adozona.hu
BH 1997.5.239
BH 1997.5.239
A társasági szerződésben kikötött mellékszolgáltatás jogi természete; - a mellékszolgáltatásra vonatkozó társasági szerződési kikötésre mind a társasági, mind a polgári jogi szabályok irányadók; - a mellékszolgáltatásra vonatkozó szerződési kikötés egyoldalú megváltoztatására sem a tagnak, sem a cégnek nincs lehetősége; - a mellékszolgáltatásra vonatkozó megállapodás felmondásának érvényességi feltételei. [1988. évi VI. tv. 17. §, 20. §, 45. § (1) bek., 157. § (2) bek. b) pont, Ptk. 240. § (1) bek., 319. §
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes, valamint P. J.-né, ifj. P. J. és H. M. 1990. május 28-án kelt társasági szerződéssel alapították meg az alperesi kft.-t. A társasági szerződés 2. §-ának 1. pontja akként rendelkezik, hogy a felperes az 5140. számú "K." éttermet az 5177. számú "Kr. söröző-éttermet", az 5139. számú "M." éttermet mellékszolgáltatásként mint albérletet a társaság rendelkezésére bocsátja. A szerződés értelmében a társaság székhelye a K. étterem, telephelyként került megjelölésre a Kr. söröző-étterem és...
BH 1997.5.239 A társasági szerződésben kikötött mellékszolgáltatás jogi természete;
- a mellékszolgáltatásra vonatkozó társasági szerződési kikötésre mind a társasági, mind a polgári jogi szabályok irányadók;
- a mellékszolgáltatásra vonatkozó szerződési kikötés egyoldalú megváltoztatására sem a tagnak, sem a cégnek nincs lehetősége;
- a mellékszolgáltatásra vonatkozó megállapodás felmondásának érvényességi feltételei. [1988. évi VI. tv. 17. §, 20. §, 45. § (1) bek., 157. § (2) bek. b) pont, Ptk. 240. § (1) bek., 319. § (1) bek., 321. § (1) bek.].
A felperes, valamint P. J.-né, ifj. P. J. és H. M. 1990. május 28-án kelt társasági szerződéssel alapították meg az alperesi kft.-t. A társasági szerződés 2. §-ának 1. pontja akként rendelkezik, hogy a felperes az 5140. számú "K." éttermet az 5177. számú "Kr. söröző-éttermet", az 5139. számú "M." éttermet mellékszolgáltatásként mint albérletet a társaság rendelkezésére bocsátja. A szerződés értelmében a társaság székhelye a K. étterem, telephelyként került megjelölésre a Kr. söröző-étterem és az M. étterem. Rögzítették a tagok azt is, hogy a mellékszolgáltatás nyújtásától mentesül a felperes tag többek között akkor, ha a társaság - felhívása ellenére - neki felróható okból nem teljesíti a mellékszolgáltatással kapcsolatos kötelezettségét, és a tag bejelenti a megszüntetésre irányuló akaratát. A társasági szerződés 10/6. pontja értelmében a társasági szerződés módosítása, illetve a telephely létesítése és megszüntetése a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik.A társasági szerződés létrejöttét megelőzően, 1990. május 25-én a társaság tagjai szindikátusi szerződést is kötöttek. Ennek 5. és 8. pontja szerint a felperes által a társaság megalapításakor rendelkezésre bocsátott üzlethelyiségek használatáért az alperes az üzletek tőkeértékét figyelembe vevő (bevezetettség, kialakítottság, kedvező elhelyezkedés és az üzleti név használatának értékét is kifejező) albérleti díjat köteles fizetni, havi egyenlő részletekben minden hónap 25. napjáig. Az albérleti díj mértékét a felperes által a bérbeadó részére fizetett bérleti díj alapulvételével állapították meg a szerződő felek azzal, hogy annak módosulása esetén azzal azonos összegben az albérleti díj is változik. A tőkeértéket az 1990. esztendőben 1 300 000 Ft-ban, 1992-ben pedig 2 000 000 Ft-ban határozták meg. Abban is megállapodtak, hogy a 2 000 000 Ft összegű tőkeértéknek az inflációs ráta szerinti módosításáról évente közös megegyezéssel döntenek. A szerződés 22. pontja azt tartalmazza, hogy a szindikátusi szerződés a társasági szerződéssel együtt érvényes, és a tagok közös megegyezéssel módosíthatják azt. A megállapodás 12. pontja értelmében a társaság fizetési késedelem esetén 30%-os késedelmi kamatot köteles fizetni.
