adozona.hu
BH 2001.11.513
BH 2001.11.513
A többrendbeli adócsalást bűnsegédként valósították meg az alapítványt létrehozó terheltek, akik a valóságtól eltérően nagyobb összegekről állítottak ki az adóvisszatérítésére alkalmas igazolásokat, és ezáltal segítséget nyújtottak ahhoz, hogy az alapítványhoz forduló személyek adóbevétel-csökkenést okozzanak [Btk. 310. § (2) bek., 21. § (2) bek., 1991. évi LXXXVI. tv. 4. § (2) bek. g) pont, 1991. évi XC. tv. 34. § (9) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A városi bíróság az 1999. január 28. napján kelt, illetve a megyei bíróság mint másodfokú bíróság 1999. december 7-én hozott ítéletével jogerőre emelkedett határozatával az I. r. és a II. r. terheltek bűnösségét 10 rendbeli, az adóbevételt nagyobb mértékben csökkentő, bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntettében, 78 rendbeli bűnsegédként elkövetett adócsalás vétségében, 88 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében, továbbá a II. r. terhelt bűnösségét további folytatól...
BH 2001.11.513 A többrendbeli adócsalást bűnsegédként valósították meg az alapítványt létrehozó terheltek, akik a valóságtól eltérően nagyobb összegekről állítottak ki az adóvisszatérítésére alkalmas igazolásokat, és ezáltal segítséget nyújtottak ahhoz, hogy az alapítványhoz forduló személyek adóbevétel-csökkenést okozzanak [Btk. 310. § (2) bek., 21. § (2) bek., 1991. évi LXXXVI. tv. 4. § (2) bek. g) pont, 1991. évi XC. tv. 34. § (9) bek.].
A városi bíróság az 1999. január 28. napján kelt, illetve a megyei bíróság mint másodfokú bíróság 1999. december 7-én hozott ítéletével jogerőre emelkedett határozatával az I. r. és a II. r. terheltek bűnösségét 10 rendbeli, az adóbevételt nagyobb mértékben csökkentő, bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntettében, 78 rendbeli bűnsegédként elkövetett adócsalás vétségében, 88 rendbeli bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében, továbbá a II. r. terhelt bűnösségét további folytatólagosan elkövetett számviteli fegyelem megsértésének vétségében állapította meg.Ezért halmazati büntetésül az I. r. terheltet 1 év 2 hónapi, a II. r. terheltet 1 év 4 hónapi börtönbüntetésre, és személyenként 150 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A pénzmellékbüntetést mindkét terheltnél meg nem fizetés esetén 5000 forintonként rendelte egynapi fogházbüntetésre átváltoztatni. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását mindkét terhelt esetében 3-3 évi próbaidőre felfüggesztette, és mindkét terheltet előzetes mentesítésben részesítette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az egyetemi, illetőleg főiskolai végzettséggel rendelkező terheltek 1992. február 3. napján kelt alapító okirattal létrehozták az "E. Alapítványt" környezetvédelmi célból. Az alapítvány célja elsősorban az volt, hogy az egészségre káros, korszerűtlen, környezetszennyező járműveket véglegesen kivonja a forgalomból. Ezen túlmenően az alapítvány céljai között szerepelt az emberi szervezetre károsan ható sugárzások felmérése, és annak megszüntetésére tanulmányok elkészítése, valamint független szakértők felkérése a fentiekkel kapcsolatos szakvélemények elkészítésére.
Az alapítvány induló vagyona a két terhelt által rendelkezésre bocsátott összesen 50 000 forint készpénz volt. Az alapítvány kuratóriuma 7 személyből állt, amelynek elnökéül a II. r. terheltet választották meg, aki az elkövetés idején a G. Rt. vezetője volt; az alapítványnak az Rt. telephelyén is működött irodája.
Az alapító okirat értelmében az alapítványi vagyont a kuratórium kezelte, amely egyben az alapítvány döntéshozó és képviselő szerve, és az alapítványi cél érdekében volt hivatott eljárni. Az alapítványtól nyújtandó támogatás feltételeiről, módjáról a pályázatok kiírásáról való döntés a kuratórium hatáskörébe tartozott.
A megyei bíróság 1992. június 17-én kelt végzésében tudomásul vette a módosított alapító okiratot, az APEH pedig ugyanezen a napon hozott határozatával hozzájárult ahhoz, hogy az alapítvány a környezetvédelmi, valamint a tudományos és kutatási céljai megvalósítására átadott pénzek befizetéséről adólevonásra jogosító igazolást adjon ki. Figyelemmel azonban a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. tv. 34. §-ának (9) bekezdésére és a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. tv. 4. §-a (2) bekezdésének g) pontjában foglalt megszorító rendelkezésekre, az APEH az adólevonásra jogosító igazolás kiadásának feltételéül szabta, hogy az alapítvány a fenti célokra történő befizetés esetén is csak akkor adhat ki igazolást, ha kizárható, hogy az adományozás akár közvetlenül, akár valamely szolgáltatással összefüggésben előre meghatározott vagyoni előny megszerzése vagy nyújtása érdekében történik. A fenti határozat meghozatalakor az APEH a módosított alapító okirat és az azt tudomásul vevő cégbírósági végzés figyelembevételével járt el, amely a fenti igazgatási szabályokkal ellentétes kedvezményezetti kör kialakítását már nem tartalmazta.
