adozona.hu
BH 2002.8.326
BH 2002.8.326
I. A felszámoló jogszerűen jár el, ha a zálogtárgy értékesítéséből befolyó vételárat tartalékolja a felszámolás várható - jogerősen még el nem bírált - költségeire [Ptk. 361. §, 364. §, 1991. évi IL. tv (Cstv.) 57. § (1) bek. a) és b) pont, 58. § (1) bek.]. II. A felszámoló jogszerűen jár el akkor is, ha a fentieknek megfelelően tartalékolt összeget biztonságosan befekteti. A befektetés hozama az adós vagyona, amelyet a kielégítésre vonatkozó szabályok szerint kell felosztani. A zálogtárgy zálogjogosultja e
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1993 januárjában indult felszámolási eljárás. A felszámolás Cégközlönyben történő közzététele 1994. február 24-én történt meg (Ck. 1994/8.).
A C. Kft. hitelező két jogelődjének - a B. Banknak és az M. Rt.-nek - jelzálogjoggal biztosított követelése állt fenn az adós gazdálkodó szervezettel szemben. A felszámoló a hitelezői igényt 30 930 283 Ft + kamata összegben elismert követelésként nyilvántartásba vette. (Lásd a 71-3. sorszám alatt csatolt "hitelezői igé...
BH 2002.8.326 I. A felszámoló jogszerűen jár el, ha a zálogtárgy értékesítéséből befolyó vételárat tartalékolja a felszámolás várható - jogerősen még el nem bírált - költségeire [Ptk. 361. §, 364. §, 1991. évi IL. tv (Cstv.) 57. § (1) bek. a) és b) pont, 58. § (1) bek.].
II. A felszámoló jogszerűen jár el akkor is, ha a fentieknek megfelelően tartalékolt összeget biztonságosan befekteti. A befektetés hozama az adós vagyona, amelyet a kielégítésre vonatkozó szabályok szerint kell felosztani. A zálogtárgy zálogjogosultja eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy ez a hozam kizárólag őt illeti meg [1991. évi IL. tv (Cstv.) 4. § (1) bek., 57. §, 58. § (1) bek.].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1993 januárjában indult felszámolási eljárás. A felszámolás Cégközlönyben történő közzététele 1994. február 24-én történt meg (Ck. 1994/8.).A C. Kft. hitelező két jogelődjének - a B. Banknak és az M. Rt.-nek - jelzálogjoggal biztosított követelése állt fenn az adós gazdálkodó szervezettel szemben. A felszámoló a hitelezői igényt 30 930 283 Ft + kamata összegben elismert követelésként nyilvántartásba vette. (Lásd a 71-3. sorszám alatt csatolt "hitelezői igények" megjelölésű beadvány 20. pontját). A felszámoló a jelzálogjoggal terhelt két ingatlant 1995. novemberében értékesítette. Az értékesítésből 1995. november 30-ig 25 132 000 Ft folyt be a felszámolóhoz. Az értékesítéskor befolyt összeget a felszámoló az értékesítéskor nem fizette ki a jelzálogjog jogosultjának, hanem tartalékolta azt az általa vitatott felszámolási költségnek minősülő hitelezői igények esetleges kielégítésére. E hitelezői igények jogerős elbírálásakor - 1999. április 13-án - az értékesítéskor befolyt vételárat - 25 132 000 Ft-ot - kifizette a jelzálogjogosult hitelező részére. A tartalékolás időszaka alatt a vételárat diszkont kincstárjegyekbe fektette. A befektetés folytán 16 741 315 Ft hozamot ért el.
A C. Kft. hitelező 1999. április 20-án benyújtott kifogásában sérelmezte, hogy a felszámoló az 1995. évben esedékessé vált, de csak 1999. április 13-án kifizetett tőke utáni a kifizetésig felhalmozódott kamatot nem utalta át a részére. Arra hivatkozott, hogy a Cstv. "szelleméből" következően a kielégítési sorrendben hátrább álló hitelezők nem juthatnak az ő kárára vagyoni előnyhöz. Módosított kifogásában (Lásd az 5. sorszámú jegyzőkönyv 2. oldalán) arra az esetre, ha a bíróság nem ért egyet a mindenkori jegybanki alapkamat mértékének megfelelő kamatkövetelésével, akkor a vételárnak a felszámoló által történt befektetése folytán elért hozama kifizetését kérte.