A peres felek 1990. június 11-én - a társasági szerződésben foglalt mellékszolgáltatási kötelezettség teljesítéseként - a felperes bérleményeire vonatkozó albérleti szerződéseket kötöttek. A szerződések időtartamát 15 évben határozták meg. E megállapodást az illetékes kerületi tanács vb igazgatósági és hatósági osztálya az 1990. október 10. napján kelt I-3155/1990., I-3156/1990., I-3157/1990. számú határozataival jóváhagyta.
Az alperes 1992. január 30-án taggyűlést tartott. A jelenlévők egyhangú határozattal elfogadták azt a javaslatot, hogy a mellékszolgáltatási díj részét képező tőkeértéket a társaság a jövőben nem fizeti. A jelenlévők megbízták az ügyvezetőt azzal, hogy e határozatnak megfelelően a társasági és a szindikátusi szerződés módosítása végett járjon el. Az ügyvezető tájékoztatta a tagokat arról, hogy az 1991. évben a november és december hónapra eső tőkeértéket a társaság elnehezült pénzügyi helyzete miatt már nem fizette ki. A taggyűlésen a felperes - a felek között folyamatban lévő perekre tekintettel kifejtett álláspontja miatt - jelen volt, de ténylegesen nem vett részt.
A felperes 1992. július 22-én és augusztus 25-én felhívta az alperest, hogy a június 30-ig, illetve a július 31-ig esedékes díjhátralékot a részére fizesse meg. Teljesítés nem történt, ezért az 1993. február 2-án és a március 3-án kelt leveleiben a felperes értesítette a társaságot, hogy a társasági szerződés 2. §-ában biztosított jogával élve - az alperes mulasztására tekintettel - a mellékszolgáltatást megszünteti. A mellékszolgáltatás megszüntetése tárgyában a felek peren kívül nem tudtak megállapodni, a felperes ezért - a többször módosított - keresetében arra kérte kötelezni az alperest, hogy a társasági szerződésben megjelölt üzlethelyiségeket kiürítve bocsássa a rendelkezésére, fizessen meg a részére díjhátralék címén, a szindikátusi szerződés megszegése miatt 5 298 452 Ft-ot és ennek évi 30%-os kamatát.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. A jogalapot - a tőkeértékre vonatkozóan 1991. november és december hónapra, az albérleti díjhátralékkal kapcsolatosan azt követően is - elismerte, az összegszerűséget nem vitatta. Utalt viszont arra, hogy az 1992. január 30-án meghozott, a tőkeérték fizetésének beszüntetéséről szóló határozatot a felperes a jogszabályban előírt 30 napos jogvesztő határidő alatt keresettel nem támadta meg, ezért - jogvesztés miatt - az albérleti díjakat nem követelheti.
Az elsőfokú bíróság ítéletével - a módosított keresetnek részben helyt adva - kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 5 298 452 Ft-ot, és ennek évi 30%-os kamatát, valamint 186 555 Ft perköltséget, az ezt meghaladó keresetet pedig elutasította. Indoklása szerint egy szerződés, melyet az alperes egyoldalúan nem módosíthat, ezért annak rendelkezéseit továbbra is irányadónak kell tekinteni a felek jogviszonyára. Erre alapítottan kötelezte az alperest az albérleti díjból és a tőkeértékből álló díjhátralék megfizetésére. A helyiség kiürítésére irányuló kereseti kérelmet arra hivatkozással utasította el, hogy a társasági szerződés 2. §-ában a felperes javára kikötött felmondási jog az 1988. évi - többször módosított - VI. törvény (Gt.) rendelkezéseibe ütközik, ezért semmis.
Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben az elsőfokú bíróság határozatának megváltoztatásával az alperest - a kereseti kérelmének megfelelően - a helyiségek kiürítésére is kérte kötelezni.
Az első fokú ítélettel szemben az alperes is fellebbezéssel élt, annak részbeni megváltoztatásával a tőkeérték vonatkozásában a kereset elutasítását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének az alperest a díjhátralék fizetésében marasztaló rendelkezését helybenhagyta, míg a keresetet részben elutasító rendelkezést megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy 30 napon belül kiürítve bocsássa a felperes rendelkezésére a K., a Kr. söröző és a M. éttermet. Kötelezte továbbá az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 35 000 Ft első és másodfokú perköltséget. Az ítélet indokolása szerint a díjhátralék megfizetésére vonatkozó kereseti kérelem tekintetében az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és helyes a jogi döntése is. Az 1992. január 30-án hozott taggyűlési határozat ugyanis önmagában nem volt alkalmas arra, hogy a szindikátusi szerződésben foglalt alperesi kötelezettséget módosítsa. A határozathozatalban részt vevő társasági tagok is így értékelték ezt, mivel e határozat alapján hatalmazták fel az ügyvezetőt a társasági és a szindikátusi szerződésben foglaltak módosítására. A szerződés módosítása azonban nem történt meg, a szerződésben foglaltakat kell tehát irányadónak tekinteni. Ezért megalapozatlan az az alperesi hivatkozás,hogy a taggyűlési határozatra tekintettel csak csökkent használati díjat köteles a felperes részére megfizetni. A taggyűlési határozat sem jogszabályba, sem szerződésbe ütközőnek nem tekinthető hiszen a feleknek csupán azok akaratát tükrözi, hogy a szindikátusi szerződésben foglalt díjfizetési kötelezettség mértékét módosítani kívánják. Ezért az a tény, hogy ezt a taggyűlési határozatot a felperes nem támadta meg keresettel, a jogvita eldöntése szempontjából nem bír jelentőséggel, így a másodfokú bíróság az alperes fellebbezését megalapozatlannak tekintette.
Megalapozottnak találta viszont a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság, az üzlethelyiségek kiürítésével kapcsolatos felperesi fellebbezést. Kifejtette, hogy a mellékszolgáltatás a társasági jog eszközeivel megerősített polgári jogi szerződés, ezért azt mind a társasági jog, mind a polgári jog szabályai szerint érvényesen kell megkötni. A Gt. nem határozza meg a mellékszolgáltatás fogalmát, csupán arról rendelkezik a Gt. 157. §-a (2) bekezdésének b) pontja, hogy amennyiben a felek a tagokat terhelő egyéb vagyoni értékű szolgáltatásról is megállapodnak, azok feltételeiről vagy a nem megfelelő teljesítés esetén fizetendő kötbér mértékéről a társasági szerződésben rendelkezni kell. E szabályokból - az elsőfokú bíróság indokolásában foglaltaktól eltérően - arra a következtetésre jutott a másodfokú bíróság, hogy a mellékszolgáltatás teljesítésére és annak szankcionálásra vonatkozó szabályok megállapítása a felek szabad belátására van bízva, miért is a társasági szerződés 2. §-a 2. pontjának a társaság mulasztása esetére a mellékszolgáltatást teljesítő tag részéről biztosított felmondási jogra vonatkozó rendelkezése nem tekinthető jogszabályba ütközőnek. Ebből pedig az következik, hogy a felperesnek az üzlethelyiségek kiürítésére irányuló kereseti kérelme jogalapjaként e rendelkezéseket kell irányadónak tekinteni.