Az alapítvány a fentebb megjelölt céljai közül kizárólag a környezetszennyező kétütemű gépkocsik forgalomból való kivonásával foglalkozott, az egész tevékenységet e cél szolgálatába állította.
Az alapítvány - ellentétben a módosított alapító okiratba foglaltakkal és az APEH nyilatkozatával - a következőképpen tevékenykedett:
A csatlakozó személy vonatkozásában való ügyintézést, valamint "a támogatások" odaítélését az I. r. és a II. r. terheltek intézték, a kuratórium az ülésein utólag szentesítette ezeket. A két terhelt tájékoztatása szerint az alapítvány támogatásban részesített minden olyan személyt, aki kétütemű gépkocsit adott le. Csatlakozni lehetett az alapítványhoz tetszőleges összeg befizetésével, egyúttal meg lehetett jelölni a kedvezményezettet, akit a csatlakozó személy alapítványi támogatásra javasolt.
A terheltek eljárásuk során nem zárták ki szorosabb köteléken alapuló kedvezményezetti kör kialakítását sem, a hozzátartozói minőséget nem ellenőrizték, személyi igazolvány felmutatását nem kérték. Egyes esetekben kifejezetten tudomással bírtak arról, hogy a megjelölt személy közeli hozzátartozója a csatlakozó személynek, ez esetben maguk javasoltak áthidaló megoldást. A forgalomból kivonásra szánt kétütemű gépkocsik egyszerűbb esetben a csatlakozó személy vagy az általa kedvezményezni kívánt személy gépkocsijai voltak, legtöbb esetben azonban egyenesen a célra vásároltak - vagy a csatlakozók vagy a leendő kedvezményezettek - kétütemű gépkocsit - nemritkán a G. Rt. telephelyén - hogy azt a forgalomból kivonhassák. A befizetett összeg 10 százaléka maradt az alapítványnál, a fennmaradó 90 százaléka pedig a kedvezményezetthez - amennyiben ilyen nem volt, a befizetőhöz - került vissza, illetőleg nem is került befizetésre. Ezen a 90 százaléknak megfelelő összegen kellett vagy a befizetőnek vagy a kedvezményezettnek környezetkímélő gépkocsit vásárolni. A terheltek a befizetést akként bizonylatolták, mintha az egész összeg az alapítványnál bevételezésre került volna, illetve a fennmaradó 90%-ot támogatási összeg címén akár a befizető, akár a kedvezményezett az alapítványtól vette volna fel. Az átvett összegről csak bevételi bizonylatot állítottak ki, melyet a csatlakozó személy aláírt. A kiadási pénztárbizonylatokat csak az APEH-vizsgálat megindulása után utólag, szabálytalanul állították ki.
Az I. r. és a II. r. terheltek a befizetők részére nem az alapítványnál ténylegesen befizetett tíz százalékról, hanem a teljes összegről adtak adólevonásra jogosító igazolást. A kedvezményezettek is éltek az adókedvezmény lehetőségével alapítványi támogatás jogcímére való hivatkozással.
A tényállásban rögzített esetekben egyszer sem fordult elő, hogy a csatlakozni kívánó személy önzetlenül ajánlott volna fel tetszőleges összeget alapítványi célra. A csatlakozók valamennyien tisztában voltak azzal, hogy nem azt az összeget fizették be az alapítványhoz, amelyről adólevonásra jogosító igazolást kaptak. Az I. r. és a II. r. terheltek és az alapítványhoz csatlakozók tevékenysége ellentétes volt az alapítvány intézményével, az alapító okiratban foglaltakkal, az adózás rendjét szabályozó jogszabályokban, valamint az APEH 1992. június 17-én kelt előzetes hozzájárulásában foglaltakkal. A csatlakozók korántsem önzetlenül támogatták az alapítványt, mert a befizetésekből közvetlenül vagy közvetve kétszeresen is előnyük származott. Az alapítvány kizárólag az adó visszaigénylését szolgálandó jött létre, a közérdekű célok megvalósulására utalás csak ürügy volt. Gyakorlatilag az ítéleti tényállásban feltüntetett személyek megvásárolták saját, illetve családtagjaik, ismerőseik személygépkocsiját, amelyet amúgy is megvettek volna. Amennyiben ehhez a körhöz nem tartozó más személyekkel álltak kapcsolatban, számíthattak viszontkedvezményezésre vagy más személy neve alatt vették meg saját gépkocsijukat.
