adozona.hu
BH 1998.3.143
BH 1998.3.143
Önmagában a kárszámla benyújtása és a kárigény előterjesztése alapján a biztosító részéről történő részkártérítés kifizetése sem jelent olyan elismerést, amelynek folytán - ha a jogszabályban előírt határidőn belül a teljes összeg kifizetése elmarad - a károsult a biztosító ellen hitelezőként felszámolási eljárást kezdeményezhet [Ptk. 318. §, 553. § (1) bek., 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 3. § f/1. és f/2. pont, 25. § (1) bek. a) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság 16. sorszámú végzésével az eljárást az adós és a T. H. Kereskedelmi Kft., mint kérelmező között megszüntette. Végzésének indokolásában utalt arra, hogy a megszüntetés az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 25.§-a (1) bekezdésének a) pontja és a Pp. 157. §-a a) pontjának analóg alkalmazásával történt, mivel a Cstv. 3. §-ának c) pontja alapján a kérelmező hitelezőnek nem tekinthető. A kérelmező ugyanis nem rendelkezik jogerős marasztaló határozattal, követelését az adós vitatja, í...
BH 1998.3.143 Önmagában a kárszámla benyújtása és a kárigény előterjesztése alapján a biztosító részéről történő részkártérítés kifizetése sem jelent olyan elismerést, amelynek folytán - ha a jogszabályban előírt határidőn belül a teljes összeg kifizetése elmarad - a károsult a biztosító ellen hitelezőként felszámolási eljárást kezdeményezhet [Ptk. 318. §, 553. § (1) bek., 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 3. § f/1. és f/2. pont, 25. § (1) bek. a) pont].
Az elsőfokú bíróság 16. sorszámú végzésével az eljárást az adós és a T. H. Kereskedelmi Kft., mint kérelmező között megszüntette. Végzésének indokolásában utalt arra, hogy a megszüntetés az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 25.§-a (1) bekezdésének a) pontja és a Pp. 157. §-a a) pontjának analóg alkalmazásával történt, mivel a Cstv. 3. §-ának c) pontja alapján a kérelmező hitelezőnek nem tekinthető. A kérelmező ugyanis nem rendelkezik jogerős marasztaló határozattal, követelését az adós vitatja, így hitelezőnek nem tekinthető, ezért az adós ellen felszámolási eljárást sem kezdeményezhet. Megállapította továbbá a bíróság, hogy a kérelmező az 1992. november 19-én történt autóbaleset folytán casco biztosítási szerződésre alapított 1.343.466,-Ft kárát érvényesítette, a benyújtott kárszámláit azonban az adós csupán részben térítette meg. A kárának az elismert és kifizetett összegen felüli kifizetését több levelében is kérte az adóstól, amelyekre az a felszámolási kérelem beadása előtt érdemben nem válaszolt; ez azonban nem teszi lehetővé a fizetésképtelenség megállapítását.Az elsőfokú bíróság végzése ellen a hitelező nyújtott be fellebbezést. A végzés megváltoztatásával az adós fizetésképtelenségének megállapítását és felszámolásának elrendelését kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság részben megalapozatlanul állapította meg a tényállást, valamint téves a tényállásból levont jogi következtetése is. Hivatkozott arra, hogy az adós az eljárás során nem tudott olyan iratot felmutatni, amelyben a követelését korábban vitatta volna. Az adós 1993. március 31-én végezte el a becsatolt számlái alapján a kárszámítást, és csupán az 551.200,-Ft és 312.209,-Ft összegű számlák vonatkozásában állapította meg a kárigény jogosságát. Az adósnak a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül a kárt meg kellett volna térítenie a két számla vonatkozásában, ez a 15 nap 1993. március 19-én, illetőleg április 15-én letelt. Megítélése szerint az adós kárszámítását egyébként sem lehet olyan módon kiterjesztően értelmezni, hogy az egyúttal az egyéb követelés vitatását jelenti. A baleset bekövetkezését követően közvetlenül az adósnak a sérült járművet bemutatta, az adós megvizsgálta, arról jegyzőkönyvet vett fel, így semmi akadálya nem volt annak, hogy a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül a kárt megtérítse. Egyébként a kifizetett összeget a Ptk. 293. §-a alapján számolta el, ezért a kára továbbra is fennáll.
