adozona.hu
BH 2001.12.588
BH 2001.12.588
I. A megállapításra irányuló kereseti kérelem előterjesztésének feltételei [1988. évi VI. tv. (a továbbiakban: régi Gt.) 22. § (3) bek., Pp. 123.§]. II. A másodfokú eljárásban megengedett keresetváltoztatás [Pp. 247. § (1) bek. c) pont]. III. A jogtanácsost megillető munkadíj meghatározásánál irányadó szempontok [Pp. 24. § (1) bek., 67. § (2) bek., 12/1991. (IX. 29.) IM r. 1. § (1) bek. b) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a B. Sz. Vállalat (a továbbiakban: jogelőd) átalakulásával jött létre jogutód társaságként, a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. tv. (a továbbiakban: régi Gt.) alapján 1992. január 1-jei hatállyal. Az átalakulás a gazdálkodó szervezetek átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. tv. (a továbbiakban: Át.) szerint történt.
A felperes létesítő okiratát az alperes jogelődjének, az Állami Vagyonügynökségnek (ÁVÜ) és a külföldi befektetőnek a képviselői 1991. december 19-én írták alá...
BH 2001.12.588 I. A megállapításra irányuló kereseti kérelem előterjesztésének feltételei [1988. évi VI. tv. (a továbbiakban: régi Gt.) 22. § (3) bek., Pp. 123.§].
II. A másodfokú eljárásban megengedett keresetváltoztatás [Pp. 247. § (1) bek. c) pont].
III. A jogtanácsost megillető munkadíj meghatározásánál irányadó szempontok [Pp. 24. § (1) bek., 67. § (2) bek., 12/1991. (IX. 29.) IM r. 1. § (1) bek. b) pont].
A felperes a B. Sz. Vállalat (a továbbiakban: jogelőd) átalakulásával jött létre jogutód társaságként, a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. tv. (a továbbiakban: régi Gt.) alapján 1992. január 1-jei hatállyal. Az átalakulás a gazdálkodó szervezetek átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. tv. (a továbbiakban: Át.) szerint történt.A felperes létesítő okiratát az alperes jogelődjének, az Állami Vagyonügynökségnek (ÁVÜ) és a külföldi befektetőnek a képviselői 1991. december 19-én írták alá. Az alperes a jogelődöt annak teljes vagyonával alakította át, míg a külföldi befektető pénzbeli és nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást teljesített. Az apport tárgyait a létesítő okirat 1. és 2. számú mellékletei tartalmazzák. A jogelőd vagyonában szerepel - többek között - a B.-i 4691. számú tulajdonlapon nyilvántartott 224 977. hrsz.-ú ingatlan, továbbá eszközök is. Az ingatlan-nyilvántartás apportáláskori adatai szerint az ingatlan a Magyar Állam tulajdonában van, amelynek kezelője a felperes jogelődje. A bejegyzés a Fővárosi Kerületek Földhivatalában 1972. szeptember 21-én hozott határozatával történt. Az átalakuláskor készült eszköznyilvántartás tartalmazza azokat a kutakat (kút és vízakna megjelölésekkel), amelyek a felperes működéséhez szükséges vizet biztosítják. A kutak egy része nem a jogelőd volt telephelyén van. Az apport tárgyai nincsenek tételesen értékelve, az értékelésre az eszköznyilvántartásból lehet következtetni.
A felperes alapítói 1991. december 19-én szindikátusi szerződést is kötöttek. A szerződés
- 1.4.1. pontja (5) alpontjában a szerződő felek rögzítették, hogy a felperes vagyona a vagyonértékelés szerinti összes aktívát és passzívát tartalmazza. Az ingatlanokat a rájuk épített épületekkel együtt tehermentesen kell a társaság kizárólagos és korlátlan tulajdonába adni;
- az 1.5.1. pontjában a szerződő felek rögzítették az ÁVÜ-apport értékéért való felelősségét a régi Gt. 22. §-ára utalással. Azzal összhangban kijelentették, hogy az ÁVÜ a rendelkezésre bocsátástól számított 5 évig felel az apport értékéért.
A felperes 1996. december 23-án benyújtott, majd módosított (7. sorszámú) keresetében az alábbiakat írta elő:
a) Az ÁVÜ a b.-i ingatlan teljes egészének a tulajdonjogát adta a felperes induló vagyonába apportként.
