adozona.hu
BH 1998.5.243
BH 1998.5.243
I. A befektetőknek ígért hozamok betartásának hiánya, a befektetési alap "rossz gazdálkodása", a tőkecsökkenés miatti bizalomvesztés a felszámolási eljárás megindítására a befektetési alappal szemben nem ad lehetőséget [1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 3. § b) és c) pont, 27. §]. II. Az alaptalanul kezdeményezett felszámolási eljárásban még költségmentesség engedélyezése esetén sem mentesülhet a hitelező az adós ügyvédi (eljárási) költségeinek megfizetése alól, annak mértéke az
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
M. J. I. r. hitelező 1994. december 29-én az adósok felszámolása iránt eljárást kezdeményezett, mert évi két alkalomra 9% hozamot ígértek a befektetett összeg után, de ez csak késedelmesen, illetve csak 5-6% erejéig került kifizetésre, továbbá az adósok az ingatlanokban résztulajdont ígértek, ezzel a befektetőket megtévesztették. Az alapok eszközértéke egyébként is csökken, az adósok a tőkét elherdálják, erre tekintettel a befektetők a bizalmukat elvesztették. Emiatt kérte az adósoknak az ált...
BH 1998.5.243 I. A befektetőknek ígért hozamok betartásának hiánya, a befektetési alap "rossz gazdálkodása", a tőkecsökkenés miatti bizalomvesztés a felszámolási eljárás megindítására a befektetési alappal szemben nem ad lehetőséget [1993. évi LXXXI. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 3. § b) és c) pont, 27. §].
II. Az alaptalanul kezdeményezett felszámolási eljárásban még költségmentesség engedélyezése esetén sem mentesülhet a hitelező az adós ügyvédi (eljárási) költségeinek megfizetése alól, annak mértéke azonban a jogszabályban megállapított fix összeg. A felszámolási nem peres eljárásban meghatározott pénzösszeg visszakövetelésére nincs lehetőség, ezért a "pertárgy értéke" sem állapítható meg [Cstv. 1. § (3) bek., 6. § (1) bek., 6/1986. (VI. 26.) IM r. 13. § (1) bek., 12/1991. (IX. 29.) IM r. 1. § (1) bek. d) és e) pont].
M. J. I. r. hitelező 1994. december 29-én az adósok felszámolása iránt eljárást kezdeményezett, mert évi két alkalomra 9% hozamot ígértek a befektetett összeg után, de ez csak késedelmesen, illetve csak 5-6% erejéig került kifizetésre, továbbá az adósok az ingatlanokban résztulajdont ígértek, ezzel a befektetőket megtévesztették. Az alapok eszközértéke egyébként is csökken, az adósok a tőkét elherdálják, erre tekintettel a befektetők a bizalmukat elvesztették. Emiatt kérte az adósoknak az általa befektetett 2,2 M Ft és a kamatok visszafizetésére kötelezését. Az indítványhoz a II-XII. r. kérelmezők is "csatlakoztak", kérve az adósok felszámolását, valamint befektetett tőkéjük és a kamatok visszafizetését.Az elsőfokú bíróság a 38. sorszámú végzésével a felszámolási eljárást megszüntette, egyben a hitelezőket perköltség és eljárási illeték megfizetésére kötelezte. A határozat indokolása szerint a szabályszerűen létrehozott P. Befektetési Alap, illetve az annak pénzeszközeit kezelő PR. Befektetési Alapkezelő Rt. befektetési jegyek nyilvános forgalmazásával foglalkozik. Az e tevékenység eredményeként az ingatlanok hasznosításából, értékesítéséből befolyt hozamot a befektetők részére kifizetik, mely ténylegesen meg is történt. Ezen körülményekre tekintettel a kérelmezők legfeljebb kártérítési pert indíthatnak az ígértnél alacsonyabb hozam, az állítólagos rossz gazdálkodás, a tőkecsökkenés és bizalomvesztés miatt, de e hivatkozások nem adnak alapot a felszámolási eljárás feltételét képező fizetésképtelenség megállapítására, melyet egyébként a hitelezők - ismételt bírósági felhívás után - sem állítottak, különösen nem bizonyítottak. Az eljárási költség mértékét az elsőfokú bíróság a kérelmezők által visszakövetelt befektetések (összesen 4.910.000,-Ft) mint "perérték" alapulvételével, a feljegyzett illeték összegét az 1990. évi XCIII. törvény 44. §-a alapján (20.000,-Ft), s az egyes hitelezői befektetések arányában megosztva állapította meg.
E végzés egésze ellen az I. r. hitelező terjesztett elő fellebbezést, a II.-III. és V-XI. r. hitelezők fellebbezéseikben csak az eljárási költségekben történt marasztalásukat sérelmezték. Az ügy érdemére vonatkozó fellebbezés az 1991. évi IL. törvény 3. §-ának b) pontjára hivatkozott, amely szerint adós az a gazdálkodó szervezet, mely tartozását az esedékességkor nem tudta vagy előre láthatólag nem tudja kifizetni, a felszámolási eljárás alá vont adósok pedig nem tettek eleget az ígért hozadékfizetési kötelezettségüknek. Utalt a fellebbezés a Gazdasági Versenyhivatal határozatára, mely az adósokat a megtévesztő reklámok miatt 1.000.000,-Ft bírság megfizetésére kötelezte. Utalt továbbá különböző sajtóközleményekre, amelyek az adósoknak a befektetések kezelésével kapcsolatos szakmai hibáival foglalkoztak, különös tekintettel arra, hogy hivatalos szervek és személyek az adósok befektetési konstrukcióját elhibázottnak és rossznak, a cégeket pedig felszámolandónak minősítették.
