adozona.hu
BH 2001.2.74
BH 2001.2.74
A magyar állam által 1924. március 14-én kibocsátott államadóssági kötvény ellenértékének visszafizetésénél vizsgálandó körülmények és irányadó szempontok [1924. évi IV. tv, 4790/1946. ME r. 1. § (1) bek., 2. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az irányadó tényállás szerint a magyar állam az 1924. évi IV. törvény, valamint a Nemzetek Szövetsége Tanácsának határozata alapján 1924. március 14-én évi 7,5% kamatozású államadóssági kötvényt bocsátott ki, 1944. évi lejáratra. A kibocsátás részben belföldi, részben pedig külföldi forgalomba hozatallal történt, a külföldi részkibocsátású kötvények meghatározott külföldi valutában kerültek kibocsátásra. A visszafizetés a lejárat előtt két módon, nevezetesen visszavásárlás avagy sorsolás útjá...
BH 2001.2.74 A magyar állam által 1924. március 14-én kibocsátott államadóssági kötvény ellenértékének visszafizetésénél vizsgálandó körülmények és irányadó szempontok [1924. évi IV. tv, 4790/1946. ME r. 1. § (1) bek., 2. §].
Az irányadó tényállás szerint a magyar állam az 1924. évi IV. törvény, valamint a Nemzetek Szövetsége Tanácsának határozata alapján 1924. március 14-én évi 7,5% kamatozású államadóssági kötvényt bocsátott ki, 1944. évi lejáratra. A kibocsátás részben belföldi, részben pedig külföldi forgalomba hozatallal történt, a külföldi részkibocsátású kötvények meghatározott külföldi valutában kerültek kibocsátásra. A visszafizetés a lejárat előtt két módon, nevezetesen visszavásárlás avagy sorsolás útján történt.A Magyar Királyság és a Népszövetség Kölcsönbizottsága az 1937. szeptember 17-én kelt memorandumban a kötvények lejáratát 1979. augusztus 1. napjára, a kamat mértékét pedig évi 4,5%-ra módosította. A Magyar Királyi Minisztérium 300/1936. ME rendelete egyes értékpapírok, így a kötvények után járó kamatok kifizetését is ún. számjegyzékbe vételhez kötötte, e jogszabály rendelkezései azonban az 1924. évi IV. törvény alapján kibocsátott államadóssági kötvényekre nem vonatkoztak. A 127 470/1941. IV. b. számú Pénzügyminiszteri Hirdetmény akként rendelkezett, hogy az 1924. évi Államkölcsön kötvények külföldi részkibocsátásához tartozó, de belföldiek tulajdonában álló kötvények 1941. augusztus 1. napján és ezt követően esedékessé váló szelvényei és az esetleg kisorsolásra kerülő címletek ellenértéke is pengőben fog kifizetésre kerülni; az átszámításban az esedékesség napján érvényes hivatalos devizaárfolyam az irányadó.
Pengőben való kifizetésre csak azon kötvények tekintetében kerülhetett sor, amelyeket a Magyar Nemzeti Banknak a 300/1936. ME rendelet 3. §-a alapján egyidejűleg kibocsátott hirdetményben foglaltaknak megfelelően számjegyzékbe vetettek és megjelöltettek. Evégből a kötvényeket az említett hirdetményben megjelölt módon és határidőben lehetett letétbe helyezni. A pénzügyminiszteri hirdetmény azt is tartalmazta, hogy az 1941. augusztus 1-jei esedékességtől kezdve a külföldi részkibocsátások fizetőhelyei a belföldiek tulajdonában lévő kötvények után - tekintet nélkül arra, hogy azokat a számjegyzékbe vételt tanúsító megjelöléssel ellátták-e vagy sem - kifizetéseket nem teljesítenek.
