adozona.hu
BH 2001.10.488
BH 2001.10.488
A felszámoló téves jogértelmezésen alapuló besorolása kifogással támadható. A kifogás tárgyában hozott bírósági határozat köti a felszámolót akkor is, ha az téves jogértelmezésen alapul. A felszámoló jogszabálysértő, de a bíróság végzésével megerősített intézkedése kártérítés alapjául nem szolgálhat [Ptk. 232. § (2) bek., 301. § (1) és (2) bek., 339. § (1) bek., 1979. évi 18. tvr. 106. § (2) bek., 1994. évi LIII. tv. (a továbbiakban: Vht.) 166. §, 1991. évi IL. tv (a továbbiakban: Cstv.) 35. § (1) és (2) be
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1988. október 21-től határozatlan idejű munkaviszonyban állt az R. I. és K. Kft.-nél üzletvezető munkakörben. A munkáltató az 1991. november 5-én kelt intézkedésével a felperessel szemben elbocsátás fegyelmi büntetést szabott ki. A Munkaügyi Bíróság az 1992. június 23-án meghozott ítéletével a munkáltató által a felperessel szemben kiszabott elbocsátás fegyelmi büntetést hatályon kívül helyezte, és a munkáltatót 118 188 Ft munkabér és 6000 Ft eljárási illeték megfizetésére kötelezt...
BH 2001.10.488 A felszámoló téves jogértelmezésen alapuló besorolása kifogással támadható. A kifogás tárgyában hozott bírósági határozat köti a felszámolót akkor is, ha az téves jogértelmezésen alapul. A felszámoló jogszabálysértő, de a bíróság végzésével megerősített intézkedése kártérítés alapjául nem szolgálhat [Ptk. 232. § (2) bek., 301. § (1) és (2) bek., 339. § (1) bek., 1979. évi 18. tvr. 106. § (2) bek., 1994. évi LIII. tv. (a továbbiakban: Vht.) 166. §, 1991. évi IL. tv (a továbbiakban: Cstv.) 35. § (1) és (2) bek., 51. §, 57. § (1) bek. a) és g) pont].
A felperes 1988. október 21-től határozatlan idejű munkaviszonyban állt az R. I. és K. Kft.-nél üzletvezető munkakörben. A munkáltató az 1991. november 5-én kelt intézkedésével a felperessel szemben elbocsátás fegyelmi büntetést szabott ki. A Munkaügyi Bíróság az 1992. június 23-án meghozott ítéletével a munkáltató által a felperessel szemben kiszabott elbocsátás fegyelmi büntetést hatályon kívül helyezte, és a munkáltatót 118 188 Ft munkabér és 6000 Ft eljárási illeték megfizetésére kötelezte. Az ítélet ellen benyújtott alperesi fellebbezés folytán a kijelölés alapján eljárt megyei bíróság az 1993. március 4-én meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta: a fegyelmi határozatot rendkívüli felmondásnak tekintette, azt hatályon kívül helyezte, és megállapította, hogy a felperes munkaviszonya a munkáltatónál 1993. március 4-én megszűnt. A munkáltatót az elsőfokú ítéletben megállapított összeg helyett 544 316 Ft és kamata, 18 000 Ft többlet elsőfokú eljárási illeték és 9000 Ft fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte.A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság ítéletében a jogerős ítéletnek a felperest megillető 544 316 Ft és kamatai, valamint az első- másodfokú eljárási illetékre vonatkozó rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletben megállapított összeg helyett a munkáltatót 569 316 Ft és ennek 1992. április 1-jétől a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamata megfizetésére kötelezte.
Az R. I. és K. Kft. munkáltató ellen 1992. november 26-án benyújtott hitelezői kérelemre felszámolási eljárás indult, melynek a Cégközlönyben való közzétételére 1993. május 13-án került sor.
1996. július 9-én a felperes és az adós munkáltató felszámolója (a jelen per alperese) megállapodást kötöttek, melyben az alperes arra kötelezte magát, hogy a felperesnek 559 316 Ft bruttó munkabért és 10 000 Ft költségtérítést kifizet azzal, hogy pénzügyi fedezet hiányában nincs lehetősége a késedelmi kamatok megfizetésére. A felperes ezt az összeget jogfenntartással fogadta el. Az alperes 1996. július 9-én a felperes részére a munkabér tőke részét, nettó 343 394 Ft-ot és 10 000 Ft költségtérítést fizetett ki.
A felperes 1996. szeptember 13-án a felszámolási eljárásban a felszámoló intézkedése miatt kifogást terjesztett elő, melyben kérte annak felülvizsgálatát, hogy a felszámolónak lett volna-e lehetősége a követelés teljes mértékű kifizetésére. Vitatta a felszámolónak a késedelmi kamatnak az 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 57. §-a (1) bekezdésének g) pontjába sorolására vonatkozó intézkedését.
