adozona.hu
BH 1999.3.130
BH 1999.3.130
Az ún. törvényi kezesség - jogszabály kifejezett, eltérő rendelkezése hiányában - nem készfizető, hanem egyszerű kezességvállalásnak minősül [1993. évi LXXXI. tv-vel módosított 1991. évi IL. tv. (mód. Cstv.) 38. § (3) bek., Ptk. 274. § (1)-(2) bek., 1992. évi LIV. tv. 53. § (1)-(2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi korlátolt felelősségű társaság mint az ún. V. Vállalatcsoporthoz tartozó cég a bíróság 1991. november 26-án közzétett határozata alapján felszámolás alatt áll. A V. Vállalatcsoporthoz tartozó gazdálkodó szervezetek felszámolója az 1991. évben felszámolást kezdeményezett az E. Vállalat, azaz a jelen per beavatkozója ellen, az eljárás lefolytatása iránti kérelmétől azonban elállt, mivel 1992. június 25-én egyezség jött létre a felek között. Az egyezség értelmében a V. Vállalatok - k...
BH 1999.3.130 Az ún. törvényi kezesség - jogszabály kifejezett, eltérő rendelkezése hiányában - nem készfizető, hanem egyszerű kezességvállalásnak minősül [1993. évi LXXXI. tv-vel módosított 1991. évi IL. tv. (mód. Cstv.) 38. § (3) bek., Ptk. 274. § (1)-(2) bek., 1992. évi LIV. tv. 53. § (1)-(2) bek.].
A felperesi korlátolt felelősségű társaság mint az ún. V. Vállalatcsoporthoz tartozó cég a bíróság 1991. november 26-án közzétett határozata alapján felszámolás alatt áll. A V. Vállalatcsoporthoz tartozó gazdálkodó szervezetek felszámolója az 1991. évben felszámolást kezdeményezett az E. Vállalat, azaz a jelen per beavatkozója ellen, az eljárás lefolytatása iránti kérelmétől azonban elállt, mivel 1992. június 25-én egyezség jött létre a felek között. Az egyezség értelmében a V. Vállalatok - köztük a felperes is - követeléseiket az E. Vállalat által kezdeményezendő csődeljárás során kívánják rendezni. A felek a megállapodásban rögzítették, hogyan rendezik majd - a csődeljárás keretein belül - az egymással szembeni követeléseiket, s kimondták: a felperes felszámolója az E. Vállalat előterjesztendő egyezségi ajánlatát a többi hitelezővel azonos feltételek mellett elfogadja; továbbá a csődeljárásban megállapítandó "V. Vállalatcsoport - E. követeléseket" a felek a V. Vállalatcsoporton belül engedményezésekkel rendezik. A bíróság előtt megindult csődeljárás során az E. Vállalat E. Kereskedőház mint adós és hitelezői között 1993. március 29-én csődegyezség született. Abban az E. Vállalat - egyebek mellett - vállalta, hogy a felperes elismert 27.154.248 Ft követeléséből 21.723.389 Ft-ot 1993. III. negyedévének végéig három részletben megfizet.A csődegyezség létrejötte után az E. Vállalat államigazgatási felügyelet alá került, és az alperes jogelődjének, az Állami Vagyonügynökségnek az igazgató tanácsa az 1993. szeptember 22-i ülésén az E-41/25/ÁVÜ/93. számú határozatával - az 1992. évi LIV. törvény 53. §-ának (1) bekezdése alapján - a vállalat három ingatlanát 1993. június 30-i hatállyal elvonta. Erre figyelemmel az E. Vállalat 1993. szeptember 27-én értesítette a csődegyezség megkötésében részt vett hitelezőket arról, hogy a megállapodásban foglaltakat nem tudja teljesíteni, mert azok kielégítésének fedezetét - az addig kifizetetteken túlmenően - a vállalatnak az ÁVÜ által elvont nagy értékű ingatlanai képezték.
