BH 2002.1.24

I. Bankok között a teljes kártya-üzletág megvásárlására létrejött szerződés kapcsán a banktitoknak minősülő személyes adatoknak az érintettek hozzájárulása nélküli átadása jogellenes, a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti, és így kártérítési felelősség jogalapja lehet [Ptk. 84. § (1) bek. e) pont]. II. A személyhez fűződő jogok megsértésének igazolása önmagában csak a jogellenes magatartás megállapítására ad alapot. A sérelmet szenvedő fél nem vagyoni kártérítést csak akkor igényelhet, ha bizonyítja

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az adós ellen a felszámolási eljárás 1997. július 14- én indult meg, ezért a felszámolási eljárás lefolytatására az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: módosított Cstv.) irányadó.
B. K., Cz. Á. és G. E. az adós felszámolójához határidőn belül 4 000 000 Ft nem vagyoni kártérítés iránti igényt jelentettek be, arra hivatkozva, hogy az adós személyhez fűződő jogukat megsértette, amikor hozzájárulásuk nélkül, illetőleg kifejezett tiltakozásuk ellenére áta...

BH 2002.1.24 I. Bankok között a teljes kártya-üzletág megvásárlására létrejött szerződés kapcsán a banktitoknak minősülő személyes adatoknak az érintettek hozzájárulása nélküli átadása jogellenes, a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti, és így kártérítési felelősség jogalapja lehet [Ptk. 84. § (1) bek. e) pont].
II. A személyhez fűződő jogok megsértésének igazolása önmagában csak a jogellenes magatartás megállapítására ad alapot. A sérelmet szenvedő fél nem vagyoni kártérítést csak akkor igényelhet, ha bizonyítja olyan hátrány bekövetkezését, amely indokolja a nem vagyoni kárpótlás megállapítását [Ptk. 84. § (1) bek. e) pont, 339. § (1) bek., 355. § (1) bek., Pp. 164. §, 34/1992. (VI. 1.) AB határozat].
Az adós ellen a felszámolási eljárás 1997. július 14- én indult meg, ezért a felszámolási eljárás lefolytatására az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: módosított Cstv.) irányadó.
B. K., Cz. Á. és G. E. az adós felszámolójához határidőn belül 4 000 000 Ft nem vagyoni kártérítés iránti igényt jelentettek be, arra hivatkozva, hogy az adós személyhez fűződő jogukat megsértette, amikor hozzájárulásuk nélkül, illetőleg kifejezett tiltakozásuk ellenére átadta személyes, banktitoknak minősülő adataikat az I. Bank Rt. részére, a két pénzintézet között az ügyfelek hozzájárulása nélkül létrejött szerződés alapján. A felszámoló a kérelmezők nem vagyoni kártérítés iránti igényét nem ismerte el, ezért a kérelmeket elbírálás végett a módosított Cstv. 46. §-ának (4) bekezdése szerint az elsőfokú bírósághoz küldte meg.
Az elsőfokú bíróság a felek nyilatkozatait, valamint az általuk csatolt okiratok adatait mérlegelve megállapította: az adós azáltal, hogy 1996. március 1-jétől az I. Bankkal kötött szerződése alapján - a kérelmezők hozzájárulása nélkül, kifejezett tiltakozásuk ellenére - átadta az I. Bank részére a kérelmezők banktitoknak minősülő személyes adatait, megsértette a kérelmezők információs önrendelkezési jogában megnyilvánuló személyiségi jogát, amely miatt a kérelmezők a Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint kártérítést követelhettek a polgári jogi felelősség szabályai szerint. A kérelmezők vagyoni kárt nem jelöltek meg. Nem vagyoni kártérítés iránti követelésüket az elsőfokú bíróság alaposnak találta, annak megállapításával, hogy a követelések összege eltúlzott. Az elsőfokú bíróság hivatkozott az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozatában foglaltakra, és a Ptk. 354. §-ára, melyek alapján nem vagyoni kártérítésként a kérelmezők javára személyenként 100 000 Ft megállapítására látott lehetőséget, és annak nyilvántartásba vételére kötelezte a felszámolót a "d" pontos követelések között. Kötelezte továbbá a felszámolót, hogy a kérelmezők jogi képviselője részére "a" pontos követelésként 3000 Ft ügyvédi munkadíjat fizessen meg 15 napon belül. A kérelmek ezt meghaladó részét az elsőfokú bíróság a végzés indokolásából kitűnően elutasította.
