adozona.hu
BH 2001.7.314
BH 2001.7.314
A csempészet bűntettében nem állapítható meg a kft. vámügyi ügyintézőjének a büntetőjogi felelőssége, ha a vámáru-nyilatkozat kiállításának az időpontjában a tudata nem fogja át általa a vámhatóságnak szolgáltatott adatok valótlanságát, nevezetesen hogy az általa közölt tételek a vámterhek fizetését lényegesen befolyásolják; amennyiben e tények tekintetében a vádlottat gondatlanság terheli, ténybeli tévedése folytán csupán vámszabálysértésért vonható felelősségre [Btk. 312. § (1) bek. a) pont, 27. § (1) és
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A városi bíróság a 2000. május 18. napján kelt ítéletével a vádlott bűnösségét folytatólagosan, jelentős értékű vámárura elkövetett csempészet bűntettében állapította meg, és ezért 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette, egyben előzetes bírósági mentesítésben részesítette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott mezőgazdasági főiskolát végzett, szakképzettsége ezen kívül vámügyintéző és kereskedelmi ügyintéző, az I. faipa...
BH 2001.7.314 A csempészet bűntettében nem állapítható meg a kft. vámügyi ügyintézőjének a büntetőjogi felelőssége, ha a vámáru-nyilatkozat kiállításának az időpontjában a tudata nem fogja át általa a vámhatóságnak szolgáltatott adatok valótlanságát, nevezetesen hogy az általa közölt tételek a vámterhek fizetését lényegesen befolyásolják; amennyiben e tények tekintetében a vádlottat gondatlanság terheli, ténybeli tévedése folytán csupán vámszabálysértésért vonható felelősségre [Btk. 312. § (1) bek. a) pont, 27. § (1) és (3) bek., 1995. évi C. tv (a továbbiakban: Vtv.) 51. §, 52. § (2) bek., 127. § (1) bek., 45/1996. (III. 25.) Korm. r. 40. § (2) bek., 1999. évi LXIX. tv 4. és 84. §, 1968. évi I. tv (a továbbiakban: Sztv.) 11. § (1) bek., 114. § (2) bek., 29/2000. (X. 11.) AB hat.].
A városi bíróság a 2000. május 18. napján kelt ítéletével a vádlott bűnösségét folytatólagosan, jelentős értékű vámárura elkövetett csempészet bűntettében állapította meg, és ezért 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette, egyben előzetes bírósági mentesítésben részesítette.A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott mezőgazdasági főiskolát végzett, szakképzettsége ezen kívül vámügyintéző és kereskedelmi ügyintéző, az I. faipari kft.-nél áll munkaviszonyban, büntetlen előéletű.
Az I. faipari kft. az 1988. évben történt megalakulásától kezdődően a külföldi, valamint a belföldi beszállítóitól beszerzett alapanyagokból faforgácslap-gyártással, valamint faforgácslap-felületkezeléssel foglalkozott. A vádlott a kft. megalakulása óta az I. Kft. alkalmazásában vámügyintézői munkakört lát el. Feladatkörébe tartozott a faforgácslap-gyártáshoz szükséges import vámáruk, alapanyagok és faipari késztermékek belföldi forgalom számára történő vámkezeltetése, a vasúti, közúti szállítások során felmerült külföldi és belföldi fuvarköltségek kiszámítása, a vámáru-nyilatkozatok, a vámstatisztika pontos, szakszerű megtétele, illetve elkészítése. A vádlott a munkaköre ellátásához szükséges iskolai végzettséggel rendelkezik.
A Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnoksága 1998. évben utólagos ellenőrzést végzett az I. faipari kft.-nél, mely vizsgálat célja a kft. által 1995., 1996. és 1997. évben a belföldi forgalom számára vámfizetés mellett vámkezeltetett a vámáruk vámokmányainak utólagos ellenőrzése, továbbá a vonatkozó okmányok adattartalmának vizsgálata volt. Ennek során megállapítást nyert, hogy a vádlott az 1995., 1996. és 1997. években a közúti forgalomban szállított vámáruk vámkezelésekor a vámérték-növelő külföldi fuvarköltség és az áfaalap-növelő belföldi fuvarköltség tekintetében, míg a vasúti szállítások alkalmával az áfaalap-növelő belföldi fuvarköltség tekintetében az általa kiállított és a vámhivatalhoz benyújtott egységes vámáru-nyilatkozatokon valótlan nyilatkozatot tett.
