adozona.hu
BH 1997.3.143
BH 1997.3.143
A felszámolás kezdő időpontjától a felszámoló gyakorolja a munkáltatói jogokat és teljesíti a kötelezettségeket; azokat általános jelleggel másra - így akár a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezérigazgatójára - nem ruházhatja át [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 49. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós részvénytársaság elleni felszámolási eljárás a Cégközlöny 1993. július 29-i számában került közzétételre. A felszámolási eljárás során azonban az adós gazdasági tevékenysége részben tovább folytatódott. E gazdasági tevékenység körében K. T. munkavállaló és üzemvezetője között 1994. január 11-én nézeteltérés és vita keletkezett, amelynek eredményeként I. P., az adós részvénytársaság vezérigazgatója - mint "a felszámoló helyi megbízottja" - 1994. január 14-én nevezettel rendkívüli felmo...
BH 1997.3.143 A felszámolás kezdő időpontjától a felszámoló gyakorolja a munkáltatói jogokat és teljesíti a kötelezettségeket; azokat általános jelleggel másra - így akár a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezérigazgatójára - nem ruházhatja át [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 49. § (1) bek.].
Az adós részvénytársaság elleni felszámolási eljárás a Cégközlöny 1993. július 29-i számában került közzétételre. A felszámolási eljárás során azonban az adós gazdasági tevékenysége részben tovább folytatódott. E gazdasági tevékenység körében K. T. munkavállaló és üzemvezetője között 1994. január 11-én nézeteltérés és vita keletkezett, amelynek eredményeként I. P., az adós részvénytársaság vezérigazgatója - mint "a felszámoló helyi megbízottja" - 1994. január 14-én nevezettel rendkívüli felmondást közölt. K. T. a rendkívüli felmondást nem fogadta el, s annak hatálytalanítása érdekében eljárást kezdeményezett. Az elsőfokú bíróság végzésével K. T. kérelmezőnek a munkaviszony rendkívüli felmondással való jogellenes megszüntetésére hivatkozással munkabér és végkielégítés megfizetése iránt előterjesztett követelését elutasította. Az elsőfokú bíróság a végzés indokolásában kifejtette, hogy K. T. magatartását értékelve a rendkívüli felmondás megfelelt az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 96. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában foglaltaknak, így a munkaviszony megszüntetése nem tekinthető jogellenesnek, ezért az erre alapított hitelezői igény nem alapos. A hitelezőnek az 1993. decemberi munkabér-különbözet iránti kérelmét sem találta megalapozottnak, mert a beszerzett igazságügyi szakértői vélemény alapján azt állapította meg, hogy a hitelező részére a munkabér kifizetése megfelelően megtörtént. A hitelező fellebbezése folytán eljáró Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztatta, és az 1994. január 14-i rendkívüli felmondást hatálytalanította. A munkabér téves kiszámításával kapcsolatos elutasító rendelkezést helybenhagyta. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a végzés indokolásában kifejtette, hogy az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 49. §-ának (1) bekezdése szerint a felszámolás kezdő időpontjától - a jogszabályok, a kollektív szerződés és a belső szabályzatok keretei között - a felszámoló gyakorolja a munkáltatói jogokat, és teljesíti a kötelezettségeket. Ebből eredően az Mt. 96. §-ának (1) bekezdésében szabályozott rendkívüli felmondásra is a felszámoló jogosult. Tekintettel arra, hogy az iratokból megállapíthatóan az 1994. január 14-én kelt rendkívüli felmondást I. P. vezérigazgató mint a felszámoló helyi megbízottja hozta meg, és a nevezett szüntette meg a hitelező munkaviszonyát, megállapítható, hogy a felmondás nem az arra jogosult részéről történt. Ebből következően a felmondás az Mt. 100. §-ának (1) bekezdése szerint jogellenes, ezért az hatálytalan. Rámutatott arra, hogy miután a Cstv. említett rendelkezése szerint a felszámolás kezdő időpontjától csak a felszámoló gyakorolhatja a munkáltatói jogokat, azt nem származtathatja vissza az adós részvénytársaság vezérigazgatójára. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság végzésének a rendkívüli felmondással kapcsolatos rendelkezését a Pp. 259. §-a folytán alkalmazott 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, és a Cstv. 51. §-ának (3) bekezdése szerint a rendkívüli felmondást hatálytalanította.A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság megállapította még, hogy a hitelezőnek az 1993. december havi munkabér-különbözettel kapcsolatos igénye megalapozatlan, e tárgyban az elsőfokú bíróság helyesen döntött, amikor a követelést elutasította, így ebben a részében az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
A jogerős végzésnek a rendkívüli felmondással kapcsolatos rendelkezése ellen a felszámoló nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint tévedett a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság, amikor arra a megállapításra jutott, hogy a felmondási jogot az adott esetben nem arra jogosult gyakorolta. A felszámoló ugyanis a Ptk. 219. és 222. §-a szerinti képviselője útján tette meg jognyilatkozatát. A felmondást tartalmazó okiratban a képviseleti jogosultságra egyértelmű utalás történt, így nem kétséges, hogy a felmondást aláíró személy a felszámoló felhatalmazása alapján járt el. Előadta még, hogy a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság olyan körülményeket értékelt, amelyekre a jogvitában eljáró felek nem hivatkoztak, s ezzel megsértette a kereseti és fellebbezési kérelemhez kötöttség elvét is. Utalt arra is: a felmondás hatálytalanítása kapcsán az Mt. 100. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében a feleket meg kellett volna nyilatkoztatni arról, hogy az eredeti munkakörbe történő visszahelyezést, illetőleg továbbfoglalkoztatást kívánják-e. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság azonban elmulasztotta az ezzel összefüggő kérdések tisztázását. A maga részéről a munkavállaló eredeti munkakörbe történő visszahelyezésének mellőzését kérte.
