a 2000. január 12-i levelében tájékoztatta a hitelezőt, majd a többször mód. Cstv. 46. §-ának (6) bekezdése szerint eljárva mint vitathatónak minősített igényt elbírálás végett a felszámolást elrendelő bíróságnak küldte meg.
Tévedett az elsőfokú bíróság akkor, amikor a többször mód. Cstv. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti hitelezői fogalom-meghatározásból azt a következtetést vonta le, hogy a hitelező e törvényi feltételeknek nem felel meg, mert a követelés alapjául szolgáló káresemény a felszámolás elrendelésének a Cégközlönyben való közzététele előtt történt. A többször mód. Cstv. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében hitelező a felszámolási eljárásban - a felszámolás kezdő időpontjáig - az, akinek az adóssal szemben jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton (végrehajtható okiraton) alapuló vagy az adós által nem vitatott vagy elismert, lejárt pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van. A felszámolás kezdő időpontja után hitelező mindenki, akinek az adóssal szemben pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, és azt a felszámoló nyilvántartásba vette. E jogszabályi rendelkezésben definiált hitelezői fogalomból kiindulva a bíróság a kérelem benyújtásakor vizsgálja a hitelezői minőség fennállását, s ennek hiányában van lehetősége a kérelem elutasítására. A felszámoló által vitathatónak minősített hitelezői igények elbírálása során a bíróságnak már a hitelezői igény megalapozottsága kérdésében kell döntést hoznia, mely felülvizsgálat eredményét építi a felszámoló a többször mód. Cstv. 50. §-ának (2) bekezdése szerinti közbenső mérlegbe. Helyesen utalt tehát a hitelező a fellebbezésében arra, hogy a felszámolási eljárás kezdő időpontját követően nincs módja a hitelezőnek az igénye per útján történő érvényesítésére, ezt ugyanis a többször mód. Cstv. 38. §-a kizárttá teszi.
A kifejtettekre tekintettel lényeges eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság akkor, amikor mellőzte a hitelező igénye jogalapjának és összegszerűségének a vizsgálatát. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság végzését a többször mód. Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára utalással a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, s az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra s újabb határozat hozatalára utasította.
Az új eljárás során eleget kell tenni a többször mód. Cstv. 46. §-ának (6) bekezdésében írtaknak. Ezt követően lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy a hitelező felszámoló által vitatott vagyoni igénye tárgyában - figyelemmel az adós beszámítási igényére is - megalapozott döntést hozzon. (Legf. Bír. Fpk.VIII.31.473/2000. sz.)