A felszámolási ügyben eljárt megyei bíróság végzésével a kifogást elutasította. Megállapította, hogy a közbenső mérleg adatai alapján az adós vagyona még az összes felszámolási költségre sem nyújt teljes fedezetet, ezáltal a g) kategóriába tartozó késedelmi kamatok sem fizethetőek ki. Részletesen kifejtette, hogy a Cstv. 35. §-a (1) és (2) bekezdése értelmében a kielégítési elsőbbséget élvező felszámolási költség kategóriába csak a munkabér tőke összege tartozik, míg az eredeti lejárati időtől a felszámítható késedelmi kamat a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének g) pontjába tartozik.
Ilyen előzmények után a felperes pontosított keresetében a felszámolót 493 100 Ft tőkésített kamat, további 10 000 Ft tőke és ez után 1999. október 1. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamata megfizetésére kérte kötelezni. A kereset jogcímeként a Ptk. 232. §-ának (2) bekezdését és 301. §-ának (1) bekezdését, majd a későbbiekben a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdését jelölte meg. Az alperes ellenkérelmében azt elismerte, hogy számítási hiba miatt a megállapodástól eltérően 10 000 Ft-tal kevesebbet fizetett, egyebekben a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott a kifogást elutasító végzésben kifejtett jogi álláspontra.
A városi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 10 000 Ft tőkét, és az ez összeg után 1999. október 1-jétől a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, és a felperest kötelezte az alperes részére 15 napos határidővel 20 000 Ft perköltség megfizetésére. Döntése jogi indokaként megismételte a kifogás tárgyában hozott elutasító végzés jogi indokait. Az alperes elismerése alapján megállapította, hogy az alperes a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság ítéletében megállapított bruttó munkabér helyett csak bruttó 559 316 Ft-ot fizetett ki, ezért a fennmaradó 10 000 Ft a) kategóriás különbözetet köteles megfizetni. A Ptk. 232. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte az alperest a keresetben megjelölt időponttól késedelmi kamat megfizetésére, valamint a pervesztességére tekintettel a felperes képviseletével felmerült költségek megfizetésére is.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben tartalmilag az ítéletnek a keresetet elutasító rendelkezése megváltoztatását kérte. Fellebbezésének indoka szerint a munkabér és egyéb jellegű juttatások felszámolási költségnek minősülnek. A munkabér és annak kamata egymással szorosan összefüggenek, ezért azok szétválasztása jogszerűtlen. A Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének g) pontjából következik, hogy a munkabér utáni késedelmi kamat is az a) kategóriába tartozik, ahogyan azt annak idején maga a felszámoló is ide sorolta, és így igazolta vissza.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletnek fellebbezéssel nem támadott rendelkezéseit nem érintette, fellebbezett részében pedig helybenhagyta. Megállapította, hogy a 29 500 Ft másodfokú illetéket a felperes teljes személyes költségmentessége folytán az állam viseli, míg az egyéb költségeket a felek maguk viselik.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokait kiegészítette azzal, hogy a Cstv. 54. §-a értelmében a felszámoló a felszámolás során az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni. A kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel. A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése értelmében aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Megállapította, hogy a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése értelmében a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a felszámoló jogellenes magatartásával - mulasztásával - kárt okozott, és a felperes kára, valamint a jogellenes magatartás között az okozati összefüggés fennáll. Megállapítása szerint helyesen vizsgálta az elsőfokú bíróság azt, hogy a felszámoló a csődtörvény rendelkezéseinek megtartása mellett sorolta-e be a felperes javára megítélt kamatkövetelést a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének g) pontjába tartozó követelésként. E körben mindenben egyetértett az elsőfokú bíróság által kifejtett jogi érvekkel, és utalt arra, hogy a felszámolási eljárás során a felperesnek az ezzel kapcsolatos kifogását a megyei bíróság elutasította. Mindezekből pedig az következik, hogy a felszámoló a Cstv. rendelkezésének megfelelően járt el, magatartása nem minősül jogellenesnek, ezért kártérítési felelőssége sem áll fenn. Ezért ezekkel az indokbeli kiegészítésekkel az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben az eljárt bíróságok jogszabálysértését a jogszabály téves értelmezésében jelölte meg. Kérte mindkét fokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítani. A felülvizsgálati kérelme indokaként arra hivatkozott, hogy a munkabér és egyéb bérjellegű juttatások felszámolási költségnek minősülnek, melyeket egy időben kell kielégíteni. A munkabér és annak kamata egymással szorosan összefüggnek, ezért egymástól való szétválasztásuk annál is inkább jogszerűtlen, mert a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének g) pontja azt mondja ki, hogy az ebben a pontban megjelölt igények a Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének b) pontjában [helyesen: Cstv. 35. §-a (2) bekezdésének b) pontjában] felsorolt késedelmi kamat és pótlék, továbbá az adóhatósághoz fizetendő pótlék és bírság.