A felperes birtokában van egy, az 1924. évi IV. törvény alapján külföldi részkibocsátás keretében forgalomba hozott - annak részét képező, de időközben megsemmisült - egy darab 1000 svájci frank névértékű, bemutatóra szóló államadósági kötvényről 1946. május 1-jén kiállított 30 187 sorszámú ideiglenes elismervény. A 4790/1946. ME rendelet 1. §-a alapján kiállított ideiglenes elismervényen a Központi Állampénztár 1947. január 25-én feltüntette, hogy az "a 300/1936. ME számú rendelet értelmében számjegyzékbe vett értékpapír átvételére jogosít". A felperes utóbb a megsemmisült helyébe újonnan kiállított értékpapírt nem kapott.
A felperes a keresetében a fenti ideiglenes elismervény alapján 1000 svájci frank kifizetéskori forintellenértékének a megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperes kötvényét számjegyzékbe vették, ezáltal az eredetileg svájci frankban meghatározott követelés pengőköveteléssé alakult át, amely értékét vesztette. Elévülési kifogást is előterjesztett.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a 4790/1946. ME rendelet szerint a felperes birtokában lévő ideiglenes elismervény értékpapír, amelynek tulajdonosa mindazokat a jogokat gyakorolhatja, amelyek a kötvénytulajdonost a kölcsönfeltételek értelmében megilletik. Álláspontja szerint azonban a felperes nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy melyek voltak a kölcsön feltételei, azaz hogy mi volt a kölcsönjogviszony releváns tartalma.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperest a kereset szerint marasztalta.
Nem értett egyet az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával a tekintetben, hogy a felperes a kölcsönjogviszony tartalmát nem bizonyította. Álláspontja szerint a kölcsönjogviszony tartalma az volt, hogy az állam a lejárt követelést. mint kölcsöntartozást köteles visszafizetni. Nem fogadta el az alperesnek a valorizációval kapcsolatos előadását. Rámutatott, hogy a 300/1936. ME rendelet a perbeli kötvényre nem vonatkozott, ezáltal sem az esedékes kamat, sem pedig a tőkekövetelés kifizetéséhez a kötvény számjegyzékbe vételére nem volt szükség. A 127 470/1941. IV/b. sz. Pénzügyminiszteri Hirdetmény rendelkezett arról, hogy külföldi részkibocsátáshoz tartozó és belföldiek tulajdonában álló kötvények 1941. augusztus 1. napján és azt követően esedékessé álló szelvényei, valamint a kisorsolt kötvények ellénértéke pengőben kerül kifizetésre azzal a további feltétellel, hogy a kötvényt a 300/1936. ME rendeletben írt módon számjegyzékbe veszik, és letétbe helyezik. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a perbeli kötvény számjegyzékbe vételére nem került sor. Megállapította, hogy az ideiglenes elismervényen 1947. január 25-én eszközölt feljegyzés nem tekinthető olyan - a jogszabály által megkívánt - tanúsításnak, amely igazolná, hogy az eredeti értékpapír el volt látva a számjegyzékbe vételt igazoló megjelöléssel. Számjegyzékbe vétel hiányában az abban foglalt követelés a későbbiek folyamán sem alakult át pengőköveteléssé. Az alperes elévülési kifogását alaptalannak ítélte, ezért a Ptk. 231. §-ának (2) bekezdése szerint kötelezte az alperest 1000 svájci frank kifizetéskori forintellenértékének a megfizetésére.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben - tartalma szerint - a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, valamint annak kimondását kérte, hogy a perbeli - a Központi Állampénztár által 1947. január 25-én záradékkal ellátott - 30 187 számú ideiglenes elismervény egy 1924. évi 1000 svájci frank névértékű államadósági kötvény helyébe került kiállításra. Ezen ideiglenes elismervény birtokosát olyan jog illeti meg, amilyen a számjegyzékbe vett kötvény birtokosát megillette volna, azaz a számjegyzékbe vétel következtében pengőköveteléssé alakult át, amely követelés devalválódott. Előadta továbbá: a másodfokú bíróság jogsértéssel állapította meg, hogy mind az első-, mind a másodfokú eljárásban is pervesztes lett, mert az elsőfokú eljárásban a pert megnyerte.