A felperes - mindezeket követően - 1994. szeptember 14-én keresetet nyújtott be az elsőfokú bírósághoz, amelyben arra hivatkozva, hogy az E. Vállalattal szemben eredménytelenül kísérelte meg a 27.154.248 Ft tőkéből és annak késedelmi kamatából álló követelését behajtani, az alperest - az 1992. évi LIV. törvény 53. §-a és a Ptk. 272-273. §-ai alapján - mint készfizető kezest kérte marasztalni. A per során módosított, kiegészített keresetében másodlagosan a Pp. 123. §-a alapján az alperes kezesi felelősségének, illetve annak mértéke megállapítását, továbbá az alperesnek - az 1992. évi LIV. törvény 53. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel - kártérítés jogcímén a 27.154.248 Ft tőkekövetelésnek 1993. szeptember 22-től a keresetlevél benyújtásáig számított, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő késedelmi kamata megfizetésére való kötelezését kérte.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Egyrészt azzal érvelt, hogy a beavatkozó E. Vállalatnak nem áll fenn a felperessel szembeni tartozása, mivel az 1995. június 25-i megállapodás szerint a V. Vállalatcsoport nevében eljáró felszámoló a csődeljárásban megállapítandó követeléseket engedményezéssel rendezi. Az E. Vállalat elleni követeléseket tehát azon V. cégek javára engedményezi, amelyek tartoznak az E. Vállalatnak. Másrészt az alperes - tévesnek tartva azt a felperesi álláspontot, hogy az 1992. évi LIV. törvény 53. §-ának (1) bekezdése a Vagyonügynökség készfizető kezesi felelősségéről rendelkezik - sortartási kifogást is emelt. A kártérítési követelést pedig azért kérte elutasítani, mert úgy vélte, hogy a felperes azzal is csak akkor élhetne, ha igazolni tudná: a beavatkozóval szemben eredménytelenül kísérelte meg követelése behajtását.
A beavatkozó E. Vállalat - amely ellen időközben az elsőfokú eljárás időtartama alatt még közzé nem tett felszámolási eljárás indult - az alperes által előadottakkal egyezően, ugyancsak a felperes első- és másodlagos keresetének elutasítását kérte. A megállapításra irányuló másodlagos keresetet amiatt kérte elutasítani, hogy arra nincs szükség, mivel az alperes kezesi felelősségének mértékét jogszabály rendezi.
Az első fokon eljárt bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, s kötelezte a felperest, hogy fizessen meg - 15 napon belül - 300.000 Ft ügyvédi munkadíjból álló perköltséget az alperest képviselő ügyvédi irodának, valamint - külön felhívásra - 750.000 Ft eljárási illetéket az államnak.
Az ítélet indokolása szerint az 1992. évi LIV. törvény 53. §-ának (1) bekezdésében szabályozott kezesség - a Ptk. 274. §-ának (2) bekezdésében felsorolt feltételek hiányában - csupán egyszerű kezesi felelősséget alapoz meg, ezért az alperes sortartási kifogása alapos volt. A felperes meg sem kísérelte bizonyítani azt, hogy követelése a beavatkozóval szemben behajthatatlan volt, így az alperes - mint egyszerű kezes - jogszerűen tagadta meg a beavatkozó helyetti teljesítést. A másodlagos kereseti kérelemnek az alperesi kezesi felelősség megállapítására irányuló részét illetően az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy az a Pp. 123. §-ában írt feltételek hiányában megalapozatlan. Ugyancsak alaptalannak találta az elsőfokú bíróság a másodlagos kereseti kérelemnek kártérítés (kártalanítás) megfizetésére vonatkozó fordulatát, egyfelől a megállapításra és marasztalásra irányuló együttes igényérvényesítés kizártsága miatt, másfelől - érdemben - azért, mert az alperesnek az 1992. évi LIV. törvény 53. §-ának (2) bekezdésében megfogalmazott kártérítési felelőssége is csak akkor áll fenn, ha a követelés az eredeti adóssal szemben behajthatatlan. A követelés behajtását viszont a felperes meg sem kísérelte, s keresetét a beavatkozóra nem kívánta kiterjeszteni.
Az elsőfokú ítélet ellen - 14., illetve 16. sorszám alatt - a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben a sérelmezett határozat megváltoztatásával a keresetének helytadó döntés hozatalát, valamint az alperesnek perköltségben való marasztalását, illetve a másodfokú tárgyaláson - arra az esetre, ha a másodfokú bíróság az előbbiekre nem látna lehetőséget - az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését s az elsőfokú bíróság újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára való utasítását kérte. Fellebbezése indokolásában előadta: az egyébként általa megalapozottnak tartott tényállást illetően lényegesnek tartja azon körülmény figyelembevételét is, hogy az alperes egyetértett a beavatkozóval kötött csődegyezséggel. Megismételte azt az álláspontját, mely szerint az 1992. évi LIV. törvény 53. §-a (1) és (2) bekezdésének együttes értelmezésével az alperes készfizető kezessége állapítható meg. Fenntartotta a kezesi felelősség mértékének megállapítása iránti kérelme jogszerűségével kapcsolatos hivatkozását is, mert annak a megállapítása, hogy az alperes milyen összegszerűség (az elvont vagyon nyilvántartott avagy forgalmi értéke) erejéig tartozik kezesi felelősséggel, a Pp. 123. §-ában megjelölt feltételeknek megfelel.
