adozona.hu
BH 2000.10.459
BH 2000.10.459
A vámhatóság által lefoglalt jövedéki áru őrzésére és tárolására vonatkozó letéti szerződésből eredő kötelezettségét megszegő letéteményes kártérítési felelőssége [Ptk. 312. § (2) bek., 318. §, 339. § (1) bek., 355. § (1) bek., 360. § (1) bek., 463. § (1) bek., 466. § (1) és (4) bek., 1993. évi LVIII. tv 68. §, 1995. évi LXVIII. tv 29. §, 13/1979. (VIII. 10.) IM r. 12. § b) és d) pont.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A peres felek között 1996. június 20-án raktározási szerződés jött létre. Ennek alapján az alperes mint bérbeadó raktárterület bérletét biztosította a felperes bérlő részére a felperes felügyelete alatt működő vámhivatalok és nyomozó hivatal által betárolásra kerülő vámáruk - köztük jövedéki termékek - 1996. július 1-jétől kezdődő raktározására. Az alperes a szerződésben vállalta a betárolt áruk biztonságos, folyamatos 24 órás őrzését, és felelősséget vállalt azért a kárért, amely az átvétel ...
BH 2000.10.459 A vámhatóság által lefoglalt jövedéki áru őrzésére és tárolására vonatkozó letéti szerződésből eredő kötelezettségét megszegő letéteményes kártérítési felelőssége [Ptk. 312. § (2) bek., 318. §, 339. § (1) bek., 355. § (1) bek., 360. § (1) bek., 463. § (1) bek., 466. § (1) és (4) bek., 1993. évi LVIII. tv 68. §, 1995. évi LXVIII. tv 29. §, 13/1979. (VIII. 10.) IM r. 12. § b) és d) pont.].
A peres felek között 1996. június 20-án raktározási szerződés jött létre. Ennek alapján az alperes mint bérbeadó raktárterület bérletét biztosította a felperes bérlő részére a felperes felügyelete alatt működő vámhivatalok és nyomozó hivatal által betárolásra kerülő vámáruk - köztük jövedéki termékek - 1996. július 1-jétől kezdődő raktározására. Az alperes a szerződésben vállalta a betárolt áruk biztonságos, folyamatos 24 órás őrzését, és felelősséget vállalt azért a kárért, amely az átvétel és a kiszolgáltatás közötti időben az áru elveszéséből, megrongálódásából, megsérüléséből ered, kivéve, ha a kár ellenállhatatlan erőnek vagy az áru természetének, belső tulajdonságának a következménye. A felperes r.-i vámhivatala 1997. március 12-én egy macedón állampolgártól csempészet gyanúja miatt lefoglalt 42 473 karton Marlboro cigarettát, és az alperestől bérelt raktárba betárolta. Az alperesnél 1997. április 14-én, telefonon történt jelentkezés után ismeretlen személyek jelentek meg, egyik közülük pénzügyőr főtörzs zászlósnak állította magát, és egyenruhát viselt. Közölték, hogy a betárolt cigarettáért jöttek, azt megsemmisítés végett elszállítják. Az alperes hozzájárulásával a nevezettek 24 973 karton Marlboro cigarettát elszállítottak. Amikor a felperes erről értesült, ismeretlen személyek ellen büntetőfeljelentést tett. A tettesek személyét a nyomozás felderítette.A felperes keresetében 10 665 468 Ft és ennek 1997. április 14-től a kifizetésig járó évi 20% kamata megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Előadta, hogy az alperest a szerződés alapján őrzési kötelezettség terhelte. Az alperes a perbeli esetben a betárolt árut kitárolási rendelkezés nélkül, a tőle elvárható gondosság elmulasztásával ismeretlen személyeknek igazoltatás nélkül kiadta. Ezzel a magatartásával a felperesnek a keresetében megjelölt - közterhek nélkül számított - kárt okozta.
