adozona.hu
BH 2001.11.542
BH 2001.11.542
I. A követelés behajtására szakosodott gazdálkodó szervezetek a gazdasági életben ismert tevékenységet folytatnak. Az általuk pénzkövetelés behajtására kötött megbízási szerződés nem ütközik jogszabályba, így ez okból nem semmis [Ptk. 200. § (1) és (2) bek., 227. § (2) bek., 474. § (1) bek., 2000. évi CXVII. tv. 11. §]. II. A szerződés uzsorás jellegének megállapítása körében vizsgálandó szempontok [Ptk. 202. §, Pp. 164. §]. III. Az ún. blankettaszerződés érvénytelenségének megállapítása körében irányadó sz
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az első fokon eljárt városi bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 2 708 304 Ft megbízási díjat, ennek 1997. március 15. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20% késedelmi kamatát és 460 000 Ft perköltséget. Az alperesnek a szerződés érvénytelenségének megállapítása, valamint 3 408 823 Ft megbízási díj visszafizetése és járulékai megfizetése iránt előterjesztett viszontkeresetét elutasította.
A megyei bíróság az alperes fellebbezése folytán ho...
BH 2001.11.542 I. A követelés behajtására szakosodott gazdálkodó szervezetek a gazdasági életben ismert tevékenységet folytatnak. Az általuk pénzkövetelés behajtására kötött megbízási szerződés nem ütközik jogszabályba, így ez okból nem semmis [Ptk. 200. § (1) és (2) bek., 227. § (2) bek., 474. § (1) bek., 2000. évi CXVII. tv. 11. §].
II. A szerződés uzsorás jellegének megállapítása körében vizsgálandó szempontok [Ptk. 202. §, Pp. 164. §].
III. Az ún. blankettaszerződés érvénytelenségének megállapítása körében irányadó szempontok [Ptk. 209. § (3) bek.].
IV. A pénzkövetelés behajtására kötött megbízási szerződés megtámadása és a szerződés teljesítése körében vizsgálandó körülmények [Ptk. 201. § (2) bek., 210. § (4) bek., 477. § (1) és (3) bek.].
Az első fokon eljárt városi bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 2 708 304 Ft megbízási díjat, ennek 1997. március 15. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20% késedelmi kamatát és 460 000 Ft perköltséget. Az alperesnek a szerződés érvénytelenségének megállapítása, valamint 3 408 823 Ft megbízási díj visszafizetése és járulékai megfizetése iránt előterjesztett viszontkeresetét elutasította.A megyei bíróság az alperes fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és az alperest 68 000 Ft másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság által elfogadott és kiegészített ítéleti tényállás szerint az 1996. november 21-én kötött megbízási szerződésben az alperes azzal bízta meg a felperest, hogy a perben nem álló P. F. Kft.-vel (utóbb rt.-vel) szemben fennálló 120 314 000 Ft szállítói tartozásból származó követelése behajtásában minden törvényes eszköz igénybevételével segédkezzen (1/F/1.). A megbízási díjat a felek a befolyt követelés 9%-ában + áfában állapították meg azzal, hogy ha az alperes a behajtási eljárás alatt a megbízást egyoldalúan felmondja vagy az adóssal a C. Cégszövetség - melynek az alperes is tagja volt - hozzájárulása nélkül külön megállapodást köt, a megbízási díjat az alperes az ekként befolyt összeg után is köteles megfizetni. Kikötötték, hogy a megbízás fennállása alatt az adóssal a kapcsolatot kizárólag a felperes tartja. A felperes közreműködésétől az alperes a maga által korábban végzett behajtásnál hatékonyabb behajtást, nagyobb összegű adósi teljesítéseket várt; azaz hogy az adós tartozása csökkenjen. A csökkenés kívánt mértékét a szerződésben a felek nem határozták meg.
Az alperes és az adós hosszabb időre visszatekintő üzleti kapcsolatban álltak egymással, az adós különböző csomagolóeszközöket rendelt rendszeresen az alperestől, a fizetései azonban rendszertelenek voltak. A csatolt számlaösszesítőkből megállapíthatóan 1996. augusztus 30-át követően egy alkalommal teljesített, ezáltal a tartozása egyre emelkedett.
