adozona.hu
BH 1999.6.272
BH 1999.6.272
A csődeljárás alá került adós számláját vezető pénzintézet - a jogszabályi változások ellenére - nem jogosult a saját - adóssal szemben fennálló - követelésének az általa vezetett számla megterhelése útján történő behajtására [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 83. § b) pont, 1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (mód. Cstv.) 44. § (5) bek., 46. §, 39/1984. (IX. 5.) MT r. 4. § (5) bek., 12/1987. (XII. 29.) IM r. 9. § (1)-(2) bek., 3/1992. (MK. 34.) MNB rek. 4. § (4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felek között 1993. december 1-jétől kezdődően bankszámlaszerződés volt hatályban. Ennek alapján az alperes vezette a felperes pénzforgalmi jellegű bankszámláját. Az alperes az 1996. augusztus 7-én létrejött kölcsönszerződés alapján 1996. november 15-i lejáratra 140.000.000,-Ft rövid lejáratú eseti hitelt nyújtott a felperesnek. A szerződés 8. pontjában a felperes felhatalmazta a bankot arra, hogy a "többször módosított 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 5. §-ának (2) bekezdésében megjelölt előny...
BH 1999.6.272 A csődeljárás alá került adós számláját vezető pénzintézet - a jogszabályi változások ellenére - nem jogosult a saját - adóssal szemben fennálló - követelésének az általa vezetett számla megterhelése útján történő behajtására [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 83. § b) pont, 1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (mód. Cstv.) 44. § (5) bek., 46. §, 39/1984. (IX. 5.) MT r. 4. § (5) bek., 12/1987. (XII. 29.) IM r. 9. § (1)-(2) bek., 3/1992. (MK. 34.) MNB rek. 4. § (4) bek.].
A felek között 1993. december 1-jétől kezdődően bankszámlaszerződés volt hatályban. Ennek alapján az alperes vezette a felperes pénzforgalmi jellegű bankszámláját. Az alperes az 1996. augusztus 7-én létrejött kölcsönszerződés alapján 1996. november 15-i lejáratra 140.000.000,-Ft rövid lejáratú eseti hitelt nyújtott a felperesnek. A szerződés 8. pontjában a felperes felhatalmazta a bankot arra, hogy a "többször módosított 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 5. §-ának (2) bekezdésében megjelölt előnyösen rangsorolt fizetési megbízások teljesítésének sorrendjét követően, de minden más fizetési megbízás teljesítését megelőzően... bármelyik pénzforgalmi jellegű bankszámláját - beszámítási jogával élve - megterhelje, illetve más banknál vezetett bármelyik pénzforgalmi jellegű bankszámlájával szemben követelését azonnali beszedési megbízással érvényesítse".A felperes 1996. szeptember 23-án 2. Cspk. 3/1990. szám alatt csődeljárás megindítása iránti kérelmet terjesztett elő az illetékes megyei bíróságnál. Erről a bankszámláit vezető pénzintézeteket - közöttük az alperest is - még ezen a napon értesítette. A csődeljárás kezdeményezését megelőző napon, 1996. szeptember 2-án a 140.000.000,-Ft kölcsönből 228.969,-Ft esedékessé vált. Ezt az összeget azonban az alperes a felperes részére már nem adta át, hanem a kölcsönszerződést 1996. szeptember 23-án azonnali hatállyal felmondta. Az alperes 1996. szeptember 26. és október 4. között, több részletben, összesen 12.728.537,-Ft-ot emelt le a felperes nála vezetett számlájáról.