A felperes az eljárás során bizonyította, hogy az alperes a szindikátusi szerződésben - mely jogi természetét illetőleg polgári jogi szerződés - foglalt mellékszolgáltatással kapcsolatos kötelezettségeknek neki felróható okból nem tett eleget, és mivel a kötelezettség teljesítéséről szóló felperesi felhívás is eredménytelen volt, ezt követően élt a Ptk. 321. §-a (1) bekezdésében írtak szerint a felmondási jogával. A Ptk. 321. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy aki szerződésnél fogva felmondásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett nyilatkozattal gyakorolja. A felmondás a szerződést megszünteti. Ebből következik - mutatott rá a másodfokú bíróság -, hogy az albérleti szerződés megszűnésére tekintettel köteles az alperes a felperes birtokába visszaadni a társasági szerződésben megjelölt és mellékszolgáltatásként albérletbe adott üzlethelyiségeket. Kifejtette, az a tény, hogy a társaság székhelye, illetve telephelyei az albérletbe adott helyiségekkel azonosak, nem akadályozhatja a felperest felmondási jogának gyakorlásában. A társaság akaratán kívül bekövetkezett körülmények megváltozására figyelemmel a tagoknak kötelességük lesz a társasági szerződést módosítani és székhelyként, illetve telephelyként más helyiségeket megjelölni. Ha pedig a tagok a szerződésmódosítási kötelezettségüknek nem tesznek eleget, a cégbíróság az 1989. évi 23. tvr. (Ctvr.) 18/A. §-a (jogszabályváltozás óta B §) (1) bekezdése b) pontja, illetve 20. §-a (1) bekezdése h) pontja alapján törvényességi felügyeleti intézkedést alkalmazhat az alperessel szemben.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, kérve a jogerős ítélet megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását és perköltségben történő marasztalását. A kérelemben ismételten sérelmezte, hogy sem az első- sem a másodfokú bíróság nem vette figyelembe, hogy az 1992. január 30-án megtartott taggyűlésen a felperes vezérigazgatójának felkérésére megjelent ugyan dr. H. Á. jogtanácsos, de bejelentette, hogy a taggyűlésen nem vesz részt, mivel álláspontja szerint a T. Rt. akkor már az alperesi társaságban nem rendelkezett szavazati joggal. A taggyűlésről készült jegyzőkönyvet a felperes megkapta, annak tényét elismerte a keresetében, a társaság által hozott határozatot azonban a Gt. 45. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezés ellenére nem támadta meg a jogvesztő 30 napos határidőn belül. A kérelmező alperes ezért vitatta a jogerős ítélet azon megállapítását, hogy a felperes a taggyűlésen nem volt jelen, mivel a jegyzőkönyv tanúsága szerint dr. H. Á. jogtanácsos megjelent a taggyűlésen. Igaz, hogy érdemi nyilatkozatot nem tett arra hivatkozva, hogy a felperes az általa létrehozott I. és M. Befektetésfejlesztő Kft. nevében beperelte az alperest a tagváltozás el nem ismerése miatt. A kérelmező álláspontja szerint a jelen ügy eldöntése szempontjában közömbös, hogy a felperes és az alperes között az 1992. január 30-án hozott taggyűlési határozatokkal kapcsolatosan - egymást átfedve - peres eljárások voltak folyamatban. A felperesnek módjában állt volna a Gt. 190. §-ának (1) bekezdése alapján írásban kérni a taggyűlés összehívását, illetve maga is jogosult lett volna a taggyűlés összehívására, valamint a cégbíróságnál törvényességi felügyeleti eljárás keretében is kezdeményezhetett volna eljárást.