A felperesa kártérítési igényének elutasítását is tévesnek tartotta. Véleménye szerint az 1992. évi LIV. törvény 53. §-ának (2) bekezdésében szabályozott kártérítési felelősség - a törvényi előírásra tekintettel - a fedezeti vagyon elvonása miatt az alperest terheli, a felperes károsodása a jogos követelése rendezésének elmaradása folytán bekövetkezett, és a kárigény érvényesítésének nem feltétele az adóssal szembeni behajtás.
A másodfokú eljárás során - a 4. és 6. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvekben rögzítettekből kitűnően - fellebbezését kiegészítette azzal, hogy időközben a követelésének időelőttisége mindenképpen megszűnt, mivel a beavatkozó (azaz a főkötelezett) ellen már megindult felszámolás során bejelentette az igényét, s azt a beavatkozó új felszámolója írásban egyrészt elismerte, másrészt kijelentette, hogy kielégítésére nem várható vagyoni fedezet. Előadta, hogy a beavatkozó korábbi felszámolója vitatta a jelen perben is szereplő követelést, emiatt a felszámolási eljárást foganatosító bíróság előtt eljárás indult, az újonnan (1997. január 6-án) kijelölt felszámoló elismerő nyilatkozatára figyelemmel azonban nem kívánta az eljárás folytatását.
Az alperes - az 5. sorszám alatti - fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és a felperesnek költségekben történő marasztalását kérte. Véleménye az, hogy a kereseti követelés időelőttisége fennáll, mert a felperes az adósa ellen - az elsőfokú bírói kioktatás ellenére - nem élt igénye jogi úton történő érvényesítésének a lehetőségével, mulasztása pedig - a Pp. 247. §-ának (1) bekezdésében foglaltak folytán - a másodfokú eljárásban már nem orvosolható. A fellebbezési tárgyaláson azonban kijelentette, hogy a beavatkozó nevében eljáró felszámolónak a felperesi követelést elismerő nyilatkozatát tudomásul veszi.
A beavatkozó - a másodfokú eljárásban 4. sorszám alatt - bejelentette: a cég 1994. január 14-én felszámolási eljárást kezdeményezett önmaga ellen. A Fővárosi Bíróság felszámolást elrendelő végzése 1995. november 22-én vált jogerőssé, s közzétételére 1995. december 14-én került sor. A felszámolási eljárást lefolytató bíróság az 1997. január 6-án kelt végzésével az adós felszámolójaként kijelölt T. V. Csődmenedzser és Felszámoló Részvénytársaságot - összeférhetetlenségre tekintettel - a felszámolói feladatának ellátása alól felmentette, és új felszámolóként az A. Korlátolt Felelősségű Társaságot jelölte ki. Az új felszámoló a felperesnek a korábbi felszámoló által elutasított igényét teljes mértékben, a bejelentésnek megfelelően elfogadta, és visszaigazolta. A felszámolási eljárás eseményeit áttekintve előadta, hogy a felszámolás alatt álló társaság felszámolás előtt és azt követően keletkezett vagyonából nem tudja kielégíteni az 57. § (1) bekezdésének f) és g) pontjába tartozónak minősített hitelezői igényeket, ezért nyilatkozatot bocsátott ki a behajthatatlanságáról.
A felperes fellebbezésére vonatkozóan pedig kifejtette a beavatkozó, hogy a kereseti követelést időelőttinek tartja, mivel csak a jogerős felszámolási zárómérleg alapján állapítható meg, mely követelések maradnak kielégítés nélkül.
A felperes fellebbezése - az elsődleges kereseti kérelmet illetően - az alábbiak szerint alapos.
Az első fokon eljárt bíróság mindenben megalapozottan állapította meg a tényállást, a felperes fellebbezésében is - a Pp. 235. §-ának (1) bekezdése által megengedetten - hivatkozott új tényekre, bizonyítékokra figyelemmel azonban a bizonyítási eljárás további folytatása szükséges.
Téves a felperesnek az elsődleges kereseti kérelme alátámasztásául a fellebbezésében is kifejtett azon álláspontja, hogy az alperes az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi LIV. törvény 53. §-ának (1) bekezdése alapján, figyelemmel a törvényhely (2) bekezdésében foglaltakra, készfizető kezesként tartozik helytállni a felperestől elvont vagyon erejéig.