A felperes módosított keresetében 12.957.506,-Ft és az egyes részösszegek után a leemelés időpontjától járó kamatok és perköltség megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Keresetét arra alapította, hogy az alperes - a csődeljárás kezdeményezése iránti kérelem benyújtásáról történt értesítést követően - a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 4. §-ának (5) bekezdése szerint a hozzájárulása nélkül nem volt jogosult a bankszámláját a saját követelésével megterhelni. Kérte továbbá az 1996. szeptember 22-én esedékes 228.969,-Ft összegű folyószámla-hitelrész kifizetésére kötelezni az alperest.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. A csődeljárás kezdeményezése iránti kérelem kézbesítését nem vitatta. Előadta azonban, hogy a felperes által hivatkozott korlátozást az 1991. évi IL. törvény 83. §-ának b) pontja iktatta a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 4. §-ának (5), a korábbi számozás szerint (4) bekezdésébe. A 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 4. §-ának (5) bekezdését módosító 1991. évi IL. törvény 83. §-ának b) pontját azonban az 1993. évi LXXXI. törvény 44. §-ának (5) bekezdése 1993. szeptember 2. napjával hatályon kívül helyezte, így a bankszámlával szembeni leemelés korlátozása megszűnt. Ezért nem volt jogi akadálya a saját követelése beszámításának. Tekintve, hogy az adóssal szemben a pénzkövetelések végrehajtása csak a moratórium időtartama alatt szünetel, annak sem volt jogi akadálya, hogy a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 6. §-ának (1) bekezdése alapján a követelését azonnali beszedési megbízással érvényesítse. Végezetül utalt arra, hogy a felperessel tárgyalásokat folytatott, amelyek elszámolással zárultak. Az elszámoláskor a felek figyelemmel voltak az alperes által korábban leemelt összegekre is.
Az első fokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen vissza a felperesnek 15 nap alatt 12.728.537,-Ft-ot és ennek az egyes részletek leemelésétől a visszafizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát, valamint 400.000,-Ft perköltséget. Az ezt meghaladó keresetet elutasította, és kötelezte az alperest 695.250,-Ft kereseti illetéknek az állam javára történő megfizetésére. A felperest 54.750,-Ft illeték megfizetésére kötelezte.
Az első fokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 7. §-a (1) bekezdésének második fordulata értelmében a csődeljárás iránti kérelem benyújtásáról az adós köteles értesíteni a bankszámláit vezető pénzintézeteket. Az 1991. évi IL. törvény 83. §-ának b) pontja a pénzforgalomról és bankhitelről szóló 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 4. §-a (5) bekezdésének második fordulatát úgy módosította, hogy a csődbejelentésről szóló értesítéstől kezdve a pénzintézet az adós hozzájárulása nélkül nem terhelheti meg az adós bankszámláját saját követeléseivel. A Cstv. említett rendelkezését az 1993. évi LXXXI. törvény hatályon kívül helyezte, ami azonban nem érintette a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 4. §-ának (5) bekezdésében foglaltakat. Ez ugyanis változatlan tartalommal úgy rendelkezik, hogy a pénzintézet a számlatulajdonos hozzájárulása nélkül a pénzintézeti tevékenységi körében keletkezett és esedékessé vált követeléseivel csak a csőd bejelentéséről történt tudomásszerzésig terhelheti meg az adós nála vezetett számláját. Az adott esetben a keresettel érintett összegeket az alperes a csődeljárás megindítása iránti kérelem benyújtását - és az arról szóló tudomásszerzést - követően emelte le a felperes bankszámlájáról, ezért azokat köteles visszatéríteni.
Nem tulajdonított jogi jelentőséget az első fokú bíróság annak a körülménynek, hogy a felek a kölcsönszerződésben az azonnali beszedési megbízás benyújtásának lehetőségét megállapodással rendezték. Álláspontja szerint a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 4. §-ának (5) bekezdése olyan kógens rendelkezést tartalmaz, amelytől a felek közös megállapodással sem térhetnek el. Nem fogadta el az alperesnek arra történő hivatkozását sem, hogy közötte és a felperes között a tartozás tekintetében a Ptk. 240. §-ának (3) bekezdése szerinti egyezség jött létre, mert úgy ítélte meg, hogy a kihallgatott tanúk vallomása az alperes előadását nem támasztotta alá. A késedelmi kamat mértékét egyébként a Ptk.-nak az 1995. évi CXXI. törvény 79. §-ának (2) bekezdésével módosított 301. §-a (1) bekezdése szerinti évi 20%-ban állapította meg.