Az elsőfokú ítéletben felsorolt 87 csatlakozó az ott feltüntetett összeg 90%-ával csökkentette jogtalanul az adóalapját.
A másodfokú eljárásban felvett bizonyítás eredményeként megállapíthatóan összesen 7 596 700 forinttal támogatták ténylegesen az alapítványt az összeg 10%-ának befizetésével, az alapítvány viszont jogosulatlanul 68 370 300 forintról állított ki adó visszatérítésre alkalmas igazolást; a csatlakozók összesen 26 187 63 forint összegű adóbevétel-csökkenést okoztak.
A II. r. terhelt mint a kuratórium elnöke felelősséggel tartozott a számvitel rendjéért. A tényállásban részletesen felsorolt magatartással a terheltek megsértették az alapítványnál a bizonylati elvet és fegyelmet is. A számviteli törvényben írtakat megszegték, és így a II. r. terhelt az alapítványnál tartott adóellenőrzés alkalmával az alapítvány gazdasági tevékenységének áttekinthetőségét jelentősen megnehezítette.
A jogerős ítélet ellen az I. r. és a II. r. terheltek terjesztettek elő felülvizsgálati indítványt, védőjük útján a Be. 284 §-a (1) bekezdésének a) pontjára hivatkozással anyagi jogszabálysértés miatt. Az indítvány mindenekelőtt a terheltek terhére megállapított adócsalás bűntettének és vétségének a megállapítását sérelmezte. Az indítványban és a nyilvános ülésen részletesen kifejtett védői álláspont szerint a szóban forgó bűncselekményeket kizárólag szándékosan lehet elkövetni. A csatlakozók, akik a csatlakozást megelőzően több ízben is érdeklődtek az APEH-nél, abban a tudatban cselekedtek, hogy a befizetéseik törvényesek, jogszerű adó-visszaigénylést vesznek igénybe. Az alapítvány működését olyan kuratórium irányította, melynek számos szakember is tagja volt. Mindkét terhelt az APEH dolgozóinak tájékoztatása szerint járt el, a korábbi években működő alapítvány tevékenységét is figyelembe vették és alkalmazták. Hivatkozott a védő arra, hogy a megyei főügyészség is vizsgálta az alapítvány törvényességét, és nem tartotta szükségesnek a büntetőeljárás megindítását. Álláspontja szerint nem nyert igazolást az eljárás során, hogy a terheltek tudata átfogta volna, miszerint bűncselekményt követnek el. Tévedésben voltak e tekintetben, ezért büntethetőséget kizáró okból a két terhelt felmentését kérte a terhükre megállapított valamennyi bűncselekmény vádja alól.
A legfőbb ügyész annak a véleményének adott hangot, hogy a felülvizsgálati indítvány mindkét terheltet érintően alaptalan. A kérelem az ítéleti tényállást támadja, annak megalapozatlanságát sérelmezi. Mivel az eljárási törvény az ítéleti tényállás támadását nem teszi lehetővé, az felülvizsgálati okként a törvényi felsorolásban nem szerepel, az irányadó tényállás szerint pedig mindkét terhelt bűnösségének a megállapítása és a büntetés kiszabása törvényes, azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatokat hatályában tartsa fenn.
A felülvizsgálati indítvány alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra mutat rá, hogy a tényállás felderítetlensége, téves volta, a jogerős ítélet megalapozatlansága a felülvizsgálatot lehetővé tevő okként a törvényi felsorolásban nem szerepel. Ez azt jelenti, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak az anyagi jogszabálysértés vizsgálata során a jogerős ítéletben megállapított tényállásra alapozva kell eljárnia. Az ítéleti tényállás figyelembevételével pedig törvénysértés nélkül történt mindkét terhelt bűnösségének a megállapítása, és a cselekmények jogi minősítése is törvényes. Az alapítvány létrehozása az I. r. és a II. r. terheltek ötlete volt, a csatlakozók zöme is az ő baráti körükből került ki. Mindkét terhelt tisztában volt azzal; az alapítvány célja az volt, hogy annak felhasználásával a csatlakozók a tényállásban rögzített visszaéléseket elkövethessék. Az I. r. és a II. r. terheltek felelőssége éppen abban rejlik, hogy mint az alapítvány vezetői annak működtetése során szándékosan segítséget nyújtottak ahhoz, hogy a tényállásban megnevezett személyek az adócsalás bűncselekményét elkövessék. A bűnösség megállapítása szempontjából irreleváns, hogy az államigazgatási szervek a szabálytalanságokra nem jöttek rá korábban, továbbá az is, hogy más alapítványok is működtek hasonló módon.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az eljárt bíróságok ítéletét az I. r. és a II. r. terhelt tekintetében hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv.IV.1399/2000. sz.)