adozona.hu
BH 1996.11.602
BH 1996.11.602
A polgári jogi és a váltójogi egyetemlegesség elhatárolása. Ha a váltóbirtokos csődeljárás keretében - az egyenes adóssal kötött egyezséggel - a tartozás egy részét vagy akár az egész tartozást elengedi, ez a többi megtérítési váltóadóssal szemben - a csődegyezség kényszerjellege miatt - nem hatályosul, arra a visszkereseti váltóadósok nem hivatkozhatnak [Ptk. 337-338. §, 1991. évi IL. tv. 17. § (1) bek., 19. § (4) bek., 1/1965. (I. 24.) IM r. 28. § (1) bek., 47. § (1) bek., 49. §, 78. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A fizetési meghagyással indult, majd a kötelezett ellentmondása folytán perré alakult eljárásban az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a másik perben a megyei bíróság ítéletében a II. r. alperes javára megítélt 1 896 000 Ft váltótartozás és járulékai megfizetésére a felperes helytállási kötelezettsége megszűnt. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte a II. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 11 000 Ft elsőfokú perköltséget. Ítéletének indokolásában tényként ...
BH 1996.11.602 A polgári jogi és a váltójogi egyetemlegesség elhatárolása. Ha a váltóbirtokos csődeljárás keretében - az egyenes adóssal kötött egyezséggel - a tartozás egy részét vagy akár az egész tartozást elengedi, ez a többi megtérítési váltóadóssal szemben - a csődegyezség kényszerjellege miatt - nem hatályosul, arra a visszkereseti váltóadósok nem hivatkozhatnak [Ptk. 337-338. §, 1991. évi IL. tv. 17. § (1) bek., 19. § (4) bek., 1/1965. (I. 24.) IM r. 28. § (1) bek., 47. § (1) bek., 49. §, 78. § (1) bek.].
A fizetési meghagyással indult, majd a kötelezett ellentmondása folytán perré alakult eljárásban az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a másik perben a megyei bíróság ítéletében a II. r. alperes javára megítélt 1 896 000 Ft váltótartozás és járulékai megfizetésére a felperes helytállási kötelezettsége megszűnt. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte a II. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 11 000 Ft elsőfokú perköltséget. Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy az I. r. alperes a felperestől 1991 őszén vásárolt kukorica ellenértékét - a felperes mint rendelvényes javára - az 1991. december 5-én kiállított, 1 896 000 Ft követelést tartalmazó, 1992. május 4-ei lejáratú, az OKHB Rt. fiókjához telepített forgatható saját váltó átadásával egyenlítette ki. A váltót a felperes a II. r. alperesre forgatta, ezzel egyenlítette ki a II. r. alperessel szemben fennálló saját tartozását. A II. r. alperes a váltót lejáratkor fizetés végett a felperesnek bemutatta, a váltótartozás kifizetésére azonban nem került sor, mert az ehhez szükséges fedezet az I. r. alperes számláján nem állt rendelkezésre.A II. r. alperes keresete kapcsán a megyei bíróság 1992. július 17-én jogerőre emelkedett ítéletében kötelezte a jelen per felperesét és az I. r. alperest, hogy fizessenek meg a II. r. alperesnek mint jogszerű váltóbirtokosnak egyetemlegesen 1 896 000 Ft váltótartozást, ennek 1992. május 4-étől a kifizetés napjáig járó évi 6% kamatát, 5680 Ft váltódíjat és 36 000 Ft perköltséget. Időközben az I. r. alperes ellen csődeljárás indult, annak közzétételére 1992. május 21-én került sor. A csődeljárás keretében az alperesek 1992. július 10-én egyezséget kötöttek, amelyben az I. r. alperes vállalta, hogy a bíróság által megítélt váltótartozás címén, az ajánlatban közölt részletekben, összesen 1 516 800 Ft-ot fizet meg a II. r. alperesnek, a II. r. alperes a felajánlott összeget a követelése teljes kiegyenlítése fejében elfogadta. A II. r. alperes a felperesnek mint a váltótartozás egyetemleges kötelezettjének a számlájáról 1992. október 12-én és november 5-én összesen 54 808 Ft-ot emelt le, amelyet az I. r. alperes a felperesnek megtérített.
