adozona.hu
BH 1998.10.484
BH 1998.10.484
I. Az adóhatóság tájékoztatási kötelezettsége kiterjed az adókedvezményre jogosító jogszabályok tartalmának ismertetésére is, ha az adózó e tárgyban felvilágosítást kér, vagy eljárásából az adóhatóság a jogszabály ismeretének hiányára, illetve téves értelmezésére vonhat következtetést. II. Az adóhatóság tájékoztatási kötelezettségének megsértésére alapított kártérítési igény elbírálása [Ptk. 6. §, 339. § (1) bek., 349. § (1) bek., 1988. évi XXIV. tv. 12. § (1) bek., 1990. évi XCI. tv. 1. § (5) bek., 1992. é
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes egyik részvényese, az F. Rt. az 1990. december 15-én kötött szerződéssel 11.000.000 forint névértékű F. részvényért 5.000.000 forint névértékű A. részvényt cserélt a panamai székhelyű B. céggel. Ezt követően a felperes 1991. január 14-én bejelentette az alperes fővárosi igazgatóságának, hogy vegyes vállalattá alakult, mivel az alapítói vagyonból 5 millió forint névértékű részvényt külföldi tulajdonos birtokol; így 1990. december 15-től a nyereségadó-kedvezményt az 1988. évi IX. tör...
BH 1998.10.484 I. Az adóhatóság tájékoztatási kötelezettsége kiterjed az adókedvezményre jogosító jogszabályok tartalmának ismertetésére is, ha az adózó e tárgyban felvilágosítást kér, vagy eljárásából az adóhatóság a jogszabály ismeretének hiányára, illetve téves értelmezésére vonhat következtetést.
II. Az adóhatóság tájékoztatási kötelezettségének megsértésére alapított kártérítési igény elbírálása [Ptk. 6. §, 339. § (1) bek., 349. § (1) bek., 1988. évi XXIV. tv. 12. § (1) bek., 1990. évi XCI. tv. 1. § (5) bek., 1992. évi IV. tv. 5. § (1) bek., 1997. évi LXIV. tv. 7. §].
A felperes egyik részvényese, az F. Rt. az 1990. december 15-én kötött szerződéssel 11.000.000 forint névértékű F. részvényért 5.000.000 forint névértékű A. részvényt cserélt a panamai székhelyű B. céggel. Ezt követően a felperes 1991. január 14-én bejelentette az alperes fővárosi igazgatóságának, hogy vegyes vállalattá alakult, mivel az alapítói vagyonból 5 millió forint névértékű részvényt külföldi tulajdonos birtokol; így 1990. december 15-től a nyereségadó-kedvezményt az 1988. évi IX. törvény 14. §-a értelmében elszámolja. Az alperes 1991. február 5-én kelt válaszában jelezte: természetesnek tartja, hogy mint vegyes vállalat a felperes jogosult lett a vállalkozási nyereségadó-kedvezményének igénybevételére. A felperes az 1990. és 1991. évekre az 1988. évi IX. törvény 14. §-ának (1) bekezdésében meghatározott vállalkozási nyereségadó-kedvezményt igénybe vette.A hivatalos lapjában az APEH alperes 1992 decemberében közzétette az 1992/322. számú iránymutatását, amely szerint az 1988. évi IX törvény 14. §-a "semmiféle megkötést nem ír elő arra vonatkozóan, hogy a külföldi milyen módon jut a részvényekhez. Növekszik a külföldi részesedés hányada, ha a részvénytársaság a társasági törvény 246. §-a alapján megvásárolja saját részvényeit, majd külföldinek eladja, de ugyanez a helyzet akkor is, ha a külföldi befektető közvetlenül a belföldi részvényestől vásárol részvényt".
Az alperes fővárosi igazgatósága 1993-ban ellenőrzést végzett a felperesnél, és az 1993. június 30-án meghozott határozatával - az 1990-91. évekre vonatkozóan - a felperest 20.490.000 forint adókülönbözet, 10.380.000 forint bírság és 11.169.000 forint késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. A határozat indokolása szerint a felperest nem illette meg az adókedvezmény, mert az 1990. december 15-i szerződés részvénycseréről rendelkezett, a kedvezmény igénybevételéhez pedig a külföldi félnek az ellenszolgáltatást konvertibilis valutában kellett volna teljesítenie. Határozatát a másodfokú adóhatóság is helybenhagyta; a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt előterjesztett keresetet pedig a bíróság jogerősen elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelme alapján a Legfelsőbb Bíróság a Kfv.III.26.028/1994/8. számú ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta; annak indokolását azonban megváltoztatta, és a kedvezmény igénybevételét azért nem tartotta lehetségesnek, mert az adott esetben a részvénycsere nem érintette a felperes részvénytársaság vagyonát, a felperestől független két cég jogügylete ugyanis nem jelentett hozzájárulást az alapítói vagyonhoz.