Az alperes jogalap hiányára hivatkozva a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a felperes nem rendelkezett a kitárolás módjáról. A felperes követelését idő előttinek is állította.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felperesnek fizessen meg 10 365 468 Ft-ot és ennek 1997. április 14. napjától a kifizetésig járó évi 20% kamatát. Az ezt meghaladó keresetet elutasította. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 621 930 Ft-ot. Megállapította, hogy ezt meghaladóan a le nem rótt illeték az állam terhén marad. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a 13/1979. (VIII. 10.) IM rendelet 12. §-ának b) és d) pontjai értelmében a lefoglalt vámáruk elhelyezéséről a felperesnek kellett gondoskodnia. E kötelezettsége teljesítése érdekében kötötte meg az alperessel a perbeli raktározási szerződést. A felek között nem volt vita a perbeli cigaretták elszállításának a körülményeit illetően, ami egyébként az alperes részéről nem volt elháríthatatlan. Így az alperes a szerződésszegéssel okozott kárért a Ptk. 318. §-a alapján, a Ptk. 339. §-a rendelkezése szerint felel.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a tényleges kár, a vagyonvesztés a perbeli bűncselekménnyel bekövetkezett. Így nincs annak jelentősége, hogy az áru elkobzásra kerül-e. Ha a büntetőbíróság az árut elkobozza, az állami tulajdon csökken a káresemény időpontjában bekövetkezett kár összegével. Ha pedig annak kiadását rendelik el, abban az esetben a felperes köteles az áru visszaadására, illetőleg a keletkezett kár megtérítésére. Az elsőfokú bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak az alperesi védekezésnek, hogy az 1995. évi LXVIII. törvény 29. §-ával módosított 1993. évi LVIII. törvény 68. §-a alapján a perbeli cigaretta megsemmisítésre kerülhet, mivel a kifejtett okokból a felperes kára már az áru eltűnésének időpontjában bekövetkezett. Az elsőfokú bíróság arra is utalt, hogy nem merült fel olyan peradat, amely szerint a perbeli cigaretták vagy azok egy része előkerült, vagy a kár más módon megtérült volna, ezért az alperes a kár megtérítésére köteles.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Elsődlegesen az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes nem volt tulajdonosa az árunak, csak őrzési kötelezettség terhelte. Az elkobzást elrendelő határozat időközben jogerőre emelkedett, a lefoglalt és a felperes birtokában maradt dohányárut megsemmisítették. Ez lett volna a sorsa az eltulajdonított cigarettáknak is. A felperest tehát nem érte kár. Másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását indítványozta. Megalapozatlannak állította az elsőfokú bíróság által a kitárolás módjával kapcsolatban megállapított tényállást. Állította továbbá, hogy az álképviselet az alperes részéről nem volt felismerhető. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta meg azt az előadását, amely szerint a felperes nem tett eleget együttműködési, illetőleg kárenyhítési kötelezettségének.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 639 930 Ft fellebbezési eljárási illetéket. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, és arra alapított döntése érdemben helyes. Az alperes fellebbezési indokaival szemben rámutatott arra, hogy a felek között a Ptk. 462. §-ában meghatározott letéti szerződés jött létre, mely az alperes felróható magatartása miatt 1997. április 14-én az eltulajdonított árumennyiségre nézve lehetetlenült. A felperes kára ebben az időpontban bekövetkezett, így nincs annak jelentősége, hogy az áru esetleges megkerülésekor annak mi lenne a jogi sorsa. Ellenkező jogi álláspont esetén ugyanis a jövedéki termék bárki által polgári jogi jogkövetkezmények nélkül eltulajdonítható lenne. Az alperes szerződésen alapuló kötelezettségét az a tény sem befolyásolta, hogy a felperes nem tulajdonosa az árunak. Az alperes ugyanis a Ptk. 466. §-ának (1) és (4) bekezdése alapján azt a letevő felperesnek lett volna köteles kiszolgáltatni. A másodfokú bíróság nem állapította meg a felperes közrehatását, és ennek alapján alaptalannak találta az alperesnek a kármegosztásra irányuló kérelmét is.