Az adós a perbeli szerződéskötést követően - 1996. november 29-től - 1997. március 14-ig több részletben 81 277 508 Ft-ot utalt át az alperesnek, amelyből az új rendelés vételára 48 152 427 Ft-ot tett ki, a fennmaradó 33 125 081 Ft-ot pedig a megbízási szerződésben írt 120 314 000 Ft csökkentésére fordították. A befolyt és a korábbi tartozásra elszámolt összeg után az alperes több részletben összesen 3 408 823 Ft megbízási díjat utalt át a felperesnek. 1997. március 24-e és április 10-e között az adóstól további 56 092 788 Ft folyt be, ebből a korábbi tartozást 22 579 575 Ft csökkentette. Az alperes ugyanezen a napon 1997. április 10-én (5/F/4.) a megbízási szerződést arra hivatkozással mondta fel, hogy az abban behajtani vállalt tartozás csökkentése, annak üteme a számára nem kielégítő. A 22 579 575 Ft után a felperes részére a 2 708 304 Ft megbízási díjat nem fizette ki.
A felperes a keresetében a ki nem fizetett 2 708 304 Ft, annak kamatai és a perköltségek megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes a kereset elutasítását kérte, egyben viszontkeresetet terjesztett elő a szerződés érvénytelenségének megállapítása és az általa kifizetett 3 408 823 Ft visszafizetése iránt. A viszontkeresetét a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdésére, a 227. §-ának (2) bekezdésére, a 202. §-ára, a 201. § (2) bekezdésére, a 209. § (1) és (3) bekezdésére, a 210. § (4) bekezdésére, valamint a 237. § (1) bekezdésére alapította.
A felperes a viszontkereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaposnak, az alperes viszontkeresetét alaptalannak találta.
A másodfokú bíróság elfogadta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban, hogy a felek között létrejött megbízási szerződés nem ütközik jogszabályba; nem irányul lehetetlen szolgáltatásra, az uzsorás jellege pedig nem bizonyított, ezért annak semmissége a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdésében, a 227. § (2) bekezdésében, valamint a 202. §-ában foglaltak alapján nem állapítható meg. A felperesnek a felhozott megtámadási okokra történt hivatkozása is alaptalan. A szerződés nem tekinthető a Ptk. 209. §-ában írt ún. blankettaszerződésnek, ezért az a Ptk. 209. §-ának (3) bekezdése szerint nem támadható meg. A felperes által csatolt kimutatás (4/F/4.) adatait alapul véve a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésében írt megtámadási ok sem áll fenn, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő aránytalansága nem állapítható meg. A Ptk. 210. §-ának (4) bekezdésében írt megtévesztés pedig nem nyert bizonyítást. Elfogadta az elsőfokú bíróság megállapítását a vonatkozásban is, hogy a felperes a maga részéről a szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesítette. A követelés behajtásában a csatolt levelezés anyaga szerint tevőlegesen részt vett. Nem fogadta el az alperes által hivatkozott, az 1997. április 10-én felvett emlékeztetőben írt megállapításokat, amelyben az adós ügyvezetője, G. J. úgy nyilatkozott, hogy a felperes semmilyen módon nem működött közre a követelés behajtásában. Az adósságállomány számszerű csökkenése is egyértelműen megállapítható volt (4/F/6.). A csökkenés ütemének az elvárt legkisebb mértékét a felek a szerződésben nem határozták meg, ezért annak megítéléséhez, hogy a felperes elvárható ütemben csökkentette-e a korábbi tartozást, szükség lett volna annak feltárására, hogy az adós korábbi teljesítéséből milyen időpontokban milyen összeget fordítottak a régebbi tartozások törlesztéseire, ezt azonban az alperes felhívás ellenére sem mutatta ki. Elfogadta az elsőfokú bíróság következtetését, amely szerint a felperes által kifejtett tevékenység, valamint az adós tartozásának csökkenése között okozati összefüggés áll fenn, ezért helybenhagyta az elsőfokú bíróságnak az alperest a kereset szerinti megbízási díjban marasztaló, valamint az alperes viszontkeresetét elutasító rendelkezését.