A felperes keresetében az adóhiányból, bírságból, késedelmi pótlékból, a közigazgatási perben lerótt eljárási illetékből és az eljárások kapcsán felmerült tanácsadói és ügyvédi munkadíjból álló összeg, azaz 46.886.000 forint és kamata megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Kárigényét a Ptk. 349. §-ára, másodlagosan a 339. §-ára, harmadlagosan pedig a 6. §-ára alapította.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította; döntését a másodfokú bíróság helybenhagyta.
A jogerős ítélet indokolása szerint az alperes 1992/322. számú - a jogszabályt tévesen értelmező - állásfoglalása a felperes 1990. és 1991. évi adóbevallásának elkészítését követően jelent meg, így annak tartalmát a felperes bevallása elkészítésekor nyilvánvalóan nem vehette figyelembe. Utalt arra, hogy az alperesnek az esetleges jogszabály-értelmezési tévedései egyébként is a felróhatóság körén kívül esnek. Megjegyezte, hogy az alperesnek az 1991. február 5-én kelt válasza a felperesnek azon a bejelentésén alapult, amely szerint a külföldi cég 5.000.000 forint névértékű részvényei az alapítói vagyonhoz tartoznak; ehhez képest pedig az alperes visszaigazolása sem megtévesztő, sem félreérthető nem volt. A másodfokú bíróság kiemelte, hogy az adóhatóságnak az adózással összefüggő tájékoztatásai, állásfoglalásai is a közhatalmi jogosítványainak gyakorlásához tartoznak; az erre alapított kárigényt is a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése alapján kell elbírálni, a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésében foglalt általános feltételek figyelembevételével. A közigazgatási perben meghozott ítélet tartalma az 1992. évi IV. törvény 5. §-ának (1) bekezdése, illetőleg az 1997. október 1. napjától hatályba lépett 1997. évi LXIV. törvény 7. §-a értelmében mindenkire kötelező. E rendelkezések azt is jelentik, hogy a közigazgatási perben meghozott bírósági ítélet a jogszerűség kérdésében a kártérítési per bíróságát is köti. Miután a közigazgatási perben hozott ítéletek az alperesnek az adókülönbözetre, a bírságra és a késedelmi pótlékra vonatkozó döntését jogszerűnek minősítették, az ugyanarra a ténybeli és jogi helyzetre alapított kárigényt elbíráló polgári bíróság a kártérítési perben az alperes - közhatalmat gyakorló szerv - magatartását nem tekintheti jogellenesnek. A felperesnek az eljárási illetékből, a szaktanácsadói és ügyvédi díjból álló költsége a megalapozatlan perindításával és nem az alperes magatartásával függött össze, így kártérítés címén ezeket a költségeit az alperessel szemben nem érvényesítheti. A felperesnek a Ptk. 6. §-ában foglalt utaló magatartásra történt hivatkozása kapcsán kifejtette, hogy a felperes 1991. január 14-én nem tájékoztatást kért az alperestől, hanem csupán bejelentette a nyereségadó-kedvezményre való jogosultságát. Az alperes azért vehette tudomásul a felperes közlését, mert abban a felperes tévesen azt állította, hogy a panamai cég az alapítói vagyonból birtokol tulajdonosként 5.000.000 forint értékű részvényt. Elmulasztotta azonban annak közlését, hogy a bejelentett szerződésben a felperestől független két cég részvénycseréjéről volt szó, amely nem érintette az alapítói vagyont. Végül a felperes azon előadására, amely szerint az alperes téves iránymutatása következtében az utólagos önrevíziót nem végezhette el, kifejtette, hogy a peradatokból következően ilyen önrevízióval a felperes nem kívánt élni; ez egyébként is okszerűtlen lett volna, hiszen a felperesnek az ellenőrzés megkezdését követően is az volt a véleménye, hogy az adókedvezményre jogosult.