A jogerős ítélettel szemben az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, az ítélet hatályon kívül helyezése és - elsődlegesen - a felperes keresetének elutasítása, másodlagosan pedig az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása érdekében. Elsődleges kérelme megalapozásaként arra hivatkozott, hogy a per tárgyát képező cigaretta csempészet gyanúja miatt lefoglalt vámáru volt, melynek jogi sorsát a külön jogszabályok szerint lefolytatott vámigazgatási és bírósági eljárások eredménye határozta meg. Mivel a jogerős bírói határozattal elkobozni rendelt és a törvény erejénél fogva megsemmisítendő jövedéki termék a törvény szerint forgalomképtelen, így forgalmi értéke nincs. Vagyoncsökkenés hiányában tehát a felperesnek jogszerű kártérítési igénye nem lehet. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a Ptk. 360. §-ának (1) bekezdését, mert a kár bekövetkezte az elkobzást elrendelő vagy a lefoglalt áru visszaadását kimondó bírói döntés ismeretében határozható csak meg. Vitatta visszaszolgáltatási kötelezettségét is a letéti szerződés alapján, mely csak arra az árura vonatkozóan állt fenn, melyet nem az alperesi telepen semmisített meg a felperes. Ezért a másodfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a letéti szerződés megfelelő része lehetetlenült. Állította, hogy jelen esetben a polgári jogi felelősség részét képező kártérítési felelőssége nem állapítható meg, mivel szerződésszegő magatartását a Vámtörvény (1995. évi C. törvény) 125. §-a (2) bekezdésének f) pontja speciális vámjogi szankciókkal sújtja. Ennek alapján vámigazgatási eljárás keretében az alperest 33 millió forint megfizetésére kötelezte a vámhatóság. Fenntartotta jogi álláspontját, mely szerint a jogalap nélkül megítélt kártérítés a központi költségvetés bevételét jogalap nélkül növelné. A tárolt áru függő jogi helyzetére utalva is állította a felperes kárigényének az alaptalanságát.
Az alperes másodlagos felülvizsgálati indokai megegyeztek az elsőfokú ítélet megalapozatlanságát sérelmező fellebbezési indokaival. Ez utóbbiakat - felülvizsgálati kérelme kiegészítésében - azzal is meg kívánta erősíteni, hogy a cigarettát tőle eltulajdonító magánszemélyek ellen indított büntetőügyben az elkövetők bűnösségét a bíróság ítéletében megállapította. Az ítéletben foglalt tényállás szerint az álképviselettel az elkövetők tévedésbe ejtették az alperes telephelyének dolgozóit.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Téves az alperes jogi véleményének a kiindulópontja, mely szerint a peres felek jogviszonyát nem a polgári jog, hanem az annak területén kívül eső büntetőjogi, büntető eljárásjogi és vámjogi szabályok alapján kell megítélni. A felperesnek mint nyomozó és egyben vámhatóságnak a 13/1979. (VIII. 10.) IM rendelet, továbbá a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény és végrehajtási rendelete alapján a lefoglalt vámárut kezelésbe kellett vennie, biztonságos tárolásáról, őrzéséről kellett gondoskodnia. A felperesnek a jogszabályok alapján kezelésébe került vámárukkal kapcsolatos jogait és kötelezettségeit valóban a büntető- és vámjogi rendelkezések határozták meg. A per eldöntése szempontjából ebben a körben annak volt jelentősége, hogy az időlegesen kezelésében lévő lefoglalt dolgot a lefoglalás megszüntetése esetén a Be. 102. §-ában megjelölt személynek kellett kiadnia, illetőleg utólagos elszámolás terhével az állam tulajdonába kellett adnia. Amennyiben pedig a büntetőeljárás eredményeképpen a lefoglalt dolog elkobzását rendelik el, az a Btk. 77. §-ának (6) bekezdése szerint szintén az állam tulajdonába kerül.
Az alperes a lefoglalt áru tárolása és őrzése kapcsán a felperes nyomozó és vámhatósági jogköreit nem gyakorolhatta, ilyen törvényen alapuló jogokat és kötelezettségeket nyilvánvalóan a felperessel kötött bérleti szerződés sem keletkeztetett a javára. Az eljárt bíróságok helyesen állapították meg tehát, hogy a peres felek jogviszonyát a Ptk. szabályai alapján kell megítélni, amit a peres felek által 1996. június 20-án kötött raktározási szerződés 7. pontjában a felek kifejezetten ki is nyilvánítottak. Eszerint: "jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók". Az alperesnek a szerződésből eredő kötelezettségeit és kárfelelősségét a szerződés 2. pontja határozta meg. Eszerint az alperes a szerződés 3. pontjában meghatározott tárolási, bérleti díj ellenében vállalta a Csongrád és Békés megye közigazgatási területén belüli hivatalok által betárolt áruk biztonságos, 24 órás őrzéssel megvalósított folyamatos tárolását. Felelősséget vállalt mindazon kárért, amely az átvételtől a kiszolgáltatásig terjedő idő alatt az áru elvesztéséből, megrongálódásából, megsérüléséből, továbbá késedelmes kiszolgáltatásából keletkezik, kivéve, ha a kárt ellenálhatatlan erő vagy az áru természetes minősége, belső tulajdonsága okozta.
