adozona.hu
BH 1999.7.320
BH 1999.7.320
Az önkormányzati közüzemi vállalatok önálló jogi személyek. Ezek a reájuk bízott ún. működtetői vagyonnal tulajdonosként rendelkezhetnek, a vagyonnal kapcsolatos igényeiket harmadik személyekkel szemben saját nevükben érvényesíthetik [Ptk. 70-73. §, 1977. évi VI. tv. 22. § (3) bek., 1991. évi XXXIII. tv. 38. § (1) bek., 52. § (1) bek. e) pont, Pp. 275. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletében tényként állapította meg, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vagyonátadó Bizottság 1993. január 1. napjával a felperes mint tanácsi alapítású közüzemi vállalat által kezelt, állami tulajdonban lévő vízi közmű vagyont és nem közmű (ún. működtetői) vagyont a megye települési önkormányzatainak tulajdonába adta. A vagyonátadásról szóló határozatok az 1993. november 12-én meghozott belügyminiszteri határozat folytán jogerőre emelkedtek. Ez utóbbi határozat indokolá...
BH 1999.7.320 Az önkormányzati közüzemi vállalatok önálló jogi személyek. Ezek a reájuk bízott ún. működtetői vagyonnal tulajdonosként rendelkezhetnek, a vagyonnal kapcsolatos igényeiket harmadik személyekkel szemben saját nevükben érvényesíthetik [Ptk. 70-73. §, 1977. évi VI. tv. 22. § (3) bek., 1991. évi XXXIII. tv. 38. § (1) bek., 52. § (1) bek. e) pont, Pp. 275. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében tényként állapította meg, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vagyonátadó Bizottság 1993. január 1. napjával a felperes mint tanácsi alapítású közüzemi vállalat által kezelt, állami tulajdonban lévő vízi közmű vagyont és nem közmű (ún. működtetői) vagyont a megye települési önkormányzatainak tulajdonába adta. A vagyonátadásról szóló határozatok az 1993. november 12-én meghozott belügyminiszteri határozat folytán jogerőre emelkedtek. Ez utóbbi határozat indokolása szerint a vagyonátadó határozatok jogerőssé és végrehajthatóvá válásáig a közüzem vagyona állami tulajdonban marad, amelynek kezelője a felperes. A felperes vonatkozásában az alapítói jogokat gyakorló települési önkormányzatok képviselő-testülete a felperes megszüntetéséről határozott. Harminckét települési önkormányzat pedig az 1995. július 26-án aláírt társasági szerződéssel megalapította az alperest a térség víz- és csatornamű-szolgáltatásainak ellátására. Az érintett önkormányzatok 1995. szeptember 7-én átvették a felperestől az önkormányzati osztatlan közös tulajdonban lévő vízi közmű vagyonhányadot, valamint a működtetői vagyont, és annak hasznosítására az alperessel üzemeltetési szerződést kötöttek.Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét, amelyben a működtetői vagyon után felszámított 4.647.500,-Ft használati díj, az alperes által 1995. május, június és július hónapokra beszedett 9.201.213,-Ft vízdíj és 1.111.722,-Ft vízbekötési díj (összesen: 14.960.435,-Ft) és ennek kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni, elutasította. Ítéletét azzal indokolta, hogy a vagyonátadó határozatok jogerőre emelkedésével a felperes kezelésében lévő vagyon az önkormányzatok tulajdonába került. Ennek a vagyonnak a részét képezi az alperes által visszatartott vízdíj és vízbekötési előleg is. Az önkormányzati vagyonnal 1993. november 13-tól a felperes már nem rendelkezhet, annak csupán felelős őrzője, a működtetői vagyonnal pedig - a Ptk. 196. §-a alapján - az önkormányzatokkal kell elszámolnia. Ebből következik, hogy az alperessel szemben sem tulajdoni, sem kötelmi jogcímen nem érvényesíthet követelést.
A felperes fellebbezése folytán hozott ítéletével a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a jogi álláspontjával, hogy a felperes által érvényesített igény az önkormányzatok vagyonának a része, annak a felperes nem anyagi jogosultja, ezért az alperessel szemben - akihez működtetői vagyon nem is került - igényt nem érvényesíthet.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, melyben a másodfokú ítélet helyett hozott új határozatban az alperest 8.454.969,-Ft vízdíjtartozás és ennek 1996. január 15-től járó törvényes kamatai megfizetésére kérte kötelezni. A törvénysértést abban jelölte meg; a vagyonátadó határozatok rendelkeztek arról, hogy a felperes tekintetében mely önkormányzatok gyakorolják az alapítói jogokat. Ezek az önkormányzatok viszont arról döntöttek, hogy a felperes a továbbiakban önkormányzati közüzemi vállalati jelleggel működjék tovább, és ez a tény a cégnyilvántartásba is bejegyzésre került. Az önkormányzati közüzemi vállalat a Ptk. 70-73. §-ai szerint önálló jogi személy, akire az alapító az 5/1993. (II. 5.) megyei közgyűlési határozattal a közművagyon működtetését rá bízta. Megalapozatlan tehát a másodfokú bíróságnak az az álláspontja, amely szerint a vagyonátadás időpontjától a működtetői vagyonnal nem rendelkezhetett. A vagyonnal önállóan gazdálkodott, ezért az általa végzett szolgáltatás ellenértéke is őt illeti meg. Jogszerűen követeli tehát azokat a vízdíjakat, amelyeket az alperes jogalap nélkül szedett be.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem annyiban alapos, hogy az első- és a másodfokú ítéletnek az a ténymegállapítása, amely szerint a felperes 1993. november 13-tól nem "rendelkezhet" az önkormányzati vagyonnal, annak csupán felelős őrzője, ezért azzal kapcsolatos igényt az alperessel szemben nem érvényesíthet, megalapozatlan.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a felperes által a felülvizsgálati kérelméhez csatolt okirati bizonyítékot a Pp. - az 1997. LXXII. törvény 25. §-ával módosított - 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel figyelmen kívül hagyta. A Pp.-nek ez a rendelkezése ugyanis - az 1998. évi LXXI. törvény 1. §-ával módosított 1997. LXXII. törvény 34. §-ának (2) bekezdése szerint - 1998. január 1-jén lépett hatályba azzal, hogy a rendelkezéseit a hatálybalépésekor jogerősen még be nem fejezett ügyekben is alkalmazni kell. Ebből következik, hogy a Pp.-nek azt a rendelkezését, amely szerint a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének helye nincs, a jelen eljárásban is alkalmazni kell, mert a jogerős ítélet csak 1998. február 27-én született.