A személyi biztosítékot jelentő kezességnek a Ptk. 272-276. §-aiban megfogalmazott - az elsőfokú ítéletben is felhívott - rendelkezései szerint a kezesség főszabályként ún. egyszerű kezesség, amely a kötelezett mögötti másodlagos helytállási kötelezettséget jelent. Csak kivételesen, a törvényben pontosan meghatározott feltételek esetében keletkezhet készfizető kezesség [Ptk. 274. § (2) bekezdés a)-c) pont].
Kezességet ugyan külön jogszabály is megállapíthat, de a kezesség fajtáit illető fenti megkülönböztetés e vonatkozásban is irányadó. Kifejezett jogszabályi rendelkezés hiányában tehát a törvényi kezesség is egyszerű kezesség, s csak jogszabály ez irányú egyértelmű előírása alapján lehet szó készfizető kezességről [pl.: 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 79. § (1) bekezdés].
Nem helytálló az 1992. évi LIV. törvény 53. §-a (1) és (2) bekezdéseinek együttes értelmezésével kapcsolatos fellebbezési érvelés sem, mert a törvényhely (1) bekezdése a Vagyonügynökségnek a főkötelezett tartozásaiért fennálló kezesi, (2) bekezdése pedig a vagyonelvonással a Vagyonügynökség által okozott kárért való felelősség kérdését, tehát két különböző jogintézményt rendez, amelyeknek összevonása, együttes értelmezése nem lehetséges.
Az adott perben helytállóan érvelt az alperes azzal, hogy kötelezettsége csak másodlagos, mert az alperes kezesi felelősségét megalapító törvényi előírás csupán ún. egyszerű kezességet eredményez.
A Ptk. 274. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyan a kezes ún. sortartási kifogással élhet, ez azonban - ugyanezen törvényhely szerint - a kötelezett és a kezes együttes perlését nem gátolja. Bár a felperes az elsőfokú eljárás során nem kívánta a keresetét a főkötelezettre, a jelen per beavatkozójára kiterjeszteni, az időközben ugyancsak felszámolás hatálya alá került céggel szemben azonban - az annak felszámolására irányadó jogszabály szerint megengedett módon - az igénye érvényesítése végett fellépett. A beavatkozó elleni felszámolási eljárásban követendő, az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény 38. §-ának (3) bekezdése alapján pedig vele szemben a vagyonával kapcsolatos követelés csak a felszámolási eljárás keretében érvényesíthető. A főkötelezett elleni felszámolási eljárásra vonatkozó ezen speciális előírás azonban nem zárja ki, hanem csupán "módosítja" a Ptk. fent említett rendelkezésének [Ptk. 274. § (1) bekezdés] az alkalmazását. A kezesnek a kötelezett (főkötelezett) elleni - a felszámolási eljárás során való igényérvényesítéssel egyidejű - perlése nem zárható ki.
Az első fokon eljárt bíróság a rendelkezésére állt adatok alapján, a főkötelezett (beavatkozó) elleni követelésérvényesítés eredménytelensége igazolásának s a vele szembeni perbeli fellépés hiányában idő előttinek találta a felperes elsődleges - az alperes kezesi felelősségére alapított - kereseti kérelmét, ezért azt érdemben nem vizsgálta. A felperes kiegészített fellebbezésében is felhozott, a beavatkozó bejelentésében előadott új tények - a felperesi követelésnek a főkötelezett felszámolására irányuló eljárásban való érvényesítése; a követelésnek a főkötelezett nevében eljáró, tevékenységéért, jognyilatkozataiért polgári és büntetőjogi felelősséggel tartozó felszámoló által történt egyértelmű írásbeli elismerése s a részéről adott, a várható behajthatatlanságra vonatkozó igazolás - következtében azonban helye van az alperes mint kezes perlésének. Emiatt az alperes kezesi felelősségére hivatkozással előterjesztett elsődleges kereseti kérelem tárgyában érdemben is határozni kell.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, s az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Az elsődleges felperesi követelés felől hozott fenti döntés folytán a tárgytalanná vált eventuális (eshetőleges) másodlagos kereseti kérelmek tekintetében a Legfelsőbb Bíróságnak nem kellett határozatot hoznia.
Az új eljárásban az elsőfokú bíróságnak az alperes 1992. évi LIV. törvény 53. §-ának (1) bekezdése szerinti kezesi felelőssége alapján hozandó döntését - a Ptk. 274. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel - úgy kell megszövegeznie, hogy a kezes kötelezésére csak attól függően és olyan mértékben kerülhessen sor, amennyiben a beavatkozó (főkötelezett) elleni felszámolási eljárás a tartozás kielégítésére fedezetet nem nyújt.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 252-ának (4) bekezdése alapján csupán megállapította a fizetendő perköltséget.
(Legf. Bír. Gf.VIII.30.807/1996. sz.)