adozona.hu
BH 2000.7.314
BH 2000.7.314
A felek jogviszonyában bekövetkezett elévülés kihat a felszámolási eljárásra is, ezért az anyagi jogszabályok szerint már elévült követelés az adóssal szemben felszámolási eljárás keretében hitelezőként sem érvényesíthető [Ptk. 324. § (1) bek., 325. § (1) bek., 326. § (1) bek., 389. §, 395. § (1) bek., 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 6. § (2) bek., 1993. évi XCII. tv. 40. § (1) bek., (4) bek a) pont, (8) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet felszámolása iránt 1993. június 2-án kezdeményezett, majd a hivatalos lapban 1993. szeptember 2-án közzétett eljárásban az ugyancsak felszámolás alatt álló hitelező 1996. május 5-én 603.141,-Ft megfizetése iránti igényt jelentett be. A felszámoló vitatta a követelést, mert azt a hitelező elkésetten jelentette be, az elévült, s érdemben is alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a 17/XV. sorszámú végzésével a hitelező igényét elutasította. A végzés indokolásában megállapít...
BH 2000.7.314 A felek jogviszonyában bekövetkezett elévülés kihat a felszámolási eljárásra is, ezért az anyagi jogszabályok szerint már elévült követelés az adóssal szemben felszámolási eljárás keretében hitelezőként sem érvényesíthető [Ptk. 324. § (1) bek., 325. § (1) bek., 326. § (1) bek., 389. §, 395. § (1) bek., 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 6. § (2) bek., 1993. évi XCII. tv. 40. § (1) bek., (4) bek a) pont, (8) bek.].
Az adós gazdálkodó szervezet felszámolása iránt 1993. június 2-án kezdeményezett, majd a hivatalos lapban 1993. szeptember 2-án közzétett eljárásban az ugyancsak felszámolás alatt álló hitelező 1996. május 5-én 603.141,-Ft megfizetése iránti igényt jelentett be. A felszámoló vitatta a követelést, mert azt a hitelező elkésetten jelentette be, az elévült, s érdemben is alaptalan.Az elsőfokú bíróság a 17/XV. sorszámú végzésével a hitelező igényét elutasította. A végzés indokolásában megállapított tényállás szerint a hitelező mint megrendelő és az adós mint vállalkozó között az 1989. évben két vállalkozási szerződés jött létre. A térvilágítással kapcsolatos, 1989. szeptember 29-i megállapodásban vállalt kötelezettségét az adós teljesítette, s mivel ennek ellenértékét a hitelező nem rendezte, azt az adós a hitelező ellen a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban lévő felszámolási eljárásban érvényesítette. E bíróság az 1992. július 10-én hozott 27. sorszámú végzésével a hitelezőt 842.212,-Ft vállalkozói díj és ennek 1990. január 9-e és az 1991. július 17. közötti időre járó évi 20%-os késedelmi kamata megfizetésére kötelezte.
A villanyszerelési munkára kötött, 1989. február 6-i szerződés nem kerülhetett maradéktalanul teljesítésre, mert a hitelező a munkát 1989. végén véglegesen leállította. Az adós a leállításig teljesített munkák és anyagok értékét 2.622.088,-Ft összegben leszámlázta, s ebből a hitelező 1990. december 31. napjáig 2 185.000,-Ft-ot kifizetett. Az adós a különbözeti 437.000,-Ft-ot a hitelezővel szemben nem érvényesítette. A hitelező az adós ellen a jelen eljárásban érvényesített igényét arra alapította, hogy az adós egyrészt el nem végzett munkákat számlázott le, másrészt már kifizetett, de be nem épített anyagok maradtak nála. Mindezek miatt az 1.698.017,-Ft összegű követelését csökkentette - a jogerős bírósági határozat alapján járó - 842.212,-Ft és a késedelmi kamatok együttesen 1.094.876,-Ft összegével, s a különbözeti 603.141,-Ft-ban jelölte meg a hitelezői igényét.
