adozona.hu
BH 1999.5.228
BH 1999.5.228
A felszámoló díjkövetelésének alapjaként csak az általa "behajtott" követelések vehetők figyelembe. Az adós vagyonának "működtetéséből" származó kamatbevétel ilyennek nem tekinthető, ezért azt a díjalap számításánál nem lehet figyelembe venni [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 48. § (1) és (3) bek., 56. § (2) bek., 57. § (1) bek., 59. §, 1991. évi XVIII. tv. 23. § (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1992. március 31-én kezdeményezett, majd 1992. április 22-én elrendelt felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság a 75. sorszámú végzésével - egyebek mellett - elrendelte az adós megszüntetését, rendelkezett a vagyonnak a hitelezők közötti felosztásáról, egyben a felszámoló díját 61.487.760,-,-Ft összegben állapította meg azzal, hogy ez az összeg már kifizetésre került. A végzés indokolása szerint a felszámoló által előterjesztett, módosított felszámolási z...
BH 1999.5.228 A felszámoló díjkövetelésének alapjaként csak az általa "behajtott" követelések vehetők figyelembe. Az adós vagyonának "működtetéséből" származó kamatbevétel ilyennek nem tekinthető, ezért azt a díjalap számításánál nem lehet figyelembe venni [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 48. § (1) és (3) bek., 56. § (2) bek., 57. § (1) bek., 59. §, 1991. évi XVIII. tv. 23. § (3) bek.].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1992. március 31-én kezdeményezett, majd 1992. április 22-én elrendelt felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság a 75. sorszámú végzésével - egyebek mellett - elrendelte az adós megszüntetését, rendelkezett a vagyonnak a hitelezők közötti felosztásáról, egyben a felszámoló díját 61.487.760,-,-Ft összegben állapította meg azzal, hogy ez az összeg már kifizetésre került. A végzés indokolása szerint a felszámoló által előterjesztett, módosított felszámolási zárómérleget és vagyonfelosztási javaslatot a hitelezők - az APEH megyei igazgatósága kivételével - nem kifogásolták. Az eljárás befejezésekor felosztható vagyonból (24 992.000,-,-Ft pénzeszköz; 5.380.785,-,-Ft áfa-visszautalásra vonatkozó követelés; és a pénzkészlet kamatbevétele) - figyelemmel az eljárás folyamán jóváhagyott közbenső mérlegek alapján történt kifizetésekre - a még ki nem elégített, az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 57. §-a (1) bekezdésének a), e) pontjába sorolt hitelezők teljes, illetve az f) pontba tartozó követelések jogosultjainak részleges kielégítésére van mód.A felszámoló díját az elsőfokú bíróság az eljárásban érintett vagyon nagyságára, a megoldandó számos gazdasági és jogi problémára, a megoldások színvonalára s a technikai lebonyolítás nehézségeire is figyelemmel a Cstv. 59. §-ának alkalmazásával 3%-os mértékben látta indokoltnak meghatározni. Az összegszerűséget illetően a díjalapba - "az APEH által kifejtett állásponttal ellentétesen" - jogszerűnek ítélte meg a lekötött pénzeszközök kamatának a díjalapba történő számítását, mivel álláspontja szerint a kamatkövetelés mind a Cstv., mind a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (Sztv.) értelmezése alapján bevételnek tekintendő.
E végzésnek a felszámolói díjra vonatkozó rendelkezése ellen a hitelező élt fellebbezéssel, és a felszámolói díj, illetve a kapcsolódó vagyonfelosztás tekintetében kérte a végzés megváltoztatását. A hitelező sérelmezte, hogy a felszámolási zárómérleg és vagyonfelosztási javaslat ellen benyújtott kifogását az elsőfokú bíróság a végzés rendelkező részében figyelmen kívül hagyta, s azt csak az indokolásban érintette. Az ügy érdemében pedig fenntartotta azt az álláspontját, hogy a felszámolói díjak meghatározásánál a pénzeszközök lekötése utáni kamatbevétel nem vehető figyelembe. A zárójelentésben kimutatott 2.049.592.000,-,-Ft díjalapban helytelenül szerepelt 51.080.000,-,-Ft kamatbevétel, s téves volt ezen összeg után a 3%-os, 1.532.000,-,-Ft felszámolói díj megállapítása. A hitelező véleménye az, hogy a felszámolás során elért bevételeknek a Cstv. 59. §-a szerinti zárójeles meghatározása - az eladott vagyontárgyak árbevétele és a befolyt követelések pénzbevétele együttes összegének megjelölésével - konkrét, s mivel e fogalmakat a Cstv. nem szabályozza, az Sztv. rendelkezései irányadók. E törvény 48. §-ának (2) bekezdése a kapott kamatok bevételi jogcímét a pénzügyi műveletek bevételeként szabályozza, az Sztv. 23. §-ának (3) bekezdése értelmében pedig a kamatok nem minősülnek követelésnek, e fogalmak tehát nem felelnek meg a Cstv. 59. §-ának zárójeles rendelkezésében foglaltaknak.