A felszámoló érdemi ellenkérelme a kifogás elutasítására irányult. Azzal védekezett, hogy a jelzálogjoggal terhelt ingatlanok értékesítésekor befolyt vételárat a felszámolási költségnek minősülő vitatott hitelezői igények jogerős elbírálásáig jogszerűen tartalékolta, az 1991. évi IL. törvény 58. §-a (1) bekezdésének harmadik fordulata értelmében. A tartalékolt összeg befektetésével 1995. november 16-a és 1999. április 13-a között 16 741 315 Ft hozamot ért el. Ennek a befektetés költségeivel csökkentett összege 16 039 538 Ft. A vitatott hitelezői igények jogerős elbírálását követően az értékesítéskor befolyt vételáröszszeget késedelem nélkül kifizette a jelzálogjogosult hitelező részére. Álláspontja szerint a befektetés folytán elért hozam az adós vagyona, melyet a többi hitelezői igény kielégítésére használhat fel.
Az elsőfokú bíróság 7. sorszámú végzésében a hitelező kifogásának helyt adott, s kötelezte a felszámolót arra, hogy 15 704 712 Ft-ot 15 napon belül utaljon át a hitelező részére. Végzésének indokolása szerint a felszámoló a jogszabályoknak megfelelően járt el. Nem fizethette ki az 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) szabályaival ellentétesen a zálogjogosultnak járó összeget akkor, amikor a még el nem bírált, felszámolási költségnek minősülő hitelezői igények kiegyenlítésére tartalékolnia kellett az összeget. Akként foglalt állást, hogy a hitelezők közötti érdekellentétről van szó. Az általános jogelveknek megfelelően kell elbírálni, hogy megteremthető-e egyik hitelező kárára a másik hitelezői kör kielégítése. Álláspontja szerint a jogszerű tartalékolás időszaka alatt történt befektetés folytán elért összeggel nem gazdagodhatnak azok a hitelezők, akiknek - ha a kifizetés azonnal megtörténik - nem tudott volna a felszámoló fizetni. Ez a "megtermelt" összeg nem őket illeti, hanem azt a hitelezőt, aki időben nem tudott hozzájutni a követeléséhez. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint ez az összeg nem késedelmi kamat jogcímén illeti meg a hitelezőt, mert a felszámoló (adós) nem esett késedelembe. Ha a "felszámolási költséges kifogásoknak" a bíróság helyt adott volna, előfordulhatott volna, hogy fel kell használni a zálogjogosultat megillető vételárat is. A felszámoló a helyzet tisztázódásáig - a Cstv. 58. §-ának (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével - nem volt abban a helyzetben, hogy fizethessen. A felszámoló törvényi felhatalmazás alapján járt el. A hitelező szempontjából azonban késedelmesen történt a kifizetés, s az ebből eredő igényét érvényesítheti. Ez azonban az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem késedelmi kamat. Határozatának jogalapjaként a Ptk. 361. és 364. §-aira, valamint a Cstv. 51. §-ára és 57. §-a (2) bekezdésének c) pontjára hivatkozott.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen az adós felszámolója fellebbezéssel élt. Kérte a végzés megváltoztatását és a kifogás elutasítását. Az elsőfokú eljárás során kifejtett jogi álláspontját fenntartotta. Arra hivatkozott, hogy a Cstv. nem engedi meg a törvény előírásaitól eltérő kielégítést a felszámolási vagyon terhére. A felszámoló által kezelt vagyon hozadéka valamennyi hitelezőt illeti, ők ebből a Cstv. szerinti kielégítési sorrendnek megfelelően részesednek. A felszámolási bíróságok és a felszámolók eddig egyöntetűen ezt a joggyakorlatot juttatták érvényre. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg azt, hogy a hitelező által érvényesített igény nem késedelmi kamatigény, mert ezt az esedékesség hiánya kizárja. Utalt arra, hogy az ingatlanok értékesítéséből befolyó pénz befektetéséből adódó hozam az "f" kielégítési kategóriába sorolt hitelezők között kerül felosztásra, arányosan. Ebbe a csoportba tartozik a C. Kft. is azzal a hitelezői igényével, amely a "b" pontban nem kerülhetett kielégítésre, mert annak a zálogtárgy értéke határt szabott.