Az ingatlan egésze 5 hektár 932 négyzetméter területű. Ebből a felperes 1 hektár 8527 négyzetméter terület tulajdonjogát nem szerezhette meg, mert jogerős bírósági ítélet szerint szerkesztési hiba miatt az ingatlan tulajdoni lapjáról lemaradt a MÁV kezelői joga, amelyet utóbb a javára be is jegyeztek. Az ÁVÜ az apportáláskor az ingatlan tulajdonjogának apportálásáért jogszavatosságot vállal.
b) Az apportálás idején a kutak harmadik személy tulajdonában álló területen helyezkedtek el, és a terület használata rendezetlen volt. A kút tulajdonosa, a felperes jogelődje szolgalmi joggal nem rendelkezett. A telektulajdonos önkormányzat csak ellenérték fejében biztosítja a felperes részére a területhasználatot. Az ellenértéket egyebekben már nem a felperes fizeti, hanem a B. Kft., amelynek a felperes a vagyontárgyat elidegenítette.
A felperes elsődlegesen kérte az alperes kötelezését arra, hogy az alperes hozza a felperest olyan helyzetbe, hogy megszerezhesse az ingatlan tulajdonjogát az apportálásnak megfelelően, illetve a kutak mindenkori tulajdonosát megillesse az önkormányzati tulajdonú ingatlanon a szolgalmi jog. Amennyiben az ingatlan tulajdonjogának és a szolgalmi jogának a megszerzése a felperesnél meghatározott pénzösszeg kifizetésével jár, akkor azt teljes mértékben az alperes köteles viselni. Ezért másodlagos kereseti kérelemként ezen összegek viselésére kérte kötelezni az alperest. A felperes a követelése jogalapjaként a régi Gt. 22. §-ának (3) bekezdését jelölte meg. Előadása szerint az ingatlan értéke és a használati díj összege a becslések szerint is legalább 56 000 000 Ft.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Elsősorban arra hivatkozott, hogy a felperes követelése elévült. Érdemi ellenkérelmében előadta, hogy a vitatott ingatlannak a közhiteles ingatlan-nyilvántartás adatai szerint az apportáláskor a földhivatal határozata alapján a Magyar Állam volt a tulajdonosa, és a felperes jogelődje a kezelői jog jogosultja. A földhivatali határozat után 21 év elteltével, az apportálást követően következett be a változás az ingatlan kezelői jogában, ami érintette annak tulajdonjogát is. Ez nem róható fel az alperesnek. A felperes jogelődjének vagyonmérlegében a kutak voltak feltüntetve, ingatlan nélkül, és a kutakat a felperes meg is szerezte. Az alperes nem állította, hogy a kutak a jogelőd ingatlanán lennének, így nem tévesztette meg a felperest. Az apport értéke a szolgáltatáskor megfelel a létesítő okiratban (vagyonmérlegben) és a szindikátusi szerződésben foglaltaknak.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 2 000 000 Ft perköltséget. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes követelése nem évült el, mert a régi Gt. 22. §-ának (3) bekezdésében meghatározott, az apport értékéért fennálló 5 éves határidő nem jogvesztő jellegű. A felperes keresete határidő alatt érkezett a bírósághoz. Az elsőfokú bíróság ítélete szerint a felperes kereseti kérelme a tartalmánál fogva egyrészt az alperes felelősségének a megállapítására, másrészt bizonyos előre nem látott tények tekintetében megállapításra irányul. A Pp. 123. §-ának 2. mondata úgy rendelkezik, hogy megállapításra irányuló egyéb kereseti kérelemnek csak akkor van helye, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása végett szükséges, és a felperes a jogviszony természeténél foga vagy a kötelezettség lejártának hiányában, vagy valamely más okból teljesítést nem követelhet. A régi Gt. 22. §-ának (3) bekezdése szerint a nem pénzbeli betétet szolgáltató tag a betét szolgáltatásától számított 5 éven át felel a társaságnak azért, hogy betétjének értéke a szolgáltatás idején a társasági szerződésben megjelölt értéknek megfelelt. E jogszabályi rendelkezést összevetve a Pp. 123. §-ában foglaltakkal az állapítható meg, hogy a felperes apportfelelősség vonatkozásában nem terjeszthet elő megállapítási keresetet. Ha a felperes az alperes felelősségének a megállapítását kéri, akkor azt annak a pontos összegnek a megjelölésével kell kérnie, amelynek alapján elbírálható az alperes apportfelelősségének az összegszerűsége is.