Hivatkozott arra, hogy jogellenes a jogerős ítéletnek az elévülés kapcsán az 1924. évi IV. tv 37. §-ára történt hivatkozása, ténylegesen e kérdésben az 1881. évi XXXIII. törvény 37. §-ának rendelkezése az irányadó.
Állította, hogy a másodfokon eljárt bíróság annak megállapításával, hogy a perbeli kötvény számjegyzékbe vételére nem került sor, megsértette a 4790/1946. (V. 3.) ME rendelet 1. §-ában írt rendelkezéseket. Az ideiglenes elismervényen 1947. január 25-én feltüntetett megjelölés mindenben megfelelt a hatályos rendelkezéseknek. A 127 470/1941. IV/b. sz. Pénzügyminiszteri Hirdetmény rendelkezett az ún. Népszövetségi Kötvények nosztrifikálásáról, ami valamennyi magyar birtokos kötvényét érintette. Azok számjegyzékbe vétele volt a feltétele annak, hogy a szelvényekre, illetve adott esetben magára a kötvényre fizetést teljesítsenek. A fenti hirdetményen alapuló magyar nemzeti banki hirdetmény is akként rendelkezett, hogy az 1924. évi Államkölcsön külföldi részkibocsátásához tartozó belföldiek tulajdonában álló kötvények 1941. augusztus 1. napján és azt követően esedékessé váló szelvényei, valamint a kisorsolásra kerülő kötvények névértéke is pengőben váltatnak be. Ezzel az intézkedéssel vált pengőben fizetendő követeléssé a perbeli kötvényen alapuló valamennyi követelés, ami ekként utóbb devalválódott.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Előadta, hogy álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelem elkésett, továbbá hogy az alperes a felülvizsgálati kérelmét meg nem engedett módon kiterjesztette. Érdemben fenntartotta, hogy a 127 470/1941. IV/b. sz. Pénzügyminiszteri Hirdetmény csupán a kötvények esedékessé váló szelvényeire és az esetleg kisorsolásra kerülő címletek ellenértékének pengőben történő kifizetéséről rendelkezett, nem tartalmazott viszont rendelkezést a sorsolás útján vissza nem fizetett kölcsöntőke átváltásáról. Ez a követelés továbbra is valutában maradt fenn, így a pengő elértéktelenedése ezeket nem érintette. Nincs ezért jogi relevanciája annak, hogy számjegyzékbe vették-e avagy sem azt a kötvényt, amelynek megsemmisülése folytán az ideiglenes elismervényt kiállították. Tény, hogy a felperes a kötvénye névértékéhez sorsolás útján nem jutott hozzá, az pengőköveteléssé nem alakult át, ezért az állam köteles azt visszafizetni.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. A másodfokú bíróság az érdemi döntésre kiható jogszabálysértést nem követett el.
A Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el a felperes előadását, miszerint az alperes a felülvizsgálati kérelmet határidőn túl nyújtotta be. A Pp. 272. §-ának (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelmet az elsőfokú határozatot hozó bíróságnál a határozat közlésétől számított 60 napon belül kell benyújtani. Az alperes a másodfokú határozatot a tértivevény tanúsága szerint 1999. március 19. napján vette át. A felülvizsgálati kérelem benyújtására nyitva álló, a Pp. 103. §-ának (2) bekezdése szerint számított hatvannapos határidő 1999. május 18-án járt le. Az alperes az érkeztető bélyegző tanúsága szerint a felülvizsgálati kérelmet május 14-én, időben benyújtotta.
Alaptalanul állította a felperes, hogy az alperes a felülvizsgálati kérelmet a felülvizsgálati eljárásban utóbb kiterjesztette. A másodfokú bíróság a jogerős ítéletében kimondta, hogy a perbeli ideiglenes elismervény alapját képező államkölcsönkötvény nem került számjegyzékbe vételre, ezért nem változott át pengőben fizetendő követeléssé. Tartalma szerint az eredetileg benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes a másodfokú bíróságnak ezt a két megállapítását sérelmezte, és ebben a körben kérte a felülvizsgálati eljárásban új határozat hozatalát. A fentiekben ismertetett eredeti felülvizsgálati kérelemhez képest is ebben a körben kellett a Legfelsőbb Bíróságnak a jogerős ítéletet felülvizsgálnia.
