adozona.hu
BH 1999.1.35
BH 1999.1.35
I. A felszámolási eljárásban privilegizált követelésként csak az óvadékkal biztosított követelés vehető figyelembe, maga az óvadék azonban nem [Ptk. 270-271. §-ai, 320. § (2) bek., 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. tv. 4. § (1)-(2) bek., 57. § (1) bek. b) és f) pont]. II. A felszámolási nem peres eljárásban a bíróság végzéssel határoz. Az ez ellen benyújtott fellebbezésben elő nem adott bizonyítékok - tárgyalás hiányában - figyelmen kívül maradnak [mód. Cstv. 6. § (1)-(2) bek., Pp. 257. §
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet ellen az 1995. évben kezdeményezett s a Cégközlöny 1996. január 18-i 23. számában közzétett felszámolási eljárásban a hitelező kifogással élt. Egyrészt sérelmezte a felszámoló azon intézkedését, amellyel az a hitelező által a felszámolási eljárás kezdeményezése előtt - az adós végelszámolása keretében - megkísérelt vagyonértékesítés során befizetett bánatpénz és járulékai visszatérítése iránti igényét az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 57. §-a (1) bekezdésének e) po...
BH 1999.1.35 I. A felszámolási eljárásban privilegizált követelésként csak az óvadékkal biztosított követelés vehető figyelembe, maga az óvadék azonban nem [Ptk. 270-271. §-ai, 320. § (2) bek., 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. tv. 4. § (1)-(2) bek., 57. § (1) bek. b) és f) pont].
II. A felszámolási nem peres eljárásban a bíróság végzéssel határoz. Az ez ellen benyújtott fellebbezésben elő nem adott bizonyítékok - tárgyalás hiányában - figyelmen kívül maradnak [mód. Cstv. 6. § (1)-(2) bek., Pp. 257. § (1) bek.].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen az 1995. évben kezdeményezett s a Cégközlöny 1996. január 18-i 23. számában közzétett felszámolási eljárásban a hitelező kifogással élt. Egyrészt sérelmezte a felszámoló azon intézkedését, amellyel az a hitelező által a felszámolási eljárás kezdeményezése előtt - az adós végelszámolása keretében - megkísérelt vagyonértékesítés során befizetett bánatpénz és járulékai visszatérítése iránti igényét az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 57. §-a (1) bekezdésének e) pontjába sorolta. Másrészt kifogásolta, hogy a felszámoló elmulasztotta a felszámolás végrehajtásához szükséges ütemterv, a mérleg és a vagyonkimutatás átadását, valamint a költségekről való tájékoztatási kötelezettségét.Az elsőfokú bíróság a 26/X. sorszámú végzésével kötelezte a felszámolót, hogy a felszámolási ütemtervet 8 napon belül bocsássa a hitelező rendelkezésére, ezt meghaladóan a kifogást elutasította. Kötelezte a hitelezőt 25.000,-Ft ügyvédi munkadíjnak a felszámoló jogi képviselője részére való megfizetésére. A végzés indokolása szerint a felszámoló 1996. április 12-én megfelelően tájékoztatta az összehívott hitelezőket a felszámolás várható menetéről, a felvett jegyzőkönyvből azonban nem volt megállapítható az ütemterv tényleges átadása, ezért a bíróság a Cstv. 46. §-ának (2) bekezdése alapján elrendelte ennek teljesítését. Az ezt meghaladó kifogásokat azonban alaptalannak tartotta, mert a hitelezői választmány megalakulására tekintettel az adós pénzügyi helyzetéről történő tájékoztatásra a Cstv. 5. §-ának (1) bekezdése értelmében az egyes hitelezők nem, csak a hitelezői választmány tarthat igényt.
Alaptalannak minősítette a hitelezőnek a bánatpénz visszafizetése iránti követelése besorolásával kapcsolatos kifogását is, mivel a Ptk. 320. §-ában szabályozott bánatpénz nem minősül sem felszámolási költségnek, sem biztosított követelésnek, így - a bíróság álláspontja szerint - helyesen járt el a felszámoló akkor, amikor a hitelező követelését a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába sorolta be.
E végzés ellen mind a felszámoló, mind a hitelező fellebbezéssel élt.
A felszámoló fellebbezése - a támadott határozat megváltoztatásával - a hitelező kifogásának teljes elutasítására irányult. Indokolásul a felszámoló előadta, hogy az ütemterv átadását a jegyzőkönyv adatain kívül más bizonyítási eszközzel is igazolni tudja. Azzal is érvelt, hogy mind a hitelező, mind a közel azonos tulajdoni állású hitelezőtársainak a cégbejegyzését semmisnek tartja, a semmisségre pedig külön eljárás nélkül lehet hivatkozni. Bejelentette, hogy ebben a körben az illetékes cégbíróságon "törvényességi felülvizsgálati eljárást" kíván indítani. Kérte végül, hogy egyéb fellebbezési indokait a fellebbezési eljárás során terjeszthesse elő.