Az alperes fellebbezése folytán eljáró Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 100.000,-Ft másodfokú perköltséget.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság megállapítása szerint az első fokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást és helytálló az arra alapított döntése is. Kifejtette: elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy milyen tartalommal van hatályban a pénzforgalomról és bankhitelről szóló 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 4. §-ának (5) bekezdése. Ebben a körben arra kellett figyelemmel lenni, hogy a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 4. §-a (4) bekezdésének - a későbbi számozásváltozás folytán (5) bekezdésének - az 1992. január 1-jét megelőzően hatályos szövege szerint a pénzintézet a számlatulajdonos rendelkezése nélkül is megterhelhette az adós nála vezetett számláját a pénzintézeti tevékenysége körébenkeletkezett esedékes követelésével. A pénzintézetet ez a jog a felszámolási eljárás közzétételéig illette meg.
Az 1992. január 1-jén hatályba lépett 1991. évi IL. törvény 83. §-ának b) pontja ezt a rendelkezést akként módosította, hogy a pénzintézetet a terhelés joga a csődbejelentésről, illetve a felszámolási eljárás megindítása iránti kérelem benyújtásáról történő tudomásszerzésig illeti meg. Igaz ugyan, hogy az 1993. szeptember 2-án hatályba lépett 1993. évi LXXXI. törvény 44. §-ának (5) bekezdése az előbb hivatkozott törvényi rendelkezést [83. § b) pont] hatályon kívül helyezte, a 46. § pedig beiktatta a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 4. §-ának (2) bekezdését, és a korábbi (2)-(4) bekezdés számozását (3)-(5) bekezdésre változtatta, de nem érintette az MT rendelet 4. §-a (5) bekezdésének második mondatát, amelyet az 1991. évi IL. törvény 83. §-ának b) pontja állapított meg és az ezzel az MT rendelet részévé vált. Ez a rendelkezés újabb módosítás hiányában jelenleg is hatályban van. Az pedig a jogvita elbírálásánál nem vehető figyelembe, hogy a hatályos jogszabály kedvezőtlenül érinti-e - és ha igen milyen módon - a csődhelyzetbe került gazdálkodó szervezet számlavezető bankját.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság rámutatott arra is, hogy az 1993. évi LXXXI. törvény rendelkezéseiből nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a jogalkotónak az lett volna a szándéka, miszerint a számlavezető bankot azonos helyzetbe kívánta volna hozni az adós más hitelezőjével. A hitelezők egyenlőségének elve az 1993. évi LXXXI. törvényt megelőzően sem érvényesült. Az 1991. évi IL. törvény 1993. szeptember 2-ig hatályban volt rendelkezései, valamint a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet sem érvényesítették a hitelezők egyenlőségének elvét. A hivatkozott jogszabályok ugyanis nem tiltották, hogy a csődbe került adós a csődbejelentést követően, a moratórium időtartama alatt is, kifizetéseket teljesítsen, maga határozva meg, hogy melyik hitelezőjének milyen igényét elégíti ki. A moratórium ideje alatt a fizetésnek egyetlen korlátja volt, nevezetesen, hogy a számlavezető bank a csődeljárás közzétételét követően, a csődeljárás alatt álló számlatulajdonos bankszámlájáról - a 3/1992. (MK 34.) MNB rendelkezés 4. §-ának (4) bekezdése szerint - számlák közötti elszámolást csak átutalással teljesíthetett. Az a szándék, hogy a jogalkotó a számlavezető bankot nem kívánta azonos helyzetbe hozni az adós más hitelezőjével, kitűnik abból is, hogy az 1993. évi LXXXI. törvény hatálybalépése után is fennmaradt a törvény 7. §-ának (1) bekezdésében írt az a rendelkezés, amely szerint a csődeljárás iránti kérelmet benyújtó félnek a számlavezető bankját értesíteni kell a kérelem benyújtásáról. Ezáltal viszont fennmaradt a számlavezető banknak az az előnyös pozíciója is, hogy a többi hitelezőhöz képest először értesül a csődeljárás megindításáról. Amennyiben fennállna az értesítést követően az adós számlájára vonatkozó terhelési lehetősége, a csődeljárás meghiúsulhatna, mert a számlavezető pénzintézet terhelése kapcsán "elolvadna" az a vagyon, aminek megléte esetén a hitelezők a fizetési moratóriumhoz hozzájárulnának.