Vitatta azt az érvelést is, hogy az alperes egyoldalúan nem módosíthatja a társasági és szindikátusi szerződést. Álláspontja szerint az alperes nem is ezt tette, hiszen a peres eljárások igazolják, hogy nem tudott a felperessel érdemben megegyezni, így a részt vevő tagok egyhangú szavazata alapján született taggyűlési határozatot mint ügyvezető végrehajtotta, arra tekintettel, hogy a törvény szerint nyitva álló határidőn belül a felperes ezt nem támadta meg. Ugyanakkor - mutatott rá a kérelmező - a Legfelsőbb Bíróság a helyiségek kiürítéséről szóló sérelmezett ítéletében lehetőséget biztosít arra, hogy a felperes egyoldalúan módosítsa a társasági szerződést, mert a mellékszolgáltatás megtagadása maga után vonja az alperesi társaság esetében a székhely és a telephely változását. Ez azt is jelenti, hogy az alperesi társaság működése megszűnik. Mivel a Gt. egyértelműen szabályozza a mellékszolgáltatási kötelezettséget és a társasági szerződés módosításának lehetőségeit, valamint a taggyűlési határozat felülvizsgálatával kapcsolatos lehetőséget és határidőt, nem helytálló a jogerős ítéletnek az az indokolása, hogy a Gt. mögöttes szabályaként adott esetben a Ptk.-t kell alkalmazni. Mindezekre tekintettel kérte a másodfokú határozat megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban történő fenntartását, a költségeinek megállapítását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati kérelmet - figyelemmel a felek hozzájárulására - a Pp. 274. §-ának (5) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, és megállapította, hogy a jogerős ítélet - a helyiségek kiürítésével kapcsolatos rendelkezés kivételével - nem jogszabálysértő.
Helytállóan jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre hogy az adott esetben az alperes nem volt jogosult egyoldalúan megváltoztatni a mellékszolgáltatásra vonatkozó megállapodást, melynek alapján a felperest albérleti, és a felek által tőkeértékből álló díjnak nevezett szerződéses díjfizetési kötelezettség terhelte. Az összegszerűséget az alperes nem is vitatta, sem az első fokú, sem a fellebbezési, illetve a felülvizsgálati eljárás során, de mindvégig tagadta a kereset jogalapját.
Helytállóan mutatott rá a másodfokú határozat arra is, hogy a Gt. nem határozza meg a mellékszolgáltatás fogalmát, és az állandó bírói gyakorlat alapján helytálló az a következtetése, hogy a mellékszolgáltatásban való megállapodás a társasági jog eszközeivel megerősített polgári jogi szerződés. A Gt. 157. §-a (2) bekezdésének b) pontja a mellékszolgáltatás teljesítésére és mulasztás esetén annak szankcionálására vonatkozó szabályokat nem tartalmaz, ezért nem törvénysértő az a jogkövetkeztetés, hogy ennek szabályozása a felek belátására van bízva. A felek által kötött társasági szerződés 2. §-ának (2) pontja a társaság mulasztása esetén a mellékszolgáltatást teljesítő tag részére lehetővé tette a mellékszolgáltatás "nyújtásától való mentesítést" olyképpen, hogy "a tag bejelenti a megszüntetésre irányuló akaratát". A fentiekből kitűnően a társasági szerződésnek ez a rendelkezése nem ütközik jogszabályba. Helytálló a másodfokú határozatnak az a megállapítása is, hogy a szindikátusi szerződés jogi természetét illetően nem nevesített (atipikus) polgári jogi szerződés. Végül helyes az a ténymegállapítás is, hogy az alperes a mellékszolgáltatással kapcsolatos kötelezettségének - neki felróható okból - nem tett eleget. Kétségtelen tény, hogy a társasági szerződés megkötésekor a felek a társasági szerződés részévé tették és mellékszolgáltatásként értékelték azt, hogy az egyik tag - a felperes - a társaság számára helyiséget biztosít. A társasági szerződés sajátos, többpólusú szerződés, mely a társaság mint önálló jogalany életrehívása mellett társasági jogviszonyokat, így a tagok egymással és a társasággal fennálló jogviszonyát is szabályozza, jellege éppen ezért eltérő az egyéb polgári jogi szerződésektől. A Gt. 17. §-ában írt szabályok szerint a gazdasági társaságoknak és tagjaiknak a Gt.-ben nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyaira kell alkalmazni a Ptk. rendelkezéseit.