A hitelező a fellebbezésében az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új határozat hozatalára való utasítását kérte. Sérelmezte a bánatpénz visszafizetése iránti igényének a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) kategóriájába sorolásával kapcsolatos elsőfokú bírósági döntést. Véleménye az, hogy a bánatpénz egyrészt elkülönítetten kezelendő pénzösszeg, mely nem képezhette a felszámolási vagyon tárgyát, másrészt - funkcióját illetően - óvadék jellegű biztosíték, mely így legalább a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontjába sorolandó.
A hitelező fellebbezésén 5.000,-Ft illetéket bélyegben lerótt.
A felszámoló a hitelező fellebbezésére tett észrevételeiben az elsőfokú végzésnek a saját fellebbezésével nem érintett részében való helybenhagyását, s a hitelező "perköltségben" történő marasztalását kérte. Álláspontja szerint a bánatpénz óvadék jellegűnek nem minősíthető, az alaptalan kifogások költség következményeit pedig a hitelezőnek viselnie kell.
A hitelezőnek a felszámoló fellebbezésére tett észrevételei is az elsőfokú végzés helybenhagyására irányultak. A hitelező fenntartotta azt a ténybeli előadását, hogy az ütemterv kritériumainak megfelelő iratot a felszámolótól nem kapott. Részletesen kifejtette, hogy minden alapot nélkülözőnek tartja a cégbejegyzése jogszerűségére vonatkozó felszámolói támadásokat.
A felszámoló és a hitelező fellebbezése alaptalan.
l. A jelen, 1993. szeptember 2-a után indult felszámolási eljárásban alkalmazandó, a lényegesen az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (mód. Cstv.) 46. §-ának (2) bekezdése értelmében a felszámoló - egyebek mellett - megállapítja a felszámolás végrehajtásához szükséges költségeket és ütemtervet. Az ütemtervet köteles a hitelezői választmánynak vagy bármely hitelezőnek - annak kérésére - bemutatni, aki az ellen a bíróságnál kifogással élhet. E rendelkezés alapján a felszámoló kötelezettségét egy olyan felszámolási ütemterv írásbeli összeállítása képezi, melyben a tervezett gazdasági, pénzügyi, munkaügyi, vagyonértékesítési intézkedéseket s azok várható időpontját rögzíti, s ezt köteles a hitelezők részére bemutatni. A jogszabályi előíráshoz képest, a felszámoló fellebbezésében foglaltakkal szemben az ütemterv bemutatása, különösen átadása nem állapítható meg a jelen ügyben. Az 1996. április 12-i jegyzőkönyv csupán azt tartalmazza, hogy a felszámoló ismertette a felszámolás várható ütemét, ezen ismertetés keretei, tartalma azonban nem állapíthatók meg, s a felszámoló a fellebbezéséhez sem csatolt olyan bizonyítékot, melyből a mód. Cstv. 46. §-a (2) bekezdése előírásának maradéktalan megvalósulására lehetne következtetni.
2. Alaptalan e vonatkozásában a felszámoló azon fellebbezési kérelme, hogy további indokait a fellebbezési eljárás során terjeszthesse elő, mert a mód. Cstv. 6. §-ának (1) bekezdése értelmében a nem peres eljárásnak minősülő felszámolási eljárásban a bíróság végzéssel, a végzés elleni fellebbezés tárgyában pedig a mód. Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint megfelelően alkalmazandó Pp. 257. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül határoz. A fellebbezésben elő nem adott esetleges bizonyítékok figyelembevételére tehát már nincs lehetőség.
3. Megalapozatlan a felszámolónak a hitelező cégbejegyzésével kapcsolatos fellebbezési álláspontja is, mert a többször módosított 1989. évi 23. törvényerejű rendelet (Ctvr.) 2. §-ának (1) bekezdése szerint a cégnyilvántartás hitelesen tanúsítja a benne feltüntetett adatokat, ezek sérelmezésére pedig kizárólag a Ctvr. szabályai szerinti eljárás keretében van lehetőség.
4. Alaptalan ugyanakkor a hitelezőnek a bánatpénz visszafizetése iránti igénye besorolását sérelmező, a követelésének óvadék jellegére utaló, s ennek alapján a mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti besorolását indokoltnak tartó fellebbezési érvelése is.