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság rámutatott még arra is, hogy a számlavezető pénzintézet sincs elzárva a saját követelésének az adóssal szemben történő érvényesítésétől, ugyanis a fizetési haladékot tartalmazó végzés közzétételéig a számlavezető pénzintézet a saját követelése behajtása érdekében - meghatározott feltételek mellett - azonnali beszedési megbízást nyújthat be az adósnak más pénzintézetnél vezetett bankszámlája ellen. Annak sincs jogi akadálya, hogy a követelése alapjául szolgáló megállapodást közjegyzői okiratba foglalják. A záradékolt közokirat alapján pedig az 1994. évi LIII. törvény 6. §-ának (1) bekezdése szerint azonnali beszedési megbízást nyújthat be az adós bankszámlájával szemben.
Ilyen módon az adósnak a nála vezetett bankszámláját is megterhelheti. Tekintettel arra, hogy az alperes a csődeljárás iránti kérelem benyújtásáról történt tudomásszerzést követően - a hatályos jogi szabályozás értelmében - a saját követelésével nem volt jogosult megterhelni a felperes bankszámláját, nem tévedett az első fokú bíróság, amikor az alperest a leemelt összeg visszafizetésére és a leemelés időpontjától számított kamatok megfizetésére kötelezte.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ezért az első fokú ítélet fellebbezéssel érintett rendelkezését a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. A fellebbezési eljárási költségre vonatkozó rendelkezés a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén és a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. §-a (1) bekezdésének b) pontján és (2) bekezdésén alapult.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a jogerős ítélet törvénysértő, mert sérti az 1987. évi XI. törvény 57. §-ának (1) és (2) bekezdésében, valamint 60. §-ában leírtakat. Sérti a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 4. §-ának (5) bekezdésében foglaltakat, a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdését és a 3/1992. (MK 34.) MNB rendelkezés 10. §-ának b) pontjában foglaltakat is. Az alperes álláspontja szerint ugyanis akkor, amikor az 1993. évi LXXXI. törvény 44. §-ának (5) bekezdése a Cstv. 83. §-ának b) pontját hatályon kívül helyezte, ez értelemszerűen azt eredményezte, hogy hatályát vesztette a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 4. §-a eredeti számozás szerint (4), a jelenlegi számozás szerinti (5) bekezdésének második mondata is. A jogszabályhely szövegét ennek megfelelően tartalmazza a hatályos jogszabályok hivatalos gyűjteményét közzétevő Magyar Hivatalos Közlönykiadó CD-lemeze is. Ezért az 1987. évi XI. tv. 57. és 60. §-ából következően ezt kell irányadó jogszabályi szövegnek elfogadni. Véleménye szerint ez az értelmezés felel meg a törvényalkotó szándékának is, figyelemmel arra, hogy a korábbi csődbejelentés helyett - a módosítást követően - csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet kell benyújtani, amihez nem kapcsolódik azonnal fizetési moratórium.
Az alperes álláspontja szerint továbbá a jogerős ítélet sérti a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdését, valamint a 3/1992. (MK 34.) MNB rendelkezés 10. §-ának b) pontját is, mert a felek között létrejött kölcsönszerződésben az adós (a felperes) felhatalmazta a pénzintézetet arra, hogy a számláját az esedékes követelésekkel azonnali beszedési megbízás útján megterhelje. E szerződési kikötésnek nem volt jogszabályi akadálya, így jogszerűen járt el az alperes, amikor a szerződésben megfogalmazott felhatalmazás alapján járt el. A 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 4. §-ának (5) bekezdése korábban hatályos második mondata ugyanis kizárólag a jogszabályi alapon történő felhatalmazással szemben állított korlátokat, de nem vonatkozott a szerződéses alapon kikötött azonnali beszedési megbízásra.