A felszámoló vitatta e követelést. Elsősorban arra hivatkozott, hogy az adós elleni felszámolási eljárás 1993. szeptember 2-i közzétételéhez képest az igény 1996. május 5-i bejelentése elkésett, egyben érdemben is alaptalannak tartotta a semmivel nem igazolt hitelezői igényt.
A hitelező az igénybejelentési határidőt illetően utalt arra, hogy a felszámoló által ismert követelésről van szó, így azt a felszámoló - a bejelentési késedelem időpontjától függetlenül - köteles volt nyilvántartásba venni.
A felszámoló ezzel szemben tagadta, hogy korábban bármiféle hitelezői igényt ismert volna, egyben kiegészítette jogi álláspontját az elévülésre történő hivatkozással, utalva a munkák 1991. évi lezárása, és a hitelezői követelés 1995. évi említése között eltelt időre. A hitelező véleménye szerint viszont a még élő szerződésre tekintettel elévülésről nem lehet szó.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás keretében - a becsatolt iratok vizsgálata mellett - tanúkat hallgatott meg, s az eljárás adatainak értékelése alapján megállapította, hogy a villanyszerelési munkáknak a hitelező általi leállítása a felek szerződését megszüntette, ezt követően pedig a hitelező nem végzett olyan felmérést, mely dokumentáltan tartalmazná az adós részéről elvégzett munkát és a beépített anyagok mennyiségét. Mivel pedig ennek hiányában a hitelező - a Pp. 164. §-ában előírtakkal szemben - a bizonyítási kötelezettségének nem tudott eleget tenni, a követelése alaptalan. Utalt végül az elsőfokú bíróság a végzésének indokolásában arra, hogy az érdemi elutasításra figyelemmel a további kérdéseket, így a beszámítást, az elévülést s az ismert hitelezői igénnyel kapcsolatos minősítést nem vizsgálta.
E végzés ellen a hitelező terjesztett elő fellebbezést, kérte a végzés megváltoztatását és a kérelemben foglaltaknak történő helytadást. A fellebbezésében kifejtett álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytelenül értékelte a különböző bizonyítékokat, melyekből - a végzés téves következtetésével szemben - valójában az állapítható meg, hogy a kifizetett munkák teljesítése nem történt meg. Részletesen elemezte a fellebbezésben az iratok között található, az 1991. szeptember 19-i "Emlékeztető"-ben foglaltakat, amelyek - a hitelező véleménye szerint - ugyancsak a fentieket igazolják. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta az adós által kiállított részszámlákat, illetve az azzal arányos munkák és anyagátadások teljesítését. Vitatta végül a vállalkozási szerződés megszűnésével kapcsolatos elsőfokú bírósági megállapítást, mert a hitelező álláspontja szerint a munka leállítása csupán egy akadályközlés volt, de a szerződéstől senki nem állt el, ilyen körülmények között pedig az adóst terheli a felvett összeg ellentételezésének bizonyítása.
Az adós a fellebbezésre tett észrevételeiben az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Beadványában utalt arra, hogy a hitelező az adós tulajdonában maradt anyagokat nem fizette ki, de azt sem bizonyította, hogy el nem végzett munkát finanszírozott volna. Ezen állításait illetően a hitelező semmilyen közösen készített vagy egyeztetett dokumentummal nem rendelkezik, s az eljárás anyagából kiragadott egyes adatok nem pótolhatják a bizonyítási teher teljesítését. Ennek elmulasztását pedig a hitelező alaptalanul kívánja a bíróságra áthárítani. Rámutatott végül az adós arra, hogy a munkák leállítása, és az adós követelésének peres úton történő érvényesítése olyan körülmények, melyek a szerződés megszűnésére utalnak, és az e szerződésből eredő - egyébként is alaptalan - hitelezői követelés már a bejelentését megelőzően több évvel elévült.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és érdemben helyes döntést hozott, annak indokait illetően azonban a Legfelsőbb Bíróság rámutat a következőkre.
