adozona.hu
BH 1998.4.193
BH 1998.4.193
I. A felszámoló a felszámolási eljárásban a hitelező cégbejegyzésének semmis voltára mint a hitelező igénye benyújtásának akadályát képező körülményre alappal nem hivatkozhat [1989. évi 23. tvr. 2. § (1) bek., 18. §, 18/A. §]. II. Ha a hitelező a felszámolási eljárásban érvényesített igényeit - amelyek a kielégítési sorrend szempontjából nem egységesek - az eljárás során változtatja, a bíróság - ha a változtatott igényeket a felszámoló vitatja - ezek tekintetében a bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül ér
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1995. november 21-én elrendelt felszámolási eljárásban a kijelölt felszámoló intézkedései ellen a hitelező több kifogást jelentett be. Elsődlegesen kifogásolta az adós gazdálkodó szervezettel 1993. augusztus 30-án tízéves határozott időre kötött bérleti szerződésnek a felszámoló általi azonnali hatályú felmondását, mert egyrészt a bérlemény felújítására fordított költségei, másrészt a kieső albérleti díjak miatt 56.450.000 forint kára keletkezett. Bejelentet...
BH 1998.4.193 I. A felszámoló a felszámolási eljárásban a hitelező cégbejegyzésének semmis voltára mint a hitelező igénye benyújtásának akadályát képező körülményre alappal nem hivatkozhat [1989. évi 23. tvr. 2. § (1) bek., 18. §, 18/A. §].
II. Ha a hitelező a felszámolási eljárásban érvényesített igényeit - amelyek a kielégítési sorrend szempontjából nem egységesek - az eljárás során változtatja, a bíróság - ha a változtatott igényeket a felszámoló vitatja - ezek tekintetében a bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül érdemi határozatot nem hozhat [1993. évi LXXXI. tv-vel módosított 1991. évi IL. tv. 40. § (1) bek., 46. § (4) bek., 57. § (1) bek. b) f) és g) pont].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1995. november 21-én elrendelt felszámolási eljárásban a kijelölt felszámoló intézkedései ellen a hitelező több kifogást jelentett be. Elsődlegesen kifogásolta az adós gazdálkodó szervezettel 1993. augusztus 30-án tízéves határozott időre kötött bérleti szerződésnek a felszámoló általi azonnali hatályú felmondását, mert egyrészt a bérlemény felújítására fordított költségei, másrészt a kieső albérleti díjak miatt 56.450.000 forint kára keletkezett. Bejelentette ezért, hogy a felmondást csak azzal a feltétellel veszi tudomásul, ha 56.450.000 forintos kárigényét a felszámoló a módosított 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 57. §-a (1) bekezdésének "a" kategóriájába tartozó követelésként egyidejűleg elismeri. Kifogásolta a hitelező azt is, hogy az adósnak magánszemélyekkel szemben be nem hajtott követelései vannak, melyeket többmilliós nagyságrendben elengedtek, a felszámoló pedig nem tett intézkedéseket a behajtás, illetve a hitelezőkre sérelmes megállapodásoknak a Cstv. 40. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti megtámadására. A fentieken túlmenően a hitelezői kifogások között szerepelt még a B. Részvénytársaság elleni peres eljárás folytatásának, a hitelezők tájékoztatásának, a felszámoló általi költségterv elkészítésének és a felszámoló elszámolásra kötelezésének kérelmezése is.A felszámoló a kifogások elutasítását kérte. Hangoztatta a bérleti szerződéssel kapcsolatos aggályait, annak nem egyértelmű, egyoldalú s az adósra nézve kirívóan előnytelen feltételei miatt. Bármiféle bizonyíték hiányában vitatta egyben a hitelezői kárigény jogosságát. A magánszemélyekkel kapcsolatos megállapodások megtámadásának mellőzését illetően utalt a felszámoló a BH 1996/4/224. szám alatt közzétett jogeseti iránymutatásra, mely szerint a szerződések megtámadása a felszámolónak csak joga, de nem kötelessége, így a megtámadás mellőzése alappal nem kifogásolható a hitelező részéről. Az egyéb hitelezői kifogásokkal szemben utalt a felszámoló arra, hogy mindenben a csődtörvény előírásainak megfelelően járt el.