A fentiekből következik, hogy a szerződő felek a mellékszolgáltatás nyújtása felől szabadon állapodhatnak meg, ha azonban valamelyik tag mellékszolgáltatást vállalt, akkor annak feltételeiről, nem teljesítése esetére a szankciókról a társasági szerződésben rendelkezni kell. A mellékszolgáltatás valójában csak a nevében mellékszolgáltatás, mert jellegétől függően az a társaság számára létfontosságú is lehet. Olyan szolgáltatásról van szó, amely nem képezi a törzstőke részét, és abban is különbözik azoktól a szerződésektől, amelyeket a tag a saját társaságával köt, hogy míg ez esetben a polgári jog eszközeivel lehet csak a teljesítést és az ellenszolgáltatást kikötni és követelni, a mellékszolgáltatás esetében a társasági jog eszközei is rendelkezésre állnak. Vagyis a társasági jog eszközeivel is megerősített polgárjogi szerződés a mellékszolgáltatásról kötött megállapodás, melyet mind a társasági jog, mind a polgári jog szabályai szerint érvényesen kell megkötni.
Az adott esetben az 1990. május 25-én megkötött szindikátusi szerződés 5. pontja, a május 28-án megkötött társasági szerződés 2. §-ának 1.2. pontja és a június 11-én megkötött albérleti szerződés szabályozza a mellékszolgáltatással kapcsolatos kötelezettségeket és jogokat, a megszüntetésre is kiterjedően, míg az albérleti szerződés 14. pontja szól a szerződés megszűnéséről, visszautalva a társasági és szindikátusi szerződésre.
A társasági szerződés tartalmát a Gt. 20. §-ában írtak szerint - a tagok egymás közötti viszonyukra vonatkozóan - a jogszabályok keretei között szabadon állapíthatják meg, és a Gt.-nek a társasági szerződésre vonatkozó rendelkezéseitől is eltérhetnek, ha a Gt. az eltérést nem tiltja. Törvényi tilalom hiányában tehát a társaság belső kapcsolatait illetően a tagok rendelkezési joga teljes körű, míg külső kapcsolataik vonatkozásában a szabályozás - kifejezett eltérő rendelkezés hiányában - alapvetően kogens. Ha tehát az alapító tagok a Gt. 20. §-ának keretei között valamely magatartás szankcionálásához - jogszabályba nem ütköző - következményeket fűznek, az a társaság tagjaira - belső viszonyukban érvényes - kötelezettségeket ró. Mód van arra, hogy az alapító tagok a társasági szerződésnek a törvényben meghatározott kötelező tartalmi elemeit és a társasági szerződés diszpozitív rendelkezéseit akár több okiratba foglalják, ez az okirat(ok) érvényességét nem érinti, azzal azonban, hogy az egyes külön okiratok mindegyikének meg kell felelnie az adott okiratra vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
Helytálló a másodfokú bíróság döntése arra vonatkozóan is, hogy a társasági szerződésnek a mellékszolgáltatással kapcsolatos rendelkezéseit - ideértve adott esetben a szindikátusi szerződés rendelkezéseit is - sem a társaság, sem a tag egyoldalúan nem módosíthatja [Ptk. 240. §-ának (1) bekezdése]. Az 1992. január 30-i közgyűlési határozat I. pontjában a taggyűlés azt szavazta meg, hogy "tőkeértéket a jövőben nem fizet", a III. pontban pedig felkérte az ügyvezetőt "tegyen lépéseket a T. Rt. felé a társasági és a szindikátusi szerződés módosítására". Nincs tehát olyan társasági határozat, amelyet a Gt. 45. §-ának (1) bekezdésében írtak alapján a felperesnek meg lehetett vagy meg kellett volna támadnia. Ezért szükségtelen foglalkozni azzal az alperesi érveléssel, hogy a felperes szabályszerűen képviseltette-e magát a közgyűlésen vagy sem.