Az eljárt bíróságok megalapozottan állapították meg, hogy az alperes a szerződésben vállalt kárfelelőssége alól a perben nem tudta magát kimenteni, mivel erre irányuló részletes szerződéses rendelkezés nélkül is - az alperesnek saját működési körén belül kellett gondoskodnia arról, hogy a raktározott áru illetéktelen személy részére kiadásra ne kerülhessen. A vámárut eltulajdonító ismeretlen személyek megtévesztő magatartása az alperes gondos és körültekintő, szerződésszerű eljárásával - igazoltatás, az ismeretlen személyektől a kitárolásra jogosító hatósági határozat megkövetelése - elhárítható lett volna. Az eljárt bíróságok ezért megalapozott jogkövetkeztetést vontak le arra vonatkozóan, hogy a károkozás az alperes részéről nem volt elháríthatatlan. Helyes az eljárt bíróságok további jogkövetkeztetése is, amely szerint az alperes e magatartása miatt nem tudott eleget tenni a felperessel szemben vállalt további őrzési és kiadási kötelezettségének, vagyis a letéti szerződésnek a Ptk. 463. §-ának (1) bekezdésében és a 466. §-ának (4) bekezdésében meghatározott teljesítése lehetetlenné vált. Az alperes kártérítési felelőssége a felperessel szemben ekkor a Ptk. 312. §-ának (2) bekezdése alapján bekövetkezett, azt is figyelembe véve, hogy a felperes 1997. április 14-ét, vagyis a lehetetlenülés időpontját követően maga sem tudott elszámolni az általa kezelt vagyonnal a kiadásra jogosult személyekkel, illetve a tulajdonjog várományosával, az állammal szemben.
A felperes kára a Ptk. 355. §-ának (1) bekezdése alapján az általa kezelt vagyon értékcsökkenésének megfelelő mértékben következett be. A Ptk. 360. §-ának (1) bekezdése szerint a kártérítési igénye a károsodás bekövetkeztével, azaz a szerződés lehetetlenné válásának időpontjában esedékessé vált.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében kifejtett indokokkal szemben tehát a peres felek polgári jogi szerződésének kárkövetkezményei megítélése szempontjából a csempészet miatt indult büntetőeljárás további folytatásának és eredményének nem volt jelentősége. Ezért az alperes - felperessel szemben vállalt - őrzési kötelezettsége elmulasztása szempontjából a vámáru nem volt ezen eljárástól függő jogi helyzetben. Ebből következik, hogy téves az alperesnek az a további jogi álláspontja is, hogy az általa őrzött és tárolt csempészárunak nem volt a polgári jog szabályai szerint megítélhető forgalmi értéke, ezért a felperesnek, illetve a központi költségvetésnek nem keletkezett kára.
A perbeli szerződésben az alperes kifejezetten értéket képviselő áru megőrzésére vállalkozott, vállalva, hogy a gondos őrzés útján értéke megőrzéséről is gondoskodik. Az elsőfokú bíróság helyes jogi álláspont alapján fejtette ki, hogy az ellenkező álláspont feltételezésével a peres felek szerződésével szándékolt gazdasági célról, illetve a felek által a szerződés szerint lényegesnek tartott kártérítési felelősségről nem lehetne beszélni, e szerződéses kikötések alperesi értelmezés mellett értelmüket veszítenék. Az alperesi jogi álláspont következetes végigvitele azt is eredményezné, hogy az alperes - a Ptk. 198. §-a (1) bekezdésének főszabályával ellentétben - olyan ellenszolgáltatás követelésére vált volna jogosulttá, amelynek ellenében semmilyen teljesítési kötelezettség nem terhelte.