A végzés ellen az adós felszámolója nyújtott be fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság végzése fellebbezett részének megváltoztatását és a kérelmezők nem vagyoni kártérítés iránti igényének teljes elutasítását kérte.
Elsődlegesen vitatta az adós kártérítési felelősségének jogalapját. Arra hivatkozott, hogy az I. Bank a kártya-üzletágnak az adóstól való megvásárlását követően felszólította a kártyabirtokosokat, hogy nyilatkozzanak arról: kívánnak-e az I. Bankkal kártyaszámla-szerződést kötni. A kérelmezők nemleges válaszát követően az adós a banktitoknak minősülő adatokat nem adta át az I. Bank részére, hanem azok a D. Banknál maradtak. Állította továbbá azt is, hogy 1996. március 1-jétől az I. Bank Rt. átvette az adós banki alkalmazottai közül azokat, akik a kártya-üzletág tevékenységét végezték, a korábbival azonos helyiségben és azonos számítógépekkel, ennek folytán a kérelmezők banktitoknak minősülő adatai nem váltak szélesebb körben ismertté, mint amilyenben az üzletág átadása előtt voltak. Ezért álláspontja szerint az adós terhére banktitok-sértésben, a kérelmezők információs önrendelkezési jogának megsértésében megnyilvánuló személyiségi jogsértést jogszerűen nem lehetett megállapítani. Hivatkozott továbbá arra is, hogy az I. Bank Rt. a kérelmezők személyes adataihoz - mint az adós megbízottja - közreműködőként jutott, amelyhez a kérelmezők az adóssal kötött szerződésük létrejöttekor az üzletszabályzat 3.5 pontjában foglaltak alapján hozzájárultak. A felszámoló hivatkozott arra is, hogy a kérelmezőknél nem merült fel olyan vagyoni kár, illetőleg nem vagyoni hátrány, amelynek csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez kártérítés megállapítása indokolt lenne. Előadta, hogy a kérelmezők az adataik kezelésével összefüggésben olyan hátrányt nem jelöltek meg, melynek figyelembevételével szó lehetne nem vagyoni kártérítésről. Utalt arra, hogy a Ptk. 355. §-a a károsult vagyoni és nem vagyoni kárának megtérítéséről szól, és ezért nem vagyoni kár esetén is szükséges a károsult részéről valamilyen hátrány megjelölése, melyből a bíróság a nem vagyoni kártérítés meghatározásakor kiindulhat. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság végzésében alkalmazott Ptk. 354. §-át az Alkotmánybíróság 1993. november 1-jei hatállyal hatályon kívül helyezte, és nem módosította. Állította, hogy a kérelmezőket nem érte semmilyen hátrány, ezért javukra nem vagyoni kártérítés megítélésére még a jogalap megállapítása esetén sem kerülhetne sor. Hivatkozott továbbá arra is, hogy a kérelmezők nem hátrányt szenvedtek az adóstól, hanem kifejezetten előnyt élveztek amiatt, hogy a fellebbezés benyújtásáig nem számoltak el az adóssal a kártyaszámláik vonatkozásában, amelyeken az adós Cz. Á.-t illetően 66 788 Ft, B. K.-t illetően 43 807 Ft, G. E.-t illetően pedig 6448,95 Ft tartozást tart nyilván. Fellebbezésében a felszámoló kiemelten azt kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság magát az adós részére megállapított jogsértést tekintette kárnak, és a jogsértés súlyával arányban álló kártérítést szabott ki, amely jogi álláspontot a Ptk. 355. §-ára figyelemmel nem talált elfogadhatónak.
