adozona.hu
BH 1996.7.390
BH 1996.7.390
Az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 40. §-ának (2) bekezdésében szereplő "haladéktalan igényérvényesítési" kötelezettség értelmezése.*
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletében az I. és a III. r. alperesek között 1991. december hó 9-én létrejött adásvételi szerződést - a CANON telefaxra vonatkozó megállapodás kivételével -, a II. és a III. r. alperesek között ugyancsak 1991. december hó 9-én létrejött adásvételi szerződést, valamint a III. r. alperes és az I-II. r. alperesek között 1992. február 18-án és 1992. február 28-án létrejött adásvételi szerző-
déseket érvényessé nyilvánította és kötelezte az I. r. alperest, hogy 12 162 051 Ft...
BH 1996.7.390 Az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 40. §-ának (2) bekezdésében szereplő "haladéktalan igényérvényesítési" kötelezettség értelmezése.*
Az elsőfokú bíróság ítéletében az I. és a III. r. alperesek között 1991. december hó 9-én létrejött adásvételi szerződést - a CANON telefaxra vonatkozó megállapodás kivételével -, a II. és a III. r. alperesek között ugyancsak 1991. december hó 9-én létrejött adásvételi szerződést, valamint a III. r. alperes és az I-II. r. alperesek között 1992. február 18-án és 1992. február 28-án létrejött adásvételi szerző-déseket érvényessé nyilvánította és kötelezte az I. r. alperest, hogy 12 162 051 Ft-ot, a II. r. alperest pedig, hogy 9 030 112 Ft-ot a III. r. alperesnek 30 nap alatt fizessenek meg. Az ezt meghaladó keresetet elutasította és az I. r. alperest 300 000 Ft, a II. r. alperest 220 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. A III. r. alperes ügygondnokának díját 15 000 Ft-ban állapította meg és elrendelte annak kiutalását a bíróságnál letétbe helyezett összegből.
Az ítélet indokolásában tényként állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a III. r. alperes ellen indult és 1992. május 17-én közzétett felszámolási eljárásban a megyei bíróság által felszámolóként kijelölt kft. az 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 40. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján több, a III. r. alperes által kötött szerződést támadott meg a bíróság előtt. Az elsőfokú bíróság az 1992. október 19-én érvényesített megtámadás tekintetében megállapította, hogy az nem tekinthető elkésettnek. A felszámoló ugyanis a felszámolás elrendelése után megvizsgálta a gazdálkodó szervezet által egy éven belül kötött szerződéseket, majd ingatlanforgalmi, műszaki és könyvvizsgálói szakvéleményeket szerzett be, s ezek adatainak figyelembevételével a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő aránytalanságára figyelemmel írásban megtámadást közölt a szerződést kötő felekkel. Az alperesek a megtámadást 1992. augusztus 10-én vették kézhez. Ezt követő egyeztetések után nyújtotta be a felperes felszámoló a keresetét a bírósághoz.
Az elsőfokú bíróság azt is megállapította, hogy a szerződések a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékkülönbözete miatt érvénytelenek, s az érvénytelenség jogkövetkezményeit a Ptk. 237. §-a alapján - figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság PK 267. számú állásfoglalásában kifejtettekre is - úgy alkalmazta, hogy a szerződéseket érvényessé nyilvánította és az érvénytelenség okát az aránytalan előny kiküszöbölésével megszüntette. Az I. és II. r. alpereseket a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte perköltség fizetésére, egyben a Pp. 76. §-ának (2) bekezdése szerint rendelkezett az ügygondnoki díj megállapításáról és kiutalásáról.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. és II. r. alperesek fellebbeztek, amelyben elsődlegesen az ítélet megváltoztatásával a kereset teljes elutasítását kérték, figyelemmel arra, hogy a felperes az igényérvényesítéssel elkésett. Arra az esetre, ha a másodfokú bíróság e kérelmüket nem teljesítené, másodlagosan és harmadsorban is további kérelmeket terjesztettek elő.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. A felperest kötelezte, hogy 15 nap alatt fizessen meg az I. r. alperesnek 450 000 Ft, a II. r. alperesnek pedig 330 000 Ft első- és másodfokú perköltséget. A felperest továbbá kötelezte a III. r. alperes képviseletével felmerült ügygondnoki díj megfizetésére, valamint arra, hogy az államnak külön felhívásra fizessen meg 750 000 Ft fellebbezési illetéket.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy miután a III. r. alperes ellen a felszámolási eljárás 1993. szeptember 2-a előtt indult, a felszámolási eljárásra az 1993. évi LXXXI. tv. 44. §-ának (2) bekezdése folytán a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. tv. (a korábbiak szerint: Cstv., illetve csődtörvény) előírásai az irányadók. Rámutatott arra, hogy a csődtörvény anyagi és eljárásjogi rendelkezéseket egyaránt tartalmaz és megfogalmazza a polgári anyagi és eljárásjogtól eltérő szabályokat. Kimondja, hogy az itt nem szabályozott anyagi jogi kérdésekben a Polgári Törvénykönyv szabályai az irányadók.