A Ptk. 270-271. §-aiban szabályozott óvadék (kaució) a szerződést biztosító mellékkötelezettségek egyike, amely a szerződés nem teljesítése, vagy nem szerződésszerű teljesítése esetére nyújt biztosítékot. Az óvadék - elsősorban - pénz, takarékbetétkönyv vagy értékpapír átadása a jogosultnak valamely jogviszonyból folyó követeléseknek a biztosítása végett. Az óvadék a jogosult követelésének biztosítékául szolgál, azaz nem más, mint a jogosult szerződési érdekének kielégítését biztosító vagyonérték lekötése.
Az adott ügyben a felszámolási eljárás megindítása előtt, az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsa döntése alapján folyt végelszámolás keretében a végelszámoló pályázatot hirdetett az állami tulajdonban és az adós kezelésében lévő telephely és telekingatlanok értékesítésére. A pályázaton való részvétel feltételeként - az elsőfokú eljárás során IX. sorszám alatt csatolt pályázati felhívásból megállapíthatóan - a bánatpénznek a kiíró elkülönített bankszámlájára való letétbe helyezését is előírta azzal, hogy a bánatpénzt - meghatározott kivételekkel - a pályázati felhívás visszavonása, az ajánlatok érvénytelenségének megállapítása, valamint a pályázat eredményének kihirdetése után vissza kell adni. Ez a bánatpénz a pályázat kiírója által a szerződéskötés előtt, a pályázaton való részvétel feltételeként megkövetelt pályázati biztosíték, amely nem azonos a fentiek szerinti óvadékkal.
A kifogással élő hitelező a pályázaton részt vett, a bánatpénzt befizette, s bár azt a pályázati kiírás szerint számára vissza kellett volna fizetni, ez nem történt meg. A hitelezőnek tehát ezen bánatpénz - nem pedig óvadék - visszafizetése iránt igénye keletkezhetett. Az elsőfokú végzésben rögzített - s a felek által nem vitatott - tényállásból kitűnően, bár a hitelező a bánatpénzt a pályázati felhívásban megjelölt számú - a kiíró helyett egyébként az adós vállalat számlájaként megnyitott - elkülönített bankszámlára fizette be, azt az adós nevében eljárt végelszámoló felhasználta, a számlából különböző címeken kifizetéseket eszközölt. Ezáltal a hitelező részéről szolgáltatott pénzügyi biztosíték az adós vállalat tulajdonába került. A mód. Cstv. 4. §-ának (1) bekezdése értelmében a felszámolási eljárás körébe tartozik a gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a felszámolási eljárás kezdő időpontjában rendelkezik, ezért - a törvényhely (2) bekezdése szerint - a gazdálkodó szervezet tulajdonában (kezelésében) lévő vagyon, így a felszámolás kezdő időpontja - sőt a felszámolási eljárás kezdeményezése - előtt az adós vállalat tulajdonába került bánatpénz a felszámolási vagyon része. Az adós gazdálkodó szervezetnek a felszámolás körébe tartozó vagyonából pedig a tartozásokat csak a mód. Cstv. 57. §-ának (1) bekezdésében meghatározott sorrendben lehet kielégíteni. Tévesen érvelt tehát a hitelező azzal, hogy a bánatpénz visszafizetésére irányuló követelése - az adott esetben - nem képezi a felszámolási vagyon tárgyát.
Ugyancsak megalapozatlan az a fellebbezési okfejtés is, hogy a követelés a mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontjába sorolható. Egyrészt - a fentiekben kifejtettek szerint - a bánatpénz nem tekinthető óvadéknak, másrészt a mód. Cstv. említett kategóriájába az óvadékkal biztosított követelés, és nem maga a biztosíték, az óvadék sorolható. A jelen ügyben a hitelező nem ilyen biztosított tőkekövetelés, hanem bánatpénz visszafizetése iránti igényt érvényesített, amely így ez okból sem felel meg a fenti törvényi feltételnek.
A kifejtettekből következően jogszerűen járt el a felszámoló akkor, amikor ezt az általa elismert, az adós vagyonával kapcsolatos követelést a mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába soroltként vette nyilvántartásba. A hitelező azonban nincs elzárva attól, hogy esetleg - a törvényi feltételek megléte esetén - külön eljárásban (perben) kártérítési igénnyel lépjen fel az adós elkülönített bankszámlája felett rendelkezési joggal bírt volt végelszámoló ellen.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság fellebbezésekkel támadott végzését a Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
Mivel a felszámoló fellebbezése teljes egészében, a hitelező fellebbezése pedig túlnyomó részében eredménytelennek bizonyult, a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése alapján mindketten maguk kötelesek viselni a jogi képviseletükkel a másodfokú eljárásban felmerült költségeiket, továbbá a módosított 1990. évi XCIII. törvény 47. §-ának (3)bekezdésében meghatározott mértékű fellebbezési illetéket.
(Legf. Bír. Fpk.VIII.32.779/1996. sz.)