A vitatott hitelezői igényt előterjesztő kérelmezők a fellebbezésre tett észrevételükben - beadványuk tartalma szerint - az elsőfokú bíróság által hozott végzés helybenhagyását kérték. Hivatkoztak arra, hogy számukra a jogalap eldöntése volt elsődleges fontosságú, mert a kártérítés megfizetését az adóstól - álláspontjuk szerint - nem lehet remélni. Nem vagyoni kártérítés iránti igényüket peres eljárásban érvényesítették az I. Bankkal szemben is, amely per észrevételük megtételekor a Legfelsőbb Bíróságon mint másodfokú bíróságon folyamatban volt.
A felszámoló fellebbezése alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, azt az adós felszámolója fellebbezésében csak annyiban támadta, hogy állítása szerint az adós a kérelmezők banktitoknak minősülő személyes adatait a kérelmezők tiltakozása után azért nem adta át az I. Bank részére, mert az I. Bank Rt. 1996. március 1-jétől kezdődően határozatlan időre kötött munkaszerződéssel alkalmazta az adós banknak a kártyaszámlákat kezelő alkalmazottait, és átvette az adós bank helyiségeit és számítógépeit. Ennek megfelelően 1996. március 1-jétől kezdődően az adatok átadása-átvétele gyakorlatilag azt jelentette, hogy mind a bankfiók-helyiség, az adatokat rögzítő számítógépek és iratok ott maradtak, ahol előző nap voltak, és a dolgozók személye sem változott, tehát az adatok nem váltak szélesebb körben ismertté, mint voltak, csupán a D. Bank felirat változott I. Bank Rt.-re a helyiség bejáratánál és a bélyegzőkön.
A fellebbezésből megállapítható, hogy a kérelmezők banktitoknak minősülő személyes adatainak átadását az adós nevében a felszámoló nem tette vitássá, csupán arra hivatkozott, hogy a kérelmezők személyes adatai az átadás folytán nem váltak szélesebb körben ismertté, mert az I. Banknál az ügyintézést 1996. március 1. után ugyanazok a személyek végezték, akik korábban az adósnál. A felszámoló által hivatkozott, az ügyintézők személyét és az általuk használt technikát illető azonosság azonban az adósnak az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított, banktitoknak minősülő adatok átadásával megvalósított személyiségi jogsértését nem teszi meg nem történtté. Az ugyanis kétségtelenül megállapítható, hogy a kérelmezők adatai 1996. március 1-jével az egyik pénzintézet adattárából a másik pénzintézet birtokába kerültek. E tekintetben nem lehet az ügyintézők személyi azonosságának jelentőséget tulajdonítani. Alaptalanul hivatkozott a felszámoló arra is, hogy az I. Bank Rt. a pénzintézeti tevékenységet közreműködőként, mint az adós megbízottja végezte, az üzletszabályzat 3.5 pontja alapján a kérelmezők hozzájárulásával. Az adott ügyben ugyanis nem arról volt szó, hogy az I. Bank az adós megbízottjaként jutott a kérelmezők adataihoz, hanem az adóssal kötött szerződése alapján a teljes üzletágat átvette, ezért az adós és a kérelmezők között létrejött bankszámla-szerződésekbe félként kívánt belépni, amelyhez a számlatulajdonosok hozzájárulását utóbb kívánta megszerezni. Az elsőfokú bíróság ezért az adós magatartásának felróhatóságát és jogellenességét, következésképpen az adós kártérítési felelősségének jogalapját helyesen állapította meg a Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján.
A másodfokú eljárásban nem volt vitás az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása sem, hogy a kérelmezők kártérítés iránti követelésüket nem az adós szerződésszegő magatartására alapozták, hanem kizárólag az információs önrendelkezési joguk, a banktitoknak minősülő adataik kiadásával megvalósított személyhez fűződő joguk megsértését jelölték meg követelésűk jogalapjaként.
Nem volt vitás az a megállapítás sem, amely szerint a kérelmezők az adós jogsértésére hivatkozva kizárólag nem vagyoni kártérítés iránti igényt terjesztettek elő. Vagyoni igényt nem érvényesítettek, mert vagyonban mérhető káruk nem keletkezett, ezért követelésük alapjaként magát a jogsértést jelölték meg. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy a kérelmezők az elsőfokú eljárás során állított nem vagyoni káruk, vagyoni hátrányuk mibenlétét nem jelölték meg abból a jogi álláspontból kiindulva, hogy csak az adós által elkövetett jogsértést kellett bizonyítaniuk nem vagyoni kártérítési igényük megalapozásához, amelynek eleget tettek.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor e tekintetben elfogadta a kérelmezők jogi álláspontját a 34/1992. (VI. 1.) AB határozat indokolásában foglaltakra utalva.