A felperes a keresetét a Cstv. 40. §-ára alapította, amely a Ptk.-ban írtaktól részben eltérő szabályokat tartalmaz. A Cstv. 40. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint ugyanis a felszámoló a felszámolás kezdő időpontjától számított 90 napon belül támadhatja meg az adósnak a megelőző egy éven belül megkötött szerződését, vagy más jognyilatkozatát, ha annak tárgya az adós vagyonából történő ingyenes elidegenítés, illetve a vagyont terhelő ingyenes kötelezettség-vállalás; vagy harmadik személy javára feltűnően aránytalan értékkülönbözettel megkötött visszterhes jogügylet. A (2) bekezdés pedig kimondja, hogy a megtámadást a megtámadási határidőn belül írásban kell közölni az adóssal és a harmadik személlyel, továbbá, ha az utóbbi 15 napon belül nem nyilatkozik, vagy a követelést vitatja, a hitelező vagy a felszámoló haladéktalanul a bírósághoz fordulhat.
Elsősorban eldöntendő kérdésnek minősítette a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság azt, hogy a felszámoló felperes intézkedése megfelel-e a Cstv. 40. §-a (2) bekezdésében írt haladéktalan igényérvényesítésnek. Ebben a körben rámutatott arra, hogy a felszámoló az 1992. május 7-i közzétételtől, azaz a felszámolás kezdő időpontjától számított 90 napos határidőn belül írásban is közölte a megtámadást az alperesekkel, akik azt vitatták. A felperes a tőle elvárható gondosságot tanúsította azzal is, hogy a 15 napon belül megtartott egyeztetésen tett alperesi nyilatkozatokra tekintettel megkísérelte a jogvita egyezség útján való rendezését. Tekintettel azonban arra, hogy az I. r. alperes által 1992. szeptember 23-án telefaxon megküldött és a II. r. alperes által ugyancsak ezen a napon tett nyilatkozatból tudomást szerzett arról, hogy a felek között egyezség nem jött létre, az alperesek vitatják a követelését, a felperesnek haladéktalanul a bírósághoz kellett volna fordulnia. A felperes azonban csak 1992. október 19-én nyújtotta be keresetét a bírósághoz, amivel - az általa egyébként kellően előkészített ügyben - nem tett eleget a Cstv. 40. §-ának (2) bekezdésében előírt haladéktalan igényérvényesítési kötelezettségének. Ezért a felperes az igényérvényesítéssel elkésett, így a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a keresetet elutasította. A perköltségre vonatkozó rendelkezés a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapult.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a jogerős ítélet törvénysértő, mert a Cstv. 40. §-ának (2) bekezdésében írt haladéktalan igényérvényesítési kötelezettségnek eleget tett. Álláspontja szerint a haladéktalan igényérvényesítés a Legfelsőbb Bíróság más ügyekben kifejtett jogértelmezése és gyakorlata szerint azt jelenti, hogy a jogosult indokolatlanul nem késedelmeskedhet megtámadási joga érvényesítésével. Az adott ügyben a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság nem vizsgálta az 1992. szeptember 23-i nyilatkozatok utáni időszakot és így tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes kellő alap nélkül késlekedett az igényérvényesítéssel. A rendelkezésre álló adatok alapján ugyanis megállapítható, hogy az említett időpont és a keresetlevél benyújtása között a felszámoló és az alperesek között további egyeztetések, tárgyalások voltak, amelyek részben eredményre is vezettek. Ezeket is mérlegelve arra a megállapításra lehet jutni, hogy a felperes a haladéktalan igényérvényesítési kötelezettségének eleget tett.
Későbbi beadványában a felperes azt is kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság határozzon abban a kérdésben is, hogy a Cstv. 44. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazandó 40. §-ának (1) és (2) bekezdéseiből kitűnően a felszámoló a szerződés megtámadásával kapcsolatos jogát saját nevében és az adóssal történő közlés kötelezettségére is figyelemmel, az adóssal szemben is gyakorolja-e. Álláspontja szerint a felszámoló bármely joga érvényesítésekor, vagy akár kötelezettségei teljesítésekor is, bár maga jár el, de ezt mindenkor az adós nevében teszi, s a szerződés megtámadásának joga gyakorlásakor is ez történik. Ebből pedig az is következik hogy a követelések érvényesítésével kapcsolatos igazolt költségek felszámolási költségnek minősülnek, s azt a felszámolás körébe tartozó vagyonból kell kielégíteni [Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének c) pontja és az (1) bekezdés a) pontja].