A jogerős másodfokú ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását, valamint a felperes viszontkereset szerinti marasztalását kérte. Megismételte az elsőfokú eljárásban már kifejtett és a másodfokú eljárásban fenntartott, a szerződés érvénytelenségével kapcsolatos jogi álláspontját, továbbá azt az előadását, hogy a felperes a követelés behajtásában érdemi tevékenységet nem végzett, az adós adósságtörlesztése és a felperes tevékenysége között az okozati összefüggés nem állt fenn, így a felperes a saját szolgáltatásának hiányában akkor sem tarthatna igényt megbízási díjra, ha a megbízási szerződés érvényesen létrejött volna.
Hivatkozott arra, hogy a szerződés a Ptk. 227. §-ának (2) bekezdése szerint semmis, mert jogilag lehetetlen szolgáltatásra irányult. Valójában a felperes ún. "inkasszó-szolgáltatást" vállalt, az ekként elnevezett, a kintlévőségek behajtásához történő segítségnyújtás a hatályos jogszabályok szerint nem teljesíthető szolgáltatás. A megbízás tárgya ügyvédi tevékenységnek minősülő tevékenység, annak rendszeres ellátására az Ügyvédi törvény 5. §-ának (1) bekezdése szerint kizárólag ügyvéd jogosult. Előadta továbbá, hogy a szerződésnek az a kikötése, amely szerint a követelés jogosultja az adóssal a szerződés időtartama alatt nem tarthat fenn kapcsolatot, jogszabályba ütközik [Ptk. 200. § (2) bekezdés], tekintve, hogy ez még ügyvédi képviseletnél sem köthető ki. Hivatkozott továbbra is a szerződés uzsorás jellegére [Ptk. 202. §-a szerinti semmisségi ok]. E körben előadta, hogy a nagy összegű követelésben és a folyamatos szállítási megrendelésekből adódó - a jogosult és kötelezett között kialakult - megoldhatatlannak tűnő helyzetben rejlik az alperes szorult helyzetének a kihasználása, és az uzsorás szerződés másik tényállási eleme, a felperes javára kikötött feltűnően nagy előny is megállapítható.
A megtámadási okok között hivatkozott a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésében foglalt, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő aránytalanságára, fenntartotta a Ptk. 209. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra utalva, hogy a felperes a szerződés megkötésekor olyan általános szerződési feltételeket alkalmazott, amelyek részére indokolatlan egyoldalú előnyt biztosítanak, és amelyet ezért az alperes mint sérelmet szenvedett fél megtámadhatott. Fenntartotta a Ptk. 210. §-ának (4) bekezdésén alapuló, a megtévesztésre történő hivatkozását is.
Végezetül előadta, hogy a felperes részéről konkrét tevékenység sem meghatározásra, sem kifejtésre nem került, a megbízotti teljesítés hiányában ellenszolgáltatás nem jár. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az adós cég képviselője, G. J. által írásban tett nyilatkozat ellenére megállapította a felperes tevékenységét, valamint e tevékenység és az adós által történő teljesítések közötti okozati összefüggést. Hivatkozott arra, hogy a peres felek közötti megbízási jogviszony ideje alatt az adós a 100 millió forintot meghaladó összegű tartozásának törlesztése nem haladta meg a korábbi időszakban teljesítetteket.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. A másodfokú bíróság az alperes által felhozott jogszabálysértéseket nem követte el. Helytállóan állapította meg, hogy a peres felek között a Ptk. 474. §-ának (1) bekezdésében foglalt érvényes megbízási szerződés jött létre, amely szerződés sem a felhozott semmisségi, sem megtámadási okok következtében nem érvénytelen.