A hitelező ellenkérelmében a jogerős végzés hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és helytálló az arra alapított döntése is. Az adott felszámolási eljárásra irányadó, a módosítása előtti 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 49. §-ának (1) bekezdése ugyanis kifejezetten kimondja, hogy a felszámolás kezdő időpontjától kezdődően a felszámoló gyakorolja a munkáltatói jogokat, és teljesíti a kötelezettségeket. A "felszámoló helyi megbízottja" meghatározást a Cstv. nem ismeri, ilyen jogosultsággal rendelkező személyt nem említ. Nem vitás, hogy a felszámoló meghatározott intézkedéseket képviselő útján is megtehet, és a felszámolási eljárás alatt tovább működtetett üzem tekintetében lehetnek olyan megbízottai, akik a működtetés érdekében szükséges részfeladatokat látnak el, de a törvény határozott rendelkezéséből következően a munkáltatói jogok gyakorlását nem engedheti át másnak.
Nem tévedett tehát a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság, amikor azt fejtette ki, hogy a Cstv. említett rendelkezéseiből következően a felszámoló a munkáltatói jogok gyakorlását nem származtathatja vissza az adós részvénytársaság vezérigazgatójára, és nem ruházhatja fel a nevezettet a munkáltatói jogok gyakorlásával. Nem alapos a felszámolónak a képviseleti joggal kapcsolatos okfejtése sem, mert az adott ügyben maga sem hivatkozik arra, hogy az egyedi ügy, nevezetesen az eljárással érintett felmondás tekintetében külön képviseleti joggal ruházta volna fel I. P. vezérigazgatót. A munkáltatói jogok általános gyakorlására vonatkozó rendelkezés pedig a Cstv. már többször hivatkozott szabályából következően nem lehetséges. A felmondás az adós rt. nevében, annak bélyegzőjével ellátva készült, amelynek aláírója I. P. vezérigazgató "a felszámoló helyi megbízottja". Mindez arra utal, hogy I. P.-nek az adott ügyre vonatkozó eseti megbízása nem volt, ez a megbízás pedig utóbb már nem pótolható. A felszámoló helyi megbízottjaként való eljárása pedig a munkáltatói jogok gyakorlása körében jogellenes, ezért nem tévedett a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság, amikor a felmondást hatálytalanította.
Nem alapos a felszámolónak a kérelemhez kötöttségre vonatkozó okfejtése sem, mert a semmisséget a bíróságnak hivatalból kell figyelembe vennie, így azt a körülményt is, hogy a rendkívüli felmondást nem arra jogosult gyakorolta. Ebben a körben tehát nem érvényesülnek a kérelemhez kötöttség elvei. Helyesen járt el ezért a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság, amikor hivatalból észlelte, hogy a jelen esetben a rendkívüli felmondás azért jogellenes, mert azt nem arra jogosított személy gyakorolta. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a jogerős végzés felülvizsgálati kérelemmel érintett rendelkezéseit a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta.
A felmondás hatálytalanságának megállapításából értelemszerűen következik, hogy a továbbiakban a felszámolónak intézkedést kell tennie az Mt. 100. §-ában foglalt jogkövetkezmények alkalmazása tárgyában. Az is egyértelmű, hogy a hitelező munkaviszonyának helyreállítását soha nem kérte, így elmaradt munkabére, kára és végkielégítése tárgyában kell a szükséges intézkedéseket megtenni. Miután e kérdésekben először a felszámolónak kell intézkednie, a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a kérdés egyértelművé tétele érdekében a Pp. 275/B. §-a alapján alkalmazott Pp. 225. §-ának (6) bekezdése szerint a jogerős végzést kiegészítette azzal, hogy az előbbiekben említett kérdések tekintetében szükséges intézkedések megtételére a felszámolót utasította. (Legf. Bír. Gfv. X. 33 096/1995. sz.)