Az ítélettel szemben a felperes fellebbezett, amelyet a másodfokú eljárásban módosított és kiegészített. Arra hivatkozott, hogy a kárösszeg pontos ismeretének hiányában indokoltan és megalapozottan terjesztett elő megállapítás iránti keresetet. A felperes a másodfokú eljárásban a fellebbezést módosította. A felperes az alperessel szemben pontos kárösszeget még nem tud érvényesíteni. A felperes kénytelen megállapításra irányuló keresetet előterjeszteni, mert ameddig nincs összegszerűen meghatározható és bizonyítható kár, addig nem lehet kártérítés megfizetésére irányuló pert indítani. Arra az esetre, ha a másodfokú bíróság álláspontja szerint sincs helye a régi Gt. 22. §-ának (3) bekezdése és a Pp. 123. §-a alapján megállapításra irányuló per indításának, a Pp. 247. §-a (1) bekezdése c) pontjára hivatkozással a keresetét megváltoztatta, és megállapítás helyett kérte az alperes kötelezését a régi Gt. 22. §-ának (3) bekezdése alapján összesen 56 305 721 Ft megfizetésére. Ez az összeg a keresetben megjelölt ingatlan és a kutak nem a társasági szerződésben megjelölt értéken történt teljesítése miatt illeti meg a felperest. Kifogásolta az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában a kutak helyének a téves meghatározását. Emellett a felperes eltúlzottan magas összegűnek találta az alperes részére megállapított 2 000 000 Ft perköltséget, ami kizárólag munkadíjból áll. Az alperes munkaviszonyban álló jogtanácsosa által kifejtett munkával nem áll arányban a részére megállapított munkadíj. Mindezek alapján kérte elsősorban az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását, és az alperes apport értékéért fennálló felelőssége megállapítását, vagy az alperes marasztalására irányuló keresetváltoztatásra tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára történő utasítását.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Fellebbezésében lényegében megismételte az eljárás során általa korábban már előadottakat.
A fellebbezés az alábbiak szerint megalapozott.
Az 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: régi Gt.) 22. §-ának (3) bekezdése szerint a nem pénzbeli betétet szolgáltató tag a betét szolgáltatásától számított öt éven át felelős a társaságnak azért, hogy betétjének értéke a szolgáltatás idején a társasági szerződésben megjelölt értéknek megfelelt.
A Pp. 123. §-a rendelkezése szerint megállapításra irányuló kereseti kérelemnek csak akkor van helye, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása végett szükséges, és a felperes a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség lejártának hiányában vagy valamely más okból teljesítést nem követelhet.
Helytálló az elsőfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, amely szerint a régi Gt. 22. §-ának (3) bekezdésére alapítottan nincs helye megállapításra irányuló kereseti kérelemnek. Az apportőr által szolgáltatott vagyontárgy szolgáltatáskori értéke nemcsak a kereset benyújtásakor, hanem már a szolgáltatáskor egyértelműen meghatározható volt. A szolgáltatott apport értéke és az apport társasági szerződésben meghatározott értéke között esetleg fennálló értékkülönbözet összegszerűen meghatározható. A felperes a jogainak megóvása érdekében tehát nem az alperes felelőssége fennállásának megállapítását kérheti, hanem az alperestől teljesítést követelhet.
A Pp. 247. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint a másodfokú eljárásban a keresetet megváltoztatni nem lehet, azonban ez nem zárja ki, hogy a fél megállapítás helyett teljesítést vagy teljesítés helyett megállapítást követelhessen. E jogszabályi rendelkezés értelmében a felperes jogosult volt a keresetét megváltoztatni a másodfokú eljárásban, amely kereseti kérelem még nem volt elsőfokú eljárásnak a tárgya. Ezért szükséges az elsőfokú eljárás teljes megismétlése, illetve kiegészítése.
A Pp. 24. §-ának (1) bekezdése szerint a pertárgy értékének megállapításánál a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értéke irányadó. Ha a pertárgy értéke megállapítható, akkor az eljárás során felmerült költségeket ennek alapján kell meghatározni. A felperes által a keresettel érvényesített igény értéke megállapítható volt, annak értékét a felperes maga is 56 000 000 Ft-ban határozta meg már az elsőfokú eljárásban.
A bíróság által megállapítható ügyvédi költségekről szóló 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a bíróság az elsőfokú peres eljárásban legfeljebb a perérték 5%-át kitevő ügyvédi költséget állapíthat meg.
A Pp. 67. §-ának (2) bekezdése szerint a perben a gazdálkodó szervezet jogtanácsosát (jogi előadóját) az ügyvéd jogállása illeti meg, így a jogtanácsos és az ügyvéd részére azonos összegű munkadíj állapítható meg, amely az 56 000 000 forint perérték alapján a fentiek figyelembevétele mellett nem tekinthető eltúlzottnak.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Gf.VII.33.400/1999. sz.)