Az elsőfokú bíróság a 25/IX. sorszámú végzésével a hitelező által benyújtott kifogásokat elutasította, egyben kötelezte a hitelezőt, hogy a felszámolót képviselő ügyvéd részére fizessen meg 50.000 forint ügyvédi munkadíjat. A határozat indokolása szerint a jelen felszámolási eljárásban alkalmazandó, az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény 47. §-ának (1) bekezdése feljogosította a felszámolót, hogy az adós által kötött szerződéseket azonnali hatállyal felmondja. A bérlő ugyan kifogásolhatja a felszámoló intézkedését, de a bíróság a joggal való visszaélés szélsőséges eseteit kivéve a felszámoló intézkedését e vonatkozásban nem bírálhatja felül. A bérlő joga kizárólag a felmondással kapcsolatos követelése bejelentésére terjed ki, ha a felszámoló a követelést nem fogadja el, azt elbírálás végett a felszámolást elrendelő bíróságnak küldi meg. A bérlő azonban a felmondás közlésekor köteles a bérleményt birtokba adni, s azt nem teheti függővé a felmondással kapcsolatos igényének jogerős elbírálásától. Alaptalannak tekintette az elsőfokú bíróság a hitelező azon hivatkozását, hogy a felszámoló a bérleti díj számlázásával mint ráutaló magatartással hatálytalanította volna a felmondást.
Alaptalannak értékelte az elsőfokú végzés a hitelezőnek azon felszámolói eljárás miatti kifogásait is, melyeket a magánszemélyekkel szembeni követelések érvényesítésének s ezzel összefüggésben a szerződések megtámadásának elmulasztása miatt terjesztett elő. Utalt a megyei bíróság a BH 1996/4/224. számú eseti döntésben írt jogeseti iránymutatásban foglaltakra; abban a Legfelsőbb Bíróság elvi éllel mondta ki, hogy a szerződés megtámadása a felszámolónak joga, de nem kötelessége.
A felszámoló tájékoztatási és elszámolási kötelezettségeinek elmulasztásával kapcsolatos hitelezői kifogásokra vonatkozóan az elsőfokú végzés a Cstv. 5. §-ára hivatkozott; aszerint - megalakulása esetén - csak a hitelezői választmányt illetik meg a kifogás szerinti jogosultságok. Ugyanakkor az eljárási költség vonatkozásában az elsőfokú végzés megállapította, hogy a hitelező "pervesztes" lett, s a Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 78. §-ának (1) bekezdése, illetve a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet alapján a bíróság kötelezte a felszámolót képviselő ügyvéd munkadíjának megfizetésére azzal, hogy a pertárgy értékeként a Pp. 24. §-ának (1) bekezdése alapján a kártérítési igény összegét vette figyelembe.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen mind a felszámoló, mind a hitelező fellebbezést terjesztett elő.
A felszámoló a fellebbezésében a hitelező cégbejegyzésének semmissége miatt vitatta a hitelezői igény benyújtására vonatkozó jogosultságot, mivel a hitelező svájci székhelyűnek feltüntetett tagja (H. B. Ltd.) nem létezik, a cég bejegyzése cégkivonat nélkül történt.
A hitelező fellebbezése az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezésére és új határozat hozatalára irányult.
A fellebbező hitelező előadta, hogy a bérleti szerződés alapján jogosult volt a bérlemény hasznosítására, s az ehhez szükséges átalakítások, beruházások elvégzésére, mely jelentős kárként jelentkezik terhére; így joggal igényli annak a megtérítését. Nem vitatta a hitelezői fellebbezés azt, hogy a felszámoló - a Cstv. 47. §-ának (1) bekezdése értelmében - önálló, speciális felmondási jogosultsággal bír, de ettől függetlenül figyelembe veendőnek ítélte azt a ráutaló magatartást, mely a bérleti jogviszony továbbfolytatásának elismerését tükrözi a bérleti díjra vonatkozó számlák kiállításával. Sérelmezte a hitelező, hogy bár a felszámoló a bérleti jogviszony felmondása miatti 6.450.000 forint, illetve 283.000 svájci frank értékben másodlagosan bejelentett hitelezői igényét köteles lett volna visszaigazolni és megfelelő kategóriába sorolni, ennek a mai napig sem tett eleget.
A magánszemélyekkel szembeni követelések elengedésének megtámadásával kapcsolatos elsőfokú döntést illetően a hitelező a Cstv. 48. §-a (1) bekezdésének előírására utalt. E rendelkezések alapján a felszámolónak minden célszerű intézkedést - ezen belül az egyoldalú, előnytelen szerződések felmondását is - meg kell tennie az igények érvényesítése, a követelések behajtása iránt. Erre tekintettel nem fogadható el az elsőfokú végzésnek az az álláspontja, hogy a megtámadás csak jogosultság, de nem kötelezettség, mert ha a követelések behajtására reális esély van, úgy intézkedni s ha ehhez szerződés felmondása szükséges, úgy ezt megtenni felszámolói kötelesség.
