adozona.hu
BH 1997.12.605
BH 1997.12.605
Az eljárás lényeges szabályait sérti meg a bíróság, ha a zárómérleg vagy a záró egyszerűsített mérleg és a vagyonfelosztási javaslat elkészítésére a felszámolás kezdetétől számított 2 év eltelte miatt került sor, és a bíróság határozatát anélkül hozta meg, hogy tisztázta volna a be nem hajtott követelések tekintetében az engedményezés útján való rendezés lehetőségét, illetőleg rendelkezett volna ezeknek a követeléseknek a hitelezők közötti felosztásáról [1991. évi IL. tv.* (Cstv.) 52. § (2) és (5) bek., 56.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1992. október 8. napján indult és a Cégközlöny 1993. március 25-i számában közzétett felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság 1995. szeptember 28-án kelt végzésével elrendelte az adós gazdálkodó szervezet megszüntetését. A felszámoló költségét 250 000 Ft-ban állapította meg. A hitelezők kielégítése tárgyában a rendelkezést mellőzte. H. L. hitelező "kérelmét" elutasította. A végzés indokolása szerint a felszámoló eljárása során 1 074 600 Ft bevételt realiz...
BH 1997.12.605 Az eljárás lényeges szabályait sérti meg a bíróság, ha a zárómérleg vagy a záró egyszerűsített mérleg és a vagyonfelosztási javaslat elkészítésére a felszámolás kezdetétől számított 2 év eltelte miatt került sor, és a bíróság határozatát anélkül hozta meg, hogy tisztázta volna a be nem hajtott követelések tekintetében az engedményezés útján való rendezés lehetőségét, illetőleg rendelkezett volna ezeknek a követeléseknek a hitelezők közötti felosztásáról [1991. évi IL. tv.* (Cstv.) 52. § (2) és (5) bek., 56. § (3) bek., Ptk. 328-330. §, 331. §].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1992. október 8. napján indult és a Cégközlöny 1993. március 25-i számában közzétett felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság 1995. szeptember 28-án kelt végzésével elrendelte az adós gazdálkodó szervezet megszüntetését. A felszámoló költségét 250 000 Ft-ban állapította meg. A hitelezők kielégítése tárgyában a rendelkezést mellőzte. H. L. hitelező "kérelmét" elutasította. A végzés indokolása szerint a felszámoló eljárása során 1 074 600 Ft bevételt realizált, melyet költségekre el is költött. Az eljárás befejezésekor az adós számláján 4455 Ft maradt, mely a B. B. Rt. I. negyedévi bankköltségének bejelentése folytán 1747 Ft-ra csökkent. H. L. hitelező kivételével a felszámoló által beterjesztett zárómérleget és zárójelentést a hitelezők nem kifogásolták. H. L. hitelező beadványában 201 979 Ft munkabérkövetelésének kielégítését kérte. Kifogásolta, hogy a felszámoló az adósnak olyan követeléseit minősíti a zárómérlegben behajthatatlannak, amelyek kimenetele még kétséges. A felszámoló által beterjesztett jelentésből azonban a bíróság megállapította, hogy a követelések "nagyrészt" felszámolás alatt álló cégekkel szemben állnak fenn, amelyeknek - a felszámolóktól kapott információk szerint - a kielégítésre történő fordításra nincs lehetőség. N. S. vállalkozó több mint 3 000 000 Ft-tal tartozik az adósnak jogerős bírósági meghagyás alapján. Az ellene még 1991 szeptemberében megindult bírósági végrehajtás szünetel. A bírósági végrehajtó közlése szerint a követelés behajthatatlan. Újabb végrehajtási eljárás 165 000 Ft behajtási jutalék megfizetésével lehetséges. Ez a felszámolónak nem áll rendelkezésére.Mindezekre tekintettel a követeléseket a bíróság behajthatatlannak minősítette, és ezért intézkedett a felszámolási eljárás befejezéséről. Alaptalannak találta H. L. hitelezőnek azt a "kérelmét" is, melyben - fedezet hiányában - munkabér-követelése kielégítése érdekében, a bérgarancia-alap terhére történő kifizetés iránt a Megyei Munkaügyi Központ megkeresését kérte. E körben végzését azzal indokolta, hogy az 1994. évi LXVI. törvény 1. §-a szerint a bérgarancia-alapnak az a rendeltetése, hogy a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetek számára megelőlegezze a munkavállalókkal szemben fennálló - készpénz hiányában kiegyenlíthetetlen - bértartozást. A 2. § értelmében ez visszatérítendő pénzügyi támogatás. A felszámoló nyilván azért nem kért ilyet a felszámolás alatt, mert a visszatérítésre nem látott lehetőséget. A kielégítésre szolgáló vagyon hiányában a felszámoló díját csak megállapította, a hitelezői igényekkel kapcsolatos rendelkezést pedig mellőzte.