Az alperesek külön-külön benyújtott ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérték.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati kérelmet - a felek hozzájárulását figyelembe véve - a Pp. 274. §-ának (5) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el és megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
Helytállóan jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy az adott esetben a Cstv. előírásai az irányadók. Helytálló az a megállapítása is, hogy a felperes felszámoló eleget tett a Cstv. 40. §-ának (1) bekezdésében írtaknak és a megtámadást kellő időben - a felszámolás kezdő időpontjától számított 90 napon belül - közölte az alperesekkel. Helytálló az a megállapítása is, hogy a felperes ezt követően 1992. szeptember 23-ig a tőle elvárható gondosságot tanúsította a jogvita egyezség útján való rendezése érdekében.
Nem tévedett a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság akkor sem, amikor a peradatokból arra a következtetésre jutott, hogy legkésőbb 1992. szeptember 23-án a felszámoló előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a felek közötti egyezség meghiúsult, az alperesek a követelést vitatják. Ezt követően beállt a haladéktalan igényérvényesítés kötelezettsége, a felperesnek tehát a Cstv. 40. §-ának (2) bekezdése szerint haladéktalanul kellett a bírósághoz fordulnia. Nem változtat ezen a felperesnek a felülvizsgálati kérelemben írt az az előadása sem, hogy az említett időpontot követően még folytak tárgyalások a felek között. Az ilyen tárgyalások ugyanis minden eredmény nélkül több hétig, esetleg hónapokig elhúzódhatnak, s önmagában az esetleges tárgyalások megtörténte nem mentesíti a felszámolót a haladéktalan igényérvényesítés kötelezettsége alól. A tárgyalások folytatásának ugyanis nem akadálya a keresetnek a bírósághoz történő benyújtása, miután az eljárás bármely szakában mód van a megegyezésre, illetve a keresettől való elállásra.
A jogvita elbírálása szempontjából elsősorban eldöntendő kérdés tehát az volt, hogy az 1992. szeptember 23-i nyilatkozatokat követően 1992. október 19-én benyújtott keresetlevél haladéktalan igényérvényesítésnek minősül-e. Helytálló a Legfelsőbb Bíróságnak mint másodfokú bíróságnak az az okfejtése is, hogy a Cstv. a haladéktalan igényérvényesítés tekintetében további rendelkezést nem tartalmaz, más határidőt nem szab meg, az eljáró bíróságoknak tehát az eset összes körülményét mérlegelve kell megállapítaniuk, hogy a felperes igényérvényesítése haladéktalannak tekinthető-e vagy sem. Ebben a körben nem mellőzhető annak figyelembevétele, hogy a Cstv. a felszámolási eljárás sajátos jellegéből adódóan általában a szokásosnál rövidebb határidőket szab, pl. a hitelezői igény bejelentésére 30 napot, a felszámoló intézkedése elleni kifogások előterjesztésére 8 napot engedélyez és meghatározott esetekben a fellebbezési határidőt is az általánostól eltérően 15 nap helyett 8 napban határozza meg. A felszámolási eljárás jellege tehát megkívánja, hogy az abban eljárók, legyen az felszámoló, hitelező stb. a körülmények által engedett legrövidebb idő alatt tegyék meg a szükséges intézkedéseket és a Cstv. által megszabott rövid határidőket tartsák be. Ezeket figyelembe véve és azt is mérlegelve, hogy a "haladéktalannak" minősített igényérvényesítés előtt a felszámolónak már egyszer 90 nap, majd az egyezkedési tárgyalások ideje alatt a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság által is figyelembe vett közel hat hét állt rendelkezésre az ügy kellő előkészítésére, az október 19-én benyújtott kereset haladéktalan igényérvényesítésnek nem tekinthető, ezért megállapítható volt, hogy a felperes a kereset benyújtásával elkésett.
Nem tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Ezért a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A felperes utóbb benyújtott beadványában szereplő kérdésekkel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság érdemben nem foglalkozott, figyelemmel arra, hogy azok az eredeti felülvizsgálati kérelemben nem szerepeltek, és a Pp. 273. §-ának (5) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelmet megváltoztatni nem lehet. (Legf. Bír. Gfv. X. 30.972/1995. sz.)
* Az 1991. évi IL. tv. 40. §-ának (2) bekezdését az 1993. évi LXXXI. tv. 44. §-ának (5) bekezdése hatályon kívül helyezte de a (2) bekezdése szerint a jelen ügyben még alkalmazandó volt.