A felek között az 1989. február 6-án villanyszerelési munkákra kötött vállalkozási szerződés elszámolásával kapcsolatban merült fel jogvita. A hitelező kifogásolta az adós által leszámlázott és kifizetett tevékenység és anyagok ellenértékét, s álláspontja szerint az adós javára 1.698.017,-Ft túlfizetés történt, az adós pedig - a követelés érdemi vitatása mellett - elévülésre hivatkozott. A felszámolási eljárás keretében történő igényérvényesítést illetően elsődlegesen a speciális felszámolási rendelkezések szerint kell eljárni, a felszámolási jogszabályokban nem rendezett kérdések vonatkozásában viszont az általános szabályok alkalmazandók [Cstv. 6. § (2) bek.]. Ennek megfelelően irányadó a Ptk. 325. §-ának (1) bekezdése is, amely szerint az elévült követelést bírósági úton érvényesíteni nem lehet. Az adós kifejezetten hivatkozott a követelés elévülésére, ezért a bíróságnak - a jogvita érdemi vizsgálatát megelőzően - ebben a kérdésben kell állást foglalnia, mert amennyiben a követelés valóban elévült, és így az bírósági úton már nem érvényesíthető, az igény érdemi vizsgálatára nincs mód.
A Ptk. 324. §-a (1) bekezdésének - az 1993. évi XCII. törvény 40. §-a (1)bekezdése és (4) bekezdésének a) pontja folytán 1993. november 1-jéig hatályos - második mondata értelmében a gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogviszonyában a pénzkövetelések elévülési ideje egy év, kötbér esetében hat hónap; a módosítást követően általános ötéves elévülési idő pedig a módosító törvény 40. §-ának (8) bekezdése alapján csak azokra a követelésekre alkalmazandó, melyek 1993. november 1. napjáig még nem évültek el.
Az adott ügyben a hitelező az adós részéről az 1989. évben kiállított számlák alapján 1990. december 31-ig - állítása szerint - tartozatlanul kifizetett összeg egy részét követeli vissza. Ez az - első ízben 1996. május 5-én bejelentett - igény azonban a tartozatlan fizetés időpontjában esedékessé is vált, tehát a Ptk. 326. §-ának (1) bekezdése alapján az elévülés legkésőbb 1991. január 1-jén megkezdődött, s a fentiekben hivatkozott jogszabályok szerint az igény elévülése egy év elteltével, 1992. január 1-jével - vagyis még 1993. november 1-jét megelőzően - be is következett.
Az adós elévülési kifogásával szemben a hitelező alaptalanul hivatkozott a felek között változatlanul fennálló, élő szerződésre, mert - amint azt az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg - a megrendelő még 1989 végén véglegesen leállította a villanyszerelési munkákat, vagyis a szerződéstől elállt [Ptk. 395. § (1) bek.], az adós ezt követően kiállított számláit zömében kifizette, a munkák folytatása pedig már csak mindkét fél felszámolására is tekintettel, azóta sem került szóba. E téves hivatkozás tehát nem lehet alkalmas az elévülés tényének vitatására.
Az elévülésnek a Ptk. 325. §-ának (1) bekezdése szerinti, már hivatkozott jogkövetkezményére tekintettel az elsőfokú bíróság tévesen vizsgálta a hitelezői igény jogalapját és összegszerűségét, a követelés - annak elévülése miatt - a felszámolási eljárásban sem érvényesíthető.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság fellebbezéssel alaptalanul támadott végzését az adós elleni felszámolási eljárásra irányadó, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény 6. §-ának (2) bekezdésére tekintettel megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára utalással, a 253. §-ának (2) bekezdése alapján - a fentiek szerinti módosított indokolással - helybenhagyta.
(Legf. Bír. Fpk.VIII.32.148/1997. sz.)