Helyesen hivatkozott a felszámoló fellebbezésében arra, hogy a Ptk. 354. §-át az 1993. évi XCII. törvény 40. §- a (4) bekezdésének a) pontja 1993. november 1-jétől kezdődő hatállyal hatályon kívül helyezte. Ezért e jogszabályra az elsőfokú bíróság végzésének indokolásában már tévesen hivatkozott. Helyesen ez időtől a károkozó vagyoni és nem vagyoni kártérítési kötelezettsége a Ptk. 339. §-a (1) bekezdésén és 355. §-a (1) bekezdésén alapul. Tévesen állították a kérelmezők, hogy az adós nem vagyoni kártérítési kötelezettsége kizárólag a terhére megállapított, személyükhöz fűződő jogsértésből következik, melynek megállapításához konkrét kárukat, hátrányukat nem kellett igazolniuk. Ezzel szemben az ítélkezési gyakorlat következetes a tekintetben, hogy a személyhez fűződő jogok megsértésével összefüggő hátrányok bekövetkezését a kárigényt érvényesítő károsultaknak bizonyítaniuk kell (Pp. 164. §), a bíróságnak csak a köztudomású tényeket kell hivatalból figyelembe vennie (a Bírósági Határozatokban 1996. évben közzétett 304. sorszámú eseti döntés).
A Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint. Az eljárás adatai alapján kétségtelenül megállapítható, hogy az adós a kérelmezők személyiségi jogát megsértette, amikor banktitoknak minősülő adataikat az I. Bank Rt. részére átadta. Ezért a kérelmezők a jogsértés elkövetésekor hatályos Ptk. 339-360. §-ai szerint követelhettek kártérítést, ezen belül pénzbeni kártérítésként nem vagyoni kárpótlást.
A Ptk. 339. §-a (1) bekezdése szerint a károkozó - a személyhez fűződő jog megsértője is - akkor kötelezhető kártérítésre, ha a kártérítés általános feltételeinek bekövetkeztét, a jogellenesség, felróhatóság és az okozati összefüggés mellett a kár, ezen belül pedig a nem vagyoni kár, nem vagyoni hátrány bekövetkezését is bizonyítja a károsult. A személyhez fűződő jog megsértése miatt igényelt kártérítésnek ugyanazok a feltételei, mint bármilyen egyéb jogellenes károkozásért követelt kártérítésnek. A személyhez fűződő jog megsértésének igazolása ugyanis önmagában csak a jogellenes magatartás megállapítására ad alapot. A sérelmet szenvedő fél nem vagyoni kártérítést csak akkor igényelhet, ha bizonyítja olyan hátrány bekövetkezését, amely indokolja a nem vagyoni kárpótlás megállapítását. A kérelmezők azonban nem is kívánták igazolni, hogy az adós jogsértése miatt milyen hátrányuk következett be. Eltérő jogi álláspontjuk miatt ugyanis szükségtelennek tartották bármilyen hátrány bekövetkezésének igazolását. Az adós nem vagyoni kártérítésre való kötelezését a Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerint mintegy büntetésként igényelték az adós igazolt jogsértése miatt. Ilyen okból és ilyen módon azonban az adós terhére nem vagyoni kártérítés megállapítására nem kerülhetett sor. Az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozata indokolásából ugyanis nem vezethető le az a kérelmezők által levont következtetés, mely szerint a személyhez fűződő jog megsértése automatikusan beálló következménye a károkozó nem vagyoni kártérítési felelősségének megállapítása.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzése nem fellebbezett részét nem érintve, a módosított Cstv. 6. §-a (2) bekezdése folytán alkalmazott Pp. 259. §-a és 253. §-a (2) bekezdése alapján a végzés fellebbezett részét megváltoztatta, és a kérelmezők teljes, nem vagyoni kártérítés iránti kérelmét elutasította.
(Legf. Bír. Fpk.VI.30.276/1999. sz.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.