A felperes a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte az ott kifejtett helyes indokok figyelembevételével.
A jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a jogerős ítéletben helyesen állapította meg a tényállást, és arra alapítottan érdemben helyes döntést hozott. Tekintettel arra, hogy az alperes a felülvizsgálati kérelemben nem hozott fel olyan új tényt, vagy jogi érvet, amely jogszabálysértés megállapítására alapul szolgálhatna, a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a jogerős ítélet indokait a Pp. 275/B. §-a szerint alkalmazott Pp. 254. §-ának (3) bekezdése szerint nem kívánja megismételni, csupán a már kifejtett helyes indokokra utal.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmében foglaltak kapcsán rámutat arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság helyes jogszabályértelmezéssel jutott arra a következtetésre: az 1993. évi LXXXI. törvény 44. §-ának (5) bekezdésében foglalt rendelkezés, nevezetesen a Cstv. 83. §-a b) pontjának hatályon kívül helyezése, nem eredményezi automatikusan a 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 4. §-a (5) bekezdésének második mondatában írtak hatályon kívül helyezését is. Amennyiben a törvényalkotói szándék e rendelkezés hatályon kívül helyezésére irányult, arról külön kellett volna rendelkezni. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletében kifejtetteken kívül ez következik a jogszabályszerkesztésről szóló 12/1987. (XII. 29.) IM rendelet 9. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakból is. Az pedig, hogy a különböző jogszabálygyűjtemények - közöttük akár a Magyar Hivatalos Közlönykiadó CD-lemeze - az egyes jogszabályok szövegét miként tartalmazza, a jogvita elbírálásánál nem bír jelentőséggel. A bíróságok számára ugyanis a Magyar Közlönyben megjelent jogszabályszöveg az irányadó és nem a különböző jogszabálygyűjtemények szerkesztett szövege. Mindezekre tekintettel helytálló a jogerős ítéletnek az az állásfoglalása, hogy az alperes a csődeljárás iránti kérelem benyújtásáról szóló értesítést követően nem volt jogosult a felperes számláját a saját követelésével megterhelni. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak sem, hogy a Cstv. szövege - az 1993. évi LXXXI. törvény 7. §-ával történt módosítás folytán - megváltozott, és csődbejelentés helyett csődeljárás lefolytatása iránti kérelemről rendelkezett, mert a jogkövetkezmény a számlavezető bank értesítéséhez fűződött.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében írtaktól eltérően éppen az említett rendelkezés szolgálja a hitelezők egyenlőségének elvét, ugyanis a csődeljárás megindítása iránti kérelemről kizárólag a számlavezető bankot kellett értesíteni, így tiltó rendelkezés hiányában ez a bank kerülhetne a többi hitelező hátrányára előnyös helyzetbe. Természetesen - mint ahogy a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság is kifejtette - a számlavezető bank sincsen elzárva attól, hogy az erre vonatkozó feltételek fennállása esetén a követelését más bankoknál vezetett számlával szemben azonnali beszedési megbízással érvényesítse.
Nem helytálló a felülvizsgálati kérelem abban a részében sem, hogy az alperes a felek között létrejött szerződés alapján lett volna jogosult a felperes számláját megterhelni. Ennek akadályát ugyanis a jogszabály kógens rendelkezése képezi. Önmagában az, hogy a felek a szerződésükben a bankot egyébként jogszabály alapján megillető jogosultságot megismételték, nem eredményezheti azt, hogy ezáltal - a jogszabály kógens rendelkezését félretéve - az alperes számlavezető bank jellege figyelmen kívül maradjon, és az alperes - a csődeljárás megindítása iránti kérelemről való tudomásszerzéskor - az egyéb hitelezőket megelőzve előnyös igényérvényesítési helyzetbe kerüljön.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv.X.31.736/1998. sz.)