A felszámolónak a fellebbezésre tett észrevételei az elsőfokú végzés helybenhagyására irányultak. Álláspontja szerint sem a Cstv. 59. §-a nem zárja ki, hogy a kamatbevétel a befolyt követelések pénzbevételeként legyen értelmezhető, sem az Sztv. hivatkozott rendelkezései nem alkalmasak a fellebbezés alátámasztására. A felszámolás során értékesített pénzügyi befektetések - számviteli elszámolásuktól függetlenül - beletartoznak az eladott vagyontárgyak körébe, s nincs olyan előírás, hogy a kamattal együtt befolyt követelések összegéből a kamatot le kellene vonni a díjalap számításakor; de a követelések fogalmának hitelezői értelmezése is téves, mert a bankszámlaszerződés aláírásával, illetve a betét elhelyezésével a kamatkövetelés fennáll. A felszámoló álláspontja alátámasztására könyvszakértői véleményt is csatolt, mely szerint a mérleg fordulónapjáig ki nem egyenlített kamatokat egyéb követelésként kell elszámolni. Utalt végül a felszámoló arra is, hogy a pénzeszközök betétkénti lekötése elsősorban a hitelezők érdekeit szolgálta, ugyanakkor a még felosztható vagyon mértéke a fellebbezőt - mint hitelezőt - nem is érinti, mivel e) kategóriás igénye már teljes mértékben kielégítésre került, a g) kategóriás igénye kielégítésére viszont - a vitatott 1.532.000,-,-Ft sorsától függetlenül - nincs lehetőség.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A felszámoló az észrevételeiben utalt arra, hogy a fellebbezésben vitatott vagyon értéke az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt nem érinti, s mivel ezzel mintegy megkérdőjelezte a hitelező fellebbezési jogosultságát, a Legfelsőbb Bíróság elsőként e kérdést vizsgálta. A jelen, 1993. szeptember 2-a előtt indult felszámolási eljárásban irányadó Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 233. §-ának (1) bekezdése értelmében az elsőfokú határozat ellen fellebbezéssel élhet a fél, a beavatkozó, továbbá az ügyész, végül az, akire a határozat rendelkezést tartalmaz, a rendelkezés reá vonatkozó része ellen. Bár a Cstv. a felek fogalmát még nem határozta meg, kifejezett rendelkezés nélkül is nyilvánvaló, hogy az eljárást kezdeményező, illetve az igényt érvényesítő hitelező a felszámolási eljárásban félnek tekintendő, a fél pedig az elsőfokú bíróság határozata ellen - további feltételtől függetlenül - fellebbezéssel élhet. Irreleváns tehát az a felszámolói észrevétel, hogy a fellebbezésben vitatott rendelkezés a hitelezőt érinti-e; a hitelezőt a fellebbezési jog megillette.
A hitelező sérelmezte a fellebbezésében azt, hogy a felszámolási zárómérleg és vagyonfelosztási javaslat ellen előterjesztett kifogását az elsőfokú bíróság végzésének rendelkező része figyelmen kívül hagyta, s azt csak az indokolásban érintette. A Cstv. 56. §-ának (2) bekezdése értelmében, ha a felszámolási eljárásban részt vevők közül bármelyik fél a zárómérlegben foglaltakat, illetőleg a vagyonfelosztási javaslatot kifogásolja, a bíróság további bizonyítást rendelhet el, vagy a kifogást elutasítja. A kifogás elutasítása ellen külön fellebbezésnek nincs helye, az ügy érdemét eldöntő határozat elleni fellebbezésben azonban a kifogás elutasítását sérelmezni lehet, és ekkor a döntés felülbírálható. E rendelkezésből következően az elsőfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a kifogás tárgyában külön végzéssel határoz, mint ahogy erre a Legfelsőbb Bíróság a BH 1997. évi 5. számában 249. szám alatt közzétett eseti döntésében rámutatott. Tekintettel azonban arra, hogy e végzés ellen külön fellebbezésnek nem lett volna helye, a felszámolási eljárást befejező végzés elleni fellebbezés keretében pedig a kifogással kapcsolatos jogorvoslat előterjesztésre került, és az elbírálható, a Legfelsőbb Bíróság az eljárási jogszabálysértést nem tekintette olyan súlyúnak, mely az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezését, a Pp. 252. §-a (2) bekezdésének alkalmazását szükségessé tette volna.
Ezen eljárási kérdések előrebocsátása után a Legfelsőbb Bíróság érdemben vizsgálta a felek közötti jogvitát, melynek lényegét az a kérdés képezte, hogy a lekötött pénzeszközök kamata a felszámolói díj alapját képező bevételnek tekinthető-e vagy sem.
A Cstv. 59. §-a szerint a felszámoló díjának összege: a felszámolás során elért bevételek (az eladott vagyontárgyak árbevételének és a befolyt követelések pénzbevételének együttes összege) 2%-a. E rendelkezés helyes értelmezése szerint - ahogyan azt a Legfelsőbb Bíróság az Fpk.VIII.30.789/1997/4. számú határozatában már kifejtette - a befolyt követelések pénzeszközein azokat a követeléseket kell érteni, amelyek a Cstv. 48. §-ának (1) bekezdése értelmében az adós követelései voltak, amelyeket a felszámolónak az esedékességkor "be kell hajtania". Ezzel szemben a lekötött betétből származó kamatbevétel az adós vagyonának a Cstv. 48. §-ának (3) bekezdése szerinti működtetéséből ered, s mint pénzügyi művelet eredményeként jelentkező bevétel, nem tekinthető sem értékesítési árbevételnek, sem behajtott követelésnek.
A fentiek miatt a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett részét nem érintve, a Cstv. 6. §- ának (2) bekezdése folytán megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára figyelemmel, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján a felszámolói díjat megállapító rendelkezését megváltoztatta, s a felszámoló díját - a nem vitás összegszerűség alapján - 1.532.000,-,-Ft-tal csökkentette, és ennek következtében kötelezte a felszámolót, hogy ezt az összeget - az egyébként az esedékesség előtt felvett felszámolói díjból - az adós felszámolás körébe tartozó vagyonába utalja vissza, majd fordítsa a felszámolási zárómérleg 3-4. sz. mellékletében szereplő, a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába sorolt hitelezői igények - arányos - kielégítésére.
(Legf. Bír. Fpk.VIII.32.952/1996. sz.)