Sérelmezte a hitelező az 50.000 forint "perköltség"-ben való marasztalását, utalva arra, hogy a felszámolási eljárás nem peres eljárás, így pervesztességről, illetve perköltségről nem lehet szó. A hitelező fellebbezésén 5.000 forintot illetékbélyegben lerótt.
A hitelező a felszámolói fellebbezéssel kapcsolatban észrevételeiben arra hivatkozott, hogy jogerős cégbejegyzése csak az erre vonatkozó speciális eljárás keretében tehető vita tárgyává, a felszámoló bármiféle bizonyítékot nélkülöző feltételezése a jelen felszámolási eljárásban nem vehető figyelembe.
A felszámolónak a hitelezői fellebbezéssel szembeni észrevételei szerint a hitelező a felmondás érvényes és hatályos voltát tulajdonképpen már nem kifogásolta, ami pedig a felmondás elfogadásának feltételeként eredetileg jelzett hitelezői igényt illeti, a felszámoló írásban közölte a hitelezővel, hogy aggályai merültek fel a bérleti szerződés keletkezésével, módosításával, valamint a felszámítani kívánt beruházásokkal kapcsolatban, ugyanakkor semmiféle hitelt érdemlő adatot nem bocsátottak a felszámoló rendelkezésére a bejelentett 6.450.000 forint, illetve a 283.000 svájci frank felhasználásának igazolására. A szerződések megtámadásának mellőzését illetően a felszámoló az ítélkezési gyakorlatra utalt, mely szerint a megtámadás nem lehet a felszámoló kötelezettsége, ha ezzel több kárt okoz, mint amennyi eredmény az ügyből várható. A "perköltség" kérdésében pedig szerinte az általános költségviselési szabályok alkalmazása megakadályozhatja az újabb és újabb megalapozatlan kifogásokat.
A felszámoló fellebbezése alaptalan, a hitelező fellebbezése pedig részben, az alábbiak szerint alapos.
A Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében az elsőfokú határozat felülbírálására csak a fellebbezési kérelem és ellenkérelem keretei között van lehetőség, így a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú végzésnek fellebbezéssel nem támadott rendelkezéseit nem érintve, kizárólag a fellebbezésekben vitatott kérdéseket vizsgálta. E körben pedig a megyei bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján túlnyomó részben érdemben helytálló határozatot hozott; az eljárási költség vonatkozásában viszont téves jogi következtetésre jutott; a bérleti szerződés azonnali hatályú felmondása miatti hitelezői követelés tárgyában pedig az eljárás adatai alapján nem hozható az ügyben megalapozott határozat.
A felszámoló fellebbezésével szemben a Legfelsőbb Bíróság utal a cégnyilvántartásról szóló, többször módosított, 1989. évi 23. törvényerejű rendelet (Ctvr.) 2. §-ának (1) bekezdésére, mely szerint a cégnyilvántartás hitelesen tanúsítja a benne feltüntetett adatot, továbbá a bejegyzett jogok és tények fennállását, illetve azok változásait; valamint a 18. § és 18/A. § rendelkezéseire, melyek a cégbejegyzés megtámadásának lehetőségeit és módját szabályozzák. E hivatkozott rendelkezésekre tekintettel a felszámoló a hitelező cégbejegyzésének jogszerűségét a jelen felszámolási eljárásban vita tárgyává nem teheti, s ebből következően ezen indokból a hitelező eljárási jogképessége alappal nem vitatható.
A hitelező fellebbezési kérelmének elbírálása keretében - a felszámoló speciális szerződésfelmondási jogosultságának időközi hitelezői tudomásulvételére tekintettel - elsődlegesen a bérleti jogviszony ráutaló magatartással történő folytatásának elismerése kérdésében kellett állást foglalni. A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződéses nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint érteni kell, e rendelkezés a Ptk. 199. §-ára figyelemmel az egyoldalú nyilatkozatok esetében is irányadó.