A Legfelsőbb Bíróság az eljárt bíróságnak a kárértékre vonatkozó helyes indokait azzal is kiegészíti, hogy egy adott időpontban az adott árunak nem lehet többféle értéke. Amennyiben a Be. 102. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján a lefoglalás megszüntetésével a letevő felperesnek mint nyomozó hatóságnak a dolgot ki kell adni, nyilvánvaló, hogy a kiadás - a jogszabály kötelező rendelkezésének megfelelő gondos őrzés következtében - csak megőrzött értékállapotában történhet. Ha a Be. 102. §-ának (3) bekezdése szerint a terhelttől lefoglalt dolog az állam tulajdonába kerül, de azért csak később jelentkezik az igénylő, az utóbbi a dolog visszaadását, illetőleg az értékesítésből származó ellenértéket követelheti. Az alperesnek azon a szerződéses kötelezettségén, hogy a lefoglalt árut megőrzött értékén kellett volna kiadnia a felperesnek, nem változtat az a tény, hogy adott esetben speciális, jövedéki szabályozás alá eső cigarettaáruról volt szó, amelyet a módosított 1993. évi LVIII. törvény 68. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján - annak elkobzása esetén - meg kellett semmisíteni. Ez utóbbi az elkobzás folytán tulajdonossá váló államnak azon tulajdonosi mivoltából és büntető hatalmából eredő rendelkezési jogosultsága, amely a peres felek polgári jogi jogviszonyán kívül esik, a peres felek jogviszonyára jogokat és kötelezettségeket nem keletkeztet. Ebből következően alaptalanul állította az alperes felülvizsgálati kérelmében azt is, hogy az "értéktelen" áru visszaszolgáltatására irányuló kötelezettsége azért sem állt fenn, mert megőrzése esetén azt a felperes az alperesi telephelyen megsemmisítette volna. A felperes e tevékenysége ugyanis nem saját jogköréből, különösen nem a perbeli polgári jogi jogalanyiságból ered, hanem a közhatalmi jogosítványai és tulajdonosi jogai birtokában rendelkező állam döntése végrehajtásának felelt volna meg. Ebből következik, hogy a peres felek jogviszonyában a lefoglalt áru értéke megegyezett a közterhek nélküli forgalmi értékével, amit az alperes egyébként a perben összegszerűségében nem vitatott.
Tévesen hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra is, hogy a perbeli áru elvesztéséért polgári jogi szankcióval azért sem sújtható, mert a vámrendelkezések alapján speciális vámjogi szankciót alkalmaztak vele szemben, ennek alapján őt 33 millió forint megfizetésére kötelezték. Az alperesnek ez a jogi álláspontja nem helytálló, mivel a jogrendszeren belül azonos vagy hasonló elkövetési magatartást több jogág tilalmazhat, és önálló szankcióval sújthat. A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény 125. §-a (2) bekezdésének e) pontja szerint vámfizetésre az kötelezett, aki a vámáru jogellenes belföldi forgalomba kerülését elősegíti. Az adott esetben a vámhatóság a fenti tényállás megállapítása után az alperest vámpótlék, statisztikai illeték stb. megfizetésére kötelezte. Döntésének jogszerűségét a bíróság a közigazgatási perek szabályai szerint felülvizsgálta. Ez esetben a felperes másodfokú vámhatóságként járt el. E hatósági jogkörében hozott döntése az állam közhatalmi, államigazgatási rendelkező cselekményének felelt meg, amely - a személyi egybeesés ellenére - a felek között alá-fölé rendeltsége jogviszonyokat keletkeztetett, és élesen elhatárolódott a peres felek mellérendeltségén alapuló perbeli szerződéses jogviszonyától. Ennek alapján az alperes kellő alap nélkül állította, hogy a kétféle szankció egymás melletti alkalmazása kizárt, a felperes az államigazgatási szankció mellett a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésének polgári jogi szankcióját már vele szemben nem alkalmazhatta.
A peres felek jogviszonyában nem volt értékelhető az az alperesi hivatkozás sem, amely szerint a vámárut jogellenesen eltulajdonító magánszemélyeket a büntetőbíróság csalás bűntette miatt - nem jogerős ítéletével - elítélte. Az alperesnek ez az előadása a jelen perben megalapozottan megállapított kárfelelősségén - a Pp. 9. §-ának (1) bekezdésére is figyelemmel - nem változtat. Amennyiben a büntetőbíróság ítéletének birtokában az alperesnek az a jogi álláspontja, hogy a büntetőbíróság által megállapított bűncselekményt az ő sérelmére követték el, ez a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján a nevezett elítéltekkel szembeni kárigényét alapozhatja meg. A peres felek perbeli szerződéses jogviszonyából eredő jogkövetkezmények levonását azonban a más felek közötti eltérő jogviszonyból eredő igény és annak érvényesítése nem befolyásolja.
Az ismertetett indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság megalapozott és jogszabályoknak megfelelő ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv.X.30.333/1999. sz.)