Érdemben vizsgálva a felülvizsgálati kérelmet: jogsértően állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a perbeli ideiglenes elismervény alapját képező államkölcsönkötvény nem került nosztrifikálásra, és ez okből nem alakult át pengőköveteléssé. Jogsértően tekintette irányadónak a másodfokú bíróság a 41.790/1946. ME rendelet 1. és 2. §-ában foglaltakat. A 2. §-ban foglalt rendelkezés nem a perbeli esetre vonatkozik. A rendelet 1. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy amennyiben a névjegyzékbe vétetett megjelöléssel ellátotti és utóbb semmisnek nyilvánított értékpapír helyében új értékpapír (ideiglenes elismervény) állíttatott ki, a kibocsátó a Magyar Nemzeti Bank által hirdetményben megszabott előfeltételek mellett és módozatok szerint köteles az új értékpapíron (ideiglenes elismervényen) feltüntetni, hogy azt ilyen megjelölésű értékpapír helyébe állította ki és így azt ilyen megjelölésű értékpapírnak kell tekinteni. Az erre vonatkozó hirdetményt a Magyar Nemzeti Bank a Magyar Közlöny 1946. május 21-i 114. számában tette közzé. A hirdetmény B/2. pontjában meghatározta azt a megjelölést, amit szó szerint kellett feltüntetni a korábban számjegyzékbe vett államkötvény helyett kiállított ideiglenes elismervényen. A perbeli ideiglenes elismervényen a záradékolás a hirdetménynek megfelelő módon történt. A hirdetmény már hivatkozott pontja szerint azt, hogy az értékpapír a "számjegyzékbe vétetett" megjelöléssel korábban el volt látva, a kibocsátók a meglévő számjegyzékek megtekintése után állapították meg. A hirdetmény azt is tartalmazta, hogy a megsemmisített értékpapírok helyébe kiállított ideiglenes elismervényeket mely pénzintézetek, illetve intézmények bocsáthatják az értékpapírok tulajdonosainak rendelkezésére. Ez az intézmény az Államkincstár által kibocsátott és megsemmisítésre került értékpapírok helyébe kiállított új értékpapírok, illetve ideiglenes elismervények tekintetében a Magyar Központi Állampénztár volt. Ez az intézmény írta alá a felperes birtokában lévő ideiglenes elismervényen a hirdetmény által megkívánt megjelölést. A hirdetményben írt záradékkal ellátott ideiglenes elismervényt tehát olyan értékpapírról állították ki, amelyen kétséget kizáróan szerepelt a számjegyzékbe vétel.
Nem értett egyet viszont a Legfelsőbb Bíróság az alperes jogi álláspontjával, amely szerint a számjegyzékbe vett perbeli értékpapírban külföldi pénznemben meghatározott követelés a számjegyzékbe vétellel pengőköveteléssé alakult át, és emiatt értékét vesztette. A Magyar Királyi Pénzügyminiszter 127 470/1941. IV/b. sz. Hirdetményének első bekezdése szerint a Magyar Királyság 1924. évi államkölcsönének külföldi részkibocsátásaihoz tartozó belföldiek tulajdonában lévő kötvények 1941. évi augusztus 1. napján és ezt követően esedékessé váló szelvényei a Külföldi Hitelek Pénztára útján pengőben fognak beváltatni, és az esetleg kisorsolásra kerülő címletek ellenértéke is pengőben fog kifizetésre kerülni; az átszámításban az esedékesség napján érvényes hivatalos devizaárfolyam az irányadó. E rendeletben nem azt határozta meg a pénzügyminiszter, hogy a hirdetmény megjelenése időpontjában az egyes külföldi pénznemekben kiállított kötvényeknek mennyi a pengőellenértéke, hanem arról rendelkezett, hogy az egyes lejárt követelések pengőellenértékét az esedékesség napján érvényes hivatalos devizaárfolyamon kell megállapítani. A kirovó pénznem a kötvény tekintetében svájci frank volt, és maradt 1941-ben is. Az 1941-ben kibocsátott hirdetménnyel