A felülvizsgálati eljárásban rendelkezésre álló iratok azonban nem támasztották alá aggálytalanul az eljárt bíróságok által megállapított tényállást, illetve az arra alapított jogi álláspontot. A felülvizsgálati kérelemnek viszont helye van akkor is, ha a tényállás megalapozatlansága vezet jogszabálysértésre.
Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperesnek mint volt tanácsi vállalatnak a kezelői joga megszűnt azzal, hogy a vagyonátadó bizottság az állami tulajdonban lévő közmű és nem közmű vagyont önkormányzati tulajdonba adta. Tévedett azonban akkor, amikor nem tulajdonított jogi jelentőséget annak, hogy a felperes - az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Öt.) 52. §-a (1) bekezdésének e) pontjára figyelemmel - az önkormányzat közüzemének minősül, és szervezetileg nem szűnt meg. Az iratoknál fellelhető cégkivonatok szerint a felperes önkormányzati közüzemi vállalat, s mint ilyen, a Ptk. 70. §-ának (1) bekezdése szerint jogi személy. A jogi személy jogalanyiságának egyik eleme az elkülönült vagyon, amellyel önállóan gazdálkodik.
Az iratokból megállapíthatóan a felperes a vagyonátadást követően továbbra is működött, 1995 júliusáig - a korábbi jogkörével azonos módon - a birtokában lévő teljes működő vagyonnal önállóan gazdálkodott. Az alperes csak 1995. július 25-ével jött létre és 26-án kötött 32 önkormányzattal a működő vagyon egy részének üzemeltetésére ún. "üzemeltetési szerződést". A felperes - a cégkivonatokból megállapíthatóan - még nem szűnt meg, és a megszűnéséről szóló határozat meghozatalára is csak 1996. február 29-én került sor. A perben adat volt arra, hogy a felperes létesítő határozatát - a 67/1995. (VII. 28.) MKGy határozatot megelőzően - az 5/1993. (II. 5.) MKGy határozattal módosították. Ez utóbbi határozatra hivatkozott felülvizsgálati kérelmében a felperes.
A fent felsorolt körülmények nélkülözhetetlenné teszik a tényállás tisztázását a vonatkozásban, hogy a felperes milyen alapítói döntések birtokában működtette tovább a perbeli vagyont. Az Öt. 38. §-ának (1) bekezdése szerint a közüzem - ha jogszabály máskéntnem rendelkezik - a rá bízott vagyonnal az állami vállalatokra vonatkozó jogszabályoknak megfelelően önállóan gazdálkodik. Az állami vállalatokról szóló, többször módosított 1977. évi VI. törvény 22. §-ának (3) bekezdése szerint a vállalatot a gazdálkodás, a rá bízott vagyon kezelése körében minden olyan jog megilleti, amelyet tőle jogszabály kifejezetten nem von el. Ebből következik, hogy a felperes a rá bízott vagyonnal kapcsolatban harmadik személyekkel, így az alperessel szemben is jogosult "anyagi jogi" igénye érvényesítésére. A vagyonnal való gazdálkodás eredménye őt illeti, ezért amennyiben az más személy birtokába kerül, igényeit vele szemben maga érvényesítheti. A fentiekre tekintettel a felperes által hivatkozott határozatnak - amellyel az alapítók a működtetői vagyon egy részét rá bízták - a bizonyítás körében való értékelése nem mellőzhető.
Az Öt. 38. §-ának (1) bekezdéséből - figyelemmel annak jogalkotói indokolására is - az is következik, hogy az alapítói jogokat gyakorló önkormányzatnak először a közüzem fennmaradásáról, illetve átalakításáról kell döntenie, és csak ezt követheti a közüzem kezelésében volt vagyonról való rendelkezés. Mindaddig tehát, amíg a közüzem jogi státusa rendezetlen, a birtokában lévő - önkormányzati tulajdonba adott - működtetői vagyon jogszerű használójának minősül. A vagyon működtetésével kapcsolatban keletkező anyagi jogi igényeit tehát harmadik személyekkel szemben érvényesítheti.
Az eljárt bíróságok eltérő jogi álláspontjuk miatt nem vizsgálták érdemben sem a felperes keresetét, sem az alperes beszámítási kifogását, erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a felülvizsgálattal érintett részében - a vízdíjakkal kapcsolatos követelés tekintetében - az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és ebben a keretben utasította az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára.
A felmerült költségeket - az ügyvédi munkadíjat és a le nem rótt illetéket - a Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdése szerint megállapította, melynek viseléséről az elsőfokú bíróságnak kell határoznia. (Legf. Bír. Gfv.X.31.748/1998. sz.)