Alaptalanul állította az alperes, hogy a szerződés jogszabályba ütközik, illetőleg lehetetlen szolgáltatásra irányul. A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja. A felperes nem jelölte meg azt a jogszabályt, amelynek rendelkezései tiltanák a perbeli tartalmú szerződés megkötését. Ilyen jogszabály nincs, a követelésbehajtók és üzleti információt szolgáltató gazdálkodó szervezetek az ország területén legális tevékenységet folytatnak, az Országgyűlés elnökének közleménye szerint (10/F/2.) a Magyarországi Követelésbehajtók és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége jegyzékbe vett érdekképviseleti szervezet. E szervezet keretein belül működik többek között a felperes, a C. I. Kft. is. A követelésbehajtásra szakosodott gazdálkodó szervezetek a gazdasági életben ismert tevékenységet folytatnak. A Magyar Nemzeti Banknak a 8/F/1. alatt csatolt határozata szerint mentesítést adtak meghatározott gazdálkodó szervezet részére követelés hazautalási és forintra történő átváltási kötelezettsége alól azzal a feltétellel, hogy a követelést hazai követelésbehajtó cégre engedményezik. Az inkasszó magyarul pénzkövetelés beszedését, behajtását jelenti. Az a körülmény, hogy az inkasszó-üzlet - a pénzintézetek ügyfeleinek váltó-, csekk-, számlakövetelései stb. beszedése - a banki tevékenység egyik üzletága, nem jelenti azt, hogy olyan ügyletekkel, mint a pénzkövetelés behajtása, beszedései egyéni vállalkozók vagy gazdasági társaságok ne foglalkozhatnának. A megbízási szerződés körébe eső ügyellátás "rábízott ügy" fogalmába a pénzkövetelés behajtása is beletartozik. Több külföldi állam törvénye szerint a kereskedelmi életben tevékenykedő ügynököket - megállapodás alapján - ún. inkasszójutalék illeti meg az általuk beszedett pénzösszegek után. Erre az időközben megjelent 2000. évi CXVII. törvény 11. §-a is lehetőséget adott, korábban ez a jogviszony is a megbízási szerződések körében került szabályozásra a Ptk.-ban. Attól, hogy a felperes kezében nincsen "törvényes kikényszerítési eszköz" a rábízott ügyet még elláthatja. A gazdálkodással foglalkozó cégek számára többletmunkával és költséggel jár a követeléseik nyilvántartása, tárgyalások az adósokkal, fizetésre való felhívások, halasztás, részletfizetés, az adósok anyagi helyzetének figyelemmel kísérése stb. Nincsen tehát jogi akadálya annak, hogy ezeket a feladatokat a megbízó követelésbehajtás megjelöléssel rábízza egy harmadik személyre. Nem vállalkozott ezért jogilag lehetetlen szolgáltatásra a felperes azzal, hogy az alperes meghatározott adóssal szemben fennálló meghatározott összegű kintlévősége behajtásában segítség nyújtását vállalta. A szerződésben a segítségnyújtás mibenléte valóban nem volt konkrétan meghatározva. Az alperes által is ismert és az iratokhoz csatolt ismertetőben azonban erre konkrét utalások történtek. Ilyen szolgáltatásként jelölte meg az ismertető a címfelderítést, az adós személyes felkeresését, a részletfizetésben való megállapodás elősegítését, az engedményezési szerződések előkészítését, de ezen túl minden alkalmas törvényes eszköz igénybevételét. Mindez a tevékenység nem tekinthető ügyvédi tevékenységnek. A tájékoztató külön is jelzi, hogy amennyiben az adósságbehajtás során jogi lépésre van szükség, az ez irányú tevékenységet ügyvédi iroda végzi. Nem ütközik jogszabályba annak kikötése sem, hogy a megbízó a megbízott közbejötte nélkül külön alkut nem köthet a megbízás tárgyát képező követelés tekintetében. Ez a kikötés éppen annak a biztosítására szolgál, hogy a rábízott ügyet a megbízott végezze, és ezért a jutalékra is jogszerűen tarthasson igényt.