csupán az ún. lerovó pénznem változott oly módon, hogy a svájci frankot az esedékességkor pengőre váltják át. Azok, akik a kötvényüket számjegyzékbe vetették a lerovó pénznem megváltozását elfogadták. A már ismertetett 1937. szeptember 17-én aláírt memorandum szerint az 1924. évi IV. tv alapján kibocsátott államkötvények visszafizetésére lejárat előtt két módon kerülhetett sor: az egyik módozat szerint visszavásárlással (tőzsdén) - amennyiben a vételár a kötvény névértékét nem haladja meg -, a törlesztés másik módja a kötvények évenkénti - június 19-e és június 30-a között megtartott névértéken való sorsolás útján történt. A visszafizetés végső határidejét 1979. augusztus 1-jében határozták meg. A perbeli kötvényben szereplő kölcsön visszafizetésére - tekintve, hogy a kötvény, illetőleg az annak helyébe lépett ideiglenes elismervény a felperes birtokában volt - a tőzsdén történő visszavásárlására nem kerülhetett sor, következésképpen 1979. augusztus 1-jéig a visszafizetése csak sorsolás útján történhetett volna. A későbbiek folyamán a kötvények sorsolása elmaradt, így az abban foglalt követelés csak 1979. augusztus 1-jén vált volna esedékessé.
A lerovó pénznem a pengő 1946. augusztus 1-jétől kezdődően - a forint megjelenésével - megszűnt az ország törvényes fizetőeszközének lenni, ezáltal esedékességkor a tartozás pengőben való lerovása lehetetlenné vált. A lerovó pénznemben való fizetés lehetetlenné válása azonban nem tette lehetetlenné, és ez által nem szüntette meg a fennálló tartozásnak a kirovó pénznemben - svájci frankban - való kifizetését. A követelés tehát svájci frankban fennmaradt, és annak lejárata folytán köteles azt az állam a belföldi törvényes fizetőeszközben a kötvény tulajdonosának kifizetni.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése értelemében - ide nem értve a jogszabályhelyben taxatíve felsorolt, a perben nem érintett kínételeket - csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül a jogerős ítéletet. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a követelés elévülésére vonatkozóan csupán azt kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság nem megfelelő jogszabályhelyre hivatkozott, állítása szerint az elévülésre az 1881. évi XXXIII. törvény 37. §-a az irányadó. A felülvizsgálati bíróság az erre irányuló kérelem hiányában nem vizsgálta, hogy a másodfokú bíróságnak az elévülési kérdésben elfoglalt álláspontja helytálló-e. A bíróságnak - az elévülés esetét kivéve - hivatalból kell vizsgálnia, hogy valamely követelés bírósági úton történő érvényesítésére a félnek van-e törvényes lehetősége. A Ptk. 7. §-a (1) bekezdésének második fordulata szerint a törvényben biztosított jogok érvényesítése - ha törvény másképpen nem rendelkezik - bírósági útra tartozik. Bírósági út igénybevételének ehhez képest akkor nincs helye, ha azt jogszabály kizárja, avagy ha a fél alapos elévülési kifogást terjeszt elő. A perbeli követelés a 13 110/1948. Korm. rendelet 2. §-a, illetve 4. §-a szerint - további rendelkezésig - bírósági úton nem volt érvényesíthető. A 86/1987. (XII. 29.) MT rendelet folytán a fenti Kormányrendelet hatályát vesztette, így 1988. január 1-jétől kezdődően az igény érvényesíthetővé vált. A Legfelsőbb Bíróság erre vonatkozó felülvizsgálati kérelem hiányában a másodfokú ítéletnek az elévüléssel kapcsolatos álláspontját nem vizsgálta felül.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság másodfokú ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv.I.31.754/1999. sz.)