Ezen fellebbezés az eljárási költségben való marasztalást sérelmezve, elsősorban az 1990. évi XCIII. törvény 58. §-ának i) pontjára utalt, amely szerint a felszámolással kapcsolatos eljárás illetékmentes, de a párhuzamosan folyó kártérítési perben a helyi bíróság a hitelezők részére teljes költségmentességet engedélyezett. Az I. r. hitelező úgy vélte, hogy ez a jelen ügyben is irányadó. Sérelmezte továbbá a hagyatéki eljárási illetékre vonatkozó 44. §-ra történő hivatkozást, a megítélt ügyvédi munkadíjat pedig túlzottnak tartotta.
A további hitelezői fellebbezések vitatták a jelen eljáráshoz történt "csatlakozásukat", és sérelmezték a megidézésük, valamint az illetékfizetési kötelezettséggel kapcsolatos kioktatásuk elmulasztását.
Az adósok a fellebbezésekre tett észrevételükben az elsőfokú határozat helybenhagyását kérték.
A fellebbezések csak kisebb részben, a perköltség mértékét illetően megalapozottak, egyébként alaptalanok.
Az elsőfokú bíróság az eljárás adatai alapján érdemben helyesen döntött, amikor a felszámolási eljárást megszüntette.
A fellebbezésben foglaltakkal, de lényegében a hitelezők által kezdeményezett egész jelen eljárással kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság elöljáróban rámutat arra, hogy a sérelmek orvoslására ugyan különböző jogi eszközök állnak rendelkezésre, melyek azonban nem tetszőlegesen és következmények nélkül, hanem csak az előírt eljárási és anyagi jogi feltételek figyelembevételével vehetők igénybe. A hitelezők által kezdeményezett kártérítési per, illetve a Gazdasági Versenyhivatal előtt indított eljárás mellett ilyen eszköz lehet kétségkívül a felszámolási eljárás is, melyre - tekintettel a jelen eljárás 1994. december 29-i kezdeményezésére - az 1991. évi IL. törvénynek az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított, s 1993. szeptember 2-től hatályos rendelkezései az irányadók.
E törvény (mód. Cstv.) fogalmi meghatározásokat tartalmazó 3. §-ának b) pontja valóban adósnak nevezi azt a gazdálkodó szervezetet, mely tartozásait nem rendezte, sőt c) pontjában a hitelező fogalmát is rögzíti (mindenki, akinek az adóssal szemben vagyoni követelése van), de e minősítés csak a felszámolási eljárás megindítására ad lehetőséget, a törvény 27. §-a értelmében a felszámolás tényleges elrendelésének feltétele a fizetésképtelenség. Az azonban csak akkor állapítható meg, ha az adós a nem vitatott tartozását 60 napon belül nem egyenlítette ki, vagy a vele szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt, vagy fizetési kötelezettségét a csődegyezség ellenére nem teljesítette.
Ezek a - törvényben tételesen meghatározott - feltételek a jelen ügyben fel sem merültek, az adósok kezdettől vitatták tartozásukat, e kérdésben a helyi bíróság előtt egy korábban, 1994. augusztus 15-én indult kártérítési per már folyamatban is van a felek között. A jelen ügy elsőfokú meghallgatásai során, ismételt bírói kérdésre az I. r. hitelező nem is állította az adósok likviditásának hiányát, hanem egyéb körülményekre - az ígértnél alacsonyabb hozam fizetésére, szakszerűtlen gazdálkodásra, a vagyon elherdálására, bizalomvesztésre stb. - hivatkozott, melyek alapját képezhetik pl. kártérítési per indításának, azonban - mint nem a fizetésképtelenség megállapítására vezető feltételek - a jelen felszámolási eljárás elrendelhetősége szempontjából érdektelenek. Ugyanakkor alaptalan és egyáltalán nem képezheti a felszámolási eljárás tárgyát a hitelezők azon igénye, mely - bizalomvesztésükre tekintettel - a befektetett tőkéjük visszafizetésére irányul.
Mindezekre figyelemmel mindenben jogszerű volt az elsőfokú bíróság végzése, mely az adósok fizetésképtelenségének hiányában a felszámolási eljárást a módosított Cstv. 27. §-ának (4) bekezdése alapján megszüntette, s a Legfelsőbb Bíróság - a felszámolási eljárás szempontjából jelentőséggel bíró fizetésképtelenség kérdésén kívül eső egyéb fellebbezési hivatkozások vizsgálatát mellőzve - az elsőfokú határozatot az ügy érdemét illetően megalapozottnak találta.