A végzés ellen H. L. hitelező fellebbezéssel élt, melyben kérte annak megváltoztatását és az adós, illetőleg az ő képviseletében eljáró felszámoló kötelezését arra, hogy a 201 979 Ft bérkövetelését - akár a felszámoló költségének rovására - egyenlítse ki. Hivatkozott arra, hogy az adósnál fennállott munkaviszonyból eredő követelése 1990. évre járó prémiumkövetelés. E tárgyban a megyei munkaügyi bíróság jogerős ítéletet hozott. Az adósnak, majd a felszámolónak tudomása volt e munkabér-követelésről és annak összegéről. Így azt a felszámolási eljárás során a követelések részbeni kiegyenlítésekor figyelembe kellett volna vennie. A felszámoló e kötelezettségének nem tett eleget, ezzel megsértette az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 57. §-a (1) bekezdésének a) és (2) bekezdésének a) pontjában foglaltakat. Más - a hivatkozott rendelet értelmében hátrább sorolandó - követeléseket egyenlített ki. A felszámolónak e jogszabályt sértő eljárását a bíróság sérelmezett végzésében nem hagyhatta volna jóvá. Másrészt jogszabályt sért a felszámolónak az a magatartása is, hogy a bérgarancia-alapról szóló 1994. évi LXVI. törvényben foglaltak ellenére a bérgarancia-alapot nem kereste meg a munkabér fedezetének pénzügyi támogatásként történő folyósítása érdekében. Téves a sérelmezett végzésnek az az indokolása, mely szerint erre azért nem került sor, mert a visszafizetésre a felszámoló nem látott lehetőséget. Az elsőfokú végzés 2. oldalának 1. bekezdésében rögzítettekből is megállapítható - melyek szerint a felszámolási eljárás során a felszámoló 1 074 600 Ft-ot realizált -, hogy a visszatérítés fedezete jogszabályszerű eljárás esetén meg lett volna.
A felszámoló a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Hivatkozott arra, hogy a hitelező követelése a felszámolási eljárás során vitatott követelés volt. A megyei munkaügyi bíróság ítéletéről nincs tudomása. A felszámolási eljárás során nem került sor semmiféle követelés részbeni kiegyenlítésére sem. A hitelező követelése egyébként nem tartozik a felszámolási költségek közé, és elsőbbséget nem élvez. A hitelező követelése nem felel meg a bérgarancia-alapról szóló törvényben foglalt előírásoknak, ezért e törvény alkalmazása fel sem merülhetett.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság határozatát - lényeges eljárási szabálysértés miatt - nem találta érdemi felülbírálatra alkalmasnak, ezért a Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 259. §-a és 252. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította, az alábbi indokok alapján.
A Cstv. 52. §-a (3) bekezdésének c) pontja értelmében a zárómérleg vagy záró egyszerűsített mérleg tartalmazza a be nem hajtott követeléseket. A Cstv. 52. §-ának (5) bekezdése akként rendelkezik, hogy a zárómérlegben vagy záró egyszerűsített mérlegben szereplő be nem hajtott követelések tekintetében a hitelezői követelések erejéig engedményezésnek (Polgári Törvénykönyv 328-330. §-ai) van helye azzal, hogy az ilyen követelésre a Polgári Törvénykönyv 331. §-a az irányadó. A Cstv. 56. §-ának (3) bekezdése szerint pedig ha a zárómérleg, vagy záró egyszerűsített mérleg és a vagyonfelosztási javaslat elkészítésére a felszámolás kezdetétől számított 2 év eltelte miatt kerül sor, és a zárómérlegben szereplő be nem hajtott követelések jogi sorsa az 52. § (5) bekezdése folytán nem rendeződött, a bíróság a be nem hajtott követeléseket és az értékesítetlen vagyontárgyakat a hitelezők között - követelésük erejéig - az 57. §-ban foglalt kielégítési sorrend figyelembevételével felosztja és rendelkezik a gazdálkodó szervezet megszüntetéséről.
Az elsőfokú bíróság a Cstv. 52. §-ának (5) bekezdésében és 56. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket figyelmen kívül hagyva, egyrészt a felszámolási zárótárgyaláson nem nyilatkoztatta meg az adós felszámolóját és az érintett hitelezőket, hogy a Cstv. 52. §-ának (5) bekezdése alapján kívánják-e rendezni a be nem hajtott követelések jogi sorsát. Emellett a Cstv. 56. §-ának (3) bekezdésében foglaltak ellenére nem rendelkezett a be nem hajtott követeléseknek az érintett hitelezők közötti felosztásáról. Ez olyan lényeges eljárási szabálysértésnek minősül, amely miatt szükséges a felszámolási zárótárgyalás megismétlése s annak eredményétől függően új határozat hozatala. A megismételt eljárásban - amennyiben a zárómérlegben szereplő be nem hajtott követelések jogi sorsa a megismételt felszámolási zárótárgyaláson a Cstv. 52. §-ának (5) bekezdésében írtak szerint nem rendeződött -, az elsőfokú bíróságnak a be nem hajtott követeléseket a hitelezők között - követelésük erejéig - az 57. §-ban foglalt kielégítési sorrend figyelembevételével kell felosztania.
A fellebbezésben foglaltakra tekintettel megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy a hitelező munkaviszonyból eredő prémium megfizetése iránti követelése a Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott, a gazdálkodó szervezetet terhelő bérjellegű egyéb juttatás, s mint ilyen felszámolási költségnek minősül, ezért azt a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint kell kielégíteni, a Cstv. 58. §-ának (1) bekezdése értelmében esedékességekor.
A hatályon kívül helyezésre tekintettel a másodfokú bíróság a módosított 1990. évi XCIII. törvény (It.) 62. §-a (1) bekezdésének i) pontja szerint feljegyzett és az It. 47. §-ának (3) bekezdésében meghatározott mértékű fellebbezési eljárási illetéket csak megállapította, annak viseléséről az elsőfokú bíróságnak kell döntenie az eljárást befejező határozatában, figyelemmel a Pp. 252. §-ának (4) bekezdésében foglaltakra. (Legf. Bír. Fpk. VI. 33.284/1995. sz.)
* Az 1991. évi IL. tv.-t az 1993. évi LXXXI. tv. módosította, ez azonban a tétel érvényességét nem érinti.