A vádlott által kitöltött vámáru-nyilatkozatokon feltüntetett vasúti fuvarköltség sem a MÁV által megküldött számla értékével, sem az I. kft. könyvelésében található adatokkal nem volt megegyező, míg a közúti szállítások vonatkozásában a vádlott által feltüntetett összegek ellentétesek voltak a szállítói számlák és az I. kft. könyvelésének adataival.
A vádlott az 1995., 1996. és 1997. években a közúti, valamint a vasúti szállítmányozások vámkezelésekor összesen 1 156 451 326 forint értékű vámáru tekintetében tett vámáru-nyilatkozatot, ezen belül valótlanul nyilatkozott 45 129 426 forint tekintetében, mivel ilyen összegű volt a be nem vallott belföldi, illetve külföldi fuvarköltség.
A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (Vtv.) 127. § (1) bekezdése szerint a vámhatóság megtévesztésével történik a vámkezelés, ha az árunyilatkozatot adó a vámteher vagy a vámbiztosíték megállapítása és beszedése szempontjából lényeges körülmények tekintetében valótlan nyilatkozatot ad. A 127. § (2) bekezdése szerint a vámteher vagy a vámbiztosíték megállapítása és beszedése szempontjából lényeges körülmény "minden olyan körülmény, amely a vámterhek fizetését ... befolyásolja". A vámteher összetevője ugyanezen törvény értelmében többek között a vám, amelynek alapja a vámáru vámértéke.
Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 27. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében termékimport esetén áfaalap-növelő tényezőként kell figyelembe venni az első belföldi rendeltetési helyig felmerülő járulékos költségeket, ilyenek a biztosítási és közlekedési költségek is.
Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és a meghatalmazott védője felmentés végett jelentettek be fellebbezést. A fellebbezés írásbeli indokolásában elsődlegesen a vádlott bűncselekmény hiányában történő felmentését, másodlagosan a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély foka miatt az eljárás megszüntetését, végül pedig az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését kérték. A másodfokú bírósági tárgyaláson fellebbezésüket a vádlott felmentése végett tartották fenn, érvelésük szerint a vádlott a vámteher megállapítása, illetve beszedése szempontjából lényeges körülmények tekintetében nem tett valótlan nyilatkozatot, így tényállási elem hiányában bűncselekményt nem valósított meg, az utólagos helyesbítés elmaradása pedig a vádlott büntetőjogi felelősségre vonását nem alapozhatja meg.
Az ügyész az elsőfokú bíróság ítéletét tudomásul vette, a megyei főügyész a vádlott cselekményének különösen nagy értékű vámárura elkövetett csempészet bűntetteként történő minősítését, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a felülbírálata során azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság elmulasztotta annak körültekintő tisztázását, hogy az I. faipari kft.-nél hogyan történt az import vámáruk, alapanyagok és faipari késztermékek belföldi forgalom számára történő vámkezeltetése. Ezért a megyei bíróság a Be. 240. §-a alapján bizonyítást rendelt el, amelynek keretében kihallgatta az elsőfokú eljárás során a vallomástételt megtagadó vádlottat, valamint a vámhivatal állományába tartozó pénzügyőr törzszászlóst. A vádlott és a tanú egybehangzóan adták elő, hogy a vámárunak a telephelyre történő belépését követően nyomban kérni kellett a vámkezelést. A vádbeli időszakban a közúti szállítások esetében a bejelentést követően a vámhivatal járőrei az I. kft. telephelyén végezték a vámkezelést, jelenleg azonban ezekben az esetekben a vámkezelés már a vámudvarban történik. A vámkezeléshez szükséges fuvarokmányokat, árutovábbítási okmányokat és vámáru-nyilatkozatokat a vádlott bocsátotta a vámhivatal járőreinek a rendelkezésére. Vallomásuk egybehangzó volt abban a vonatkozásban is, hogy az Egységes Vámáru-nyilatkozaton (EV) a fuvarköltséget a vámkezelést kérő vádlottnak minden esetben fel kellett tüntetnie, annak jelzésére azonban, hogy a feltüntetett fuvarköltség a ténylegesen felmerült számlázott költséggel azonos, vagy ún. előkalkulált fuvarköltség, az EV okmány nem biztosított lehetőséget.
