adozona.hu
BH 1997.2.94
BH 1997.2.94
A csődegyezség érvénytelenségének megállapítására irányuló kereset elbírálásánál irányadó szempontok [1991. évi IL. tv.* (Cstv.) 8. § (1) bek., 9. §, Ptk. 201. § (2) bek., PK 267. sz.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében a felperesi szövetkezetnek az 1993. augusztus 26. napján kelt szerződés érvénytelenségének a megállapítására vonatkozó keresetét elutasította. Döntését arra alapította, hogy a szerződéskötés idejében a II. r. alperesnek mint a felperes akkori elnökének a csődegyezség megkötésére jogosultsága volt, minthogy a csődöt az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 9. §-a alapján jelentette be. A felperes és az I. r. alperes között létrejött, a hitelezői követelések átvá...
BH 1997.2.94 A csődegyezség érvénytelenségének megállapítására irányuló kereset elbírálásánál irányadó szempontok [1991. évi IL. tv.* (Cstv.) 8. § (1) bek., 9. §, Ptk. 201. § (2) bek., PK 267. sz.].
Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében a felperesi szövetkezetnek az 1993. augusztus 26. napján kelt szerződés érvénytelenségének a megállapítására vonatkozó keresetét elutasította. Döntését arra alapította, hogy a szerződéskötés idejében a II. r. alperesnek mint a felperes akkori elnökének a csődegyezség megkötésére jogosultsága volt, minthogy a csődöt az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 9. §-a alapján jelentette be. A felperes és az I. r. alperes között létrejött, a hitelezői követelések átvállalásával történő vagyonszerzésre vonatkozó szerződésjogszabályba nem ütközik, ezért az nem semmis. Ezen túlmenően a szerződés az I. r. alperes szövetkezet számára nem biztosított egyoldalú és aránytalan előnyt, minthogy az I. r. alperes a felperes vagyonát a tartozások kifizetése és egyéb kötelezettségvállalások mellett kapta meg. Az említettek miatt a szerződés érvénytelenségével kapcsolatos kereset alaptalan.A közbenső ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, és a keresete szerinti közbenső ítélet meghozatalát kérte. Hivatkozott arra, hogy a II. r. alperes a csődeljárás megindításához közgyűlési határozatot nem szerzett be. Emiatt a II. r. alperesnek a csőddel kapcsolatos intézkedései egyszemélyi döntésnek minősülnek. Így a csődegyezséget jogszerűen nem köthette meg. Nem kapott a közgyűléstől felhatalmazást a további szerződések megkötésére sem.
Az I. r. alperes fellebbezési ellenkérelmében a közbenső ítélet helybenhagyását kérte. Előadta, hogy az I. r. alperes elnökének az eljárása során azért kellett beszereznie az igazgatósági felhatalmazást, mert az I. r. alperes nem csődeljárás keretében kötötte a szerződést. A felperes azonban a Cstv. 9. §-a alapján megindult csődeljárás során kötötte az I. r. alperessel a keresettel támadott szerződést. Így nem lehet azonosan értékelni a két igazgatósági elnök magatartását.
A II. r. alperes a fellebbezési tárgyaláson nem jelent meg, és nyilatkozatot írásban sem tett.
A fellebbezés alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróság elfogadta ítélkezése alapjául az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást és döntésének jogi indokát is azzal, hogy az általa hozott közbenső ítéletet részítéletnek tekinti. A Pp. 213. §-ának (2) bekezdése alapján a bíróság egyes kereseti kérelmek felől, vagy a kereseti kérelemnek önállóan elbírálható egyes részei felől külön ítélettel (részítélettel) is határozhat, ha ebben a vonatkozásban további tárgyalásra nincs szükség, és ha a többi kereseti kérelem vagy a beszámítási kifogás eldöntése végett a tárgyalást el kell halasztani.
A felperes keresetében az 1993. augusztus 26-án kötött szerződés (csődegyezség) semmisségének a megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérte, továbbá ugyanezen szerződést feltűnő értékaránytalanság címén támadta meg, és uzsorás voltára is utalt. Az említetteken túlmenően a felek közötti, 1993. december 3-án létrejött kölcsönszerződés színlelt voltának a megállapítását is kérte, valamint azt, hogy annak következményeként az I. r. alperes zálog- és vételi jogot a felperes tulajdonában lévő ingatlanokra nem gyakorolhatott.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja az, hogy a felperes által előterjesztett kereseti kérelmek egymástól elkülöníthetők voltak, ezért részítélet meghozatalának állottak fenn a törvényi feltételei.
Az 1993. augusztus 26-án kötött szerződéssel kapcsolatos kereseti kérelem mikénti eldöntése azonban a többi kereseti kérelemre, illetőleg az előterjesztett viszonkeresetre kihat, így helyes az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy e kereseti kérelem felől kell először dönteni.
A per adataiból megállapíthatóan az elsőfokú bíróságon 1993. április 15-én a felperes akkori elnöke, B. R. - a II. r. alperes - csődöt jelentett be. A csődeljárást a bíróság végzésével megindította, és elrendelte a végzésnek a Cégközlönyben való közzétételét, amelyre 1993. június 3-án került sor. A felperes és az I. r. alperes között 1993. augusztus 16-án adásvételi előszerződés és szerződés elnevezésű okirat megszerkesztésére került sor azzal, hogy ha a csődegyezségi tárgyalás eredményre vezet, úgy a végleges szerződést a felek ezt követően kötik meg; 1993. augusztus 26. napján csődegyezség jött létre. Eszerint az I. r. alperes a hitelezők javára vállalta a felperes tartozásának határidőn belül való megfizetését, amelynek fejében a felperes meghatározott vagyona az ő tulajdonába száll át. A felperes erre a szerződésre való tekintettel kérte, hogy a bíróság a csődeljárást nyilvánítsa befejezetté, ami az 1993. szeptember 20-án jogerőre emelkedett végzéssel megtörtént.