A fellebbezés az alábbi indokok miatt alapos.
A jelen felszámolási eljárásra alkalmazandó, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 58. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy az 57. § (1) bekezdésének b) pontjában foglalt követeléseket - az "a" pontban foglaltak figyelembevételével - a zálogtárgy értékesítésekor kell kielégíteni. E szabályozásból az következik, hogy a zálogjoggal biztosított - a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontjába sorolt - követeléseket a zálogtárgy értékesítésekor csak akkor lehet kifizetni, ha nincs ki nem elégített "a" pontos követelés, és a felszámolás várható költségeire nem kell tartalékolni a zálogtárgy értékesítésekor befolyt összegből. Az e vonatkozásban nem vitás tényállás szerint a zálogtárgyak - ingatlanok - értékesítésekor befolyt öszszeget a felszámoló jogszerűen tartalékolta a felszámolási költségek esetleges kifizetésére mindaddig, amíg véglegesen el nem dőlt, hogy a felszámolási költségként érvényesített követeléseket nem kell kifizetnie, mert e követelések alaptalanok.
A felszámoló a jogszerűen tartalékolt összeg biztonságos befektetésekor úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható volt. Ezzel a magatartásával a Cstv. 54. §-a szerint tőle elvárt magatartást tanúsította. Az elsőfokú bíróság által a határozatának indokolásában hivatkozott Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy: "Aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles ezt az előnyt visszatéríteni." A Ptk. 364. §-a értelmében pedig a jogalap nélküli gazdagodásra egyébként a kártérítés szabályait kell megfelelően alkalmazni. Az elsőfokú bíróság tévedett, amikor a jelen eljárásbeli jogvita eldöntésére a jogalap nélküli gazdagodás szabályait alkalmazhatónak találta. A Cstv. 4. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanis a felszámolási eljárás körébe tartozik a gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a felszámolási eljárás közzétételének időpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet ezt követően az eljárás tartama alatt szerez. E rendelkezésből az következik, hogy az adós jelzálogjoggal terhelt ingatlanának értékesítéséből befolyt vételár és annak a tartalékolás időszaka alatt elért hozama az adós gazdálkodó szervezet vagyona. Ebből a vagyonból a jelzálogjogos hitelező is csak a Cstv. 57. §-ában megjelölt sorrendben és az 58. § (1) bekezdésében foglalt időpontban nyerhet kielégítést. A jogszabálynak megfelelő kielégítési időpont az adott esetben az az időpont volt, amikor jogerősen eldőlt, hogy a felszámolási költségigényekre a továbbiakban nem kell tartalékolni a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárat, hanem az kifizethető a jelzálogjogosultnak. A felszámoló a zálogtárgy értékének erejéig, a Cstv. fent idézett rendelkezésének megfelelően elégítette ki a hitelezőt. Nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amelynek alapján a hitelező igényt tarthatna a tartalékolt összeg hozamának kifizetésére.
A másodfokú bíróság megítélése szerint téves az elsőfokú bíróságnak az az okfejtése, hogy a kielégítési sorrendben hátrább álló hitelezők a jelen eljárásban kifogással élő hitelező terhére jogalap nélkül gazdagodtak volna. A hozam elérésének, ezáltal az adós vagyona gyarapodásának jogalapját a Cstv. ekkénti szabályozása teremtette meg. Ezért fel sem merül, hogy az adós vagyonnövekményéből kielégítéshez jutó hitelezők a "b" pontos hitelező rovására, jogalap nélkül jutottak volna vagyoni előnyhöz.
A fenti indokok miatt a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, és a hitelező kifogását elutasította a Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint megfelelően alkalmazott Pp. 259. §-a, 253. §-ának (2) bekezdése és a Cstv. 51. §-ának (3) bekezdése alapján.
(Legf. Bír. Fpk.VI.30.358/2000. sz.)