Mivel mind a társasági, mind a szindikátusi és az albérleti megállapodás a Gt.-ben szabályozott anyagi és alaki követelményeknek megfelel, azt kell megállapítani, hogy helyes a másodfokú bíróságnak az az álláspontja, amely szerint a társasági szerződés 2. §-ának 1. pontjában és a szindikátusi szerződés 5. pontjában írtak szerint a felperes jogosult volt kinyilvánítani a szerződés megszüntetésére vonatkozó akaratát, szándékát. Helytálló az az álláspont is, hogy a felmondás a szerződést a Ptk. 321. §-a értelmében megszünteti, és helytálló a szerződés megszűnése folytán bekövetkezett helyzetre vonatkozó okfejtés is. Eszerint a társaság székhelyének, illetve telephelyeinek az albérletbe adott üzlethelyiségekkel azonos volta nem képezi akadályát annak, hogy a felperes éljen a felmondási jogával. A társaság akaratán kívül bekövetkezett körülményváltozásra tekintettel pedig a tagoknak kötelessége a társasági szerződést módosítani és székhelyként - szükség esetén telephelyként - más helyiségeket megjelölni azzal, hogy ha a tagok e szerződésmódosítási kötelezettségüknek nem tesznek eleget, a cégbíróság az 1989. évi 23. tvr. 18/B. §-a (1) bekezdésének b) pontja, illetve 20. §-a (1) bekezdésének h) pontja alapján törvényességi felügyeleti intézkedést kezdeményezhet a társasággal szemben.
A szerződés megszűnésének alapja a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése [Ptk. 319. §-ának (1) bekezdése] vagy az érvényes felmondás [Ptk. 321. §-ának (1) bekezdése]. Ez utóbbinak következménye a helyiség kiürítésére vonatkozó kötelezettség.
Az adott esetben a felek a helyiség szolgáltatását és az ellenszolgáltatást - a társasági és a szindikátusi szerződésben foglalt rendelkezéseken túlmenően - albérleti szerződéssel is rendezték, egyben a társasági szerződés részévé is tették, mivel mellékszolgáltatásként szabályozták. A rendelkezésre álló adatok szerint a felperes a társasági szerződés 2. §-ának 1. pontjára alapítottan jogosult volt "kinyilvánítani a szerződés megszüntetésére vonatkozó akaratát", ez azonban még nem jelent felmondást. A felek mindhárom ingatlanra vonatkozó szerződésben albérleti szerződésnek nevezve szabályozták a mellékszolgáltatás tárgyát képező helyiségekkel kapcsolatos szolgáltatást és ellenszolgáltatást. A szerződések közös megegyezéssel történő megszüntetésére [Ptk. 319. §-ának (1) bekezdése] nem került sor, így arra csak felmondás [Ptk. 321. §-ának (1) bekezdése] alapján van törvényes lehetőség.
Az albérlet felmondásáról a Ptk. 447-451. §-ai rendelkeztek, mely rendelkezések érvényesülését s ehhez képest a felperes nyilatkozatának érvényes felmondási jellegét a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság nem vizsgálta, így döntése e körben megalapozatlan, ezért jogszabályba ütközik.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a helyiségek kiürítésére vonatkozó jogerős ítéleti rendelkezést a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és e körben a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította, míg az ítélet egyéb rendelkezéseit - a fent kifejtettekre tekintettel - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Az új eljárás során a másodfokú bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a Gt. 17. §-a, az albérletre vonatkozó jogszabályi rendelkezések, a társasági, a szindikátusi és az albérleti szerződés rendelkezései folytán a felperes a felmondási jogát a jogszabályok és a hivatkozott szerződések előírásai szerint joghatályosan gyakorolta-e. Amennyiben igen, és a felmondás érvényes, úgy mód lehet a jelen eljárásban a helyiségek kiürítéséről történő rendelkezésre. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a jogerős másodfokú ítéletet a helyiségek kiürítését elrendelő részében hatályon kívül helyezte, és ebben a körben a másodfokú bíróságot új eljárásra és határozat hozatalára utasította, egyebekben az ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv. X. 32 192/1995. sz.)