A felperes keresetében a II. r. alperesnek a csődeljárás soráni eljárási jogosultságát és az azt követően megkötött szerződések érvényességét vitatta. A felperes azonban nem tett különbséget a Cstv. 8. §-ában szabályozott önkéntes, illetőleg a 9. §-ban írt kötelező csődbejelentés között. A perrel érintett csődeljárásra alkalmazandó, módosítás előtti Cstv. 8. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján az önkéntes csődbejelentés során a szövetkezet közgyűlésének előzetes egyetértése szükséges. A Cstv. 9. §-a szerint a gazdálkodó szervezet vezetője 8 napon belül - ha csak a felszámolási eljárás lefolytatását nem kéri - köteles a csődöt bejelenteni, szövetkezet esetében a közgyűlés egyidejű értesítése mellett, ha bármely tartozását az esedékességet követő 90 napon belül nem tudta kiegyenlíteni. 1993. március 26-án a felperes akkori elnöke a vagyoni helyzetet úgy ítélte meg, hogy a kötelező csőd bejelentése elkerülhetetlen, és erről a közgyűlést tájékoztatta. A fennálló rendezetlen, jelentős összegű (100 millió forintot meghaladó) tartozásokra tekintettel a szövetkezeti elnök helyzetértékelése megfelelő volt.
A II. r. alperesnek tehát nemcsak joga, hanem kötelezettsége is volt csődöt bejelenteni annak érdekében, hogy a hitelezők hozzájuthassanak a követeléseikhez, és a szövetkezet elkerülhesse a felszámolást. Nem foghat helyt tehát a felperesnek az az álláspontja, hogy a közgyűlés előzetes egyetértése hiányában a csődbejelentés jogszabályt sért, és ennek folytán a csődeljárás során kötött egyezség semmis. A csődeljárás során az egyezségkötésre és az ahhoz kapcsolódó szerződés megkötésére a szövetkezet elnökének a jogosultsága nyilvánvalóan fennállt.
A szerződés uzsorás jellegével kapcsolatos kereseti kérelem tárgyában a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által kifejtett helyes indokokra utal.
Ami pedig a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalanságát illeti, a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése alapján, ha a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné, a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedő fél a szerződést megtámadhatja. A PK 267. számú állásfoglalás I. pontja szerint a szerződésnek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbségére alapított megtámadása esetén annak megállapításához, hogy az értékkülönbség feltűnően nagy-e, a bíróságnak vizsgálnia kell a szerződéskötés körülményeit, a szerződés egész tartalmát, a forgalmi (érték-)viszonyokat, az ügylet jellegéből fakadó sajátosságokat, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás meghatározásának módját. Miként azt az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen megállapította, az 1993. augusztus 26-án megkötött szerződést megelőzően mindkét fél ismerte a felperes fennálló tartozásait, illetőleg az alperes által felajánlott tartozásátvállalás mértékét, így a megszerzett jogokat és a teljesítendő kötelezettségeket. Az I. r. alperes a szerződő partnere szorult helyzetét nem használta ki, hisz a felperes hitelezői 132 000 000 Ft összegű követeléshez jutottak hozzá a megkötött szerződés útján.
Feltűnő aránytalanság megállapításánál a szerződéskor fennállott értékből kell kiindulni. Csődhelyzetben lévő felperes vagyonának értéke utólag, 2 év elteltével aligha állapítható meg pontosan. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az I. r. alperes a felperes igen jelentős, 132 000 000 Ft-ot meghaladó tartozásait vállalta át a hitelezők által elfogadott teljesítési határidővel. Az átruházott vagyon működtetéséhez pedig nyomban jelentős ráfordítást kellett teljesíteni (pl. állatok takarmányozása stb.). Mérlegelni kellett azt is, hogy az I. r. alperes a szerződésben azt is vállalta: a felperes valamennyi dolgozóját átveszi, az esetleg elbocsátásra kerülő munkavállalóknak végkielégítést fizet, a szövetkezeti tagoknak pedig kifizeti részjegyük összegét. Azt pedig a felperes sem az elsőfokú, sem a fellebbezési eljárás során nem bizonyította [Pp. 164. §-ának (1) bekezdése], hogy az I. r. alperesen kívül bárki a tartozás átvállalásra a felperesnek ajánlatot tett, vagyonát működtetni kívánta, és vállalta, hogy a dolgozóit tovább foglalkoztatja, valamint az eltávozóknak végkielégítést fizet.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja egyébként az, hogy a csődhelyzet mindkét szerződő félnek olyan kockázati elemet jelentett a szerződés megkötésekor, amely önmagában is kizárja azt, hogy a feltűnő értékaránytalanság megállapítására sor kerülhessen. Nem tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor a felperesnek az 1993. augusztus hó 26. napján kelt szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetét mint alaptalant elutasította.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét - azt részítéletnek tekintve - a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2. G. 40.132/1994. sz.-Legf. Bír. Gf. VI. 31.331/1995. sz.)
*Az 1991. évi IL. törvényt az 1993. évi LXXXI. törvény módosította, a részítéletben foglaltak azonban ettől függetlenül helytállóak.