Alaptalanul hivatkozott az alperes a szerződés uzsorás jellegére is. A Ptk. 202. §-a szerint, ha a szerződő fél a szerződés megkötésekor a másik fél helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt köt ki, a szerződés az uzsorás jellege miatt semmis. A szerződés uzsorás jellegének megállapításához objektív és szubjektív feltételek együttes megléte szükséges, közülük bármelyik hiányzik, a szerződés uzsorás jellegének megállapítására nincs törvényes lehetőség. Az uzsora megállapításának egyik objektív feltétele, hogy a szerződő fél gazdasági helyzete válságos legyen, a szubjektív feltételek pedig, hogy az ellenérdekű fél ezt célzatosan kihasználva olyan előnyhöz jusson, ami őt egyébként nem illeti meg. A feltételek fennállását a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint az arra jogot alapító félnek kell hitelt érdemlően bizonyítania. Nem kétséges, hogy a gazdálkodó szervezetek között kötött szerződés is megtámadható a Ptk. 202. §-ában írt okból, a perbeli esetben azonban a felperes nem bizonyította, hogy az uzsora megállapításának feltételei fennállnának. Az a tény, hogy az alperes és az adós között huzamosabb idő óta fennálló jogviszonyból eredően az adósnak az alperessel szemben nagy összegű tartozása halmozódott fel, de ennek ellenére nem kívánja vele a szerződéses kapcsolatot megszakítani, nem tekinthető olyan szorult helyzetnek, amelyből csak a számára kedvezőtlen "követelésbehajtásra" adott megbízás útján tudna szabadulni. Több útja és módja lehet annak, amellyel elérhető, hogy a követelés befolyjon, az adós fizessen. A hitelező legfeljebb a vonatkozásban lehet szorult helyzetben, hogy valamelyik módozatot kénytelen igénybe venni. A perbeli módozat tekintetében ilyen kényszerítő erő nem volt kimutatható. Az alperes az uzsora további feltételét - a szerződés megkötésekor fennálló feltűnően aránytalan előnyt - sem bizonyította.
Alaptalanul hivatkozott az alperes a szerződésnek a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése szerinti érvénytelenségére is.
A felperes a 4/F/4. sorszám alatt becsatolt, a hasonló tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetek által 1996-ban felszámított megbízási díj adataival kétséget kizáróan bizonyította, hogy nem számított fel a szokásosnál magasabb összegű megbízási díjat az alperessel kötött megbízási szerződésben, ezáltal a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő aránytalansága szóba sem jöhet. A szerződésben egyébként a megbízásidíj-fizetési kötelezettséget a ténylegesen befolyt összeg után kötötték ki.
Nem sértett jogszabályt a jogerős ítélet azzal, hogy a szerződés érvénytelenségét a Ptk. 209. §-ának (3) bekezdése alapján nem állapította meg. Helyesen jutott a másodfokú bíróság arra a ténybeli következtetésre, hogy a megbízásnak az alperes részéről történt aláírásával az üzletszabályzat, amely az általános szerződési feltételeket tartalmazta, a szerződés részévé vált. Azt alperesnek kellett volna bizonyítania: annak ellenére, hogy az üzletszabályzatot elfogadta, nem volt módja arra, hogy azt megismerje. Ennek viszont ellentmond S. Á. tanúvallomása, aki azt vallotta, hogy az üzletszabályzatba betekintett; és ellentmond az a körülmény, hogy 1996. november 22-én az alperes aláírta a tagsági szerződést, amelyben úgy nyilatkozott, hogy az üzletszabályzatot elfogadja. Mindezek arra utalnak, hogy az üzletszabályzat előzetes megismerésének nem volt akadálya. A szerződés megtámadásának a Ptk. 209. §-ának (3) bekezdése feltételéül szabja, hogy a blankettaszerződés az azt használó jogi személy részére indokolatlan egyoldalú előnyt biztosít. Az alperes az egyoldalú előny kikötését a felperes részére nem bizonyította.