Kérte a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson elbírálni.
Az alperes a felülvizsgálati kérelemre ellenkérelmet nem terjesztett elő, a felülvizsgálati tárgyaláson szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg.
A felülvizsgálati kérelem a döntés érdemét illetően nem alapos, a jogerős ítélet indokai azonban részben tévesek.
A jogerős ítélet helyesen indult ki abból, hogy a felperes keresete részben a hitelezői igénye nem teljes körű kielégítése, részben a tőkekövetelés utáni járulékok téves besorolása és kifizetésének elmulasztása miatti kártérítési igény, ezért arra a Ptk.-nak a szerződésen kívüli károkozásra vonatkozó 339. §-a rendelkezéseit kell alkalmazni. Helyesen hívta fel a Pp.-nek a bizonyítási teherre vonatkozó szabályait, és érdemben helytálló az a jogi következtetése is, hogy az alperes kártérítési felelőssége az adott törvényhely alapján nem állapítható meg.
Az iratokból megállapítható, hogy a felszámoló a felperest jogerős ítélet alapján megillető követelést első alkalommal mind a tőke, mind az azután járó késedelmi kamatok tekintetében a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába soroltan igazolta vissza. Ezt az intézkedését utóbb megváltoztatta, és a kamatok tekintetében annak g) pontba sorolásáról rendelkezett. A korábbi besorolás megváltoztatása a felszámoló részéről a jogszabály téves értelmezésén alapult, mert a Legfelsőbb Bíróság több eseti határozatában, így a BH 1999. évi 11. számában 523. sorszámon közzétett eseti határozatában is kifejtette, hogy miután az adósnak a hitelezővel szemben fennálló tartozását nem a felszámolási eljárás megindítása tette lejárttá, e tartozásra a Cstv. 35. §-a (2) bekezdésének b) pontja nem alkalmazható, ennek folytán e késedelmi kamatkövetelés nem sorolható a módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének g) pontjába. A felszámolás közzétételét megelőzően lejárt pénztartozások után felszámított kamatkövetelésekre - a Cstv. eltérő rendelkezése hiányában - a polgári anyagi jogi szabályok az irányadóak. A Ptk. 301. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint a késedelembe esés időpontjától kezdve a kötelezett akkor is köteles kamatot fizetni, ha a tartozás egyébként kamatmentes. Ha a feleknek a kamat jogszabály vagy szerződés alapján jár, a késedelembe eséstől a kötelezett a késedelmi kamat mértékével növelt összeget köteles megfizetni. A Bírósági Végrehajtásról szóló - a felszámolás kezdő időpontjában hatályos - 1979. évi 18. tvr. 106. §-ának (2) bekezdése szerint a követelés érvényesítésével és behajtásával felmerült, a bíróság (hatóság) által megállapított költséget és a követelés egyéb járulékait a követeléssel azonos sorrendben kell kielégíteni [ezzel azonos rendelkezést tartalmaz a jelenleg hatályos 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 166. §-a is]. Mindezekből az a jogi következtetés vonható le, hogy a felszámolás kezdő időpontját megelőzően lejárt tartozás után a késedelmi kamat osztja a tőke jogi sorsát a kielégítési sorrendbe való besorolás tekintetében. Ehhez képest a felszámolónak az a magatartása, hogy a korábban helyesen ennek megfelelően besorolt munkabér után járó késedelmi kamatot utóbb a g) pontja sorolta be, jogellenes.
A Cstv. 51. §-a a sérelmet szenvedett félnek lehetőséget biztosít a téves jogértelmezésen alapuló besorolás kifogással való megtámadására. A felperes e jogával élt is, a kifogás tárgyában pedig a felszámolást lefolytató bíróság határozatot hozott, és a felszámoló módosított besorolását helyesnek minősítette. Ez a határozat a felszámoló megváltozott besorolásra vonatkozó intézkedése körében ítélt dolgot eredményezett, amelyet a Pp. 229. §-ának (1) bekezdése szerint a felek nem tehetnek vitássá, és attól a felszámoló nem térhetett el.
A kifogás elutasítása folytán a felszámolónak a kamatok g) pontba sorolására vonatkozó intézkedése bár jogszabálysértő, de mivel a bíróság végzésével ellentétes intézkedést a felszámoló nem is tehet, így magatartásának felróhatósága hiányzik.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a felszámoló téves jogértelmezése önmagában - felróhatóság hiányában - kártérítő felelősségét nem alapozza meg. A kifogás tárgyában hozott jogerős végzés pedig abban erősítette meg a felszámolót, hogy a besorolásra vonatkozó intézkedése helyes.
A fent kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - a fenti indokolásbeli módosítással és kiegészítéssel - hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv.VI.32.558/2000. sz.)