adozona.hu
BH 2002.5.208
BH 2002.5.208
Adóügyben a szerződés színleltségét nemcsak az adózó terhére, hanem adott esetben a javára is értékelni kell [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek., 51. § (7) bek., 1992. évi LXXIV. tv. 4. § (1) bek., 6. § (1) és (2) bek., 20. §, Ptk. 201. § (1) bek. és 207. § (4) bek., 724/B/1994. AB.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél az 1996. III. negyedévére elvégzett általános forgalmiadó-ellenőrzés alapján megállapította, hogy a felperes érvényes adásvételi szerződéssel étkezési búzát értékesített a Tartalékgazdálkodási Közhasznú Társaság (a továbbiakban: TIG KHT.) mint vevő részére. A felperes az 1996. szeptember 13-án kelt számlák szerinti ellenértéket: 141 120 000 Ft-ot és 78 400 000 Ft-ot engedményezett a K. Kft. részére. A vevő TIG KHT. a számlák ellenértékét 1996. szeptember 18-án átut...
BH 2002.5.208 Adóügyben a szerződés színleltségét nemcsak az adózó terhére, hanem adott esetben a javára is értékelni kell [1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek., 51. § (7) bek., 1992. évi LXXIV. tv. 4. § (1) bek., 6. § (1) és (2) bek., 20. §, Ptk. 201. § (1) bek. és 207. § (4) bek., 724/B/1994. AB.]
Az adóhatóság a felperesnél az 1996. III. negyedévére elvégzett általános forgalmiadó-ellenőrzés alapján megállapította, hogy a felperes érvényes adásvételi szerződéssel étkezési búzát értékesített a Tartalékgazdálkodási Közhasznú Társaság (a továbbiakban: TIG KHT.) mint vevő részére. A felperes az 1996. szeptember 13-án kelt számlák szerinti ellenértéket: 141 120 000 Ft-ot és 78 400 000 Ft-ot engedményezett a K. Kft. részére. A vevő TIG KHT. a számlák ellenértékét 1996. szeptember 18-án átutalta az engedményes bankszámlájára. A felperes e jogügylet után adófizetési kötelezettségét adóbevallásában nem szerepeltette, ezért az adóhatóság az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa-tv) 20. §-ának (1), (2) bekezdése és (4) bekezdésének a) pontja alapján a felperes terhére 23 520 000 Ft - 12%-os mértékű - általános forgalmiadó-hiányt és a hozzá kapcsolódó 11 760 ezer Ft adóbírságot, továbbá 5055 ezer Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Az alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. A megállapított tényállás szerint a felperes 1994. év elejétől működött közre a TIG KHT. árubeszerzésében és évente 8-10 termelő cégtől búzát és kukoricát vásárolt fel a TIG KHT. által meghatározott áron. A búza és kukorica termelők a felperes cége, a C. Iroda részére számlázták az eladni kívánt áru ellenértékét, a C. Iroda ugyanarról az áruról és összegről számlát állított ki a TIG KHT. részére, és ezen a számlán fennálló követelését engedményezte a termelő (a perbeli esetben a K. Halászcsárda Kft.) részére. A TIG KHT. az áru ellenértékét ennek alapján közvetlenül a termelő bankszámlájára utalta át. Az egyes termelők a számla alapján kiszámított általános forgalmi adót az államnak megfizették, és az árut közvetlenül a TIG KHT.-nak szállították le. A vásárlási és eladási árak megegyeztek, a felperes 1%-os üzletkötői jutalékát az eladó termelőktől kapta meg.
A perbeli esetben a felperes a készpénzfizetési számlát a TIG KHT. részére anélkül állította ki, hogy a K. Kft. részére számlát adott volna, ez a számlakiállítás elmaradt, és elmaradt az áru szállítása is. A K. Kft. ügyvezetője a TIG KHT. által átutalt összeggel eltűnt, az ellenértéket jogtalanul elsajátította, az általános forgalmi adót sem fizette be, ezért a forgalmiadó-különbözet, amelyet az alperes megállapított, a felperesnél jelentkezett.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítás adatai alapján megállapította, hogy a szerződéses konstrukciót a TIG KHT. alakította ki, azon a felperesnek nem állt módjában változtatni, amennyiben a KHT.-vel üzleti kapcsolatban akart maradni. A szerződéses rendszer kialakítását az is befolyásolta, hogy a TIG KHT. a felperesnek ügynöki jutalékot nem tudott fizetni; ezzel a megoldással viszont az 1%-os ügyleti jutalékot a termelők fizették meg a felperesnek. A bíróság álláspontja szerint az adásvételi szerződések nem bizonyították, hogy a felperes saját tulajdonú termék értékesítésére kötött szerződést, e formális adásvételi szerződések nem feleltek meg a tényleges, valóságos konstrukciónak. Valójában ez úgy működött, hogy a TIG KHT. megbízott különböző termékek beszerzésével különböző személyeket, köztük a felperest is. ők az árut a TIG KHT. részére felvásárolták, azonban megbízási szerződést nem kötöttek, hanem egy formális adásvételi szerződést kötöttek a C. Irodával. Ténylegesen azonban nem a felperestől, hanem a felperes által "felhajtott" eladótól vették meg a terméket, ennek megfelelően a TIG KHT. nem a felperesnek, hanem közvetlenül az áru tulajdonosának fizetett. A termék ellenértékét is a TIG KHT. határozta meg.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes határozata megalapozatlan, ezért azt a Pp. 339. §-ának (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az első fokon eljárt adóhatóságot új eljárásra kötelezte. Az új eljárásra előírta, hogy a felperes adófizetési kötelezettségét az általa ténylegesen végzett valós tevékenység alapján mint ügynöki tevékenység alapján kell elbírálni, és ennek alapján kell dönteni az esetleges adófizetési kötelezettségről is.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben az ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperes ügynöki tevékenységét a termelők részére végezte, a termelőktől a terméket megvásárolta, és mint saját tulajdonú terméket értékesítette a TIG KHT. részére a vele ténylegesen megkötött szerződés alapján, amelyet az engedményezés is alátámaszt. Ezért az áfa-hiány megállapítása az Áfa-tv 20. §-ának (4) bekezdése alapján jogszerű volt. Az alperes eljárása megfelelt az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 1. §-ának (7) bekezdésében írtaknak is, mert a felperes tudomásul vette, hogy a KHT. részére ügynöki jutalékot nem fizet. Az, hogy a K. Kft. árut nem szállított, az ellenértéket eltulajdonította, és az általános forgalmi adót nem fizette meg, az üzleti kockázat körébe tartozik.
A felperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az Art. 1. §-ának (7) bekezdése akkor is alkalmazható, amikor az az adózó számára kedvezőbb elbírálást eredményez.
A fellebbezés alapos.
A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes saját nevében végzett termékértékesítést és ez után ő köteles forgalmi adó fizetésére, vagy valójában ügynöki tevékenységet végzett, amely alapja lehet a forgalmi adó fizetésének. A perbeli esetben a felperes állította, hogy a TIG KHT.-vel nem kötött adásvételi szerződést, részére termékértékesítést nem végzett, hanem valójában ügynöki tevékenységet látott el. Az alperes álláspontja az volt, hogy mint tulajdonos a felperes saját nevében, ellenérték fejében kötötte meg a perbeli szerződéseket.
Az Art. 1. §-ának (7) bekezdése értelmében a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell elbírálni. Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható.
Mint ahogy az Alkotmánybíróság a 724/B/1994. AB határozatában rámutatott, a szerződési szabadság - amely önálló alkotmányos jog - abban az általános szabályban érvényesül, amelyet a Ptk. 201. §-ának (1) bekezdése határoz meg, amely szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg, a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha a jogszabály az eltérést nem tiltja (diszpozitivitás). Általános jogelv, hogy a szerződéseket valóságos tartalmuk szerint kell megítélni, és minden olyan szerződés, amely megjelenésében nem a valóságos szerződési akaratot hordozza, színlelt szerződés, amely a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése alapján semmis. A szerződés megjelenése, a nyilatkozatban kifejeződő akarat és a valóságos szerződéstartalom eltérése esetében az adóügyi jogviszonyt is a palástolt ügylet szerint kell elbírálni, hacsak nincs az érvénytelen szerződésnek önállóan kimutatható gazdasági eredménye.
A kifejtettekből következően az a körülmény, hogy a felperes saját nevében termékértékesítésről számlákat állított ki, nem zárhatja ki ennek a szerződésnek a színleltségét és valódi tartalmának a megállapítását. Az Art. 1. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy e törvény célja az adózás rendje, az eljárás törvényessége, eredményessége érdekében az adózók és adóhatóságok jogainak és kötelezettségeinek egységes szabályozása. Ebből következően az Art. 1. §-ának (7) bekezdésében írtakat az adójogi jogviszonyban az adóhatóságnak az adózó javára szólóan is alkalmazni kell az Art. 51. §-ának (7) bekezdése alapján.
Az Áfa-tv 4. §-ának (1) bekezdése értelmében adóalany az, aki az 5. § szerinti gazdasági tevékenységet végez, amely termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás lehet. Az Áfa-tv 6. §-ának (1) bekezdése értelmében a termékértékesítés ismérve a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja. A (2) bekezdés példálózóan sorolja fel, hogy mi minősül termékértékesítésnek.
Az elsőfokú bíróság széles körű bizonyítás alapján - elfogadva a felperes előadását - a perbeli számlák és szerződések, a hozzá kapcsolódó tárolási és bértárolási szerződések, valamint tanúvallomások mérlegelésével helytállóan állapította meg, hogy a felperes a TIG KHT. részére értékesített búza tulajdonjogát a K. Kft.-től nem szerezte meg, azzal nem rendelkezett, azért ellenértéket nem fizetett, és nem kapott. A felperes tehát az Áfa-tv 6. §-ának (1) bekezdése alapján termékértékesítést nem végzett, következésképpen a K. Kft., a felperes és a TIG KHT. között létrejött adásvételi szerződések és az engedményezés színlelt volt, ezeknek a szerződéseknek valódi tartalmuk az volt, hogy a felperes üzletkötői tevékenysége folytán a TIG KHT. részére étkezési búzát szerezzen be a búzát értékesítő termelő cég által fizetendő üzletkötői jutalék ellenében. A szerződések tehát megbízási szerződést lepleztek.
A kifejtettekre tekintettel az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül helyezte hatályon kívül az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően azzal, hogy az elsőfokú hatóságnak a megismételt eljárásban azt kell eldöntenie, hogy a felperes ügynöki tevékenysége alapján az általános forgalmiadó-fizetési kötelezettsége mennyiben állapítható meg.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint helybenhagyta.
(Legf. Bír. Kf.II.35.063/1999. sz.)