A jogerős ítélet ellen - jogszabálysértés miatt és az alperes keresete szerinti marasztalása végett - a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A vállalkozási nyereségadóról szóló, korábban hatályos - de a perbeli jogvita elbírálásánál irányadó - 1988. évi IX. törvény 14. §-ának (1) bekezdése részben eltérő feltételekkel mind az 1990-es, mind az 1991-es évre a gazdasági társaság adókedvezményét a külföldi befektetőnek az alapítói vagyonban való részesedéséhez kötötte. Az adókedvezmény nyilvánvaló célja a tőkebeáramlás elősegítése volt, így a külföldiek befektetéseiről szóló 1988. évi XXIV. törvény 12. §-a (1) bekezdésének konvertibilis valutában történő fizetést előíró rendelkezését figyelembe véve a jogszabályt az alperes úgy értelmezte, hogy az egyéb feltételek fennállása esetén a társaságot az adókedvezmény akkor is megilleti, ha a külföldi befektető a részvények 20, illetőleg 30%-át megvásárolja. Ezt az álláspontját az 1992/323. számú iránymutatásának kiadásával meg is erősítette.
A felperes részvényeit azonban a külföldi befektető nem vétel, hanem olyan csereügylet keretében szerezte meg, ahol egy másik belföldi társaság részvényeiből állt a saját szolgáltatása is. Konvertibilis valutában történt fizetés hiányában a tulajdonosváltozás tehát az alperes akkori gyakorlata szerint sem járhatott adókedvezménnyel.
Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 1. §-ának (5) bekezdése értelmében az adóhatóság a törvények megtartásához szükséges tájékoztatást megadja, az adóbevallás, az adóbefizetés rendjét vele megismerteti, az adózót jogainak érvényesítésére figyelmezteti. E rendelkezésekből következően az adóhatóság tájékoztatási kötelezettsége mindazokban az esetekben kiterjed az adókedvezményre jogosító jogszabályok tartalmának ismertetésére is, ha az adózó e tárgyban felvilágosításért az adóhatósághoz fordul, vagy eljárásából az adóhatóság a jogszabály ismeretének hiányára vagy téves értelmezésére vonhat következtetést.
Az adott esetben a felperes a nyereségadó-kedvezmény igénybevétele kapcsán a jogügylet tartalmának megjelölése nélkül, csupán vegyes vállalattá alakulását és azt jelentette be az alpereshez, hogy az alapítói vagyonból 5.000.000 forint értékű részvényt külföldi tulajdonos birtokol. E közlés tartalmának leggondosabb elemzése mellet sem következtethetett az alperes arra, hogy a tulajdonosváltozás belföldi társaságok részvényeinek cseréje - s nem a külföldi befektető által részvény vásárlása - folytán következett be; így a gyakorlatával ellentétes jogértelmezésre a felperes figyelmét fel sem hívhatta. A most említett indokból nem minősülhet téves tájékoztatásnak az alperes 1991. február 5. napján kelt levelének tartalma sem; a tájékoztatási kötelezettség körében tehát az alperes felróható magatartására a felperes alappal nem hivatkozhat.
Kétségtelen, hogy a közigazgatási perben hozott jogerős ítéletében a bíróság nem értett egyet az alperesnek a nyereségadó-kedvezmény igénybevételének feltételeivel kapcsolatos jogi álláspontjával, mindazonáltal - eltérő indokból - jogszerűnek találta a felperes adókülönbözet, bírság és késedelmi pótlék megfizetésére történt kötelezését. Így tehát mind az alperes gyakorlatában alkalmazott, mind a határozatának felülvizsgálata iránti pert lezáró bírói ítéletben részletezett jogszabály-értelmezés megegyezett abban, hogy az adókedvezményt a felperes jogosulatlanul vette igénybe. Ezek szerint a károsodására vezető tartalmú adóbevallása elkészítésére a felperest nem az alperes közlései indították. Következésképpen a kártérítési felelősségnek a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében meghatározott általános feltételei közül hiányzik az alperes magatartása és a felperes károsodása közötti okozati kapcsolat is.
A most kifejtettekre tekintettel pedig súlytalan a felperesnek az önellenőrzési jog meghiúsulására alapított és a korábbi perrel felmerült költségeinek megtérítésére irányuló kártérítési követelésével, valamint a Ptk. 6. §-ában foglalt, az utaló magatartásért való felelősség szabályainak alkalmazhatóságával kapcsolatos jogi okfejtése; a jogszabály utóbb említett sajátos rendelkezése ugyanis szintén feltételezi a szándékos magatartás és a bekövetkezett károsodás közötti okozati összefüggést.
Nem sértett tehát jogszabályt a bíróság, amikor a felperesnek a perben előterjesztett kereseteit alaptalannak találta. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján öttagú tanácsban meghozott ítéletével a jogerős ítéletet - a felülvizsgálati kérelemben foglalt indokokra tekintettel a fentiekkel kiegészítve - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv.X.20 416/1998. sz.)