Nem bizonyította az alperes azt a körülményt sem, hogy a felperes a Ptk. 210. §-ának (4) bekezdésében írt megtévesztéssel vette rá a megbízási szerződés megkötésére. E körben előadta, hogy a felperes azt a látszatot keltette, mintha a jogszabályok adta kereteken belül bármilyen ráhatása lenne az adósra annak teljesítési hajlandóságát illetően. Az ténykérdés, hogy a felperesnek milyen eszközök álltak rendelkezésére ahhoz, hogy az adóst teljesítésre bírja. Azt mindkét félnek tudnia kellett, hogy ez az adós felszólítását, az adóssal való kapcsolatfelvételt és tárgyalásokat jelentheti, erőszak alkalmazására, hatósági eszközök igénybevételére nincs a felperesnek törvényes lehetősége, és ilyen eszközök igénybevételére az alperes megbízása sem vonatkozhat. A felperes azonban jogosult volt különböző céginformációk szolgáltatására: az olyan értelmű információ kiszolgáltatása, amely szerint az adósnak nagy összegű tartozásai vannak, és hogy azokat nem teljesíti, a gazdasági életben a mozgásterének beszűkítését jelenthette. Ennek ismeretében az adós kényszerítő eszközök hiányában is kellően indíttatva érezhette magát a tartozások kiegyenlítésére. A felperes 1996. november 26-án kelt felhívására azonnal felvette a kapcsolatot a felperessel, és 1996. december 3-án, majd december 11-én is jelezte a fizetési készségét. A rendelkezésre álló eszközeit illetően a szerződés megkötésekor a felperes nem tévesztette meg az alperest, ezért a szerződés érvénytelensége a Ptk. 210. §-ának (4) bekezdése alapján sem állapítható meg.
Tévesen érvelt az alperes a felülvizsgálati kérelmében azzal, hogy a felperes nem bizonyította: milyen konkrét tevékenységet végzett a megbízási szerződés alapján. A felperesnek ugyanis csak azt kellett bizonyítania, hogy az inkasszómegbízás fennállása alatt az alperesnek az adóssal szembeni pénzköveteléséből befolyt-e, s ha igen, milyen összeg. A megbízási szerződés nem meghatározott cselekmények végzésére, hanem a követelés behajtására vonatkozott. A felülvizsgálati kérelemben írtakkal ellentétben nem terhelte a felperest tájékoztatási kötelezettség a beszedés sikere érdekében végzett tevékenységéről. A Ptk. 477. §-ának (1) bekezdése szerint a megbízott köteles a megbízót tevékenységéről és az ügy állásáról kívánságára tájékoztatni. Ezt az alperes nem kérte, a Ptk. 477. §-a (1) bekezdése második fordulatában írtak pedig nem álltak fenn, és a szerződés sem tartalmaz a megbízottal szemben arra vonatkozó kikötést, hogy a meghatározott feladat ellátása során alkalmazott módszerekről a megbízót tájékoztatni köteles. Azt viszont az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a követelés befolyása nem vezethető vissza a felperes tevékenységére. Ennek bizonyítása nem vezetett sikerre, mert állításának ellentmond a bizonyítás anyaga, amelyet a másodfokú bíróság logikai ellentmondás nélkül okszerűen mérlegelt. G. J. az 1999. április 13-án kelt tanúvallomásának az értékelése is megfelel a jegyzőkönyvben írtaknak. A tanú szerint a felperes nyomást kívánt rájuk gyakorolni, hogy minél nagyobb összegben teljesítsenek. A tanú beismerte, hogy egy ilyen beszedési megbízásnak hátrányos következményei lehetnek az adós cég piaci kapcsolataira. Az a körülmény pedig bizonyíthatatlan, hogy e "nyomás" nélkül is ugyanannyit és nem kevesebbet teljesített volna az adós. A bizonyítékok mérlegelése során a másodfokú bíróság eljárási szabályokat nem sértett, viszont a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítás anyagának felülmérlegelésére törvényes lehetőség nincsen.
A felperes a megbízási szerződést a maga részéről teljesítette, ezért a befolyt összeg után a Ptk. 471. §-ának (1) és (3) bekezdése szerint a megbízási díjra jogszerű igényt támaszthat, a már felvett díj visszafizetésére pedig nem kötelezhető.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pest Megyei Bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv.I.33.080/1999. sz.)