Az eljárás adatai szerint a felszámoló a bérleti szerződést következetesen felmondottnak és ezzel megszűntnek tekintette, a hitelező által hivatkozott bérleti díj számlázását követően az 1996. május 29-i, hitelezőhöz intézett levelében még a bérleti szerződés létét is vitatta, az 1996. július 15-i bírósági beadványában ismételt utalást tett a bérleti szerződés felmondására, majd az 1996. szeptember 4-i meghallgatáson pedig előadta, hogy az ingatlan kiürítése nem célja, hanem maga kíván az albérlőkkel szerződést kötni. Mindezen körülményekre figyelemmel a hitelező tévesen hivatkozik ráutaló magatartásra, a rendelkezésre álló adatok ismeretében nincs semmiféle alap olyan következtetésre, mely a bérleti szerződés felmondásának visszavonására utalna.
Alaptalanul vitatta a hitelező a fellebbezésében a magánszemélyekkel szembeni követelésekkel kapcsolatos elsőfokú döntést is, mely vonatkozásban az elsőfokú végzés helyesen utalt az irányadó bírósági gyakorlatra (BH 1996/4/224. sz. jogeset). Annak értelmében a szerződések megtámadásával, illetve annak mellőzésével kapcsolatban a felszámoló mérlegelési jogkörébe tartozó intézkedés alappal nem kifogásolható, ugyanakkor a feltételezett jog- vagy érdeksérelmet a Cstv. 40. §-ának (1) bekezdése értelmében maga a hitelező is elháríthatta volna, s e döntést illetően a fellebbezés nem hivatkozott semmilyen olyan új körülményre, mely az elsőfokú végzés megváltoztatására alapot adhatna.
Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzésének a fentiekkel kapcsolatban fellebbezett rendelkezéseit a Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
Megalapozott volt ugyanakkor a hitelezőnek az 50.000 forint ügyvédi munkadíj megfizetésére való kötelezése miatt előterjesztett fellebbezése.
A hitelező elsődlegesen a felszámoló intézkedései elleni kifogásait érvényesítette, mely vonatkozásban az eljárás értéke nem becsülhető meg, így a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében az ügyvédi munkadíj összege legfeljebb 5.000 forint lehet, nem peres eljárásban az e) pont szerint ennek 50%-a, tehát 2.500 forint állapítható meg. A Legfelsőbb Bíróság erre tekintettel az elsőfokú végzésnek az eljárási költség összegszerűségére vonatkozó rendelkezését a Pp. 259. §-a folytán követendő Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta.
A rendelkezésre álló adatok alapján a Legfelsőbb Bíróság rámutat még a következőkre:
A felszámoló 1996. július 18-i kimutatása szerint a hitelezőnek 8.030.416 forint zálogjoggal biztosított, a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontja, 6.194.801 forint f) pont, és 1.445.134 forint g) pont szerinti nyilvántartott hitelezői igénye áll fenn. A felszámolói intézkedések elleni, 1996. május 22-i keltű hitelezői kifogások első pontjában a hitelező jelezte, hogy a bérleti szerződés felmondása miatt 56.450.000 forint összegű kára jelentkezik, s a felmondást csak ezen kárigény "a" kategóriás követeléskénti elismerése esetén veszi tudomásul. A felszámoló 1996. június 17-én bejelentette az elsőfokú bíróságnak, hogy a hitelező - felhívás ellenére - ezen igénynek sem jogalapját, sem összegszerűségét nem igazolta, ezért azt vitatja, és kéri a bíróság általi elutasítást is. Az elsőfokú bíróság 1996. szeptember 4-én meghallgatta a feleket, de ennek során a hitelező igényét nem terjesztette elő, e kérdéssel az elsőfokú végzés sem foglalkozott, ugyanakkor a hitelezői fellebbezés 6.450.000 forint, illetve 283.000 svájci frank hitelezői igénybejelentésre utal.
Mindezen hiányos és ellentmondásos adatokra figyelemmel a bizonyítási eljárás viszonylag nagy terjedelmű kiegészítése szükséges. A Legfelsőbb Bíróság ezért a hitelezői igény kérdésében az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és ebben a körben az elsőfokú bíróságot újabb eljárás lefolytatására s újabb határozat hozatalára utasította.
Az új eljárás keretében az elsőfokú bíróságnak fel kell hívnia a hitelezőt igénye egyértelmű bejelentésére és bizonyítékai előterjesztésére, a felszámolót pedig a Cstv. 46. §-ának (4) bekezdése szerinti intézkedések megtételére.
Csak mindezeket követően lehet e kérdésben megalapozott és jogszerű döntést hozni.
(Legf. Bír. Fpk.VIII.32.954/1996. sz.)