A felperes az elsőfokú bírósághoz benyújtott keresetében elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy az alperesek között létrejött csődegyezségre tekintettel a felperes mint megtérítési váltóadós mentesül a megyei bíróság ítéletén alapuló fizetési kötelezettsége alól, másodsorban pedig annak megállapítását kérte, hogy az I. r. alperes által az egyezségben vállalt és kifizetett 1 516 800 Ft-ot meghaladó további 379 200 Ft váltótartozás, ennek 1992. május 4-étől járó évi 6% váltókamata, 5680 Ft váltódíj és 36 000 Ft perköltség megfizetésére az I. r. alperes mint a váltó kiállítója köteles.
Az elsőfokú bíróság csupán a felperes helytállási kötelezettsége megszűnésének kérdésében találta megalapozottnak a keresetet. Úgy ítélte meg, hogy a II. r. alperes azzal, hogy az I. r. alperessel a csődeljárásban egyezséget kötött, a tartozás egy részét elengedte. Az I. r. alperes a csődegyezségben 1 516 800 Ft megfizetésével a megyei bíróság ítéletében megítélt váltótartozást teljes egészében rendezte, ezáltal a felperesnek a II. r. alperessel szemben fennálló fizetési kötelezettsége megszűnt.
Az ítélet ellen a II. r. alperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Nem vitatta, hogy az I. r. alperessel az ellene folyó csődeljárásban egyezséget kötött, álláspontja szerint azonban a felperes az egyezség megkötésében nem vett részt, ezért az egyezség hatálya reá egyrészt nem terjed ki, másrészt a jogosult és valamelyik egyetemleges kötelezett közötti kedvezményt engedő megállapodás csak a kedvezményezett tekintetében hatályos. Tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor az I. és a II. r. alperesek által kötött egyezség tartalmára hivatkozással a felperesnek a fizetési kötelezettség alóli mentesülését állapította meg.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a II. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 50 000 Ft másodfokú perköltséget. Ítéletének indokolása szerint az elsőfokú bíróság a nem vitás tényállásból helytálló jogi következtetésre jutott. Kifejtette, hogy az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 47. §-ának (2) bekezdésében - és ezzel összhangban a Ptk. 337. §-ának (1) bekezdésében - írtak helyes értelmezése szerint a jogosult az egyetemlegesen kötelezettek közül bármelyikük ellen külön-külön, de együttesen is felléphet, követelve a teljes összeget. A jogosult választhat a kötelezettek közül, hogy melyikkel szemben kívánja a követelését és milyen mértékben érvényesíteni. Amennyiben viszont bármelyikük teljesít, vagy a kötelezettséget beszámítással megszünteti, a jogosulttal szemben a többiek kötelezettsége is megszűnik. A perbeli esetben a II. r. alperes az I. r. alperest választotta, és vele kötött egyezséget. Az I. r. alperes az egyezség szerinti összeget teljes egészében kifizette, ezáltal a felperes fizetési kötelezettsége megszűnt.
A jogerős másodfokú ítélet ellen a II. r. alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a másodfokú ítélet "megváltoztatását", a kereset teljes elutasítását és a perköltségei megítélését kérte. Előadta, hogy az I. r. alperes ellen folyó csődeljárásban csődegyezséget kötött, amelyet az I. r. alperes teljesített. A váltókövetelését ezért a felperessel szemben - az egyezségen alapuló teljesítésre tekintettel - a korábbi bírósági ítéletben megítélthez képest fennmaradt különbözetre tartotta fenn, és kísérelte meg behajtani. A perbeli esetben a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal egyezően a sérelmezett ítéletében azt állapította meg, hogy az I. r. alperessel kötött egyezségre és annak teljesítésére tekintettel a felperes fizetési kötelezettsége is megszűnt. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a fenti megállapítással megsértette a Ptk. 334. §-ának (2) bekezdésében, valamint a 337. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat. A hivatkozott jogszabályhelyek szerint az egyetemlegesen kötelezettek között a kapcsolat csupán annyi, hogy valamennyien ugyanazzal a szolgáltatással tartoznak. Bármelyik kötelezett a fizetési kötelezettsége alóli mentesülése érdekében kizárólag a valamelyikük által történt részbeni vagy egészbeni teljesítésre hivatkozhat. Ebből következik, hogy a tartozásnak kizárólag az egyikük irányában történt mérséklésére vagy elengedésére a másik kötelezett eredménnyel nem hivatkozhat, mert az nem tartozik a követelés kielégítésének fogalmi körébe. A felperes a csődegyezség megkötésében nem vett részt, vele szemben a II. r. alperes nem tett olyan nyilatkozatot, és nem tanúsított olyan értelmű ráutaló magatartást sem, amely szerint a felperes javára az I. r. alperesével azonos engedményt biztosított volna, ezért mint egyetemleges kötelezett a felperes helytállni tartozik a megyei bíróság ítéletében a II. r. alperes javára megítélt váltótartozásnak az I. r. alperes által ki nem egyenlített részéért.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a másodfokú határozat hatályában való fenntartását és a felülvizsgálati eljárásban felmerült költségei megállapítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Az 1992. évi LXVIII. törvény 15. §-ában szabályozott, a Pp. felülvizsgálatról szóló 270. §-ának (1) bekezdése szerint, amennyiben a törvény másként nem rendelkezik, jogerős bírósági ítélet felülvizsgálatára jogszabálysértés esetében kerülhet sor. A Legfelsőbb Bíróság anyagi jogi szempontból jogsértőnek találta a másodfokú bíróság jogerős ítéletét.
Az eljáró bíróságok a felek közötti jogvitát a Ptk. 337. és 338. §-aiban foglalt - a kötelezettek egyetemlegességére vonatkozó - szabályok szerint bírálták el. Ebben a körben helytállóan mutattak rá, hogy az egyetemleges kötelezettek valamennyien az egész szolgáltatással tartoznak, a jogosult bármelyik kötelezettől követelheti a teljesítést, bármelyiküket perelheti az egész szolgáltatás teljesítése iránt, perelheti a kötelezetteket együttesen és külön-külön is. Azoknak a tényeknek, amelyek folytán a jogosult követelése kielégítést nyert - akár teljesítés, akár beszámítás útján - az egész jogviszonyt érintő ún. objektív hatályuk van. Ha bármelyik kötelezett teljesít, ez kihat a többi kötelezettre, és velük szemben is megszünteti - részteljesítés esetében pedig csökkenti - a közös kötelezettséget. Egyezség keretében valamelyik kötelezettel szemben a követelés elengedésére vagy megfizetésére adott halasztás viszont szubjektív hatályú, ezért az egyezségre csak az a kötelezett hivatkozhat, akivel azt a jogosult megkötötte.
A jogvita elbírálásánál figyelmen kívül hagyták az eljáró bíróságok, hogy a jelen per felperesének és I. r. alperesének mint a megyei bíróság ítéletével elbírált váltójogviszony kötelezettjeinek egyetemleges fizetési kötelezettsége az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Vár.) 47. §-ának (1) bekezdésén alapul. A váltókötelezettek egyetemleges felelőssége sajátos váltójogi fogalom, amely több vonatkozásban eltér a polgári-jogi egyetemlegesség fogalmától. Ilyen eltérést jelent:
- míg a polgári jogban az adóstársak egyetemlegessége esetén kötelezettségük azonos, addig a váltójogban eltérő lehet, mivel a váltót visszaváltó az előzőktől már többet követelhet, mint az eredeti váltóbirtokos (Vár. 49. §);
- míg az egyik kötelezett fizetése a polgári jogban a többi kötelezettet is felszabadítja, mert magát a kötelezettséget szünteti meg, addig a váltójogban ez a hatás csak akkor érvényesül, ha a fizetést az egyenes adós teljesítette. A megtérítési váltóadós fizetése ugyanis csak magát és az őutána következő forgatókat mentesíti, az előzőeket nem, hisz most már ő követelheti a kifizetett összeget;