A vádlott határozottan állította, hogy a vámkezelés kérésének időpontjában fuvarszámla nem állt a rendelkezésére, így az EV okmányon minden esetben az előkalkulált fuvarköltséget tüntette fel, melyet a közúti szállítások esetén a benzinár és a megtett kilométer alapján, míg a vasúti szállítások esetén a MÁV tájékoztatása alapján számított ki. A vádlott vallomását e vonatkozásban is megerősítette a tanú vallomása, aki szintén úgy nyilatkozott, hogy a fuvarköltség valós összege az esetek 99%-ában csupán utólag vált ismertté. Hivatkozott a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) végrehajtásáról szóló 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 40. §-ának (2) bekezdésére, mely szerint azokban az esetekben, amikor a ténylegesen felmerült szállítási költségeket nem igazolják, az azonos szállítási módnál szokásos tarifa szerint kell a vámhatárig felmerült fuvarköltséget a vámértékbe beszámítani. Ezt a fuvarköltséget a vámkezelést kérőnek kell kimunkálnia.
A vádlott azt nem vitatta, hogy a vámérték utólagos helyesbítését nem kérte, ezzel kapcsolatban azt adta elő, hogy a fuvarszámlák a beérkezésüket követően már nem kerültek hozzá. Előadta azt is, hogy a I. kft. ezen a gyakorlaton időközben már változtatott.
A megyei bíróság a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjában biztosított jogkörében eljárva az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a másodfokú tárgyaláson felvett bizonyítás eredményeként az alábbiakkal egészítette ki.
A Vtv. végrehajtásáról szóló 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 40. §-ának (2) bekezdése szerint amennyiben a ténylegesen felmerült szállítási költségeket nem igazolják, akkor az azonos szállítási módnál szokásos tarifa szerint kell a vámhatárig felmerült fuvarköltséget a vámértékbe beszámítani. Ebben az esetben a fuvarköltséget a vámkezelést kérő munkálja ki. A vádlott fuvarköltségre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségének a fuvarszámlák hiányában a fentiek szerint csak az általa kalkulált összegek közlésével tudott eleget tenni. A vádlott a kalkulált fuvarköltségeket az EV nyilatkozat 45-ös rovatában minden esetben feltüntette, ezen a nyilatkozaton nincs mód annak jelzésére, hogy azon a ténylegesen felmerült vagy a kalkulált fuvarköltség feltüntetésére került-e sor.
A fenti kiegészítésekkel az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében írt hiányosságoktól mentes, megalapozott, amely a Be. 239. §-ának (1) bekezdése alapján a másodfokú eljárásban irányadó volt.
A felmentésre irányuló fellebbezések alaposak a következők miatt.
A vádlott munkaköri feladata volt az I. kft. vámügyeinek intézése. Ennek keretében a nagy volumenű termékimportot lebonyolító munkáltatójának megbízottjaként - a Vtv. 51. §-a szerint - az ő kötelessége volt a vámkezelés kezdeményezése. Ennek a Vtv. 52. §-ának (2) bekezdése szerint az EV kitöltésével és a vámhatósághoz történő benyújtásával kellett eleget tennie.
Az EV-ben Vtv. 52. §-ának (2) bekezdése szerint minden olyan adatot fel kellett tüntetni, amelyek a vámeljárások előírásainak az adott árura vonatkozó alkalmazásához szükségesek. Ebbe beletartozott a fuvarköltség is azokban az esetekben, amikor ezt a szállítási paritás szerint vámértéket vagy vámterhet növelő tényezőként kellett figyelembe venni.
A másodfokú tárgyaláson felvett bizonyítás eredményeként kiegészített tényállás alapján pedig az állapítható meg, hogy a vádlott a fuvarköltségre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségének - fuvarszámlák hiányában - csak az általa kalkulált összegek közlésével tudott eleget tenni. Már a vámhivatal által végzett vizsgálat során megállapítást nyert az, hogy a MÁV részéről a számla kiállítására a tényleges fuvarozást követően került sor.
Ezzel összefüggésben az elsőfokú bíróság nem vizsgálta azt, hogy a vád tárgyává tett EV kitöltésekor a vádlott tisztában lehetett-e azzal, hogy az általa megadott adatok nem felelnek meg a valóságnak, ami a szándékos elkövetés megállapításának egyik feltétele.