A hitelezőknek az eljárási költségre vonatkozó fellebbezéseit illetően a Legfelsőbb Bíróság rámutat a következőkre: A felszámolási kérelmet eredetileg az I. r. hitelező terjesztette elő, s bár beadványaiban esetenként többes számban fogalmaz, helyenként 5223 károsult megbízottjaként, máshol 15-20.000 becsapott ember képviseletében nyilatkozik, de bármiféle meghatalmazás hiányában felszámolási kérelme a saját nevében tett, önálló kérelemként értékelendő. Az így általa megindított eljáráshoz később a II-XII. r. hitelezők "csatlakoztak" s beadványaikban maguk is kérték az adós szervezetek felszámolását, egyben kártalanításukat. Ennek ismeretében indítványaik - az elnevezéstől függetlenül, azok tartalmára tekintettel [Pp. 3. § (1) bekezdés] - ugyancsak önálló felszámolási kérelmeknek tekintendők, melyek az adósok azonossága miatt - az elsőfokú bíróság által helyesen - együttesen kerültek elbírálásra, s a kérelmek alaptalanságára tekintettel helytálló volt a hitelezőknek az eljárási költség viselésére történő kötelezése is [Pp. 78. § (1) bekezdés].
Téves az I. r. hitelezőnek az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) eredeti 58. §-ának i) pontjára történő hivatkozása, mert az Itv.-nek a bírósági eljárási illetékekre vonatkozó VI. fejezetét az 1993. évi LXXV. törvény újra szabályozta, s a módosítás 1993. augusztus 20-i hatálybalépése óta kezdeményezett felszámolási eljárásokra a tv 62. §-a (1) bekezdésének i) pontja irányadó, mely már csak tárgyi illetékfeljegyzési jogot biztosít, a feljegyzett illetéket pedig utólag a vesztes fél megfizetni köteles. Helyesen hivatkozott az elsőfokú végzés az Itv. 44. §-ára is, mely a módosítás után már nem a hagyatéki, hanem a felszámolási eljárás tételes illetékét állapítja meg 20.000,-Ft összegben.
Az illeték megfizetése alóli mentesítést illetően a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet értelmében - erre irányuló kérelem és a feltételek igazolása esetén - kétségkívül lehetőség van a személyes költségmentesség engedélyezésére, a hitelezők azonban - a III. r. hitelező kivételével - ebben a felszámolási eljárásban ilyen kérelmet nem terjesztettek elő, a kártérítési perben állítólag engedélyezett költségmentesség viszont a jelen eljárásban figyelembe nem vehető. A III. r. hitelező által a fellebbezéséhez csatolt 28.837,-Ft nyugdíjra vonatkozó igazolás pedig a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 6. §-ának (1) bekezdése alapján nem ad módot a költségmentesség engedélyezésére, a Legfelsőbb Bíróság ezért a hitelező kérelmét - a 3. sorszámú végzésével - elutasította.
Az alaptalan bírósági eljárás kezdeményezése - még költségmentesség engedélyezése esetén is - az ellenérdekű fél ügyvédi költségei megtérítésének kötelezettségével jár [6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (1) bekezdés], ennek mértékét és megosztását azonban tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság. A Cstv. 1. §-ának (3) bekezdése, illetve 6. §-ának (1) bekezdése értelmében a felszámolási eljárás olyan ún. nem peres eljárás, melynek célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők e törvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek. E hivatkozott rendelkezésekre figyelemmel a felszámolási eljárásban meghatározott összeg visszakövetelésére nincs jogi lehetőség, így a hitelezők által alap nélkül érvényesíteni kívánt összegek "pertárgy" értékként történő alapulvételének sincs helye, hanem a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. §-a (1) bekezdésének d) és e) pontjai irányadók, melyek szerint a meg nem becsülhető értékű nem peres eljárásban az ügyvédi munkadíj legfeljebb 2.500,-Ft lehet.
Ennek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú végzés nem fellebbezett rendelkezéseit nem érintve, fellebbezett részét a módosított Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése folytán megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján e vonatkozásban megváltoztatta, s az adósok jogi képviselője részére járó ügyvédi munkadíj összegét 2500,-Ft-ra leszállította, ugyanakkor a viselendő eljárási költségek (illeték és ügyvédi munkadíj) hitelezők közötti megosztását illetően is mellőzte az egyes hitelezők befektetései szerinti összegek alapulvételét, és a hitelezőket - figyelemmel a közöttük fennálló egységes pertársaságra [Pp. 51. §-a (1) bekezdésének a) pontja] is - egyetemlegesen kötelezte az eljárási költségek megfizetésére. Egyebekben pedig az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
A hitelezők alaptalan fellebbezésükre tekintettel - ugyancsak egyetemlegesen - kötelesek a másodfokú eljárás költségeinek viselésére is, melynek mértékét illetően az Itv. 47. §-ának (3) bekezdése (5.000,-Ft), illetve a 12/1991. (IX. 29.) IM r. 1. §-ának (2) bekezdése (1250,-Ft) került alkalmazásra. (Legf. Bír. Fpk.VIII.33.509/1995. sz.)