- míg a polgári jogban a kötelezettek csak azokra a kifogásokra hivatkozhatnak, amelyek a jogosult kielégítésével kapcsolatosak, a többi kifogás ugyanis szubjektív hatályú, addig a váltókötelem sajátos természetéből adódóan a váltóbirtokosnak a főadóssal kötött megállapodása (a váltókötelem módosítása egyezség útján) objektív hatályú, tehát kihat a megtérítési váltóadósokra is. Ez abból következik, hogy a váltó egyenes (fő-)adósa a perbeli esetben az I. r. alperes mint a saját váltó kiállítója a Vár. 78. §-ának (1) bekezdése, valamint a 28. §-ának (1) bekezdése szerint arra vállal kötelezettséget, hogy a váltótartozást az esedékességkor kifizeti. Ezzel szemben a felperes mint megtérítési váltóadós nem a saját fizetését ígéri, hanem váltónyilatkozata alapján felelős a váltó elfogadásáért és kifizetéséért. Fizetési kötelezettsége csak akkor áll be, ha az egyenes adós a váltótartozást lejáratkor nem egyenlítette ki, és ezt a váltóbirtokos a törvényben írt módon igazolja. A megtérítési váltóadós váltónyilatkozata alapján mintegy "jótáll" azért, hogy az egyenes adós fizetni fog. Szavatosi kötelezettségéből eredően tehát csak azért a tartozásért köteles helytállni, amely tartozás az egyenes adóst is terheli. Ha a váltóbirtokos és az egyenes adós a váltótartozás mértékét illetően egymással egyezséget kötöttek, és ennek során a jogosult a váltótartozás egy részét elengedte, ez a váltójogi egyezség - ellentétben a polgári-jogi egyezséggel - objektív hatályú, azaz a megtérítési váltóadós fizetési kötelezettsége is ennek megfelelően módosul.
A megtérítési váltóadós a váltóbirtokossal szemben kifogásként alappal hivatkozhat tehát arra, hogy a váltóbirtokos - az egyenes adóssal kötött egyezségében - a váltótartozás egy részét az egyenes adóssal szemben elengedte, és ezáltal neki mint megtérítési váltóadósnak a fizetési kötelezettsége is csökkent, vagy teljes egészében megszűnt. Ennek a kifogásnak akkor is helye van, ha az elengedés a váltókötelezettek egyetemleges marasztalása után történt.
A perbeli esetben azonban nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a II. r. alperes mint váltóbirtokos az I. r. alperessel mint egyenes adóssal az egyezséget csődeljárás keretében kötötte. Az I. r. alperes ellen megindított csődeljárás, valamint a csődegyezség megkötése időpontjában hatályban volt, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény preambulumából kitűnően a csődeljárás célja a fizetésképtelen gazdálkodó szervezeteknek csődeljárás útján történő újjászervezése, illetőleg a fizetőképességük helyreállítása. A csődegyezség megkötése az esetek döntő többségében olyan feltételekkel történik, hogy a hitelezők a követeléseik bizonyos részéről lemondanak, más részének fizetési határidejét átütemezik. Az így kötött, kényszerűség szülte egyezség ezért - az egyéb váltójogi egyezségektől eltérően - kényszerjellege miatt nem szünteti meg, illetőleg nem csökkenti a megtérítési váltóadós fizetési kötelezettségét. A megtérítési váltóadós fizetési kötelezettsége szempontjából nincs jogi relevanciája, hogy a csődegyezség megkötése az 1991. évi IL. törvény avagy az ennek módosításáról rendelkező 1993. évi LXXXI. törvény hatálya alatt történt-e. Az 1991. évi IL. törvény 17. §-ának (1) bekezdése szerint az egyezség megkötéséhez a tárgyaláson megjelent valamennyi hitelező jóváhagyására szükség volt, az egyezség pedig a tárgyalásról távolmaradt hitelezőre nem hatott ki. Ezzel szemben a módosított csődtörvény 19. §-ának (4) bekezdése szerint csődegyezség akkor köthető, ha ahhoz a hitelezők meghatározott része hozzájárul, és a megkötött egyezség azokra a hitelezőkre is kiterjed, akik az egyezséghez nem járultak hozzá, vagy szabályszerű értesítésük ellenére az egyezség megkötésében nem vettek részt. A csődegyezség mindkét esetben kényszerjellegű megállapodás, ezért arra a visszkereseti váltóadós kifogásként nem hivatkozhat. A jogszabályban kötelezően előírt eljárás során létrejött egyezség az adóstársakra nem hat ki, így nem szünteti meg a megtérítési váltóadós felelősségét sem.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése szerint a jogerős másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Gfv. I. 32.490/1994. sz.)