A másodfokú eljárásban elrendelt bizonyítás eredménye alapján - ami nem ellentétes az elsőfokú bíróság ténymegállapításaival - nem állapítható meg az, hogy a vádlott tudatosan, a valós fuvarköltségek ismeretében közölt volna ettől eltérő - alacsonyabb - összeget a vámhatósággal. Erre az adott körülmények között pusztán a fuvarköltség alacsonyabb összegben történt feltüntetésének sorozatos előfordulásából nem lehet megalapozottan következtetni, figyelembe véve azt is, hogy az utólag megküldött számlákból megállapíthatóan a ténylegesen felmerültnél nagyobb összegű fuvarköltség közlése is többször előfordult a vádlott részéről. Ez a körülmény ellentmond annak, hogy a vádlott már az EV kiállításakor tisztában volt a ténylegesen felmerülő fuvarköltség összegével.
A vádlott esetében a szándékosság akkor lenne megállapítható, ha bizonyított lenne, hogy a valós adatok ismeretében közölt a fuvarköltségre vonatkozóan a vámhatósággal valótlan adatokat az EV-ban. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azonban nem állapítható meg az, hogy a vádlott tudata átfogta az objektív tényállási elemet jelentő körülményeket: az általa közölt adatok valótlanságát. Ennek hiányában a terhére rótt bűncselekmény szándékos elkövetése nem állapítható meg.
Az eshetőleges szándékkal való elkövetés - az elsőfokú bíróság álláspontjával ellentétben - szóba sem jöhet az adott körülmények között. A magasabb összegű fuvarköltség lehetséges felmerülésének előrelátása mellett történő nyilatkozattétel esetében ugyanis a cselekmény társadalomra veszélyességének tudatát kizárja a vámkezelés kezdeményezésének kötelezettsége. Ez következik a vámjogszabályok által biztosított utólagos helyesbítés lehetőségéből is. A társadalomra veszélyességben való tévedés pedig kizárja a szándékosságot, ilyenkor legfeljebb a gondatlanságot lehet megállapítani [Btk. 27. § (3) bek.], ha a tévedést gondatlanság okozta.
A fentiekre figyelemmel a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a vádlottat a különösen nagy értékű vámárura elkövetett csempészet bűntettének vádja alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének b) pontja alapján felmentette, mert a terhére rótt bűncselekmény szándékos elkövetése nem nyert bizonyítást. Az EV nyilatkozat számlák alapján történő utólagos helyesbítésének elmulasztása pedig a büntetőjogi felelősség megállapítása szempontjából nem értékelhető magatartás, ehhez csupán vámjogi szankciók fűződhetnek.
Megállapítható viszont az, hogy a vádlott a tőle elvárható körültekintés nélkül járt el az EV kitöltésekor, mert mint a nagy volumenű termékimportot lebonyolító gazdasági társaság vámügyeit egy személyben intéző, megfelelő szakismerettel és gyakorlattal rendelkező vámügyintézőjétől ugyanis elvárható volt az, hogy a fuvarköltség megállapításához szükséges adatok tekintetében alaposabban tájékozódjék. A kellő körültekintés hiányát jelzi, hogy az általa közölt és a ténylegesen felmerült fuvarköltség különbsége 45 129 426 forint, amit az I. kft. által lebonyolított termékimport nagyságrendjétől függetlenül jelentős összegű eltérésnek kell tekinteni.
Ezért a megyei bíróság a Be. 216. §-a (1) bekezdésének b) pontjára figyelemmel megállapította, hogy a vádlottnak a vád tárgyává tett cselekménye - az 1999. évi LXIX. törvény 4. §-ában foglaltakra figyelemmel - az 1968. évi I. törvény (Sztv.) 114. §-ának (2) bekezdése szerint minősülő vámszabálysértést valósította meg.
Az Sztv. 11. §-ának (1) bekezdése szerint azonban a cselekmény elkövetésétől számított 2 év elteltével a vámszabálysértés miatt nincs helye felelősségre vonásnak.
Ezért a megyei bíróság - a 29/2000. (X. 11.) AB határozatra figyelemmel - az 1999. évi LXIX. törvény 84. §-a (1) bekezdésének g) pontja alapján az elévülés bekövetkezése folytán a vámszabálysértés miatti eljárást megszüntette.
(Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 4.Bf.1103/2000/4. sz.)