A hitelező fellebbezésére az adós észrevételt tett. Kérte az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását és a hitelezőnek az eljárási költségekben történő marasztalását. Képtelennek tartotta a hitelező állítását, amely szerint a társaság fizetésképtelen lenne, az eljárás során a hitelező nem bizonyította, hogy az alperes elleni végrehajtható határozata, illetőleg lejárt követelése lenne. Álláspontja szerint a jogvita kizárólag polgári peres eljárásban rendezhető, hiszen a kárigény egy részét megtérítette, és bár formálisan, adminisztratív módon nem utasította el a további igényt, ez a mulasztás azonban nem alapozza meg a fizetésképtelenség megállapítását.
A hitelező fellebbezése nem alapos.
A jelen eljárásban, mint azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította, az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 1993. szeptember 2. napja előtt hatályos rendelkezései az irányadók. Az elsőfokú bíróság a Cstv. 25. §-a (1) bekezdésének a) pontjára alapítva szüntette meg az eljárást. Ezen törvényhely alapján a bíróság érdemi vizsgálat nélkül utasítja el a kérelmet, ha azt nem az arra jogosult terjesztette elő. Álláspontja szerint a jelen eljárást kezdeményező hitelező nem tekinthető hitelezőnek, ezért érdemi vizsgálat nélkül el kellett volna utasítani a kérelmét, mivel azonban erre nem került sor, az eljárás megszüntetésének alkalmazásával tette ezt meg.
A nem vitás tényállás szerint a hitelező kárbejelentésében az 1992. november 19-én történt káreseményből eredően az adós ellen többfajta igényt terjesztett elő. Ezek alapján az adós 1993. március 31-én kárszámítást végzett, majd április 29-én a kárt részben megtérítette. Az adóssal kötött alap casco biztosítására hivatkozással nyújtotta be 1993. augusztus 17-én a hitelező az elsőfokú bírósághoz az adós felszámolásának megindítása iránti kérelmét. A kérelmében a hitelező az adós fizetésképtelenségét az 1991. évi IL. törvény 3. §-ának f/1. és f/2. pontjára alapította. Követelésének jogcímét szerződésszegésre alapított kártérítésben jelölte meg. Álláspontja szerint a casco szerződés 12/a pontja értelmében a követelésének esedékessége 1992. december 4-én bekövetkezett, ezt követően részteljesítés történt az adós részéről, ami elismerést jelent, ebből eredően az elmulasztott fizetés folytán az adós fizetésképtelensége fennáll.
A kérelemből megállapíthatóan a hitelező casco szerződés alapján - amely önkéntes gépjármű-biztosítást tartalmaz mindenféle kár vonatkozásában - érvényesíti a vagyonbiztosítással kapcsolatos saját kárának a megtérítését. A cascóra nézve speciális szabályozás érvényesül. A jogviszonyra - mint a szerződés is rögzíti - a felek szerződésében, valamint a Ptk.-ban foglaltakat kell alkalmazni. A Ptk. 553. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a szabályzatban megállapított időn belül köteles szolgáltatását teljesíteni. A felek között létrejött szerződés 12/a pontja szerint a biztosító a szolgáltatását a kárbejelentéstől számított 15 nap alatt fizeti. Amennyiben tehát a biztosító a hozzá benyújtott kárigényt elismeri, ennek megnyilvánulása a fizetésben történik. Sem a Ptk., sem pedig a felek között létrejött szerződés nem írja elő formális igényelismerés vagy elutasító nyilatkozat megtételét, ezek elmaradását nem is szankcionálja. Tehát csupán a fent jelzett ráutaló magatartás marad, amelyet az adott helyzetben vizsgálni kell.
Helyesen utalt arra a hitelező az eljárást kezdeményező kérelmében, hogy a fizetés elmaradása a Ptk.-nak a szerződés megszegésére vonatkozó szabályaiba ütközik (Ptk. 318. §). A biztosító ugyanis azzal a magatartásával, hogy nem vagy csak részben fizet, a per indítására kényszeríti a vele szerződő felet, így jelen esetben a hitelezőt is. A fent kifejtettekre tekintettel tehát önmagában a kárszámla benyújtása a biztosítóhoz, a kártérítési igény előterjesztése a 15 napos határidő elteltét követően nem tekinthető olyan elismert és lejárt követelésnek, amelynek alapján a fizetésképtelenség megállapítása akár a Cstv. 3. §-ának f/1. vagy f/2. pontja alapján megtörténhetne.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését - a Cstv. 6. §-ának (2) bekezdésére és a Pp. 259. §-ára figyelemmel - a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Legf. Bír. Fpk.II.33.280/1995. sz.)